Gyorshír – Válasz Online
 

Élő videóval jelentkezett a miniszterelnök a Budai Várból. Magyar Péter Vitézy Dávid beruházási és Pósfai Gábor belügyminiszter társaságában elbontotta azokat a kordonokat, amelyek évek óta elzárták a Karmelita kolostor előtti közterületet a szabad gyalogosforgalom elől. Az épület sorsáról nem született döntés, de egyelőre megtekinthető lesz; az új kormány élesen bírálta elődje összes vári beruházását.

Bővebben >>>

Fakitermelési moratóriumot és alapvető szemléletváltást ígért az új környezetvédelmi miniszter, Gajdos László. Szavai reménykedésre adnak okot, hogy megszűnik a jelenlegi állapot, amikor a hazai erdőterületek döntő többsége, még a védettség alatt álló erdők elsősorban a gazdasági célú fakitermelést szolgálják. Hogy lesz-e valódi változás, azt elsősorban a részletek szabályozása dönti majd el.

Bővebben >>>

A Hadtörténeti Múzeumnak van a budai Várban a helye, nem a miniszternek – mondta miniszterjelölti meghallgatásán Ruszin-Szendi Romulusz, az új honvédelmi miniszter. Az elődje, Szalay-Bobrovniczky Kristóf által a Kapisztrán téri épületből botrányos körülmények között, egyik napról a másikra kirakott múzeum így visszakaphatja eredeti otthonát, ahol közel száz éven át működött. Egy korszerű szemléletű, közönségbarát állandó kiállítás létrehozása azonban nem oldható meg egyik napról a másikra.

Bővebben >>>

Noha az NKA rövidítésről jelenleg mindenkinek a Fidesz-művészek közpénzes kifizetése ugrik be, ennél súlyosabb ügybe keveredett a Nemzeti Kulturális Alap. A K-Monitor bizonyította, hogy „közösségépítés” címén a leköszönő kormánypárt választókerületi kampányait is részben ebből a zsákból finanszírozták. A Válasz Online korábban a Gulyás Gergely vezette Miniszterelnökség Városi Civil Alapja esetében igazolta, hogy az állami forrásokból gigantikus Fidesz-hálózatot építettek. Lapunk nyomtatott kiadványában, a NER-aktákban egyértelművé tettük: a hatályos Btk. szerint hivatali hatalommal való visszaélésnek, befolyással üzérkedésnek számít, ha az NKA- és VCA-pénzeket nem a kiírásban szereplő célok szerint, normatív alapon, hanem bizonyos jelöltek választókerületi érdekeire optimalizálva – azaz pártállami módon – osztják el.

Bővebben >>>

Immár a jegybankelnök szerint is átláthatóságra van szükség a magántőkealapok ügyében. Kijelentette továbbá: a sajtó jó közelítéssel tippelte meg, hogy melyik alapnak kik a tényleges tulajdonosai. A lapunk által kiadott NER-aktákban minden feltételezett haszonhúzót néven neveztünk.

Bővebben >>>

Elismerte a vereséget, és gratulált kihívójának Orbán Viktor, miután a Fidesz megsemmisítő vereséget szenvedett a 2026-os országgyűlési válaszáson. A NER véget ért. A Tisza Párt kétharmaros győzelme után Magyar Péter elszámoltatást ígért, és mielőbbi távozásra szólította fel a közjogi posztokat elfoglaló pártkatonákat, a fidesz csalódott híveinek viszont azt ígérte, minden magyar miniszterelnöke lesz.

Bővebben >>>

Mindössze két kastély ingyenes tulajdonjog-átadása történt meg eddig, ráadásul ezek közül az egyik nem magánkézbe ment át, hanem az állam egyik szervétől a másikhoz vándorolt. A két legkomolyabb jelölt, a Mol és a Richter visszalépett a kastélyüzemeltetéstől, mások még tárgyalnak, de a választások előtt mindkét oldalról elég nagy bátorság kellene egy ilyen vagyonátruházás végrehajtásához.

Bővebben >>>

A hírhedtté vált javítóintézet bezárásáról januárban döntött a kormány, és öt nappal azután, hogy jogutód nélkül megszűnt, már el is adta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő az óbudai ingatlant. A terület gyakorlatilag kikiáltási áron, 2,6 milliárd forintért kelt el, a korábban ott őrzött fiatalokat szétszórták más intézetekbe.

Bővebben >>>

Lapunk értesülése szerint Tiborcz István öt hónapja eladta azt a – Karmelita kolostortól néhány száz méterre fekvő – budavári műemlékházat, amelyet a miniszterelnök is használt Magyar Péter feltűnése után. A vevő egy svájcinak látszó, ám valójában a NER csúcsmenedzserének családjához köthető társaság. Egyéb részletek új offline kiadványunkban, az Orbán-korszak 50 legpiszkosabb ügyletét bemutató NER-aktákban.

Bővebben >>>

Még mindig nem tudni biztosat a Rákospalotai Javítóintézet sorsáról, de erős a gyanú, hogy az intézmény bezárására készülnek. A kormány a javítókat a büntetés-végrehajtás felügyelete alá terelő rendeletre hivatkozik, miközben a szakma tiltakozik, mondván, a nagy történelmi múltú, speciális munkát végző intézmény felszámolása súlyos és visszafordíthatatlan veszteség lenne.

