Mi van a kis francia forradalom mögött? 5 pontban a „sárga mellényes” káoszról
A francia kormány nagy valószínűséggel túléli az úgynevezett sárga mellényes mozgalom miatt ellene benyújtott parlamenti bizalmatlansági indítványt, de a kollektív elégedetlenség nem csillapodik. A bajok ugyanis mélyek: a „periferikus Franciaország” úgy érzi, az országot irányító elit elárulta őt. A Válasz öt pontban mondja el, amit a francia viharról tudni kell.
1. Mi történik Franciaországban?
November 17-e óta rendszeresen tüntetők bénítják vagy lassítják a közlekedést Franciaország-szerte. A fényvisszaverő ruhadarabokról „sárga mellényeseknek” nevezett demonstrálók az első hétvégén hivatalos adatok szerint 250 ezren, december 8-án 160 ezren voltak. (A tüntetők saját összesítései ezeknél nagyobb számokat mutatnak.)
Bár az ellenzéki erők mind támogatásukról biztosították a demonstrálókat, nem áll sem párt, sem szakszervezet a megmozdulások mögött, a blokádokat önkéntesek az interneten keresztül koordinálják. A tüntetők eleinte a benzin adótartalmának emelése ellen tiltakoztak. Idővel az államfő, az egész politikai, gazdasági és média-establishment elleni megmozdulás lett a sárga mellényeseké, amelyben mind hangsúlyosabbá váltak a szociális követelések.
A kabinet előbb negligálta a tüntetéseket, később a benzináremelés jegelésével próbálkozott. Mivel ez sem csillapította a mozgalmat, Emmanuel Macron államfő hétfőn adócsökkentéseket és a szegényebb rétegeket segítő teherkönnyítéseket jelentett be.
A tüntetéseket sok helyütt, különösen Párizsban tömeges erőszak kísérte. Mostanáig hatan haltak meg, több mint ezren sérültek meg a tüntetők, és kétszázan a rendőrök közül. A francia belügy adatai szerint december 10-ig több mint 4500 embert állítottak elő és négyezret helyeztek előzetes letartóztatásba. Különösen a december elsejei hétvége volt véres. Párizs központjában utcai harcok zajlottak, a tüntetők közé vegyült szélsőjobb- és szélsőbaloldali bajkeverők mellett tolvajok is kihasználták a káoszt boltok feltörésére, illetve verekedésre. Egy párizsi rendőr Twitteren ezrek által megosztott beszámolója szerint „a gyűlölet légköre uralkodott” és a vandálok „egyenruhást akartak ölni”.
A felmérések szerint a megmozdulások a francia társadalom széles támogatását élvezik. November végén 75 százalékos volt a követelésekkel egyetértők aránya, ami a legtöbb intézetnél még ma is bőven hatvan százalék fölött áll. Azaz: a sárga mellényesek mozgalma a francia társadalom mélyebb problémáinak tünete.
2. Kik tüntetnek, és kik támogatják őket?
A helyszíni beszámolók és felmérések szerint a sárga mellényesek főleg az alsó középosztály soraiból jönnek: sok közöttük a munkás, teherautó-sofőr, áruházi dolgozó, iparos. Jelentős számban vannak köztük nők és nyugdíjasok is.
A tüntetők jellemzően falusi vagy kis- és középvárosi közegből származnak. Mivel vidéken az évtizedek óta zajló állami megszorítások miatt ritkult a vasút- és buszhálózat, bezártak sok kórházat, bíróságot, iskolát, csendőrőrsöt, kincstári kirendeltséget, és gyakran a munkahelyek is távol vannak, autóra szinte mindenkinek szüksége van. A kocsi fenntartási költségeinek növekedése sokaknak tehát szó szerint húsba vág. A mostani tömeges demonstráció első jelei nyárra nyúlnak vissza, amikor a megyei utakon óránként 90 kilométerről 80-ra csökkentették a sebességhatárt. A kormányzat a baleset-megelőzéssel érvelt, a lépést azonban sokan a gondjaikat nem ismerő párizsi elit döntéseként élték meg.
