A genetika védelmében – őstörténetről és (vér)rokonságról
A közbeszédben hasító „vadhajtások” ellenére nem szabad leírni a DNS-vizsgálatokat a korai magyar és más nomád népek vándorlásának kutatásában – írja lapunknak küldött cikkében Németh Endre. A populációgenetikai modelleken dolgozó matematikus-informatikus rögzíti: a mai magyarság genetikai képe ugyan sokszínű és a környező népekéhez hasonló, de van legalább egy komponens, amely a baskírokkal és a tatárokkal, illetve legközelebbi nyelvrokonainkkal, a hantikkal és a manysikkal is szorosan összekapcsolható. Mit mond a DNS a Székelyföldön néptáncoló afroamerikairól? Ki beszélt itt hun génről? Mit érdemes kutatni az Urál ázsiai oldalán? Kiskáté.
Bő három hónappal a megnyitó előtt – az eredeti kurátorok menesztését követően – lényeges pontokon módosítják az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójára rendezett nemzetközi Árpád-koros kiállítás koncepcióját: kikerül többek között a karoling Pannónia és a nem-keresztény népek témája, bekerül viszont az Árpád-házi génről szóló, a Magyarságkutató Intézethez köthető kutatás – írta meg elsőként a Válasz Online januárban. A témával kapcsolatban aztán interjút kértünk a botrányban érintett korszak(ok) elismert kutatójától, Bálint Csanád régészprofesszortól, akinek nagy szerepe volt abban, hogy a kétezres években az archeogenetika intézményes formában is megvethette a lábát Magyarországon. „A DNS cáfolhatatlan – de történetileg semmit sem jelent […] A gén nem egyenlő a néppel, ahogy a tárgy és a koponyatípus sem” – mondta interjúnkban.
Ebben a témában kért szót Németh Endre matematikus-informatikus, aki 2016-ban Pamjav Horolma genetikussal, Csáji László Koppány néprajzkutató-szociálantropológussal és Fehér Tibor családfakutatóval közösen könyvet írt Genetika és őstörténet címmel, 2019-ben pedig rész vett a kutatásban, amely kimutatta, hogy van közös genetikai örökségünk legközelebbi nyelvrokonainkkal, a hantikkal és a manysikkal. A téma bonyolultságára tekintettel Németh Endre kérdés-válasz formában foglalta össze hozzászólását.
MI MICSODA? AZ ALAPOK
Mi a különbség az archeogenetika és a populációgenetika között?
Az archeogenetika a régészek által feltárt sírokban nyugvó emberek biológiai hátterét, a populációgenetika viszont ma élő emberekét kutatja. Értelemszerűen a ma élő emberekből olcsóbb és megbízhatóbb DNS-t kinyerni, mint sok száz vagy -ezer éve a földben nyugvó testekből. Nem mellékes, hogy élő emberből a vizsgálatok mindig megismételhetők, „ásatag” mintáknál viszont nem feltétlenül. Márpedig az ismételhetőség fontos ellenőrzési pont a természettudományok világában.
Milyen „objektumokat” vizsgál a populáció- és archeogenetika?
A tisztán apai vonalakat az Y-kromoszóma, a tisztán anyai vonalakat a mitokondriális DNS segítségével lehet követni. A legújabb mérési módszerekkel már az ember teljes génállományából kivont információkat is lehet elemezni. Ez utóbbi azonban matematikai értelemben olyan rendkívül komplex értelmezési tartományba vezet, ahol az adott kutatási eredmény elfogadásához komoly hitelességi kritériumok szükségesek. Akiről kiderül, hogy korábban prekoncepció mentén dolgozott, nehezen tudja elfogadtatni eredményeit a rajongó táborán kívül.
A múltra vonatkozó, genetikai alapú észrevételeket csakis az archeogenetika segítségével tehetünk?
Nem. A populációgenetika módszereivel vázlatos migrációs útvonal készíthető a ma élő emberekből nyert minták alapján is. A vándorlási úton hátra maradtak leszármazottai alapján általában vázolható egy nagyvonalú migrációs térkép.
