Koszovó: mindenütt jó, de a legjobb máshol
Idén volt tízéves Európa legfiatalabb állama. A Válasz Koszovóba látogatott, hogy felköszöntse az ifjút, és megnézze, van-e mit ünnepelni. Különös tekintettel az iszlámra és a migrációra. Süteményt nem vitt, pékből úgyis van már elég.
Koszovó nemcsak a legfiatalabb európai állam, de a legfurcsább is. Nincs saját pénze, egyszerűen bevezette az eurót. Nincs országhívószáma sem: amikor megérkezem, a mobilom úgy veszi, mintha Szlovéniában lennék, az egyik hálózatot ugyanis egy szlovén szolgáltató építette ki. De legalább fővárosa van. Pristina erős versenyben áll a legjellegtelenebb európai főváros címéért, de ellentétben más – többnyire posztszovjet –versenyzőkkel, a legkevésbé sem lehangoló hely. A komoly belsőépítészeti megoldásokkal feldobott kávéházakban pezseg az élet.
Akinek a rokona külföldről sok pénzt küld haza, az kávéházat nyit, akinek kevesebbet, az kávéházban ül. Fontos is, hogy legalább belülről jól nézzenek ki, mert a városban kívülről alig maradt szép épület. Először még az eljugoszlávítás idején rombolták le a túlságosan keleties-törökös régi házakat, városrészeket, és ami akkor túlélte, azt most a villámgyors fejlődés pusztítja el. Mert a fejlődés döbbenetes.
„Amikor 2005-ben ideköltöztünk, vettünk egy telket, amely két kilométerre volt a legközelebbi háztól. Ma már azt sem mondhatjuk a megépült házunkra, hogy a város szélén állna” – meséli egy Vajdaságból idetelepült pár. És nemcsak az épületek meg az ország fiatal, de az emberek is: az átlag koszovói 29 éves. (Összevetésként: az átlag magyar 42.) Bár Koszovó is gyorsan simul bele az európai trendekbe. „Mi kilencen voltunk testvérek, nekem már csak egy gyerekem van. Az átlag kettő-három” – meséli Mici fodrász, aki vidám „üdv a gettóban!” kiáltással kínál helyet az egyik székben. A gettó arra utal, hogy aki tehette, elment, csak azok maradtak az országban, akik nem tudtak dobbantani. Éppen ezért az elmúlt években rendszeresek voltak a koszovói menekülthullámok. „Az embercsempészek elhitették, milyen jó menekültnek lenni Európában, aztán amikor senki nem kap menedékjogot, az európai vezetők pedig őrjöngve panaszkodnak Pristinában, akkor a koszovói kormány kivezényli a rendőröket a buszpályaudvarokra, és mindenkit hazazavarnak” – rajzolja fel egy nyugati diplomata a tipikus folyamatábrát.
Ezek után érthető, hogy bármennyire is fáj a helyieknek, Koszovó az egyetlen európai ország, ahonnan csak vízummal lehet az EU-ba menni. Ha nem így volna, a közvélemény-kutatások szerint minden második ember azonnal útnak indulna, mert munka nincs, korrupció viszont annál több.
„Mindenhol mindenből részt kérnek, ellopják a segélyeket” – magyarázza Mici. Tényleg felháborító! Hogyan létezhet Európában egy ország, amelynek az elitje az európai pénzek megcsapolásából gazdagszik meg, és az európaiak ezt hagyják! Sőt, nem csak hagyják: „Az egyik legfontosabb tapasztalatom az volt, hogy rájöttem, bizony a nyugatiak is lopnak, ha büntetlenül megtehetik” – mondja egy közép-európai ország diplomatája.
Furcsa helyzet alakult ki, egyfajta szimbiózis, amikor a helyi elit, minden olyan engedményért cserébe, amely amúgy is jó volna az országának, megzsarolja a nyugati vezetőket, akik pedig nagyvonalúan fizetnek. Mint amikor a szomáliai hadurak pénzért engedik át a segélykonvojokat, és meg is kapják a pénzt, mert a segély legalább olyan fontos a karitatív szervezeteknek is. Az biztos, hogy a legnyomorultabb afrikai országokban láttam ennyi segélyszervezeti autót az utakon, mint itt, miközben ránézésre Koszovó egyáltalán nem szegény. Európa iszonyú mennyiségű pénzt és energiát költ egy alig két magyar megyényi, kétmilliónál kevesebb ember által lakott terület pacifikálására.
