Szittya mese vagy az új magyar őstörténet? Itt a Magyarságkutató Intézet teljes háttere
„Ameddig én itt vagyok, dilettánsok be nem teszik a lábukat. Ebben biztos lehet.”
A fenti mondatot Hoppál Mihály Széchenyi-díjas etnológus, folklorista mondja lapunk megkeresésére, miután több forrásból úgy értesültünk, hogy ő lehet a január negyedike óta működő Magyarságkutató Intézet egyik szakmai vezetője. Noha a konkrét pozíciójával kapcsolatos információt nem erősítette meg, a tavaly óta létező László Gyula Intézet tudományos tanácsadójaként úgy nyilatkozott a Válasznak, mint akinek érdemi hatása van a formálódó intézmény munkájára.
Az elmúlt napokban féltucat tudóssal, intézményvezetővel vettük föl a kapcsolatot, hogy kiderítsük, mi célból alakult és hogyan befolyásolja a magyar őstörténet kutatását a Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter által ihletett, 880 millió forintos költségvetéssel induló Magyarságkutató Intézet (MKI). Nincsenek rövid válaszaink: az akadémikus argóban „MaKi” néven emlegetett intézmény messze nincs még készen, különféle lobbicsoportok vannak mozgásban körülötte és nem világos, hogy mi sül ki a nagy helyezkedés végére. Forrásaink azonban a Magyarságkutatótól függetlenül is izgalmas őstörténeti publikációkat ígérnek 2019-re.
I. Az összeesküvés-elméletekről
A Magyarságkutató Intézet főigazgatójának január 4-én bejelentett Horváth-Lugossy Gábor már tavaly novemberben vezetőként tartott „terepszemlét” az I. kerületi Úri utcában, a MaKi kiszemelt székhelyén. Ez azért furcsa, mert a főigazgatói pályázatot a Magyar Idők szerint akkoriban éppen hogy csak kiírták, beadási határideje pedig 2018. december 17. napja volt. Mégis, a „terepszemle” tényét a Válasznak több forrás megerősítette. „Már jóval a bejelentés előtt tudtunk róla. Csak azt nem tudtuk, hogy kicsoda” – mondja az egyik MTA-közeli forrásunk.
Pedig egyáltalán nem mindegy, hogy ki és hogyan kerül az új intézet élére: mióta tudományszervezés létezik e hazában, magyarságkutatásra ennyi pénzt – a már említett 880 millió forintot – egyszerre még soha sem fordítottak. Összevetésként: a László Gyula Intézetet tizedannyival, 80 millió közforinttal hozták létre 2017 utolsó napjaiban (bár eddig látható működésük nem volt), az MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoportja pedig kevesebb, mint 20 millióból gazdálkodik évente.
Okkal gondolhatja tehát az egyszeri olvasó, hogy itt valami nagy dolog készül. Ezért ért sokakat meglepetésként Horváth-Lugossy Gábor kinevezése, aki nem hogy nem tudós, de jogvégzett emberként a magyarságkutatás közelébe sem került eddigi pályája során. Lapunk másfél hete elsőként rajzolt villámportrét Horváth-Lugossyról: amellett, hogy Kásler Miklós a Központi Statisztikai Hivatal műszaki és üzemeltetési osztályáról emelte ki az újonnan felálló intézet élére, „HLG” annak a társasházkezelő cégnek a tulajdonosa, ahol korábban a kultúrharcos cikkeiről elhíresült Szakács Árpád dolgozott. A tulajdoni lapok alapján azt is kiderítettük, hogy Szakács könyvkiadó cége, a többek között vitatott tudományos értékű Raffay Ernő-műveket forgalomba hozó Kárpátia Stúdió Kft. Horváth-Lugossy 32 m²-es budapesti, Csalogány utcai lakásában működik. Ha a Szakács Árpád–Horváth-Lugossy kapcsolathoz hozzátesszük, hogy előbbi sokáig a Kurultáj – Magyar törzsi gyűlés nevű neoturanista mozgalom sajtósa volt, kezd egészen kerek lenni a történet.