Lehet populációgenetikai adatokból klasszikus történelmet írni?
Nem. Ahogy csak régészeti vagy csak nyelvészeti adatokból sem lehet klasszikus történelmet írni szereplőkkel, helyszínekkel, kronológiával. Hogy konkrét példát mondjunk: Periklész szónoki teljesítményéről sem a genetikusok és a régészek munkáiból érdemes tájékozódnunk.
A gyakorlatban mit jelent a populációgenetika és a társadalomtudományok együttműködése?
A régészet a tárgyakat, a nyelvészet a nyelveket, a populációgenetika magát az embert vizsgálja. A populációgenetika feladata a vizsgált közösség belső szerkezetének és külső kapcsolatainak a feltérképezése biológiai szempontból. A társadalomtudományok és a populációgenetika együttműködése a gyakorlatban a kulturális és biológiai kapcsolati hálók összevetését jelenti. Ahol a biológiai és kulturális kapcsolati szálak átfednek, ott érdemes további kérdéseket feltenni. Fontos tudatosítanunk, hogy az átfedés minőségi, nem pedig mennyiségi kérdés. És azt is, hogy az átfedés megléte nem bizonyít, hiánya pedig nem cáfol társadalomtudományi elképzeléseket. Legfeljebb megerősít vagy gyengít egy-egy modellt.
Mi a populációgenetika erőssége?
A humán migráció és a keveredés vizsgálata. A populációgenetikai eredmények az emberi vándorlás kérdésében – a felbontás mélységétől függően – a hipotézisektől a sziklaszilárd tudományos állításokig terjednek.
Vándorlási útvonalak és állomások vonatkozásában a populációgenetika megkerülhetetlen eszköz. Így a magyar és más nomád népek vándorlásának vizsgálatában is.
Néha semmitmondók, néha nagyon élesek a populációgenetikai eredmények. Mi ennek az oka?
Nagyon fontos, hogy a populációgenetikai eredmények nem pontszerűek, hanem ideális esetben egy kutatási folyamat részei. Véleményem szerint az ideális genetikai kutatási folyamat a mai népesség vizsgálatával kezdődik. Először meg kell határoznunk az informatív, speciális elterjedésű markereket. Ha nem így teszünk, akkor csak felszínes állításokat fogalmazhatunk meg. Kevés információértéke volt például annak, amikor kiderült, hogy az Árpádok eurázsiai eredetűek, hiszen nem okozott nagy meglepetést. Az viszont már informatív eredmény volt, hogy az Árpádok közvetlen eredete a magyar őstörténet szempontjából kiemelten fontos Baskíriába vezet. A speciális markerek segítségével aztán régiókra, régészeti kultúrákra szűkíthetjük le a kutatást – a társadalomtudományokkal együttműködve –, ahol aztán mélyebb vizsgálatok szükségesek. És így tovább.
Csíkszeredán állítólag él egy afroamerikai, aki annyira magyar, hogy még néptáncol is. Ha őt is bevonjuk a genetikai kutatásokba, akkor kiderülhet, hogy a magyarok Afrikából származnak?
Ahogy az elején leszögeztük, egy nép biológiai eredete és kulturális eredete nem azonos. Ez a férfi egy olyan nem tipikus szálat jelent a mai magyar népesség génállományában, amely Afrikába vezet. Más kérdés, hogy Afrikában nem élnek nyelvrokonaink, és nem ismerünk a honfoglalókéra emlékeztető régészeti kultúrát, ezért ott nem érdemes magyar őstörténeti kutatásokat folytatnunk. Általában is fontos, hogy egyetlen emberből nem vonunk le következtetést egy teljes populációra. Ez olyan, mintha egyetlen szó, mondjuk a cukor alapján azt mondanánk, hogy a magyar nyelv germán eredetű.
GÉN ÉS TÖRTÉNELEM. A VITA GYÖKERE
Miért ilyen elutasítók sokszor a magyar őstörténettel foglalkozó szakemberek a populációgenetikai eredményekkel szemben?