Szürreális kísérlet ez. Olyan terület lett önálló ország, amely a történelemben soha nem volt gazdaságilag önmagában életképes. Jugoszláviának is ez volt a legszegényebb része.
Az egyetlen nagyfoglalkoztatója, a trepčai bánya valaha Európa legnagyobb ólom-, cink- és ezüstlelőhelyeként működött. Ma javarészt elhagyatottan áll; remek díszlet lenne disztópikus művészfilmek forgatásához. A jugoszláv időkben is Koszovó leginkább az ország fejlettebb részeinek támogatásából és a távol dolgozók hazautalásaiból élt. Ma ez annyit változott, hogy nem Belgrádból jön a pénz, hanem Brüsszelből. Egy KFOR-os magyar tiszt őszinte csodálkozással vallja be: korábban soha nem tudta volna elképzelni, hogy létezhet olyan ország, amely mindenféle termelőtevékenység nélkül fejlődik, de ezek szerint a koszovói modell működik. Nemcsak a gazdaság pörög, hanem még a munkanélküliség is csökken, igaz, még a kormány szerint is mindig 30 százalékos, a helyiek szerint meg ötven. De a csökkenés tény. És lassan szivárognak be külföldi cégek, köztük magyarok, amelyek bíznak abban, hogy az olcsó munkaerőre építve az itt gyártott termékeket teríteni tudják majd a térségben.
A turizmusban is volnának lehetőségek. Az biztos, hogy Koszovó a világ egyik legolcsóbb desztinációja; a WizzAir és a kormány megállapodása miatt, hála a magyar adófizetők támogatásának,
Pristinába olcsóbb elrepülni, mint levonatozni a Balatonra. S ez a repjegy is már az első hajvágás-borotválásnál megtérül.
A városok ugyan Prizren kivételével mérsékelten vonzók („elnézést a szemétért meg a kóbor kutyákért az utcáinkon, hidd el, az otthonaink nagyon tiszták” – hogy egy sokszor hallott mentegetőzést idézzek), de a természet, a hegyek gyönyörűek.
Arról nem beszélve, hogy az albánok a szerbeken kívül mindenkivel roppant kedvesek, a magyarokkal meg különösen azok, a Monarchia ugyanis annak idején támogatta az albán nemzeti ébredést, hogy ezzel képezzen ellensúlyt a szerbeknek. S az ország nagyon biztonságos a turistáknak – mint a legtöbb igazi maffiaállam.
Merthogy Koszovó az. „Nincs egyetlen olyan vezető politikus, egyetlen pártban sem, aki ne volna részese valamilyen klánnak, akit legalább a családja révén ne lehetne valamelyik szervezett bűnözői csoporthoz sorolni” – magyarázza egy magyar békefenntartó. A szerbek és az albánok két dologban értik meg egymást: az egyik, hogy a vendéglátóhelyeken való dohányzás alapvető emberi jog. A másik a bűnözés.
Albánia Európa legnagyobb marihuánatermesztője. A fű egy része Koszovón át megy Szerbia és a Nyugat felé. Egyéb kábítószerek Afganisztánból csatlakoznak hozzá. „Mindenhogy viszik a drogot. Még élőállatban is találtunk” – meséli a koszovói kreativitás iránti elismeréssel a hangjában a magyar tiszt. A szerbek eközben északról nyomott áron gázolajat, cigarettát csempésznek, és virágzik a prostitúció. A lánc másik végén pedig ott az európai diaszpóra – köztük a Magyarországon élők. „Tudjuk, nálatok albán pékek vannak, nálunk fagylaltosok és kebabosok. De nagy különbség nincs, mindegyik a maffia pénzét mossa tisztára” – foglalja össze a helyzetet egy Magyarországgal szomszédos ország konzulja.