Vajon ez az, aminek látszik? Alternatívtörténelem-lobbi jutott állami csúcsintézményhez? Jön a kultúrharc az őstörténetben?
Horváth-Lugossy Gábort (ahogy fent linkelt portrénkból kiderül) nyilvánvalóan kapcsolatrendszere, beágyazottsága segítette a Magyarságkutató Intézet főigazgatóságáig (már persze a nyertes pályázatán túl), ám tény, hogy a történet más részein egyelőre nem bukkantunk a Kárpátia Stúdióhoz vagy a Kurultájhoz köthető szálra. Úgy értesültünk, hogy Horváth-Lugossy alatt egy hármas szakmai vezetői grémium dolgozik majd az MKI élén; forrásaink szerint egyikük Szabados György történész, a László Gyula Intézet vezetője lehet, rajta kívül pedig Hoppál Mihály néprajzkutató juthat még vezető szerephez. „Ön ezek szerint többet tud, mint én” – zárja rövidre Szabados, amikor arra kérjük, kommentálja az esetleges pozíciójával kapcsolatos szóbeszédet.
A Szakács Árpád–Horváth-Lugossy-tengelyre vonatkozó felvetésünkre pedig azt mondja: „Összeesküvés-elmélet. Nem foglalkozom vele.”
Szabados ugyanakkor megerősíti a sajtóhírt, miszerint az éppen csak egyéves László Gyula Intézetet integrálni fogják az MKI szervezetébe. Megkerestük Hoppál Mihályt is, aki az utóbbi időben szintén a László Gyula Intézetnél végzett munkát tudományos tanácsadóként. Ugyan a Széchenyi-díjas etnológus sem mondta ki, hogy vezető lesz a Magyarságkutatónál, de fűzött néhány kommentárt a témához, amelyből az olvasható ki, hogy érdemi hatása lesz az intézet munkájára: „Nem igaz, hogy ez a dilettantizmus háza lesz” – kommentálja a Magyarságkutató jövendőbeli munkájával kapcsolatos aggodalmakat. (Kérdéseinkkel kerestük Horváth-Lugossy Gábort is. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma sajtóosztályáról ígértek is válaszokat; amennyiben megérkeznek, kiegészítjük cikkünket, illetve interjúra is bejelentkeztünk a Magyarságkutató Intézet főigazgatójánál.)
Szabados Györgyön és Hoppál Mihályon kívül még egyvalakiről hallottunk, akinek vezető szerepe lehet az új intézményben: Bíró András Zsolt. A „humánbiológus” – aki a már említett Kurultáj főszervezője – már csak azért is felvetődik, mert a Magyarságkutató Intézet indulásának apropóján összehozott eddigi egyetlen köztévés adásban, a január 9-i Ez itt a kérdésben Hoppál és Szabados mellett ő volt a harmadik vendég:
Noha az ex-kurultájos Szakács Árpád-vonal miatt elvileg logikus lenne, Bíró András Zsolt beemelése több forrásunk szerint valószínűtlen. A Magyarságkutató Intézet környékéről úgy hallottuk, több hangadó dilettánsnak tartja Bírót. „A Kurultáj maradjon csak a népi diplomácia eszköze, a tudományos kutatást végezze más” – szól az egyik markáns vélemény, amire fedezetet jelent, hogy a Kurultáj nem Káslerhez, hanem másik politikai erőcsoporthoz, Lezsák Sándor vonzáskörzetéhez tartozik, aki évek óta a nyári rendezvények védnöke, így egyszersmind annak a „felelőse”, hogy a Kurultáj le legyen választva a jobbikos erőtérről, amihez korábban tartozott. Bíró András Zsoltnak amúgy biológiatanári végzettsége van, a magyarság eredetével kapcsolatos több antropológiai következtetését a „céhen belüli” kutatók erősen vitatják. (Az Ez itt a kérdés fent idézett adásából amúgy szinte semmi sem derül ki a Magyarságkutató Intézet munkájával kapcsolatban, mindenesetre a műsor egy pontján Bíró artikulálja igényét, miszerint ideje a természettudományoknak előtérbe kerülni a magyarság őstörténetének kutatásában.)
