A nagy egészségügyi blöff: így repült a V4-ek élére Magyarország
Megelőztük a V4-eket egészségügyi költésben – szól a meghökkentő kormányzati üzenet. És hogy miért nem érezzük ezt a saját bőrünkön? A kabinet számokkal zsonglőrködik, mi pedig tényekkel bizonyítjuk: a teljes egészségügyi költés közel harmadát a magyar lakosság magánklinikák és patikák pénztáraiba fizeti be – kényszerből. Akkor mire mondja a kormány, hogy „megelőztük a cseheket”? Miről árulkodnak az úgynevezett „katasztrofális egészségügyi kiadások”?
Az ellenzék által rabszolgatörvénynek nevezett jogszabály-módosítás miatt decemberben nem kapott méltó figyelmet Banai Péter Benő komoly bejelentése. Az államháztartásért felelős államtitkár az OECD adataira hivatkozva mutatta be, hogy a magyar egészségügy GDP-arányos költésben megelőzte a V4-ek legfejlettebb államát is, a cseheket.
Vagyis azt a visegrádi országot, ahol a csecsemőhalálozás már akkor három ezrelék alatti volt, amikor nálunk még 5 ezrelékes (2009), ahol az iszkémiás szívbetegségből adódó halálozást 46 százalékkal sikerült csökkenteni 1990 és 2015 között (nálunk 13 százalékkal), ahol a stroke miatti haláleseteket 72 százalékkal vitték lejjebb (nálunk 55 százalékkal), ahol a rendszerváltás idején majdnem annyian haltak meg százezer lakosra vetítve rákban, mint nálunk, és ma Németországhoz állnak a legközelebb. Csehország tehát óriásléptekkel zárkózik fel a Nyugathoz, és – szól a központi üzenet – Magyarország ezt az országot előzte meg, ráadásul éppen az egészségügyi költés arányában!
Íme a dia, amit az államtitkár a Nézőpont Intézet tavaly év végi konferenciáján vetített, hogy érzékeltesse: anyagilag az egészségügy rendben van, a minőségi mutatóival viszont rengeteg a probléma. Mert nem elég, hogy arányaiban többet költünk, mint a csehek, de évről évre 40-60 milliárd forintot kell a kórházak adósságállományának csökkentésére fordítani, és cserébe a kórházak minőségi mutatói nemhogy felzárkóznának a nyugatiakhoz, de jó néhány területen még nő is a lemaradásunk.
Érdemes ezt komolyan venni: a cseheket megelőzni bármiben egy makroközgazdász fejével annyit tesz, hogy itt nemhogy több pénzre lenne szükség, de még sokat is költünk. Tény, hogy idén is lesz növekmény az egészségügyi költségvetésben – konkrétan 191 milliárd forint –, de ebből 40 milliárdot rögtön zárolnak is, és csak akkor fizetik ki, ha a kórházak „megjavulnak”, vagyis nem méltóztatnak tovább eladósodni. Mondhatjuk, hogy ez helyes lépés: így logikus, egy erős államtól pont ezt várnánk.
Legalábbis akkor, ha nem értenénk semmit az egészségügyhöz. Az idézett diasorral (és a belőle levezetett értelmezéssel) azonban komoly gondok vannak. Erősebb szavakkal: példátlan, hogy ekkora csúsztatásra alapozzon a kormány egy egész évet.
„A megelőzzük a cseheket”-ábrán ugyanis látszik, hogy Magyarország összesen 7,6 százalékot költ a GDP-ből egészségügyre, a csehek 7,3 százalékot, ami valóban jelentős többlet. Ám ez az érték két tételből áll össze. A kormányzati kiadásokból és a lakosság által zsebből kifizetett összegből.
A magyar adat pedig azért olyan kiemelkedően magas, mert a magyar állam mindössze 5,2 százalékot fordít gyógyításra, és a lakosság zsebből – és kényszerből – hozzátesz még 2,4 százalékot. Nálunk kevesebbet közpénzből a visegrádi államok közül csak a lengyelek költenek egészségügyre, a mi 5,2 százalékunkhoz képest 4,4 százalékot.
Tehát amivel az államtitkár dicsekedett, valójában minden hozzáértőnek horror: azt jelzi, hogy az állami egészségügy gyenge minőségben szolgáltat, alapvető esélyegyenlőségi funkciók sérülnek, és aki csak teheti, a magánegészségügybe megy. Nemcsak az a baj, hogy a saját pénzünkből kell költeni magánorvosra, mert nem tudjuk kivárni a sort az államiban, hanem az is, hogy akinek nincs erre lehetősége, ellátás nélkül marad.
Normál esetben az egészségesek fizetik a járulékot azért, hogy betegségük esetén korábbi befizetéseikért cserébe térítésmentes ellátást kapjanak. Nálunk a teljes kiadás közel harmadát maguk a beteg emberek állják vagyis éppen akkor nőnek meg a kiadásaik, amikor a betegségük miatt nincs jövedelmük, vagy csak jóval kevesebb.
