Buldózerrel innoválni? Itt a nagy Grüner–Szathmáry vita az MTA-ról
Mindketten nemzetközi hírű magyar kutatók, ám most szembekerültek egymással: a Kaliforniában élő és tanító Grüner György fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) külső tagja Palkovics László innovációs miniszter tanácsadójaként ült le vitázni a Válasz kérésére Szathmáry Eörs evolúcióbiológus akadémikussal, aki tavaly nyáron épp az MTA kormányzati vegzálása miatt lépett ki a jobbos tudósokat tömörítő Professzorok Batthyány Köréből. Miért beteg a magyar innováció? A gyógyításához épp az akadémiai kutatóhálózatot kell beszántani? Milyen kutatásokat kellene támogatnia az államnak és milyeneket nem? Jó, ha a kormány mondja meg, mit kell kutatni? Lapunk bemutatja az első igazi vitát a magyar tudomány húsbavágó kérdéseiről.
Grüner György szerint kevés szellemi tulajdont termelt eddig a Magyar Tudományos Akadémia. Szathmáry Eörs szerint nem lenne jó, ha ez megváltozna?
Szathmáry Eörs: Dehogynem, csak éppen buldózerrel nem lehet társadalmat innoválni. Azaz meg lehet próbálni, csak ritkán lesz jó vége. Márpedig ahogy a minisztérium elkezdte az átalakítást, az agresszív, bárdolatlan, s a kutatók esetlegesen meglévő bizalmát is aláásta.
Grüner György: Nézze, professzor úr, megköszönném, ha inkább a tartalmi kérdésekről beszélnénk, a formaiakhoz ugyanis nem tudok hozzászólni. Arról tehát, amit tudunk, nem arról, amit valakitől, valahol, valamikor hallottunk. Esetleg tartózkodjunk a másik oldal kritizálásától is. Nem azért jöttem, hogy panasznapot tartsunk – azt lehet az Akadémián.
Tiltja a szerződése, hogy kritizálja a minisztériumot?
Grüner: Nem tiltja, de az én tanácsadói szerepem nem erre vonatkozik. Hanem arra, hogy a célokat próbáljam definiálni. Az innovációs ökoszisztémának vannak jogi, társadalmi, tudományos, gazdasági és technológiai elemei. Ezeket kell úgy összehangolni, hogy a tudomány, a felfedező kutatás, az invenció és az innováció is megtalálja benne a helyét. Ebben az ügyben adok tanácsot, pontosabban az én kis cégem.
Nem ön tanácsolta tehát, hogy ezt úgy lehet elérni, ha előbb szétverik a meglévő struktúrát, felszámolják az akadémiai kutatóhálózatot?
Grüner: Nem. Nekem ez nem feladatom. Csak az, hogy megmondjam, ideális körülmények között hogyan lehet összehangolni ezeket a szempontokat. S hogy megfogalmazzak alapelveket. Természetesen az alapkutatásokat mindenképpen támogatni kell állami szinten. Ez nem kérdéses. Viszont csupán a kiváló alapkutatásokat szabad. Középszerűeket nem. Annak megítéléséhez pedig, hogy mi kiváló és mi nem az, külső közeg szükséges. Az Akadémia pedig véleményem szerint nem ilyen külső közeg.
Szathmáry: Hadd oszlassak el néhány városi legendát. Egyrészt én sem állítom, hogy az Akadémia tökéletesen működött eddig, vagy hogy a magyar innováció ne lenne beteg. Néhány hónappal ezelőtt azonban érdekes módon a minisztérium saját írásos anyagában láttam, hogy az alapkutatás kiválóan teljesít. Ezt követte az akadémiai szféra brutális vegzálása.
Nem egészen értem, hogyan lesz abból kiváló innováció, ha a rendszer jelenleg legjobban teljesítő komponensét kezdik támadni.