Szabados a szegedi középkortörténeti műhely növendékeként, egykori Kristó Gyula- és Makk Ferenc-tanítványként, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum későbbi szakértőjeként „céhen belüli” figura, jó szakember, bár – ahogy egyik beszélgetőtársunk forgalmaz – renitens történész, aki „középről”, a Kristó-féle realista iskolától újra és újra a nehezen bizonyítható elméletek felé kalandozik. Jó személyes kapcsolatot ápol Kásler Miklóssal: Szabados volt annak a közelmúltbeli kutatócsoportnak a történész szakértője, amely III. Béla király csontmaradványait kutatta, élén az onkológusprofesszorral. Hoppál pedig az MTA Néprajztudományi Intézetének tudományos tanácsadója, bár kollégái az MTA-n karakteres belső kritikusként ismerik.
Az eddigi tudásunkkal és a bizonytalanságokkal együtt felvázolható kép a Magyarságkutató Intézetről vegyes: ha tényleg Szabados és Hoppál lesznek a meghatározó figurák, az eloszlatja a tudományosságot illető kételyeket. Ugyanakkor faktum (hiszen maga Kásler jelentette be), hogy az MKI integrálja a 2014 óta létező Magyar Nyelvstratégiai Intézetet (MANySI) is, amiről viszont a szakma többnyire lesújtó véleménnyel van. Az anno kimondva-kimondatlanul az akadémiai nyelvészettel szemben életre hívott MANySI nem generált versenyhelyzetet a kutatásban, átütő vagy egyszerűen csak fontos publikációkkal sem vétette észre magát, és az utóbbi években többször is halálhírét keltették.
Kérdés, hogy maga Kásler Miklós mennyire akar belefolyni a Magyarságkutató napi munkájába. Több forrásból is hallottuk – és múlt héten a HVG is írt róla –, hogy Káslert hamarosan más válthatja a miniszteri bársonyszékben, így nála az MKI egyfajta „lelépési pénzként” is funkcionálna. A professzornak régóta szívügye a középkori magyar történelem, Nemzeti Nagyvizit címmel még erről szóló tévéműsora is volt, ahol kutatókkal beszélgetett népszerű témákról. Egykori meghívott vendégei közül többen úgy emlékeznek rá, mint kíváncsi, de meglehetősen autoriter személyiségre, aki nehezen állja meg, hogy ne szóljon hozzá mindenhez, ami akár csak egy kicsit is érdekli a történelemben.
A még alakuló Magyarságkutató Intézet körül különböző lobbicsoportok is mozgásban vannak. Állítólag van döntéshozó, aki az MTA Történettudományi Intézet egy részét is szívesen betolná az intézet alá. A TTI-ben dolgozó egyik beszélgetőtársunk azt mondja, a kutatóközösség megbontása súlyos hiba lenne. És ha már lobbi, szemezgessünk kicsit a vad dolgokból is, hiszen az MKI bejelentése beindította az őstörténeti „csodabogarak” nyálelválasztását is. Varga Géza „írástörténész” például nyílt levelet írt Káslerhez, felajánlva szolgálatait a Magyarságkutatónak. A kutató – aki szerint már a bronzkorban is volt magyar írásbeliség – elrendeltetné a minisztériummal a közgyűjteményekben lévő, eddig titkolt magyar „hieroglifikus írásemlékek” közzétételét.
Frissítés kedden este: cikkünk megjelenésének napján Kásler Miklós miniszter az InfoRádiónak adott interjút. A beszélgetésben a témánkat illető újdonság nem hangzott el (a műsorvezető megkérdezte például, hogy kik lesznek az MKI szakmai vezetői, de Kásler nem adott konkrét választ), viszont volt egy beszédes mondat arról, mennyi ember fantáziáját mozgatta meg a Magyarságkutató Intézet bejelentése és elindulása. Az idézet az alábbi videóablakban látható-hallható:
Kásler Miklós az MKI-ról: minden nap 15-25 jelentkező van
Check out this video on Streamable using your phone, tablet or desktop.