A valóság percepciójának ilyen eltérése a sárga mellényesek mozgalmának kezdetén szintén jelen volt: az állam a benzin adótartalmának növelését a klímaváltozás elleni harccal is indokolta. Azt a benyomást, hogy a kormányzat lenézi a választók jelentős részét, megerősítette Benjamin Griveaux képviselő. A kormányszóvivő korábban ugyanis azt mondta: a jobboldali ellenzéki Republikánusokat vezető Laurent Wauquiez „szavazói dohányoznak és dízelautót vezetnek. Ez nem az a huszonegyedik századi Franciaország, amit mi akarunk”.
hirdetés
Nem csoda hát, ha a sárga mellényes mozgalom indulásakor Macront egy gyorsan terjedő bonmot Marie Antoinette-hez hasonlította. A nagy francia forradalomban kivégzett XVI. Lajos felesége ugyanis 1789-ben az éhező parasztoknak állítólag kijelentette: ha nincs kenyér, egyenek kalácsot. Ezt parafrazeálva az internetes folklór szerint Macron azt „mondja” a benzinár miatt elégedetlenkedő embereknek, hogy vegyenek inkább Teslát. (Azaz környezetbarát, de méregdrága elektromos autót.)
A sárga mellényesek társadalmi összetétele, támogatottsága mintha egy 2014-ben megjelent könyv illusztrációja lenne. Christophe Guilluy geográfus négy éve nagy visszhangot kiváltó esszét jelentetett meg a „periferikus Franciaországról”. Az ország területi-társadalmi statisztikáit elemezve bemutatta, hogy a magas ingatlanárak, megélhetési költségek miatt Párizs és a nagyvárosok központját lassan teljesen elhagyja az alsó közép- és középosztály, helyüket a jól kereső elitek veszik át. Ezek a városok – szól Guilluy tézise – teljesen integráltak a globalizációba, miközben az alsó középosztály világa, a falvak, kis- és középvárosok Franciaországa szegényedik és a közszolgáltatások leépítésével küzd.
A francia etnikai származású munkás- és középosztály lassan eltűnik a nagyvárosok, különösen Párizs elővárosaiból is, helyüket a sokszor észak-afrikai származású bevándorlók vették át. Guilluy négy évvel ezelőtti tézise szerint a Franciaországot irányító elit nincs tudatában annak, milyen jelentős kulturális és társadalmi szakadék választja el az ország jelentős részétől.
A területi szegregálódás, a közszolgáltatások leépülése mellett a középosztály lázadásának legfontosabb oka a túlterheltség. Az OECD adatai szerint Franciaországban a világon a második legmagasabb az állami elvonás mértéke. A munkát terhelő adók, járulékok kétségkívül hozzájárulnak ahhoz, hogy az állam viszonylag bőkezűen gondoskodik nehéz helyzetbe került polgárairól. Ezt a közmegegyezés természetesnek veszi egy olyan államban, amelynek hivatalos jelmondatában is szerepel az „egyenlőség” (égalité) szó. E felfogás előnye, hogy a munkahely elveszítése nem jelent automatikusan lecsúszást. Viszont hozzájárul a probléma konzerválásához: Franciaországban közel negyven éve, 1981 óta 8 és 12 százalék között mozog a munkanélküliek aránya. Az ő ellátásuk, illetve a relatíve még mindig bőkezű szociális rendszer finanszírozása érdekében azonban a már említett elvonások megkeserítik az alacsonyabb keresetűek életét.
A sárga mellényesek tüntetésein a sajtó által megszólaltatott demonstrálók leggyakoribb panasza az volt, hogy napi tíz-tizenkét óra munka vagy több állás ellenére sem jönnek ki a fizetésükből.
3. Csak az államfő áll a célkeresztben?
A sárga mellényesek leghangosabban Emmanuel Macron távozását követelik. Hatalmas a hangulati váltás ahhoz képest, hogy 2017 áprilisában minden pártháttér nélkül választották meg a franciák az V. Köztársaság elnökének az akkor 39 éves, nem sokkal korábban még teljesen ismeretlen politikust. Paradox módon részben éppen váratlan sikere, a régi pártrendszer elsöprése okozza Macron gondjait. Az elnök szétzilálta a jobb- és baloldalt egyaránt, pedig egy erős ellenzék Franciaországban mindig be tudta csatornázni az elégedetlenséget. Az éppen aktuális ellenzék el tudta hitetni, hogy hatalomra kerülve kiigazítja az éppen aktuális kormányzat hibáit. Most ezek a keretek a hagyományos pártrendszer szétesésével és a szakszervezetek erőtlenségével megszűntek.
A mostani demonstrációk a Franciaországban jól megszokott sztrájkoknál kaotikusabbak, erőszakosabbak, s még azt is nehéz meghatározni, hogy a sárga mellényesek milyen célok teljesülésével lennének elégedettek.
A Macron elleni indulatok csak részben magyarázhatók a politikájával. A „periferikus Franciaország” az államfőt a mindennapi gondjaitól teljesen elszakadt elit megtestesítőjének látja. Az elnök kitüntetéssel végzett minden francia elit egyetemet, befektetési bankárként gazdagodott meg, játszi könnyedséggel tört felfelé a kasztszerű francia államigazgatásban, kiválóan beszél angolul. Ráadásul Macron gondoskodott arról, hogy tovább erősítse a fennhéjázó politikus imázsát. Többször tett megjegyzést munkanélküliekre, sztrájkoló munkásokra.