Hogy mást ne mondjak: az akadémia kutatóhálózatában dolgozó emberek 37 milliárd forintot hoztak el a European Research Council (ERC)-tól. Az a pénz, amelyet az ön megbízója, professzor úr, elvett tőlünk, s amelyet vissza kellene pályáznunk, a működési költségeinkből hiányzik, összesen 17 milliárd. Ami történik: aránytalan és méltatlan. Ha miniszter úr esetleg a legkiválóbb, ERC-nyertes kutatókat is megkérdezte volna, hogyan lenne érdemes végigvinni a reformot, lettek volna ötleteink – ilyen azonban eddig nem történt.
| Grüner György az MTA külső tagja, a Kaliforniai Egyetem, Los Angeles (UCLA) professzora. 1981 és 1997 között a világ egyik legtöbbet idézett fizikusa volt. A mosonmagyaróvári születésű, de Kaliforniában élő nemzetközi hírű fizikus és innovációszakértő több innovatív vállalatot is alapított, s most Palkovics László innovációs miniszternek ad tanácsokat. (fotó: Borbás Barna) |
Grüner: Legyen szíves, hagyja abba a támadásokat! A bedarálást, a vegzálást és a többit. Nem tudom például, hogyan alakult ki a helyzet, amelyben önök nem tudnak odamenni Palkovics úrhoz, hogy beszéljenek ezekről a kérdésekről. Ez tényleg nagyon furcsa állapot, meg kell mondjam. Megpróbálták?
Furcsa az a rendszer is, amely most működik Magyarországon: hogy az Akadémia átvilágítja önmagát.
Szathmáry: Az átvilágítást miniszter úr is támogatta. Hét embert delegált az azt szervező testületbe. Aztán mára kiderült, hogy miniszter urat nem is érdekli: még az előtt le akarja zárni az egész átalakítást, hogy annak eredménye megszületne. Professzor úr is ideges lenne, ha ezt önnel tennék meg Los Angelesben az egyetemen. Hogy ne kutasson, ne végezzen értelmes munkát, helyette gyűjtse az adatokat az intézetéről és pályázzon a saját rezsiköltségeire, aztán amikor megteszi, kiderül, hogy figyelembe sem veszik.
Grüner: Nem arra kellett volna az átvilágítás. Érdemi kérdésekről kellett volna szólnia. Gondolom, az Akadémia azt mondta, hogy majd mi átvilágítjuk magunkat. Mi ott ilyet nem mondanánk. Nem lenne jó a színezete – ha már a világításnál tartunk.
Szathmáry: Nem, professzor úr, mondom, közös döntés volt az átvilágítás, az Akadémia pedig megtette, amit forrás nélkül és hamar megtehetett. Megpróbálta a legjobbat kihozni egy lehetetlen feladatból. Elég jól ismerem, külföldön hogyan történik egy valódi átvilágítás, amelynek értelme is van. Más országból hívják az átvilágítókat. Azt viszont valakinek meg kellett volna finanszíroznia.
Grüner: Átvilágítást többször láttam az Akadémián régebben is: meghívtak barátokat, hogy világítsák át a szervezetet. Érdekes módon mindig kijött a meglepő eredmény: minden nagyon jól van úgy, ahogy van. Kerestem is most Lovász László elnök úr nyilatkozatát arról, hogy az átvilágítást jól kell megcsinálni, s hogy ahhoz pénz kell. Egyébként valóban pénz kell hozzá. Mindenesetre nem találtam ilyen nyilatkozatot elnök úrtól. Ezért mondom, hogy úgy fest: az Akadémiának jó volt az úgy, hogy majd átvilágítja, utána pedig az Aranycsapathoz hasonlítja önmagát.
| Szathmáry Eörs az MTA tagja, az Ökológiai Kutatóközpont főigazgatója, nemzetközi hírű kutató professzor az elméleti evolúcióbiológia területén. Egészen tavaly nyárig a Professzorok Batthyány Körének is tagja volt – onnan épp az MTA és a kormány vitája, a jobbos tudósszervezet elnökének a utóbbit támogató nyilatkozata miatt lépett ki. (fotó: Borbás Barna) |
Szathmáry: Olyan borzasztó gyorsan kényszerítették ránk az egészet, hogy még fel sem ocsúdtunk, már töltögetni kellett a táblázatokat. Annak, hogy nem talált ilyen nyilatkozatot, csupán ez az oka.
