Fogalmunk sincs Oroszországról
Ilyen háttértudással nem csoda, hogy bármit képesek vagyunk elhinni Oroszországról. A Válasz elsőként kapott meg egy olyan kutatást, amely a magyarok ismereteit rendszerezi olyan témákban, mint az orosz hadsereg vagy a magyar–orosz kereskedelem valós helyzete. E kettőben kiábrándító a tudatlanság, de ebben mindkét ország politikusainak lehet szerepe. Az is világossá vált, hogy nem érdemes egyből a legnehezebb adatokkal dobálózni, a magyarok fele ugyanis még azt sem tudja, hogy Oroszország nagyobb, mint az Egyesült Államok.
„Annyian vannak, mint az oroszok.” Magyarként alighanem ezen az anyatejjel magunkba szívott szóláshasonlaton keresztül tudatosul bennünk, hogy Oroszország létezik. Ugyan annyian már nem lakják, mint amikor ezt a mondatot először kiejthettem a számon – a Szovjetunió 1991-es felbomlásakor mért 148,7 millióhoz képest ma (a 2014-ben törvénytelenül annektált Krímet nem számítva) 144,4 millió Oroszország lakossága –, az ENSZ előrejelzése szerint pedig az unokáink lassan elfelejthetik a hasonlatot, hiszen a jelenlegi trendek mellett 2050-re az oroszok 133 millióan sem lesznek.
De vajon mit tudunk még Oroszországról? És amit tudunk, mennyire támaszkodik a valóságra – s ha esetleg nem teljesen, ahhoz mi köze van az orosz és a magyar államnak?
Ezekre a kérdésekre is választ keres az a Nagy-Britannia budapesti nagykövetségének támogatásával készült felmérés, amelyet ma hoznak nyilvánosságra, és amelyet kizárólag a Válasz kapott kézhez még a megjelenés előtt. Erről mindjárt.
A felmérés nem előzmény nélküli, a magyar társadalom Oroszországgal, illetve az orosz néppel kapcsolatos érzéseit itthon 2006 óta szondázza a TÁRKI az ELTE Ruszisztikai Központjának megbízásából. A kutatók három nagy vizsgálatot – 2006, 2012, 2016 – folytattak le nagyjából 1000 fős mintákon, és magyar–orosz kapcsolatnak többnyire a kulturális vetületeire – például az orosz nyelv tanítása vagy híres orosz személyiségek felsorolása – koncentrált. A most megjelent kutatás szempontjából azonban legalább három lényeges kérdés releváns lehet. Ezeket az alábbi grafikonokon ábrázoltuk (egy-egy ábrán az egyes kérdésekre az említett három időpontban adott válaszokat hasonlítottuk össze):
Az adatsorokból kitűnik, hogy bár a magyar és az orosz kormány közeledése az elmúlt években látványos volt – Vlagyimir Putyin például többször kritizálhatta Budapesten (az EU és a NATO területéről) Ukrajnát –,
a Krím annexióját követően a magyar társadalom immunreakciói alighanem működésbe léptek:
bár 2012 után 2016-ban az orosz néppel kapcsolatos érzések nem romlottak – sőt, a nagyon szimpatizálók aránya egyenesen megduplázódott –, a politikai és gazdasági kapcsolatok fejlesztését már jóval kevesebben óhajtották. Oksági összefüggést természetesen egy efféle felmérés nem tud megállapítani, de annyit rögzíthetünk, hogy Krím után az Oroszország mint állam felé való nyitás népszerűtlenebb lett.
És akkor vissza a jelenbe! A cikkünk megjelenése után bemutatandó, Putyin Oroszországának misztifikálása és demisztifikálása című kutatás keretében a Medián – a Political Capital kutatói által szerkesztett kérdéssoron végighaladva – 1200 fős reprezentatív mintán tesztelte, hogyan látják a magyarok Oroszország helyét a globális gazdasági és katonai versenyben, illetve, hogy mennyire gondolják fontos kereskedelmi partnernek Moszkvát. A felmérés arra is kíváncsi volt, vajon a válaszadók elképzelhetőnek tartják-e, hogy Oroszország erőszakos cselekményeket hajt végre az EU területén, de szó van az orosz forrásból induló álhírekről és a gázfüggőségről is.
A kérdőív lényege, hogy a válaszadóknak az egyes kérdések után hat fókuszországot – Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Kína, Magyarország, Németország, Oroszország – kellett sorba rendezni. Az eredmények pedig néhány témakör esetében elég mellbevágók. Kezdjük a hadsereggel, ahol azt kellett megtippelni, melyik ország költ erre a célra a legtöbbet!
E téren az Egyesült Államok évtizedes hegemóniája kikezdhetetlen. A katonai költésekre szakosodott – kizárólag nyílt forrásokból dolgozó – Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) kimutatása alapján Washington 2017-es katonai költségvetése 610 milliárd dollárra rúgott. Csak összehasonlításul: ez a globális kiadás több mint egyharmada, a legtöbbet költő tíz ország listáján utána következő kilenc állam pedig összesen 661,5 milliárd dollárt fordított védelemre. Amerika után Kína következik, majd Szaúd-Arábia, Oroszország, India, Franciaország, az Egyesült Királyság, Japán, Németország és Dél-Korea. Magyarország 2017-ben elköltött 1,41 millárd dollárja az 54. helyre volt elég.