Európának azonban nem csak a migráció és a szervezett bűnözés visszaszorítása miatt érdeke, hogy Koszovó sikeres legyen. „Elképesztő harc folyik a balkáni muszlimok lelkéért” – mondja egy európai ország nagykövete. Az természetes, hogy a törökök már csak történelmi okokból is nagyon aktívak. Gazdaságilag is, a mecsetek felújításában is. De nem csak ők. Hanem a szaúdiak, sőt az irániak is, pedig ők síiták, az albánok pedig jellemzően szunniták.
De javukra fordítják, hogy a komcsi jugoszláv múlt miatt az emberek döbbenetesen képzetlenek vallásilag. „Az iskolák eleve rosszak, a vallási képzés még vacakabb – magyarázza a nagykövet, aki szerint „ez a Balkánon úgy megy, hogy ha például egy tudós elkezd dolgozni egy vallási témájú könyvön, akkor kisvártatva megjelenik egy iráni hivatalos ember egy nagyon vastag borítékkal, és megkérdezi tőle, vajon bele tudna-e venni néhány fontos tézist a műbe. Általában bele tud.”
Miközben a koszovóiak jelentős része élvezi, hogy a történelemben először élhet szabadon a saját országában, és az sem zavarja különösebben, hogy az összes albán egyesülése egyetlen országban nem tűnik megvalósíthatónak, az átalakulás veszteseinek nem elég ez a kialakulóban lévő koszovói identitás. A vesztesek is válaszokat keresnek; és mi volna egyszerűbb felelet arra a kérdésre, hogy én miért nem boldogulok?, mint az, hogy azért, mert nem vagy elég jó muszlim.
Egyes felmérések szerint egész Európában itt a legnagyobb a szélsőségesek aránya, pedig a hatóságok ütik-vágják őket, s a történelem, a hagyományok sem kedveznek nekik. Koszovóban még működnek szúfi rendek, melyek dervisei sokkal jobban szeretnek keringeni, mint harcolni, s miközben évszázadokon át a vallás döntő volt a szerbeknél és a horvátoknál, hiszen ez volt a megtartó és megkülönböztető jellemzőjük, az albánoknál a nyelv húzott határt közéjük és a többi balkáni nép közé.
Nemrég Velencében fogtak el koszovói pincéreket, akik merényletet akartak elkövetni a városban. S bár Velencében az volna a furcsa, ha valakinek nem támadna kedve turistákat ölni, az tényleg kész csoda, hogy eddig nem történtek nagy koszovói merényletek Európában, főleg úgy, hogy a térség tele van könnyen hozzáférhető fegyverekkel.
A másik csoda, hogy a radikális iszlámnak a felületes szemlélő számára Koszovóban semmi jele. Pristina tele van éjjel-nappali italboltokkal, fejkendős nőből pedig kevesebbet látni, mint Budapesten.
A koszovói társadalom sokkal lazábbnak és nyugatiasabbnak tűnik balkáni társainál, ami amúgy azon is látszik, hogy egyetlen szomszédból sem kerültek ki olyan popcsillagok, mint a koszovói Dua Lipa vagy Rita Ora. Különösen utóbbi a koszovói soft power legfontosabb képviselője, az ország nem hivatalos himnuszának (Shine ya light) megalkotója, aki a tizedik születésnapon is hatalmas koncertet adott Pristinában. Ha Koszovónak és Európának szerencséje van, ők lesznek Koszovó jelképei. Meg persze a belváros szívében, a rusnya panelek tövében, a függetlenség kikiáltásakor óriásbetűkből kirakott, összegraffitizett NEWBORN, azaz ÚJSZÜLÖTT felirat. Nem szép, de tele van élettel.
Koszovói riportunk második, befejező része a szerb–albán viszony izgalmairól szól:
Két ország egyben: kolostortúra Koszovóban szerbek és albánok között
Kereken tízéves Európa legfiatalabb állama. A Válasz tudósítója elment megnézni, hogyan boldogulnak albánok és szerbek a magyar katonák óvó tekintete előtt felcseperedő Koszovóban. És megérteni, hogyan lesz ebből valaha egy ország. Balkáni riportunk második része. A dečani kolostor nem is fekhetne idillibb helyszínen: az Albán-Alpok lábánál, egy patak melletti erdőben.
Ha tetszett az írás, támogassa a Válasz munkáját, és kövessen minket Facebookon! Csak olvasóinkra számíthatunk!
Borítókép: Vörös Szabolcs