Grüner: Az Akadémia korábban is felocsúdhatott volna. Mintegy tíz éve elküldtem akadémiai osztályomnak egy feljegyzést ez ügyben, remélve egy megbeszélést. Választ sem kaptam. Pedig meg lehetne vizsgálni az Akadémiát egyrészt a tudomány, másrészt az innováció szempontjából is. Ha így teszünk, bizony ki fog derülni, hogy
nem élt egyébként kétségkívül meglévő hatalmas szellemi tőkéjével: nem termelt elegendő szellemi tulajdont.
Szathmáry: Ezt olvastam professzor úr korábbi nyilatkozatában. Nem is vitázom vele. Azt azonban fájlalom, hogy az okot elmulasztotta megnevezni.
Grüner: Igaza van, professzor úr, azt valóban nem tettem hozzá, s ez akár fel is róható nekem. Tisztában vagyok vele: nem csak a saját hibájából nem termelt szellemi tulajdont az Akadémia, hanem mert nem volt felé ilyen elvárás, mert nem volt és meg, nincs meg hozzá a jogi környezet, valamint ennek finanszírozása sem megoldott. Ezt tehát nem lehet csupán az Akadémia nyakába varrni. Azt viszont igen, hogy nem ébredt rá, milyen nagy változások történnek a világban. Van itt mentalitásbeli probléma is. Az amerikaiak mindig azt próbálják meg bebizonyítani, hogyan lehet valamit megoldani. Az európaiak ezzel szemben attól akarnak okosak lenni, hogy megmutatják, mi miért nem fog menni. Én optimista ember vagyok és az amerikai hozzáállást tartom célravezetőnek.
Szathmáry: Miniszter úr is rengeteget hivatkozik nemzetközi példákra, például a Max Planck Intézetekre, de sajnos csupán azokra a részeire, amelyek tetszenek neki. Amelyek nem, azokról hallgat. Nem árt tisztázni: a Max Planck szenátusa, amely a valódi operatív szerv, legalább 32 főből áll. Van benne két szövetségi miniszter, a többi tartomány delegál még három politikust, de a politika képviselői mindig kisebbségben vannak. Az itthoni tervekről most azt halljuk, hogy fele-fele lenne az arány. Márpedig bizony a tudósok sem Grál-lovagok. Kelet-Európában élünk. Ha egyetlen tudóst megvesz a kormány, többsége van, bármit eldönthet. Aggasztó konstrukció. A politikusok körében ugyanis nagy a hajlam arra, hogy kontrollálják azt is, amit nem értenek. Kitöltik a teret, mint a gáz.
Grüner: A Grál-lovagos jellemzéssel egyetértek. Hadd tegyem hozzá: az innováció nem pártállás kérdése.
Szathmáry: Nem bizony! Minden pártban és több kormányban meg lehetett találni azokat, akik be akarták szántani az alapkutatást vagy a Magyar Tudományos Akadémiát. Egy időben Bokros Lajos, aztán Kóka János volt, előbbi közölte, hogy Burundiban nincs egyetem, mégis milyen jól megvannak.
Grüner: Ráadásul van is ott egyetem. Azzal, hogy tudományos kérdésekben tudósok döntsenek, egyet lehet érteni. A miniszter úr is egyetért ezzel. Az éremnek van azonban másik oldala is. A társadalom és annak igényei: az egészségügy, a mezőgazdaság, emellett pedig a technológiai tendenciák. Ahonnan én jövök, ott ezekre a társadalmi kérdésekre a tudományos és technikai elit reflektál. Ha nem teszi, akkor lesz egy kis alapkutatás a társadalom szélén, publikálunk, barátaink elolvassák, ők is publikálnak, mi is elolvassuk, kapunk egy kis pénzt és ez így megy körbe-körbe. Sokkal jobb lenne, ha a társadalom számára fontos kérdésekkel törődnének a kutatók itthon is.