Ráadásul az államtitkár adatai nem is a legfrissebbek, hiszen már novemberben megjelent a 2017-es tényszám, ami szerint GDP-arányosan 7,6 helyett már csak 7,2 százalékot költünk egészségügyre. Az „előnyünkből” így is maradt persze, a szlovákok és a csehek 7,1 százalékot fordítottak erre.
Miért baj, ha a betegek mélyen a zsebükbe nyúlnak? Ukrajna aligha tekinthető jó példának, és ott tényleg a „fizess, ha élni akarsz” az alapelv. Amikor 2008-ban Magyarország több mint 80 százalékos arányban a vizitdíj ellen szavazott a Fidesz által kezdeményezett szociális referendumon, a választók nemcsak a 300 forintos díjra mondtak nemet, hanem a fizetős egészségügyre is. A WHO barceloniai irodája által folytatott vizsgálat viszont azt jelzi, a magyarnál fizetősebb egészségügy alig van Európában: nem 300 forintokat, hanem elképesztő összeget adunk ki zsebből a gyógyulásért, átlagosan évi kilencvenezer forintot.
Érthetővé válik, miért van ez így, ha nem a teljes GDP (amely a magángazdaságot is tartalmazza), hanem csak az állami kiadások tükrében nézzük az egészségügy részesedését. Ekkor már a lengyelek is előttünk vannak, de még az unió szegénylegényei, a románok és a bolgárok is. Magyarország az összes közkiadás 9,7 százalékát fordítja egészségügyre. A csehek összehasonlíthatatlanul többet: az állami büdzsé közel 15 százalékát. Nem arról van szó tehát, hogy ömlik a közpénz a magyar egészségügybe, amit azután a kórházigazgatók elherdálnak. A valóságban kevés az erre szánt közpénz, kiszámíthatatlanság van, év végi lyuktömködés, szervezetlenség, kapkodás.
Nem véletlenül – mutat rá Jakab Zsuzsanna, a WHO regionális igazgatója. Amíg Európa legfejlettebb államaiban a válság óta nőtt az egészségügy részesedése a közkiadásokból, addig nálunk ez az arány évek óta csökken. Hiába erősödik a gazdaság, az egészségügy fejlődése nem tart lépést ezzel – mondja Jakab. Az állami költségvetésnek ma kisebb hányadát költjük gyógyításra, mint 2009-ben, amikor pedig az ország az államcsőd közelében állt.
Miért? Mert az állam uniós forrásból költ kórházépítésre (bárki láthatja az új vidéki kórházakat), de az intézmények működtetésére nem fordít megfelelő figyelmet. A WHO adatai szerint csak Albániában és Ukrajnában kiszolgáltatottabbak a betegek; az úgynevezett „katasztrofális egészségügyi kiadások” aránya nálunk a lakosság 11 százalékát érinti. (Katasztrofális kiadásnak minősül, ha betegség esetén a nem létfenntartásra szolgáló – tehát nem élelmiszerre és lakásra költött – jövedelem 40 százalékát emésztik fel az egészségügyi költségek.) Természetesen a budai elitnegyedekben ritka dilemma, hogy vacsorát vegyenek vagy kiváltsák a gyereknek az antibiotikumot, a villanyszámlát fizessék be vagy elvégeztessék a nagypapának azt a CT-vizsgálatot. Ez a nehézség elsősorban a legszegényebbeket érinti, ők pedig főként a gyógyszereiket nem tudják kiváltani.
Nagyobb tehát a gond annál, hogy a magyar állam keveset költ egészségügyre. Az igazi baj az elégedettség, amellyel erre tekint. Hiszen csak azért nem zuhant még mélyebbre az egészségügy színvonala, mert a finanszírozásából erőn felül vállal részt a lakosság.
Az életmentésnek ugyanis ára van, azt pedig hiába próbálná a beteg zsebből a magánszektorban megfizetni: ott jellemzően diagnosztikával és a jelentős profittal gyógyítható, de nem túl súlyos betegségekkel foglalkoznak. Az üzleti szempontból nehezen értelmezhető helyzetek megoldására marad az állam. Meg a minőség, amelyet hajlandó megfizetni.
És akkor hogyan is állunk a csehekhez képest? Elég a korai (25-65 éves kor között szív- és érrendszeri, légzőszervi, daganatos vagy cukorbetegség miatti) halálozásra gondolni, hogy lássuk a különbséget. Nálunk százezer lakosra több mint 500 ilyen haláleset jut, a cseheknél ez az érték alig haladja meg a 300-at.
A kormányzati hurrápropagandával szemben a valóság tehát az, hogy egészségügyi költésekben nem megelőztük a cseheket, hanem nagyon is csehül állunk.
Ha tetszett a cikk, kérjük, támogassa a Válasz Online munkáját, és kövessen minket Facebookon!
Borítókép: AFP/Michal Cizek
