Se István, se Koppány: Viktor, a táltos
„A nemzeti együttműködés rendszerét nem István, nem Koppány, hanem a Táltos vezeti” – mondja az István, a király örökös producere. A leghíresebb Szörényi–Bródy-darabnak éppen ezért viszont kevésbé van ma közéleti aktualitása, ismeri el Rosta Mária. Ezzel magyarázza, hogy ma, hétfő este koncertszerű változatban játsszák a darabot az Arénában. A nő, aki mindenkit ismer, a Válasznak beszél Puch Lászlóról, Lezsák Sándorról, „keresztfiáról”, Alföldi Róbertről, de azt is elárulja, miért nem lettek barátok Andy Vajnával.
– Hogy tetszik a forgácsszerep?
– A micsoda?
– Ahol fát vágnak, ott ugye hullik. Ön szép summát szedett be eddig a társasági adóból. Mennyit bukik mondjuk az István, a király ma esti, arénabeli előadásán?
– Nem vagyok forgács. Egyrészt. A ma esti előadáson meg nem bukom, mert ez még az idei szabályok alapján megy. Jövőre meg pont annyit bukom a tao kivezetésével, mint mindenki más, aki nagyközönség előtt színvonalas előadásokat állít színpadra. Egy-egy előadás bekerülési összege kilenc számjegyű és nem egyessel kezdődik.
– Félmilliárd?
– A fele, de nem szeretek ekkora számokkal dobálózni. Aki nem érti a rendszer működését, felhorkan, hogy ez mennyi pénz. A közönségnek, amely számára 4-6 ezer forintos jegy is nehezen fizethető ki, bizony kinyílik a bicska a zsebében ilyen összeg hallatán. Pedig egy tisztességes dramatikus előadás az Arénában ennyibe kerül. Én egyébként nem tartozom a tao-rendszer extra haszonélvezői közé. Vannak, akik 4-5 milliárd forint bevétellel számolhatnak. Igaz, a tao miatt át kellett gondolnom a jövő évi megjelenéseimet és programjaimat, de gondolkodom már egy ideje: háromnegyed éve sejtem, hogy baj lesz azokból a visszaélésekből, amelyekre a törvény lehetőséget adott eddig. Annyi „ügyes” megoldás volt, mint kiderült…
– Mi volt nagyon „ügyes”?
– Az újságok is foglalkoztak vele: például egy izraeli kisváros bevásárlóközpontjában jégrevü több százezer jegyvásárló nézővel. Vagy amikor egy kiállítást színháznak álcáznak kis pódiummal, amelyen óránként elszavalják az Anyám tyúkját.
– Ön mégis védte ezt a törvényt, nyáron Vidnyánszky Attilával vitázva még bibliai idézetet is hozott, miért nem szabad elkaszálni.
– Azok érdekében – így a magaméban is –, akik hagyományosan színházi értéket képviselnek. De ezen a vitán már túl vagyunk.
– Beletörődik? Csak így? Mi lelte a legendásan kőkemény Rosta Máriát?
– Közel sem vagyok már az a harcias alkat, aki voltam. Megöregedtem.
– A puhulás jól is jöhet: most, hogy az államot kell majd meggyőznie, mehet megint vacsorázni politikusokkal, mint a tao-időszak előtt, nemde?
– Egyre kevesebbet vacsorázgatunk politikusokkal, végletesen leszűkült ugyanis a kör, amely érdemben hatást tudna gyakorolni a döntésekre. Az év közepén mindenesetre kitaláltam azt a mozgásteret, amelyben a jövőben dolgozni szeretnék. Ez a Második Idő Alapítvány. Családi vállalkozás. Szörényi Levente minden művének hordozója és átörökítője. Hetven fölött már mindnyájan ráfordultunk az élet célegyenesére…
– A Szörényi–Bródy-életmű helyett Alföldi Róberttel kezdett sokat dolgozni, híres musicaleket mutatott be a nemzetközi repertoárból… Ezek szerint azok mégsem jöttek be, hogy visszatér a kaptafához?
– Szó sincs róla. Mind Alföldi Róberttel, mind pedig Szente Vajkkal sikeres műveket mutattunk be. Eközben soha nem feledkeztünk el a kaptafáról: az István, a király továbbra is a zászlóshajónk. Minden lehetőséget megragadunk, hogy előadjuk. Kerek és félkerek évfordulókat, a szerzők születésnapját és így tovább….
– Aztán hogy megsértődött mégis, amikor azt kérdeztük, hány bőrt akar még lehúzni róla.