Szathmáry: Professzor úr, a trollokban ez úgy csapódik le, hogy „azok a tudósok ott élősködnek a pénzünkön”. Másrészt, amikor Robert May az Egyesült Királyság miniszterelnökének főtanácsadója lett, egy konzervatív képviselő a parlamentben azt mondta neki: professzor úr, csak olyan kutatásokat támogassunk, amelyekről tudható, hogy három-négy éven belül hasznot hajtanak a gazdaságnak. „Ragyogó! Én pedig azt javaslom uraságodnak, hogy csak olyan részvényeket vegyen a tőzsdén, amelyeknek három-négy év múlva is biztosan növekszik az értéke” – mondta May. Az alapkutatásokban benne van ez a rizikó. Az innovációban is. Nyolc ötletből egy lesz csak sikeres.
Grüner: Professzor úr, az ön kutatásai olyan magas színvonalúak, hogy azok támogatása nem is lehet kérdéses. Tehát nyilvánvalóan nem magáért aggódik. Ez tiszteletreméltó.
A természettudományoknak még több pénze is lesz állítólag. A Filozófiai Intézet lehet, hogy megy a lecsóba, de önök akár jól is kijöhetnek ebből.
Szathmáry: Magyar állampolgár vagyok, s mint ilyen, nem gondolom, hogy bele kell mennem ebbe az utcába.
Nem hiszem, hogy el kell fogadnom, ha a magyar kultúra alakítóinak, őrzőinek egy részét a hatalom képviselői beküldik „a lecsóba”.
Természettudósként sem vállalom ezt a szerepet. Ráadásul a humán tudományok rendre ideológiai, politikai térbe kerülnek. Akkor is, ha a szerzőnek nem ez a szándéka. Teszem azt, egy történész megírja új, általa felfedezett dokumentumok alapján, hogy ez vagy az az erdélyi gróf mégsem az a csodálatos személyiség, akinek eddig ismertük. Egészen biztosan lesz olyan troll, aki hörögni kezd, hogy az illető „nemzetietlen”. A politikának Magyarországon hajlama van beleszólni ezekbe a kérdésekbe. Nem csak most, az elmúlt évtizedekben is volt erre példa. Van tehát egyfajta „előfeszítettség” a humán tudományok művelőinek körében, amikor arról hallanak, hogy a politika akar dönteni arról, mit kellene kutatni és mit nem. Másrészt: a természettudósok sincsenek meggyőződve arról, hogy a Palkovics-terv jó. Ami eddig nyilvános volt belőle, az ugyanis inkább rossz volt.
Grüner: Mit láttak belőle, ha szabad kérdeznem? Megmutatná? Aztán: professzor úr az összes természettudóst idézi, vagy azokat csak, akik önnel egyetértenek? Talán arról is beszélhetnénk, hogy melyek egy egészséges innovációs ökoszisztéma alapelvei. Múlt héten jelent meg az Akadémia honlapján, hogy a jó alkalmazott kutatáshoz jó alapkutatások kellenek. Amikor Faraday az elektromosságot felfedezte, megkérdezték: mire lehet használni? „Majd meg lehet adóztatni” – volt a válasz. S valóban, meg lehetett: száz év múlva, Amerikában. A haszon tehát nem ott csapódik le, ahol a felfedezés történt. Száz éve megtanultuk, hogy az elektronok hogyan mozognak az atomokban. Ez volt a felfedezés. Húsz évvel később meglett az első tranzisztor. Ez volt az invenció. Nobel-díjat ért. Rá 15 évre lett belőle innováció: az integrált áramkör. Szinten Nobel. A Nobel-díjak több mint felét invencióért adják. Csakhogy amikor publikáljuk egy alapkutatás eredményét, azzal ezt a szellemi termeket lényegében odaadtuk ingyen az egész világnak.
