„Orbán Európa jövője” – Nigel Farage, a brexit atyja a Válasznak
Senki sem tudja, milyen a szabadság – nyugtatja magát a Válasz kérdésére a brexit egyik fő, de mindenképpen a leghangosabb értelmi szerzője. Az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) volt elnöke, Nigel Farage maga sem tudja, milyen lesz az országa a 43 nap múlva esedékes kilépés után, úgyhogy – biztos, ami biztos – inkább folytatná európai parlamenti képviselőként. Az EU-t eközben a Szovjetunióval tartja egyenértékűnek: „jobboldali kommunizmusnak” nevezi. S hogy ez ellentmondás? Nem az egyetlen. Exkluzív Nigel Farage-interjú Strasbourgból kelet-európaiakról és Sorosról, jó kerítésekről és a pokolról.
– Hallom, külön helye van a pokolban.
– Micsoda durva állítás volt! Elképesztő! Mondjuk Verhofstadt durvábbakat szokott mondani. De az egyik dolog, ami bebetonozza a brexitet – olyan szempontból, hogy most nagyobb a támogatottsága, mint a 2016-os népszavazáskor volt –, az az olyan hamisítatlanul durva és arrogáns viselkedés, mint amit a Donald Tuskhoz hasonló nem megválasztott emberek bemutatnak. Tényleg példátlan. És az emberek utálják az ilyesmit. Azt hihetnénk, hogy az érintettek tanultak a hibáikból, de semmiből sem sikerült nekik.
– Tuskot legitim EU-s állam- és kormányfők választották meg. Mi ezzel a gond?
– Az, hogy nem a szavazók választották, és nem is visszahívható. Ugyanez a helyzet az Európai Bizottsággal meg az egész struktúrával. Erő, ellensúly nélkül.
– Tusk valójában nem más, mint az EU-s vezetők moderátora.
– Egy moderátor… nagyszerű. Akkor befoghatná a száját!
– És nincs igaza? Azokról beszélt, akik úgy propagálták a brexitet, hogy semmilyen tervük nem volt arra, hogyan kéne biztonságosan kivitelezni.
– Teljesen alaptalan állítás. És van tervünk: az, hogy kifelé! Ki a vámunióból meg a közös piacból…
– …de hogyan? A hazája meg az EU vezetői erről képtelenek megállapodni két éve.
– Képtelenség tárgyalni az ilyen emberekkel. Varufakisznak (Görögország szélsőbalos volt pénzügyminisztere – a szerk.) teljesen igaza volt, amikor a görög válságtárgyalások idején azt mondta, hogy rossz emberekkel van dolguk. Elvesztegettünk két és fél évet. Itt az idő búcsút mondani. Csak ezzel lehet hatni ezekre az emberekre, akik utána majd nyilván rohannak utánunk, mert ott lesz a BMW meg a francia borágazat, akik azt kérdezik, miért kell vámokat fizetniük, amikor beteszik a lábukat az Egyesült Királyságba. Barnier-vel és társaival nem lehet dűlőre jutni, ez egy totális időpocsékolás. Miközben ott a minta, a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) szabályai, a globális kereskedelem nagy része ezek alapján működik. Mi ezzel a gond?
– Az, hogy visszajönnek az adók, a határok, megszűnik a szabad mozgás.
– Jöjjenek is vissza a határok, abszolút! Hát erre szavaztunk: határokat akarunk!
– És a szabad mozgás?
– Azt meg nem akarjuk. Erről szólt a népszavazás.
– Tényleg olyan rossz dolog ellenőrzés nélkül utazgatnia Európában?
– A bűnözés meg a drogkereskedelem megmutatják, miért rettenetes ez. Ezért jobb, ha vannak határok. Jó kerítések teszik a jó szomszédokat, és Európában a szavazók nagy része egyre inkább így érez. A berlini karácsonyi vásár mészárosa Schengen miatt jutott Németországba. Szeretnénk visszaszerezni az ellenőrzést. Persze nekünk, szigetként, óriási előnyeink vannak, szemben mondjuk a német–francia határral, ahol ezt sokkal nehezebb logisztikai feladat lenne megoldani. Az emberek szabad mozgása olyan népességnövekedést okozott az Egyesült Királyságban, amit még soha nem láttunk a történelmünkben. Ezért tehát nem a migráció-ellenességről szól a brexit, hanem arról, hogy kordában tartsuk a bevándorlást.
25 éve azt mondom, kössünk szabadkereskedelmi megállapodást az EU-val, de most, 43 nappal a kilépés előtt erre már nincs idő,
és a brit miniszterelnök soha nem is kért ilyesmit. Az ír szárazföldi vámhatárral pedig csapdába kerültünk: lehetetlen lenne megvalósítani, nagyjából egy háború elvesztésével érne fel. Az egyetlen, amit most ésszerű tárgyalással tető alá hozhatunk az az, hogy 43 nap múlva a WTO-szabályok szerint elbúcsúzunk. Akkor talán elkezdenének ésszerűen beszélni velünk, mert azon a pályán, amin most vagyunk, egyszerűen nem nyerhetünk.
– Várja már március 29-ét?
– Nincs választásom. Ha lenne, akkor az előbb elmondottak szerint ultimátumot szabnék.
– Vagyis fogalma sincs, hogy fog kinézni a saját országa március 30-án.
– Sosem lehet előre megmondani, milyen a szabadság, de ha megszereztük, legalább az megvan. Ha mondjuk 2016-ban a bennmaradás mellett szavaztam volna, most szembejönne az európai hadsereg ötlete. Mindkét oldalon folyamatosan változnak az érvek.
– Erősebb most Nagy-Britannia, mint a népszavazás előtt volt?