A Magyar Őstörténet nevű Facebook-csoport lelkes, alternatív világmagyarázatokra fogékony közönsége pedig szavazásra bocsátotta, hogy kit kellene delegálni a Magyarságkutató Intézet munkatársai közé, hogy „ne csak a cimkéje legyen magyarságkutató, hanem a tartalma is”. Nos, cikkünk befejezésekor a szavazást a karácsony–kerecsen–turul összefüggés felfedezésével – fogalmazzunk így – maradandót alkotó Szántai Lajos vezeti közel háromszáz vokssal, de előkelő helyen szerepel Grandpierre Attila csillagász, a Vágtázó Halottkémek zenekar alapítója is, akinek saját bevallása szerint többször volt testen kívüli élménye koncertjeik közben.
Ahogy egyik történész beszélgetőtársunk fogalmaz, a fenti szavazásból is látszik, hogy a dilettáns őstörténetre fogékony, amúgy nem kis számú, és jellemzően politikailag igen aktív közönségnek egy sumerok és piramisok nélküli Magyarságkutató borítékolhatóan csalódás lesz. De már az is, ha a teljesen holdkórosoktól magát távol tartó, ugyanakkor a tudományos közeg által sem befogadott Bíró András Zsolt és a Kurultáj-vonal nem jelenhet meg a MaKiban.
II. A tudományos belterjességről
A Magyarságkutató Intézet indulásának bejelentésekor kiadott hivatalos közlemény szerint a szervezet feladata, hogy „olyan kutatásokat végezzen a magyarság múltjának, nyelvének, eredetének feltárására, amikre eddig a tudományos belterjesség ellenállása miatt nem volt lehetőség”.
De valóban így van ez? Létezik a múltunknak olyan – sarkosan fogalmazva – elnyomott, fel nem tárt igazsága, amely nem törhet felszínre az elefántcsonttorony őrzői miatt? A rövid válasz az, hogy nem létezik. Nem véletlen, hogy a Magyarságkutató alakulását kívülről figyelő tudományos körökben ez a fenti mondat csapta ki leginkább a biztosítékot.
„Ez az állítás a nyolcvanas évek kánonjával vitatkozik. Vagy talán még régebbivel. A belterjesség kritikája 2019-ben egész egyszerűen nem igaz” – mondja egyik akadémiai beszélgetőtársunk.
Ma már egyik diszciplína sem hirdeti abszolútnak saját magát. A finnugor nyelvészet éppen azért irritál sokakat, mert volt időszak, amikor a tudósok egyenlőségjelet tettek a nyelvtörténet és a néptörténet közé. Hunfalvy Pál 1876-os monográfiájában még ott tartott, hogy az „ethnográfiában a nyelv tanúsága az egyedül biztosan világító kalauz”. Azonban Marczali Henrik történész már a millenniumra megjelent írásában rögzítette, hogy a nyelv eredete „nem deríti fel a nemzet eredetét”. Ezt a vitát a tudósok azóta számtalanszor újranyitották és megvívták, aminek legfontosabb következménye, hogy a falak áttörtek, van párbeszéd a különböző területek és módszerek képviselői között.
Az elefántcsonttorony-jelenségre egy évtizeddel ezelőtt könnyebben lehetett példát találni. Az ország egyik legjelentősebb egyetemén, az ELTE-n, történelem szakon hosszú ideig azért nem lehetett magyar őstörténetről előadást, szemináriumot tartani, mert a képzést meghatározó, nagy tekintélyű középkortörténész, filológus, Gerics József azt vallotta, hogy a történelem az írásbeliséggel kezdődik, így ami az írásbeliség előtt volt, azzal nem kell foglalkozni. Az ELTE történész hallgatói a szakon belül csak Gerics professzor 2007-es halála óta tanulhatnak magyar őstörténetről. Azóta viszont korszerű, interdiszciplináris megközelítéssel.