Ne publikáljuk? Titkoljuk el?
Grüner: Dehogy. Csak előtte gondolkozzunk el, használható lesz-e valamire. Írjunk egy szabadalmat és teremtsük meg a szellemi tulajdonunkat. Ami pedig a célzott kutatást illeti, vannak tudományterületek, amelyeknél a hozzáállás megváltozása szükséges. Harminc éve mondta a szaúdi olajminiszter: a kőkorszaknak nem azért lett vége, mert kifogytunk a kőből. Hanem mert egy új anyagot találtunk, amely jobban működött. Száz éve a szilícium volt ez az anyag. Most a biotechnológia és a nanotechnológia ilyen terület, amelyben szinte minden hasznos lehet. Szabadalmaztassuk le az eredményeket az első menetben 250 dollárért, másnap aztán már publikálhatjuk is! Törvények kellenének ehhez és pénz – állami is, de az innováció megfelelő fázisában sok esetben a kockázati tőkét is be kellene vonni.
Szathmáry: Azt ne higgye, professzor úr, hogy én ellene vagyok az innovációnak! Az innovációs ökoszisztéma Magyarországon hiányzó részei viszont nem jönnek létre attól, ha a meglévő, legjobban működő részét szétverik – ahogy az ma történik. Most adtak kémiai Nobel-díjat az evolúciós technikák alkalmazásáért. Az egyik nyertes hölgy elárulta, mi vitte ebbe az irányba. Azt mondta egy előadásában nemrégiben, hogy olvasta John Maynard Smith 1970-es, Természetes szelekció és egy fehérjetér koncepciója című cikkét. Arról szól, hogy a funkcionalitás hogyan perkolál a szekvenciatérben és ennek milyen evolúciós következményei vannak.
Bár értenénk.
Grüner: Egyetértek. Azaz: ebből semmit.
Szathmáry: Nem az evolúcióbiológia rejtelmeiben akarok elveszni, csupán az alapkutatás fontosságára hozok aktuális példát. John Maynard Smith ugyanis soha nem foglakozott alkalmazott kutatással.
Ön már csak tudja: a szerzőtársa volt.
Szathmáry: Igen. A vállát vonogatta volna, ha alkalmazásokkal vegzálják. Cseppet sem érdekelte. Csak a színtiszta elmélet. Mégis: munkájából lett hasznosítható innováció is – más emberek által, akiket megihletett, s akik az alkalmazott kutatásban érzik otthon magukat. A két szemlélet más típusú emberekre jellemző, nem várható el egyiktől a másik, ettől még egyik sem haszontalan.
Grüner: Ahogy korábban mondtam: a kiváló alapkutatás támogatva lesz. Úgyhogy ha a tisztelt szerzőtárshoz hasonló szemléletűek kiválóan kutatnak, nem fogják őket vegzálni. Bármit is jelent ez a szó. Csakhogy az alapkutatásból a haszon általában húsz-harminc évvel később jön és nem ott csapódik le, ahol a tudás keletkezett. A World Wide Web-et például a CERN-ben, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet keretei között találták fel. Ha szabadalmaztatták volna, most semmi gondjuk nem lenne, már a Holdon is építhetnének részecskegyorsítót. Elfelejtettek erről gondolkodni. Annyit mondok tehát, hogy ez a szempont ott kell, hogy legyen a gondolataink között. És ez ma nincs meg az Akadémián.
Szathmáry: Nincs, de hogy meglegyen, ahhoz nem kell durván beavatkozni – csupán egy modult kell hozzácsatolni, amely olajozottá teszi az ilyen irányú működést.
Grüner: Már megint a rombolás…
Az én véleményem, hogy nem jó, ha tudós társaság intézményhálózatot menedzsel. Fontos, hogy a tudományos kérdésekben ő hozza a döntéseket, de ne legyen állam az államban.