Ez teljesen természetes jelenség. A magyar őstörténet rendkívül információszegény, érzelmeket megmozgató terület. Rengeteg a kérdés, az egymással versengő elképzelés. Egy ilyen közegben egy új és lendületes szereplő megjelenése értelemszerűen felborzolja a kedélyeket. A populációgenetika folyamatosan önti magából az adatokat, folyamatosan tágítja vizsgálati körét. Mindeközben még mozgásban van magának a populációgenetikának a megítélése is. A különböző őstörténeti társtudományok képviselői között néha felbukkan a féltékenység is, a gyanakvás a másik tudományággal szemben. Ez a jelenség leginkább társadalomtudósok és természettudósok között bukkan föl.
Az is fokozza a feszültséget, hogy olykor egyes politikai szereplők határozott elvárásokat fogalmaznak meg a magyarok eredetével kapcsolatos tudományos kutatásokkal szemben, és feltűnően preferálnak egyes tudományágakat a többi kárára.
Miben értenek egyet a társadalomtudósok és a természettudósok?
A társadalomtudósok és a természettudósok között konszenzus van abban, hogy egy nép biológiai és kulturális eredete nem azonos. Ez különben már a 19. században is evidencia volt. Az igazi kérdés az, hogy mindezek ellenére képesek lehetünk-e ütköztetni, összehangolni a különböző tudományágak kutatási módszereivel nyert tudásunkat. Bizonyos esetekben egyértelműen igen. A nyelveket emberek beszélték. A régészek által vizsgált tárgyakat emberek készítették és használták. Nem tudjuk légmentesen elválasztani az embert a kultúrától.
Miben egészítheti ki egymást egy közösség biológiai és kulturális vizsgálata?
Van információértéke annak, ha tudjuk, hogy nemcsak tárgyak vándoroltak, hanem az őket készítő vagy használó emberek is. Vagy éppen fordítva: annak is van információértéke, ha tudjuk, hogy egy terület tárgyi kultúrájának megváltozása belső fejlődés eredménye, mert biológiai folytonosság áll fenn a változást megelőző és követő népességek között. Ugyanígy figyelemre méltó, ha sok ezer kilométer távolságban élő nyelvrokon népeket speciális biológiai szál köt össze.
Miért különböznek annyira egymástól a magyar őstörténetet kutató különböző genetikai iskolák eredményei?
Valóban voltak jelentős különbségek az archeo- és populációgenetikai iskolák között. Ma már azonban ezek a különbségek összezsugorodtak. Korábban a Magyarságkutató Intézet szakemberei tagadták, hogy a honfoglalókban ugor eredetű csoportok is voltak. Legújabb kutatásaikban minden szempontból felülbírálták korábbi állításaikat. Ma már ők is elismerik, hogy finnugor népességek irányába mutató csoportok is jelen voltak a honfoglalók között.
Minek köszönhető ez a változás?
Olyan témában, amellyel több kutatócsoport is foglalkozik, tartósan nem lehet valótlanságokat állítani. Abban is konszenzus van ma már, hogy egy belső-ázsiai eredetű népesség is jelen volt a honfoglalók között. A mi modellünk szerint alapvetően a Bajkál-tó mellékéről, a Magyarságkutató Intézet szerint Mongóliából származik ez a csoport. Ez már nem lényegi különbség. Inkább az interpretációban van különbség közöttünk. Véleményünk szerint annál többet egyelőre nem feltételezhetünk, hogy ez a csoport török nyelvű lehetett. A Magyarságkutató szerint ez a csoport hun.
Azt látjuk, hogy folyamatos keveredés zajlik a környezetünkben. Hogy lehet egy ilyen dinamikusan változó rendszerben bármilyen következtetést levonni?