– Persze hogy megsértődtem. A klasszikussá vált művekről nem bőrt húznak le, hanem tovább éltetik, hogy a következő nemzedékek is megismerjék. Kikophat ugyanis, ha nem tudjuk lefordítani az új generációk számára.
– Mit kellene lefordítani? Az 1983-as bemutató idején a kommunisták láthatták Istvánban Kádárt, Koppányban Nagy Imrét, a tömegek meg lelkesülhettek, hogy a nemzeti múlttal foglalkozik végre valami. Van ennek a darabnak bármi jelentése ma?
– Jelentése mindig van, jóllehet az 1983-as, filmforgatással egybekötött bemutatóra én nem mentem el. Akkoriban még a műfajjal is hadilábon álltam. Nem izgatott.
hirdetés
– Pedig remekmű. Az Illés és a Fonográf betetőzése egyszerre, korszakalkotó dalokkal.
– Feltehetően némileg sznob vagyok. Kevésbé hiszek azokban a művekben, amelyek minden rétegben osztatlan sikert aratnak. Azóta a rockopera megítélése is sokrétűbb lett. Volt olyan bemutatónk is, amely szinte lángba borította a Kárpát-medencét.
– Az Alföldi-féle. A rendezés miatt. A történet viszont jelent ma bármit? Most akkor Orbán lenne István? Vagy Koppány?
– 1989-ben a Hősök terén Laborcként kezdte, az biztos. Mivel régóta vezető politikus, azóta óhatatlanul felmutatott koppányi és istváni jellemvonásokat is.
– Most kicsoda Orbán?
– A Táltos. Ma nincs kétosztatú politika, ezért ez a behelyettesítő játék ma valóban nem működik. A nemzeti együttműködés rendszerét nem István, nem Koppány, hanem a Táltos vezeti. A Nyugat és Kelet közötti választás kényszerét persze bármikor rá lehet húzni a szövegre, mint nálunk ezer éve mindig aktuális kérdést, de rendben, elfogadom: közéleti jelentése az István-történetnek ma kevesebb van. Nem véletlen, hogy az Arénában ma este koncertszerű változatban adjuk elő: a dalok működnek, így is megáll a lábán, rendezés nélkül. Sőt, ma így áll meg igazán.
István a király – Áldozatunk fogadjátok [HQ]
István a király – Áldozatunk fogadjátok (rockopera) eredeti: Deák Bill Gyula – Áldozatunk fogadjátok
– De ha zeneként, magában is megáll az István, külföldön vajon miért nem érdekel senkit?
– Amiért Erkel Ferenc operái sem. Mi imádjuk a Bánk bánt, a Hunyadi Lászlót, boldogan dúdoljuk, hogy „meghalt a cselszövő”, de miért lennének kíváncsiak külföldön a mi cselszövőinkre, ha egyszer vannak nekik sajátjaik? Az István a miénk. Igaz, most az Operettszínház színpadán először született nemzetközileg is értelmezhető István-rendezés, amely külföldön is sikert arathatna. Családtörténet lett, kortalan családtörténet. Furcsa lesz azoknak, akik nagy bársonyköpönyegekre számítanak, miközben molyok röpködnek az énekes szája előtt, mert rosszul naftalinozták, amikor elrakták…
– Azoknak a naftalinos előadásoknak is ön volt a producere…
– Tudom. Akkor annak volt helye.
– Amikor a Táltos emberei nem engedik fel közintézményi színpadokra kedvencét, Alföldi Róbertet, annak helye van egy demokráciában?
– Ha az egy-két vidéki afférra gondol, akkor azt nevezzük helyi túlkapásnak. Gyorsan igyekeztek jóvátenni ezeket a butaságokat. Persze azért Alföldi Róbertet sem kell félteni ezekben a helyzetekben.
– Tehát megérdemli?
– Így rendezi a sorsát. Alföldi Róbertnek megadatott, ami nagyon keveseknek: hogy az ország legjobb művészgárdájával, színpadról formálhasson véleményt. Teljesen fölösleges ezt még minden más csatornán, interjúkban, cikkekben, politikai megszólalásokkal körberakni.
– Szóval ön szerint ha valaki él a szólásszabadság nyújtotta, alkotmányban garantált jogával, megérdemli, hogy kitiltsák a minden adófizető pénzéből fenntartott intézményekből?
– Alföldi Róbert ma az egyik legtöbbet foglalkoztatott művész. Az adófizetők az ország szinte minden pontján találkozhatnak vele mind rendezőként, mind pedig színészként. Nem mellesleg mindkettőben rendkívüli. A közös produkcióink színpadáról sem szedte le senki, pedig hatalmas betűkkel ráírtam minden plakátunkra, hogy „rendező: Alföldi Róbert”. Igaz, kaptam is miatta.