Szathmáry: Ausztriában is hasonló rendszer működik, ott is van akadémiai kutatóhálózat. Nem példa nélküli megoldás. Az pedig általános világszerte, hogy kiváló tudósok döntik el, mire menjen az alapkutatásokra szánt forrás.
Grüner: Ezt nem kétlem, ezt állítottam az előbb én is. Az Egyesült Államokban az alapkutatások főleg az egyetemeken történnek. Aztán vannak az ipari kutatólaborok. Ott célirányos kutatások folynak. Az ahhoz értő, erre felkészült, elkötelezett gárdával. Ott van például az 5X program, azaz, hogy az akkumulátorok öt év alatt ötször olcsóbban ötször jobbak legyenek. A hadügyminisztérium, az energiáért felelős állami szerv finanszíroz ilyeneket, a tudósok pedig készséggel beszállnak ebbe, az eredmény pedig mindenkinek hasznos.
Szathmáry: Tökéletesen egyetértek. Miniszter úr kezében ott is van 1400 milliárd forint. A Magyar Tudományos Akadémia költsége ebből összesen negyvenmilliárd. Mindenestül. Azt tehetne tehát a miniszter úr, amit csak akar, úgy fejleszthetné az innovációt, ahogy kedve tartja. Forrása van rá bőven. Ehelyett az egyébként a saját szakmai anyagai szerint is jól teljesítő kutatóhálózatot szeretné radikálisan átalakítani, miközben más semmi sem történik – vagy mi nem tudunk róla. Így most mi nem tudunk dolgozni, mert másfél hónapot azzal töltöttünk, hogy átvilágítsuk magunkat és megpályázzuk azt a pénzt, amelyet elvett az Akadémiától a kormány. Nem kutatásokra: a saját működési költségeinkre kell pályáznunk! Professzor úr, ez méltatlan és sehogy sem viszi előre a magyar innováció ügyét. Mondhatja erre, hogy nem feladata ezzel törődni, nem itt él, csakhogy amikor aláírta a szerződését a minisztériummal, ön is belekerült ebbe a szociokulturális közegbe. Ha tetszik, ha nem. Valahogy erre reagálnia kell, mert borzasztó rosszul néz ki, ha kibújik alóla. Ne haragudjon, de ezt meg kell mondanom.
Grüner: Miniszter úr abban várja a javaslataimat, hogy tartalmilag hogyan épüljön fel ez a rendszer. Abban, hogy ezt hogyan kell létrehozni, kialakítani, nem vagyok kompetens. Arra nem vonatkozik a megbízás. Stratégiára igen, taktikára nem. De meg vagyok győződve róla, hogy célzott és hatékonyabb forrásmegosztásra van szükség.
Szathmáry: Hadd világítsam meg evolúciós példával, miért érinti mégis professzor urat. Ha egy új változat megjelenik az élővilágban, legyen az enzim, képlet, struktúra, az a biológiai evolúció szempontjából invenció. Innováció csak akkor lesz belőle, ha elterjed. Professzor úr megjelent egy invencióval Magyarországon. Azzal a tudással, hogyan lehet egészséges innovációs ökoszisztémát létrehozni. Ebből az invencióból innovációja azonban csak akkor lesz, ha az sikeresen elterjed. A taktikai okok miatt viszont megbukhat az egész.
Önnek is keserves lesz látni, hogyan lehet egy jó ötletet így elrontani. Olyan szerencsétlenül kezdődött ez a folyamat, hogy immunreakciót váltott ki a tudós társadalomban. Adott esetben professzor úr jó tanácsait is rossz taktikával használják tehát.
Grüner: Hogy nekem mit lesz keserves látnom, azt esetleg rám lehetne bízni. Meg a jövőre, amit, belátom, nem látok olyan pontosan mint professzor úr. Annyit mondhatok általánosságban: valóban és végeredményben az a fontos, hogy a tudóstársadalom felsorakozzon egy ilyen terv mögé. Meg vagyok győződve róla, hogy Palkovics miniszter is azért dolgozik, hogy sikerre vigye ezt, nem pedig azért, hogy bedaráljon ezt vagy azt.
