Ezért is fogy a magyar: tabudöntő kutatás a „stresszes” spermiumokról
Brutális szám: 100 élve születésre 18-20 vetélés jut Magyarországon. Most egy új brit kutatás apropóján nézünk rá az adatokra, az Imperial College London tudósai szerint ugyanis a spontán vetélés okait nem csak nőgyógyászati-szülészeti problémaként kell kezelni, a jelenleginél jóval nagyobb figyelmet kellene fordítani a férfiakra. Nagyon gyakran az ő egészségi problémáik állnak a magzatok sorozatos elvesztése mögött.
Fájdalmas pillanatok. A pár együtt megy az első ultrahangra, egymás kezét fogva szeretnék először hallani az embrió szívdobbanását. Az orvos keresi az anya lassúbb szívhangja mellett azt a gyorsabb másikat. Hiába. A pozitív várakozás előbb tanácstalanságba, majd feszültségbe megy át. Szeretnék, ha az ultrahangkészülékben lenne a hiba, de nem – a baba szíve nem mozdul. Elvesztették.
Senki sem beszél szívesen arról, ami ezután következik. A család, a kollégák, a barátok nem tudják, hogyan kell ilyenkor viselkedni. Körüzenetek, -telefonok mennek: véletlenül se kérdezzen rá senki, hogy érzi magát a kismama, minden rendben megy-e. Mindenki bizonytalan, mi a jobb: beszélni vagy hallgatni róla. Mit kell tenni, ha a pár felteszi azt a kérdést, amire nincs megnyugtató válasz: ha egyszer megtörtént, máskor is előfordulhat? Igen, mindenhol a világon.
Miközben az egészségügyi technológia rohamléptekkel fejlődik, a potenciális anyák száma pedig meredeken csökken Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2012 óta nem változott a magzati halálozási adat, évi 16 és 17 ezer között ingadozik.
A várandósság 24. hete előtti vetélések adják a veszteség zömét, a hatodik hónap után évi 400 körüli magzatot nem tudnak megmenteni.
A demográfusok szerint ennél is nyugtalanítóbb a helyzet, mert ők azt mérik, hogy száz élve születésre hány méhen belüli halálozás jut. Ez 2009 óta nem változik érdemben: 18 és 20 között ingadozik. Ha visszaugrunk negyven évet az időben, és 1980-ig repülünk, még akkor is jobb számot találunk: 14,4 volt ez az érték, szemben a 2017-es 18,1-gyel.
Megdöbbentő adat: két éve száz megszületett babára 18 spontán vetélés jutott. Legtöbbször csak a művi vetélések születéscsökkentő hatását említik, pedig
három elvesztett magzat közül egy egészségügyi komplikációk miatt nem jön a világra.
A nemzetközi számokkal a magyarok több okból is nehezen összevethetők; nem térnénk ki ennek okaira, annyi azonban látszik, hogy rosszabbul teljesítünk a visegrádi országoknál a szülés körüli egészségügyi eseményeket vizsgáló European Perinatal Health Report legfrissebb, 2015-ös jelentése szerint.
A magzat elvesztésének számos oka lehet. Például az anya életkora, egy 35-39 éves nőnek kétszer akkora a kockázata a vetélésre, mint egy 25-29 évesnek. A negyven év felettieknél már ötszörösére nő ez a szám, vagyis nemcsak az egészségügy teljesítménye, de a társadalmi szokások változása is rontja a magzatok esélyeit. Az okokat könyvtárnyi irodalom vizsgálja: fertőzést kaphat az anya vagy a baba, gond lehet a hormonháztartással vagy a baj lehet genetikai eredetű is. Az esetek jóval több mint felében pedig ki sem derül, miért szakad meg a terhesség. Az Imperial College London kutatói most olyan férfiakat vizsgáltak meg, akiknek párja háromszor vagy többször veszítette el a magzatát.
Korábban is figyeltek persze az apákra: másfél éve nagy visszhangot váltott ki a kutatás, amely bemutatta, hogy a spermiumok száma a nyugati férfiaknál az 1970-es évektől máig a felére csökkent. Most azonban nem a mennyiségről, hanem a minőségről beszélünk, s noha a DNS-t is nézegették az ilyen pároknál, ám a brit vizsgálat szerint egyáltalán nem olyan széleskörűen. Bár talán nem is meglepő, hiszen a nőgyógyászatok egész szintet foglalnak el a kórházakból, míg a férfigyógyászatra (andrológia) jó, ha egy rendelő jut heti néhány órában, miközben a meddőség egyre terjedő népbetegség a fejlett világban. A Clinical Chemistry című folyóiratban publikált tanulmány viszont a sorozatos vetélésen áteső asszonyok partnerének egészségügyi állapotát vizsgálva arra jutott, hogy ezeknél a férfiaknál gyakoribb a DNS-károsodás, mint a kontrollként megnézett apáknál.