Elnöksége elején néhány hónap alatt az elnöki hivatal harmincezer eurót költött az államfő sminkjére, kívánságára komoly pénzért medencét ástak nyaralójába. Feltűnést keltettek azok a képek is, amelyeken az Élysée-palotában fellépő, hiányos öltözetű hip-hop zenészekkel pózolt, mint valami dekadens római patrícius. Adópolitikája is a tehetősebbeknek kedvez, olyannyira, hogy ráragadt a „gazdagok elnöke” jelző, amelytől az egalitárius országban a politikusok úgy félnek, mint a tűztől. (Macron szerint a jól teljesítő, keményen dolgozó középosztály előrejutását segíti.)
4. Most már lecsillapodik a mozgalom?
Emmanuel Macron hétfő esti televíziós beszédét 23 millióan nézték, azaz többen, mint a világbajnokság nyári döntőjét. Így egész Franciaország tanúja volt annak, hogy Macron elnézést kért sértő szavaiért, és bejelentette: száz euróval megemelik a minimálbért, adómentesek lesznek a túlórák, és könnyítenek a szegény nyugdíjasok terhein is.
Macron: ‘I am partly responsible’ for unrest – BBC News
Addressing the nation in a televised speech, French President Emmanuel Macron has said he is “partly responsible” for the “insufficient response” to the so-called yellow vest protests that have hit the country. Mr Macron said he recognised the anger of the protesters was “deep” and “shared by many people”.
A tekintélyes Odoxa Intézet felmérése szerint csak a franciák 41 százaléka találta meggyőzőnek az államfőt, de ez még így is a duplája volt a Macron november 21-i beszédével elégedetteknek. Nem csak a bejelentett szociális lépések miatt nem lesz eredményes csütörtökön a baloldal parlamenti bizalmatlansági indítványa: Macron mögött összezárt a pártja. Arra viszont még az elnöknek sincs válasza, hogy a most bejelentett intézkedések következtében jövőre várhatóan 3,5 százalékra növekvő francia költségvetési hiányhoz mit szól majd az Európai Bizottság. Brüsszel ugyanis az ennél jóval kisebb (2,4 százalékos) tervezett hiányért deresre vonta Olaszországot.
A sárga mellényes felkelés további összeurópai következménye lesz Macron meggyengülése Berlinnel szemben. Reformterveit – például az eurózóna közös költségvetéséről – Angela Merkel eddig sem szívesen hallgatta.
A németek szemében az ősbűnt elkövető, azaz a hiányt növelő politikusként pozíciója alaposan meggyengült a német kancellárral szemben.
5. A „kis francia forradalom” = Macron bukása?
A következő választás csak 2022-ben lesz, de a rendszer gyengülését mutatja, hogy a franciák mind gyorsabban ábrándulnak ki elnökeikből. Nem véletlenül nevezik „republikánus monarchiának” Franciaországot: az államfőt hivatala külsőségei (az aranyozott irodától a díszegyenruhás csendőrkíséretig) és hatalma egyaránt a nyugati világ legbefolyásosabb politikusává teszik. A franciák azonban azt várják a szinte korlátlan felhatalmazásért „cserébe”, hogy a mindenkori államfő oldja meg a problémáikat.
Nos, ez a rendszert megalapító Charles de Gaulle tábornok óta egyre kevésbé sikerül. François Mitterrand-t 1988-ban még simán újraválasztották, de utódja alatt elkezdődött az erózió. A már 1995-ben szociális kérdésekkel kampányoló Jacques Chirac 2002-ben csak 19 százalékot kapott a választás első fordulójában. Szerencséjére ellenfele a második fordulóban Marine Le Pen édesapja volt, így nem is lehetett kérdéses a megválasztása. Azóta azonban mind Nicolas Sarkozyt, mind François Hollande-ot leváltották egy ciklus után a franciák, s egyre gyorsabban ábrándultak ki belőlük – amiképpen most Macronból is. „Népszerűsége” immár történelmi mélységekben van, a franciák mindössze 20 százaléka van kedvező véleménnyel róla. Így, ha idővel el is gyengül a „sárga mellényes” ellenállás, az elnökbe vetett bizalom elporladása garantálja az újabb és újabb tiltakozásokat.
Ha tetszett a cikk, támogassa a Válasz Online munkáját, és kövessen minket Facebookon! Csak olvasóinkra számíthatunk!
Borítókép: AFP/Theo Legendre