Szathmáry: Márpedig pillanatnyilag csak a daráló forog. Feleslegesen.
Grüner: Beszélhetünk esetleg arról is, mit tudna tenni az Akadémia, hogy egy jövőképet kialakítsanak a mostani helyzetben? Eddig csak arról volt szó, hogy milyen rossz a helyzet.
Szathmáry: A helyzet valóban nagyon rossz, de próbálkozunk. Rendszeresen tanácskoznak az akadémiai intézetek vezetői, mi is úgy látjuk ugyanis, hogy lenne mit javítani az intézményhálózat működésén. Nem mondtam, hogy nincs mit tenni, csupán annyit: a változtatásokat a jó kutatók konszenzusával kell meglépni. Olyan megoldást kell találni, amely biztonságos jövőképet ad, s garancia kell arra is, hogy ha valamiben megállapodunk, azt másnap egy újabb rögtönzés nem rúgja föl.
Tehát elismeri, hogy van, ahol le kellene faragni? Van, ami haszontalan?
Szathmáry: Az evolúcióban is ezt látjuk: egyes fajok eltűnnek, mellettük újak alakulnak. A sokat hivatkozott Max Planck-hálózat is folyamatos változásban van. Bezárnak intézetek, újak nyílnak. A magyar intézményhálózat ehhez képest valóban statikus. Mi akkorák vagyunk mint egy német tartomány, arra tehát nincs kapacitásunk, hogy teljes intézeteket zárjunk be és újakat nyissunk, arra viszont volna mód, hogy a szükséges változások az intézeteken belül menjenek végbe. A kutatócsoport-szintű értékelést tartanám fontosnak: az újdonságokat is ott kellene behozni. Ha valaki bejön most a rendszerbe, aztán csak tepsiben távozik, megfelelő értékelés híján elveheti a helyet a kiemelkedően újra valóban képesek elől. Az ésszerű és produktív változtatásnak tehát híve vagyok, de szigorú minőségi követelmények szerint, s a legkevésbé sem politikailag terhelt elvárások mentén.
Grüner: Az alapegység, amelyet támogatni kell, a kutatócsoport – ebben egyetértünk. A kérdés viszont, hogy mi akkor az intézet szerepe. Legyen az alá tartozó kutatócsoportoknak afféle kávéháza? Ahol beszélhetnek egymással a különböző kutatócsoportok tagjai?
Szathmáry: Ez sem lényegtelen, de többről is szó van. Infrastruktúráról. Arról, hogy ne kelljen minden egyes kutatócsoportnak megvenni ugyanazt a műszert – használhassák mind az intézetit.
Grüner: Igen. Ezeket át kellene gondolni. Amerikában azért működnek jól ezek a folyamatok, mert van egy tudományos kompetenciával bíró, de már nem kutató, érdekeltséggel már nem bíró réteg. Olyanok, akik harminc évig kutattak, aztán elmennek tanácsadónak. Ez a réteg Magyarországon hiányzik. Kellene egy társaság, amely fel tudja mérni, mire van szükség és tanácsot tud adni. Ahelyett, hogy darálódik.
Szathmáry: Az alapkutatások esetében ezek a testületek léteznek. Egyvalamiben módosítanék rajtuk: nem jellemző itthon a külföldi részvétel ezekben. Ahhoz viszont, hogy külföldiek is legyenek a testületekben, szintén forrásra van szükség.
Grüner: Lehet. De ha már a külföldiek szóba jöttek, professzor úr engedjen meg egy utolsó megjegyzést: ha valaki, akár külföldi magyar kutató tényleg azt szeretné, hogy jobb legyen a helyzet, ne a távolból kritizáljon. Jöjjön ide és próbáljon segíteni.
Nyitókép: Válasz/Borbás Barna