Bővebben >>>

Visszalépett a XII. kerületi önkormányzat az óvodarendszer racionalizálásának rapid megvalósításától, Kovács Gergely (MKKP) a közösségi médiában tette közzé a hírt, hogy tovább folytatják az egyeztetéseket a szülőkkel, pedagógusokkal, és a döntést a jövő évre halasztják. Múlt heti cikkünk nyomán jutott el a szélesebb nyilvánossághoz az a szülői tiltakozás, amely négy hegyvidéki óvoda bezárása ellen indult, és amelyről a Választás ‘26 podcastban is kérdeztük a polgármestert.

Bővebben >>>

Megint információkkal szolgálunk a nagy állami ingatlankiárusítás ügyében. Decemberben talált gazdára két V. kerületi minisztériumi palota, amelyeket a kormányzati költözés miatt vertek dobra. Értesülésünk szerint az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának Arany János utca 25. szám alatti székháza a Sárhegyi családé lett. A Garibaldi utca 2. szám alatti volt Rogán-minisztérium Országházra néző palotájának vevője mögött orosz-kazah oligarchák sejlenek fel.

Bővebben >>>

A MÚOSZ elnöksége kollégánk, Sashegyi Zsófia cikkét ítélte január legjobb művének. Büszkék vagyunk és gratulálunk!

Bővebben >>>

Az amerikai kormány által nyilvánosságra hozott Epstein-akták között van egy érdekes SMS-váltás Steve Bannon és Jeffrey Epstein között, amiben Orbán Viktort is említik. A trumpista tanácsadó azzal kecsegteti a pedofil üzletembert, hogy ha a segítségével az európai szélsőjobb hatalomra jut, akkor bármilyen neki tetsző szabályozást átvihetnek, például a kriptovaluták esetében.

Bővebben >>>

Az amerikai elnök davosi beszédében a történelem legsikeresebb politikusaként ünnepelte magát, gúnyolta az európai vezetőket, és arra utalt, hogy kiszáll a NATO-ból, ha nem kapja meg azt a nagy darab jeget, azaz Grönlandot.  Otromba fenyegetőzését nehéz komolyan venni, ilyesmit eddig legfeljebb néhány diktátor engedett meg magának otthon, saját közönsége előtt. Mégsem lehet nem komolyan venni. Gyorselemzés.

Bővebben >>>

A NER Clouseau felügyelője négy „árulkodó hírrel” igyekszik bizonyítani friss Facebook-bejegyzésében (szándékosan nem linkeljük), hogy „külföldi érdekeket szolgálunk”.

Bővebben >>>

Elhárult az utolsó akadály a Bayer Construct Szilas Ligetnek elkeresztelt óriásberuházása elől, miután a XV. kerületi képviselőtestület ma megszavazta a céggel kötött „fejlesztési megállapodást”.

Bővebben >>>

A Fővárosi Ítélőtábla megállapította, hogy oknyomozó riportban jogszerűen állítottuk, hogy a „Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó MBH Bank hónapokig nyitva hagyott egy biztonsági rést, amelyen keresztül bűnözők emberek százait foszthatták ki ugyanazzal a módszerrel”.

Bővebben >>>

Elsőként számoltunk be a Válasz Online-on augusztus végén, hogy faltól falig átépítené a Nagykörutat a főváros. Most a tervezési szerződést is megkötötték, így 650 nap múlva kész tervek lesznek a beruházásra, amire már rendelkezésre áll 4,5 milliárd forint uniós forrás. Vitézy Dávid szerint azonban a főpolgármester nem adhatta volna oda a közgyűlést megkerülve a BKK-nak azt az összeget, ami a szerződés hatályba léptetéséhez szükséges volt. Egy biztos: terveztetés nélkül a következő évek egyik legfontosabb városi projektje ment volna a kukába, és az uniós támogatás is elveszett volna.

Bővebben >>>

Kezdeményezte a hatvanpusztai uradalom két lebontott juhhodály (istálló) épülete esetében a műemléki védelem megszüntetését Hadházy Ákos, tájékoztatta a Válasz Online-t az Orbán-uradalom ügyével rendszeresen foglalkozó képviselő.

Bővebben >>>

Júliusban Tiborcz Istvánnal és Orbán Ráhellel sétálgatott a Kossuth téren a meghiúsult Rákos-Dubaj arab befektetője, Mohamed Alabbar. Hogy miről beszélgettek városnézés közben, nem tudhatjuk, de azt már igen, hogy Alabbar magyarországi cége, az Eagle Hills Hungary Zrt. lett a Belügyminisztérium Széchenyi téri palotájának új tulajdonosa.

Bővebben >>>

Újabb fordulat a Válasz Online által feltárt statisztikai ügyben! A KSH október eleji állításával szemben nem csupán kisebb korrekciókat kellett végrehajtaniuk a szegénységi adatokon, hanem kifejezetten durvákat. Az Eurostat által megjelentetett részletes adatok szerint a magyar statisztikai hivatal 2019 és 2024 között jelentősen alulmérte a gyerekszegénységi rátát, például a 2022-es esztendőben a korrekció után a gyerekszegénység több mint duplája lett az eredetileg mért értéknek.

Bővebben >>>