– Politikusoktól?
– Nem. A színházi szakma túlbuzgó, megfelelni vágyó szereplőitől. Nem baj. Mindenkinek megvan a maga mániája. És a maga keresztje. Az enyémet Alföldi Róbertnek hívják.
– Nem is olyan régen még azt nyilatkozta, hogy kvázi a fiának tekinti.
– Igen, a keresztfiamnak.
– Ez jó. Közben beugrott, melyik kormányközeli emberhez fordulhatna támogatásért! Ismeri rövid gatyás kora óta.
– Ki az?
– Puch László. Nemrég adta el a Szabad Földet Mészáros Lőrincnek, tele van az általa tulajdonolt Népszava kormányhirdetésekkel… Lehet, hogy ma ő a legnagyobb hatalmú fideszes ismerőse?
– Dehogyis. Harminc éve ismerem Puch Lacit. 1994-ben a Baranya megyei lista 6. helyéről került be a parlamentbe. Azt hittük, a „szavazógép” része lesz. Azután meghatározó gazdasági vezetője lett pártjának. Nem mellesleg neki köszönhetjük, hogy húsz évvel a bemutató után az István, a királyt elvihettük Csíksomlyóra. Közel félmillió néző volt a helyszínen, és több millió, aki a képernyőn követte az előadást.
– Azért nevezze csak nyugodtan pálfordulásnak, amit Puch tett!
– Nem nevezem. Nagycsaládos ember, aki gondoskodik a gyerekeiről, unokáiról. Mindenki azt teszi pénzzé, amije van. Úgy látom, már nincsenek politikai ambíciói.
– Azért az elvtelenség vádjával nem megyünk nagyon messzire a nagy szoci háttérember esetében, ugye?
– Ha egyáltalán értelme van efféle vádat megfogalmazni politikusokkal kapcsolatban. Merthogy mit is láttunk az elmúlt 28 évben? Csupa elvszerű politikust?
– Csak nem egy vadliberális alakulat mélykereszténnyé válásáról beszél?
– Ott is megengedő vagyok. A karrierpolitikus nem feltétlenül ideológiai alapon működik. Keresi a szabad helyet a palettán, ahol a legnagyobb eséllyel tudja átvinni az akaratát. Régóta így gondolkodom a politikusokról, és nem keresek eszmeiséget a tevékenységükben.
– Lezsák Sándor tehát nem lepte meg?
– Lezsák hogy jön ide?
– Először is: dolgoztak együtt az Atilla, Isten kardján.
– Nem dolgoztunk együtt. Lezsák Sándor írta a rockopera szövegét. Lévén író. Bródy János és Szörényi Levente között akkoriban volt némi nézetkülönbség a korról és a darab üzenetéről. Az Atilla második verziójának jogait a Zikkurat Színpadi Ügynökség kezeli, így Lezsák Sándor is szerzőnk. Mostanában nem nagyon tudom elérni telefonon. Mint hallom, más sem.
– Ha felvenné, megkérdezné tőle, hogy mi lelte? Hogy az egykor a szólásszabadságért harcoló ellenzéki hogyan fojthatja ma bele a szót ellenzéki képviselőkbe a parlamenti pulpitusról?
– Nem kérdezném. Én csak a szerzővel beszélnék. Az írói szerződéséről.
– Nem tudná mondjuk beleírni a szerződésbe feltételként, hogy „szerző vállalja: nem fojtja bele a szót ellenzéki képviselőkbe”?
– Nem kompetenciám. Nem keverem a politikát a kultúrába.
hirdetés
– Vona Gáborral azért tartja még a kapcsolatot?
– Egyetemista, idealista korában ismertem meg. Sajnálom, hogy a radikálisok szélén talált helyet magának a palettán. Ahogy létrejött a gárdájuk, megszakítottam vele a kapcsolatot.
– Orbán Viktor is volt önnél vacsorázni, ugye?
– 2002-ben egy elvesztett választás után találkoztunk, szűk körben. Egy mélyen csalódott, de meg nem tört Orbán Viktort láttunk, hallottunk. Nagy meglepetésként ért minket a Fidesz veresége akkor.
– Egyszerűen jobb volt a szocik kampánya, nem? Ön már csak tudhatja, csinált elég kampányt.
– Nem eleget: egyetlenegyet.
– Nem csak politikai kampányokra gondoltunk, abból valóban azt az egyet: az SZDSZ-ét 1994-ben.