Persze a „tudományos belterjesség” elsősorban nem is az egyetemeknek, hanem az MTA-nak szóló üzenet. És miközben több beszélgetőtársunk elismeri, hogy van az akadémiának egyfajta sógunátus jellege, és a hierarchia nehézkessé teszi új gondolatok felszínre törését, világosan kell látni, hogy az MTA sem egyarcú szervezet. Elég csak megnézni a 2012-ben alakult Magyar Őstörténeti Témacsoport (MŐT) munkásságát, melynek legfontosabb feladata a különböző őstörténettel foglalkozó tudományterületek (történészek, régészek, archeogenetikusok, néprajzosok) összefogása, valamint a nyitás a tudományos igénnyel dolgozó hagyományőrzők felé. 2013-ban – akkor még a Heti Válasz színeiben – ott voltunk a MŐT nagyszabású konferenciáján, mely után azt írtuk, ez új kezdet a magyar őstörténet kutatásában, hiszen először fordult elő, hogy a Magyar Tudományos Akadémia színpadot biztosított kutatóknak és rekonstruktőröknek, hagyományőrzőknek is.
A Magyar Őstörténeti Témacsoport szerény költségvetéssel működik és mindössze három státuszt jelent az MTA-n, de számos eredményt képes felmutatni: hatkötetes ismeretterjesztő könyvsorozatot jelentettek meg a Helikonnál, de van a szakmának szóló periodikájuk is, Dentümoger címmel. Ahogy egyik történészünk kommentálja, mindkettő „népfrontos” kiadvány: publikált bennük nyelvésztől a néprajzkutatóig és a genetikusig mindenféle szakértő, az említett helikonos sorozatban összesen több mint 100 különböző név. Türk Attila régész hat éve a MŐT színeiben vezet oroszországi expedíciókat; a munka eredménye – többek között – az Ural-átjáróhoz közel eső Uelgi-tó körzetében feltárt, a honfoglalás kori hagyatékunkkal döbbenetes hasonlóságot mutató leletcsoport, valamint az a tény, hogy újjáéledt a sztyeppei múlt feltárása szempontjából kulcsfontosságú orosz-magyar tudományos együttműködés. „Ez a munka nagyon fontos, és figyeljék meg, hogy dőlni fognak az eredmények Oroszországból” – kommentálja egyik szakértőnk. És itt nem csak Uelgire kell gondolni: a MŐT munkatársai elkezdték lejárni a Kaukázus térségét is, azzal a céllal, hogy átnézzék az ottani régészeti gyűjteményeket, magyar kapcsolódásokat kutatva.
×××
Bárhogy alakuljon is az élet és a politika a Magyarságkutató Intézet körül, 2019 nem lesz eseménytelen az őstörténet-kutatásban: Szabados György és Hoppál Mihály is azt közölte a Válasszal, hogy tavaszra, nagyjából áprilisra várhatók a László Gyula Intézet első publikációi, melyekre Hoppál szavai szerint nagyon is érdemes lesz figyelni. Bár az akadémiai források befagyasztása miatt a jövő bizonytalanná vált, az MTA MŐT munkája sem áll le; mint egyik beszélgetőtársunk elmondta, megvannak náluk az alapok egy új, nagy összefoglaló őstörténeti monográfiához is.
És hogy az MKI célja valójában egy „új szittya eredetmese” elkészítése lenne, ahogy a múlt heti HVG állította? Nyilván van lobbicsoport, amely szívesen látna ilyesmit, de egyelőre sokkal nagyobb a káosz és a bizonytalanság az intézmény körül, mint hogy ilyen meredek állításokat lehetne tenni. Az MKI előtt három út van: vagy átlépik a vörös vonalat, és beemelik a szittyalobbi dilettánsait az intézmény sáncai mögé, ebben az esetben viszont a munka borítékolhatóan botrányba és közröhejbe fullad, potenciális tekintélyes tudósaikat pedig elveszítik. Vagy tartják a tudományos kutatás belső rendjét, és ernyőszervezetként, inkubátorként funkcionálnak, amivel viszont csalódást okoznak a közönség szenzációra éhes részének. Vagy úgy próbálják megkerülni az összes eddigi erőcsoportot, hogy kinevelnek egy új, lojális, fiatal kutatóréteget, ami azonban roppant időigényes dolog, egy-két évtizedre biztosan megállítaná az életet a magyarságkutatásban.
Borítókép: AFP/Kisbenedek Attila