– Igen. Rekord alacsony a munkanélküliség, nőnek a bérek, és
hála az égnek, végre csökken a bevándorlás, megállt a kelet-európaiak hulláma.
Még mindig magas, de már kordában tartjuk. És az egész világ keres minket.
– Nem attól erős egy ország, ha egy multilaterális intézményrendszerben hatékonyan tudja érvényesíteni az érdekeit, mint korábban Nagy-Britannia az EU-ban?
– Az EU-tól megszabadulva azzal kötünk szövetséget, akivel akarunk. Az EU-ban nagyjából egy nem létező ország voltunk. Elvesztettük a hangunkat a világpolitikában, EU-tagként nem is léteztünk – úgy ugyanis egyikünk sem létezik, mert brüsszeli hivatalnokok képviselnek minket. Nagy-Britannia most megkapta az esélyt, hogy kiszálljon ebből.
– Csakhogy például az ön egyik „kedvenc” országa, Románia, EU-tagként épp feltételeket szab Nagy-Britanniának a kilépésről. Tényleg olyan rossz dolog a multilateralizmus?
– Ha itt hagyjuk az EU-t, nem fognak feltételeket szabni.
– Kit hibáztassunk a jelenlegi helyzetért?
– Mindenekelőtt a brit miniszterelnököt. Soha nem hitt a brexitben. Félig bent akart maradni, félig meg kint lenni, de ez nem működik. Ha elágazáshoz érsz, dönteni kell, merre menj: csak egyfelé lehet, ő meg kicsit mindkettőt szeretné, ebből meg csak összevisszaság lesz.
– És nem bántja az emiatt kialakult bizonytalanság?
– Önök éltek kommunizmusban, amit a Szovjetunióból irányítottak. Ha vissza akarnak térni, térjenek, de mi kilépünk ebből a rendszerből.
– Tényleg egyenlőségjelet tesz a kettő közé?
– Igen. Bár az EU legalább nem öl embereket.
– Tehát ha most kitekint a strasbourgi irodája ablakán, olyan elnyomott embereket lát, mint mi voltunk, 30 évvel ezelőtt.
– Annyit mondhatok, hogy ha a 7-es cikkely szerinti eljárás alá vonják önöket, akkor nem szabad emberek.
– Ebben talán a magyar kormánynak is van felelőssége.
– Csak azzal már, hogy ezt állítja, elfogadja a felettes hatóság létezését. Valaki vagy hisz a nemzetállamban és a demokratikus önrendelkezésben, vagy nem.
– Tehát azt sugallja, hogy egy szabadon választott vezető azt tesz, amit akar.
– Egy vezető, ha működő demokráciáról beszélünk, a választói felé tartozik felelősséggel. Az EU ma egy jobboldali kommunizmus, amit néhány nagy cég és egy mindenre befolyással lévő autokratikus központ irányít.
– Varufakiszt már emlegette, de van egy másik vezető, akit évek óta dicsér: Orbán Viktor.
– Régóta meggyőződésem, hogy egy nagyon érdekes vezető…
– …ez mit jelent?
– Azt, hogy hisz dolgokban. Nem tart gyáván és szolgaian az európai projekttel, mert szilárdan hisz a nemzetállam koncepciójában. Nyilvánvaló, hogy védi azt, amit magyar kultúrának gondol, és nem fél ezeket kimondani, annak ellenére, hogy komoly kritikákat kap az EU-tól.
– Nagyrészt nem az „EU-realista” mondataiért kritizálják.
– A Soros-üggyel természetesen mélységesen egyetértek. Egyértelmű a befolyása a nyugati demokráciákban.
– A jogállam és a szabad sajtó felszámolását róják még fel a miniszterelnöknek.
– Ami az igazságszolgáltatást illeti, szerintem ez nem így van. Ma is eleven még a kommunizmus Magyarországon és a többi volt szocialista országban. A magyar és a lengyel vezetők mindent megpróbálnak, hogy megszabaduljanak a régi örökségtől, legalábbis én így látom.
És hogy kis autokrata szörnynek gondolom-e Orbánt? Nem. Inkább Európa jövőjét testesíti meg.
Európa ugyanis egyre kevésbé fog az unióra meg Brüsszelre összpontosítani, ehelyett a nemzetállamok és a nemzeti érdekek kerülnek a középpontba, és az egész európai politikát ma ez az elmozdulás határozza meg. Isten tudja, miért jár ide Orbán annyit. Valószínűleg csak népszerűbb lesz tőle otthon. Idejön, mindenki zaklatni kezdi, de hazatérve jobbak lesznek a számai.
– Úgy tűnik, önt is visszahúzza a szíve: miért indul el újra az EP-választáson?
– Mert kell a fenyegetés. Minél nagyobb, annál több esély van a brexitre.
– Tehát ön a fenyegetés.
– Olyan fenyegetés, amiből ígéret lehet. Remélem, hogy pusztán a fenyegetés létével több esély lesz a kilépésre, és azon leszek, hogy megakadályozzam a márciusi dátum utáni átmeneti időszak meghosszabbítását.
– Hallott arról, hogy az orosz közösségi médiában terjed egy új ige, a brekzity? Valami olyasmit jelent, hogy az illető rettentő hosszan búcsúzkodik, de végül a házigazda nyakán marad. Nem zavarja, hogy már az oroszok is önökön gúnyolódnak?
– Nem. Nagyszerű ország vagyunk, jobb, mint Európában bármelyik, és a brexit is ezt fogja bizonyítani. A történelem megmutatta, hogy be sem kellett volna lépnünk az EU-ba. Miért adná fel bármelyik ország a saját maga kormányzásához való jogot? Hát nem ellentétes ez az emberiség szabadság iránti küzdelmének történelmével?
Borítókép: AFP/Oli Scarff