Nem lehet a mai állapotokat visszavetíteni a múltba. Teljesen más volt egy olyan társadalom működése, amelynek létszáma töredéke volt a mai népességeknek. Ilyen kis létszámú közösségekben különös figyelmet kellett fordítani a belterjesség elkerülésére. Ezt minden bizonnyal valamilyen gyakorlati módon, a rokonsági viszonyok számba vételével tették. A történelem korai szakaszában egyes társadalmi csoportok szerveződésében egyértelmű szerepet játszott a származás. Ez teljesen világos a ma élők genetikai adataiból. Például a sztyeppei társadalmak egyes csoportjai az apai leszármazás szerint szerveződtek. Más kérdés, hogy ezek a társadalomszervező elvek általában az etnikai szint alatti alrendszert képviselték. Illetve a hosszan tartó keveredés hatására általában kialakul egy régióra jellemző génkészlet, ami szintén informatív.
A „HUN GÉN” PROBLÉMÁJA
Mi a helyzet a hunokkal?
Legyünk pragmatikusak, tegyünk föl egy kérdést: volt-e az onogur-bolgároknak hun tudatuk? Ha igen, akkor semmilyen meglepetést nem okozhat egyes honfoglaló magyar csoportok esetleges hun tudata. A magyarok ugyanis bolgár-török etnikai csoportok szomszédságában éltek a Dél-Urál vidékén, de már korábban, a nyugat-szibériai erdős sztyeppe övezetében is kapcsolatba kerülhettek bolgár-török csoportokkal, köztük onogurokkal is. Magyarország és a magyarok külső elnevezése, a Hungary/hungarian, Ungarn/ungarisch, Vengrija/vengr (Венгрия/венгр) stb. az onogur népnévből ered. Ez arra utal, hogy a magyar-bolgár-török kapcsolat igen intenzív volt. Erre utalnak a nyelvi adatok is. Komoly tudományos vizsgálatok tárgya, hogy a honfoglaló magyar törzsszövetség többnyelvű lehetett. A magyar eredetmonda, Hunor és Magor találkozása a Csodaszarvassal valószínűleg bolgár-török eredetű, mert a monda szereplői és helyszínei nagyon jól értelmezhetők onogur-bolgár környezetben. Egyelőre információmorzsák alapján úgy tűnik, hogy a honfoglaló Jenő törzs baskír párja, a Jenej nemzetség eredete is az onogur-bolgárok irányába mutat. Egy egyszerű archeogenetikai vizsgálattal tisztázható volna, hogy az onogur-bolgárok és a honfoglalók belső-ázsiai eredetű komponense között milyen mértékű átfedés van.
Van „hun gén” vagy „avar gén”?
Nincs. Ahogy piros atom sincsen. Ez a párosítás fogalmi képtelenség. Populációgenetikai szakirodalomban sehol nem találkozhatunk ezzel a szóhasználattal.
Miért halljuk mégis ezt rendszeresen a populációgenetika kritikusaitól?
Valószínűleg félreértés. De lehet retorikai fogás is. Mindig elegánsan cáfolható egy vitapartnerünk szájába adott csúsztatás.
MIK VOGYMUK? GENETIKAI VÁLASZ
Melyek a magyar őstörténetre vonatkozó legfontosabb genetikai alapú eredmények?
Az nem lepett meg különösebben senkit, hogy a honfoglalók között szibériai eredetű ugor és belső-ázsiai eredetű, valószínűleg török etnikai csoportok voltak. Ezt idáig is majdnem mindenki így gondolta ‒ a nyelvészek, történészek, régészek, antropológusok és a népzenekutatók is.
A legmeglepőbb eredmény az, hogy valószínűleg több magyar maradt a Volga és a Káma találkozásának vidékétől Nyugat-Szibériáig terjedő területen, mint korábban gondoltuk.
A legfontosabb eredmény pedig kétségtelenül az, hogy a legkeletibb magyar jellegű régészeti leleteket is tartalmazó temetőben, Ujelgiben, már az Urál ázsiai oldalán 80 százalék az N-B539, a potenciális ugor migrációs marker aránya. (Az Ujelgit érintő kutatásról ajánljuk korábbi interjúnkat Türk Attila régésszel – a szerk.) Már arra is van bizonyítékunk, hogy egyértelmű rokoni szálak kötnek össze az Ujelgiben és a Kárpát-medencében, honfoglalás kori temetőben nyugvó egyes személyeket.