– Akkor sem én voltam az éceszgéber. Itthonról, külföldről érkeztek az ötletadók, a tartalmi felelősök. A kivitelezés volt a cégem feladata. Akkoriban volt egy jól működő reklámügynökségem… Több évre szóló megbízatás, érdekes, új típusú munka volt. Egyébként is, nemrég épp azt mondta valaki, hogy NER-kompatibilis vagyok.
– Az?
– Ha abból indulok ki, hogy a szerzőim és a művek, amelyekkel foglalkozom, jellemzően a nemzeti minimum részei, akkor 35 éve kompatibilis vagyok a mindenkori közönséggel – és a közönség választja a kormányokat.
– Az igaz, hogy rockmentes operát is faragnának az Istvánból?
– Van ilyen tárgyalás Ókovács Szilveszterrel, az igaz.
– István dob, basszusgitár, elektromos gitár és rockénekesek nélkül? Zenei kasztráció.
– Számomra minden idők egyik legjobb rockzenéje a walkürök lovaglása Richard Wagner A walkür című operájából. Tehát ez hangszerelés kérdése, ami rendben is lesz, főleg Gyöngyösi Levente Erkel-díjas zeneszerző keze alól. Sokkal nagyobb probléma a négy rockénekes szerepe. A kipróbált, füstös hangú szerepekre nyilván nagy castingot tartunk. A többi megoldható.
– Mikorra valósulna meg az operaváltozat?
– 2020-ban lenne az előadás az Erkel Színházban. Megint egy évforduló: Szörényi Levente 75. születésnapja. Egyébként a többi művet is szívesen elővennénk.
– Tao nélkül is? Van arra elég érdeklődés, kereslet?
– Elég kereslet, ha egy házban az utolsó jegyet is eladjuk?
– Attól függ, milyen áron. Tízezer forintért valószínűleg igen.
– Annyiért sem. Az ilyen nagyságrendű színházat állami támogatás nélkül nem lehet létrehozni. Most türelmesen meg kell várni, hogy mi váltja föl a taót.
– Minek ez az egész? Hátra dőlhetne, a nyugdíjkorhatáron túl van.
– Az én szakmámban nincs se nyugdíj, se korhatár. Addig élek, amíg dolgozom. Sok tervem van… Az iskolásoknak tervezett István, a király-vetélkedőt is tető alá akarom még hozni.
– Mert?
– Valamelyik csatornán láttam egy interjút egy tízéves forma kisfiúval, aki az iskolai Istvánban Koppányt énekelt. Elmondta, hogy apukája kedvence a karakter, és nagyon örül, hogy meglepheti vele. Hoppá… tehát apuka az utolsó generációnk? Mivel a rockopera a nemzeti alaptanterv része, úgy döntöttünk, hogy élővé tesszük a kisiskolások számára. A Kárpát-medence magyar nyelvű iskoláiba felhívást küldünk szét, amely lehetővé teszi, hogy az adott iskola a négyjelenetes rockopera valamelyikét előadja és YouTube-csatornán követhető versenyben vegyen részt. A négy jelenet négy győztese a tanév végén, terveink szerint gyereknapon a fővárosban előadja az egész művet. Jó hír, hogy az oktatási és a kulturális kormányzat is áldását adta a kezdeményezésre. Tervbe vettem aztán, hogy a sok jó hangú és tehetséges erdélyi művész és természetesen amatőr számára castingot szervezünk, hogy Erdélynek legyen saját Istvánja. Sajnos, kevés kivételtől eltekintve, igencsak olcsó playback haknik járják a határon túli, magyarlakta területeket. De ez még mindig nem minden.
– És még mindig az István?
– Az. Rajzfilm. Jankovics Marcell rendezésében.
– Az drága. Andy Vajnával is vacsorázik egyet a közeljövőben?
– Nem hiszem, hogy ezzel Vajnát kellene megkeresnem.
– Úgy érzi, célba érnek a támadások, és leszedik?
– Fogalmam sincs.
– Még Bayer Zsolt is megtámadta Vajnát a Nándorfehérvár-film tervei miatt!
– Én Bayer Zsolt támadásaival nem foglalkozom. Andy Vajnához azért nem megyek, mert már voltam. Pár évvel ezelőtt. Nem érdekelte sem az Illés, sem az István. Ült az íróasztala mögött, amikor beléptem. Föl sem állt, kezet sem nyújtott. Hózentrógerban rágcsált valami sárgarépát. Nem lettünk barátok.
Ha tetszett az interjú, támogassa a Válasz munkáját, és kövessen minket Facebookon! Csak olvasóinkra számíthatunk!
Borítókép: Vörös Szabolcs