A nagy tudományos visszhangot a férfiak két csoportja közötti különbség mértéke váltotta ki. Nem véletlenül irányul a témára nagy figyelem: a többszörös (legalább háromszori) vetélés Nagy-Britanniában 50 párból egyet érint, Magyarországon a KSH adataiból a kétszeres vetéléseket tudjuk beazonosítani, ennek alapján minden nyolcadik magzati halálozás ismétlődő. Súlyos problémáról van tehát szó a briteknél és nálunk is.
A tanulmány – amelyet az MTI vett észre és a Weborvos idézett – azonban azt is feltárta, hogy a vetélő nők párjának spermiumában az úgynevezett oxidatív stressz négyszerese volt a kontrollcsoportban szereplő férfiakénak, akiknek nem vetélt el a társa. Az oxidatív stressz azt jelzi, hogy a férfiak szervezetének védekező mechanizmusa működésbe lépett valami miatt. A nehézséget az adja, hogy a „védő molekulák” a hímivarsejtek genetikai állományát is károsítják, ha nagy koncentrátumban vannak jelen. A vetélő nők párjának spermiumában egész hadseregnyi védő molekulát találtak, és kétszer nagyobb arányban mértek DNS-sérülést, mint a kontrollcsoportban.
Vagyis a babák sérült spermiumból fogantak. De ez nemcsak közvetlenül az embrióra hat, mert a hímivarsejtek DNS-állománya fontos szerepet tölt be a méhlepény kialakulásánál is. A – más szóval – placenta minősége határozza meg az embrió, majd a magzat oxigén- és vérellását, és ha ezzel baj van, akkor az anya elvetélhet.
Az új kutatás arra világít rá, hogy a vetélés okait jóval szélesebb körben kell keresni, mint eddig gondolták; egyáltalán nem biztos, hogy a kismama szervezetében rejlik a probléma megoldása. Mert hiába írják ki táppénzre és kötelezik szigorú ágynyugalomra a nőket, védik a széltől is, hormonozzák giga adagokkal – ha a párjuk spermiumának genetikai állománya sérült, azon ez nem segít.
A kutatás még nem zárult le, most annak okát keresik, mitől sérült a spermium. Első lépésben fertőzésre gyanakodtak, de az Imperial College London orvosai nem bukkantak ennek nyomára. Most azt valószínűsítik – összefüggésben más eredményekkel –, hogy a férfiak életmódja lehet hatással a termékenységükre. A kutatók persze tudják – amire a hétköznapokban a párok nem annyira ügyelnek – hogy a leginkább spermiumroncsoló alkoholt és dohányzást a férfiaknak mellőzniük kell, ha gyermeket szeretnének. Mivel a párokat már eleve ennek megfelelően választották ki, ezért ez nem állhatott a DNS-hibák mögött. A vizsgálat következő fázisában újabb tényezőket: az életvitelüket, a testsúlyukat, az életkorukat is elemezni fogják. Ezek mind hatással lehetnek a spermium minőségére.
A magas magyar vetélési arányszámok pedig arra figyelmeztetik a családpolitikusokat, hogy
az évi 92-93 ezres születés mellett több mint 16 ezer (!) olyan pár van, amely elveszít egy vágyott magzatot.
Ezek a potenciális szülők rendkívüli nehézségekkel néznek szembe, nehezen találnak valóban hozzáértő specialistákat, méregdrága magánrendelőkben kénytelenek segítséget kérni, és alig támogatott gyógyszerekkel próbálják megtartani a következő magzatot. A csecsemőhalálozás visszaszorítására már indult egy nemzeti program, sikerült a kisbabák elvesztésének egészségügyi okait beazonosítani és tenni ellenük. Az egyelőre tavaly októberig látszó 2018-as demográfiai adatok szerint ismét jelentős javulást üdvözölhetünk.
Hasonlóra lenne szükség a vetéléseknél is. Persze a feladat itt sem könnyű, mert nagyon eltérő társadalmi csoportokhoz kellene eljutni, például a fiatalon gyermeket váró rászoruló párokhoz, a korábban abortuszon átesett, de most a család bővülésére vágyó nőkhöz, vagy a magas jövedelmű, későn gyermeket vállaló értelmiségi házaspárokhoz. Ám a nemzetközi adatokkal való összevetés azt jelzi, hogy
a magyar demográfiának vannak tartalékai.
És erre nagy szükség is van, mert az eddig megismert tavalyi születési adatok alapján 2018 népesedési szempontból rossz év lehet: a születésszám és a termékenységi mutató is zsugorodott októberig.
Ha a magzati halálozás mutatójában a visegrádi államok szintjére tudnánk javulni, az jelentőset dobna a születési számokon, és – ami még fontosabb – fiatal nők és férfiak ezrei menekülhetnének meg egy sosem feledhető traumától.
Borítókép: Sciepro/Science Photo Library