Közismert, hogy elég alacsony a mai magyarok génállományában a honfoglalók öröksége. Hogy csökkenhetett le ennyire?
Először is: nem tudjuk pontosan, hogy mennyi az annyi. Az még így is egyértelmű, hogy régiónként jelentős eltérés van ezen a téren. A csökkenés teljesen természetes. Matematikai értelemben a keveredési folyamat exponenciális. Azaz nagyon gyors. Akkor is gyorsan megváltozik egy népesség génállománya, ha csak viszonylag kevés bevándorló érkezik, de a bevándorlás folyamatos. Márpedig a Kárpát-medencébe folyamatos volt a bevándorlás és a keveredés az elmúlt századokban.
Képes társadalomtudományi állításokat bizonyítani a populációgenetika?
A szó klasszikus értelmében nem. Mégis figyelemreméltó párhuzamokat mutathat fel más tudományterületek eredményeivel. Ilyen párhuzamra példa, hogy éppen abban a régióban található kiugró arányban az Y-kromoszóma N-B539 alcsoportja (vagyis a feltételezett ugor migrációs marker), ahol Julianus barát megtalálta a keleten maradt magyarokat, és a régészet is magyar jellegű közösség tárgyi emlékeket tárt föl.
Az így feltárt genetikai kapcsolatrendszer képes etnikai kapcsolatok bizonyítására?
Nem. A csontok és a tárgyak nem beszélnek. Írásos emlékek hiányában azt sem állíthatjuk biztosan, hogy a honfoglalók egy része magyarul beszélt. Etelközben is csak magyar jellegű régészeti leletekről beszélhetünk. Ugyanígy a populációgenetikában szerencsés esetben is csak olyan markerekről beszélhetünk, amelyek kisebb-nagyobb mértékben jellemzőek valamilyen típusú közösségre. Ez a közösségtípus lehet nyelvi, földrajzi vagy más kulturális vonásában meghatározott.
Milyen kockázat van a hiperkritikus megközelítésben?
A hiperkritikus megközelítés a káoszelmélet és az ezotéria előszobája. Mondok egy első hallásra talán logikusnak hangzó gondolatmenetet. Még ha van is írásos emlék egy régészek által vizsgált edényen, akkor is csak arról beszélhetünk, hogy az edény készítője a készítés pillanatában ismerhette a felirat nyelvét. De tulajdonképpen nem zárhatjuk ki még azt sem, hogy a szerző nem ismerte a felirat nyelvét, egyszerűen csak másolta a szöveget valahonnan. És akkor már ott tartunk, hogy nem zárható ki teljes bizonyossággal, hogy a Halotti Beszéd írója sumér volt, akinek csak tollba mondták a szöveget, amelyet valójában nem is értett. A „minden lehet és annak ellenkezője is” megközelítés kontraproduktív.
A genetikai távolság abszolút szám?
Nem. Többféle genetikai távolság van.
Függ a genetikai távolság a vizsgált genetikai komponenstől?
Igen. Attól függően, hogy milyen genetikai komponenseket vizsgálunk, nagyon különböző lehet a genetikai távolság ugyanazon populációk között.
Ha például a finneket apai vonalon vizsgáljuk, akkor többségük szibériai származású. Ha viszont anyai vonalaikat vizsgáljuk, akkor azt találjuk, hogy elenyésző százalékuk ered Szibériából.
A genetikai távolság egydimenziós mennyiség?
Igen, de egy sokszálú kapcsolatrendszert nem lehet egyetlen számmal jellemezni. A magyarok átfogó genetikai képe például nem különbözik jelentősen a szomszédos népekétől. De van legalább egy komponens, amely a baskírokkal és tatárokkal, illetve legközelebbi nyelvrokonainkkal, a hantikkal és a manysikkal mégis szorosan összekapcsolja.
Nyitókép: archeogenetikai vizsgálat (illusztráció) Fotó: MICROGEN IMAGES / Science Photo Library via AFP
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