A felmérés szempontjából lényeges, hogy az Egyesült Államok több mint kilencszer, Kína pedig nagyjából háromszor annyit költ a hadseregére, mint Oroszország. Ehhez képest
a magyar válaszadók több mint kétharmada gondolja nagyobbnak az orosz katonai költségvetést: a hat fókuszország listáján 43 százalék sorolja második, 25 százalék pedig az első helyre.
Az országos átlag 2,18; Budapest némileg jobban teljesített (2,55), ám érdekes módon leginkább az LMP- és Momentum-szavazók „rettegnek a medvétől” (1,84).
A leginkább hamis hiedelmek azonban a magyar–orosz kereskedelemmel kapcsolatban élnek a magyarok fejében. Itt az derült ki, hogy
a válaszadók mintegy fele szerint Oroszország hazánk első hat legfontosabb külkereskedelmi partnere között van, további 31 százalék pedig a 7. és 12. hely közé sorolja.
Mi sem áll távolabb a valóságtól: a KSH adatai szerint 2017-ben az Oroszországba áramló magyar exportvolumen 530 milliárd forintot tett ki, ezzel kivitel terén a magyar–orosz kapcsolat a 17. helyre elég – az első tíz helyen kivétel nélkül EU-s országok állnak. Ami pedig az importot illeti: Oroszország 2017-re küzdötte magát vissza az első tízbe.
Oksági kapcsolatot a felmérésnek itt sem dolga kimutatni, mi viszont aligha csodálkozunk azon, hogy a magyar társadalomnak kevés fogalma van az Oroszországgal bonyolított kereskedelem valódi súlyáról: a magyar kormány évek óta kelti azt a benyomást az ezzel kapcsolatos kommunikációval, mintha a KGST idején élnénk, és a Krím elcsatolása miatt bevezetett EU-s szankciók következményei alapjaiban rengetnék meg a magyar külkereskedelmet. Emlékezetes: Orbán Viktor szerint „lábon lőttük” magunkat az oroszok megbüntetésével, Szijjártó Péter pedig 2017 elején az orosz sajtóban azt hangoztatta, hogy Magyarország a megelőző három évben (2014–16) 6,5 milliárd dollárnyi exportot bukott a szankciókon.
A külügyminiszter állítását ugyancsak a KSH adatsora cáfolja, méghozzá vaskosan: az utolsó „békeévben”, 2013-ban 749 milliárd forint volt a magyar export Oroszországba, majd jött az emlegetett, valóban gyengébb három év, 654, 476, illetve 448 milliárddal, vagyis ha a 2013-as értéket vesszük átlagnak – mi egyebet vehetnénk? –, akkor a három év összesített vesztesége 669 millárd forint (2,4 milliárd dollár), ami alig több mint egyharmada a kormánykommunikációban ismételgetettnek. A külügyminiszter és a kormányfő nagyvonalúan elsiklik afölött is, hogy
Magyarországnak – csakúgy, mint a többi uniós tagállamnak – valójában a 2014 nyarán meghozott orosz ellenszankciók fájnak, hiszen azok hirdetnek embargót az EU-s mezőgazdasági termékekre.
Másképp nem fordulhatna elő, hogy az export lassú növekedése közben az orosz import – kétéves zuhanás után – 2016 és 2017 között egyharmadával nőtt (740-ről 987 milliárd forintra).
További érdekes eredmények a kutatásból:
- 21 százalék szerint teljesen elképzelhető, 34 százalék szerint pedig elképzelhető, hogy Oroszország erőszakos különleges műveleteket folytasson az EU területén. Ebben mindössze 14 százalék kételkedik biztosan.
- 62 százalék szerint teljesen vagy inkább elképzelhető, hogy Moszkvából álhírekkel próbálják befolyásolni az EU-s állampolgárok nézeteit. Ugyanezt alig 10 százalék zárja ki.
- 32 százalék tudta jól megtippelni, hogy a GDP-t tekintve a hat fókuszország közül Oroszország az ötödik helyen áll; 39 százalék szerint az orosz GDP nagyobb, mint a brit, 38 százalék szerint pedig nagyobb, mint a német. (Ezzel szemben a brit hazai össztermék majdnem kétszerese, a német pedig csaknem a háromszorosa az oroszénak.)
- 42 százalék tippelte jó sávba (26–50 százalék) az EU orosz gázfüggőségét. (A 2016-os adatok szerint ez a szám 40,2 százalék.)
- Mindössze 37 százalék tudja megmondani, hogy a megadott hat ország közül Oroszország a legnagyobb területű. 49 százalék szerint az Egyesült Államok, 36 százalék szerint pedig Kína nagyobb, mint Oroszország.
- 78 százalék nem tudta, hogy a hat fókuszország közül Oroszországban a legalacsonyabb a születéskor várható élettartam (71,9 év).
Félinformációk, félreértések, ferdítések, berögzült reflexek. Mind benne lehetnek abban, hogy lényegében kiderült: a magyar társadalomnak közelítő fogalmai vannak csak Oroszországról – néha meg még azok sem. De még mielőtt minden felelősséget a jelenlegi magyar kormány nyakába varrnánk – már csak azért sem tesszük, mert Oroszország misztifikálása már a Gyurcsány-kormányok idején is bőven zajlott –, jelezzük: világszerte tapasztalt jelenség, hogy többet gondolnunk Oroszországról – a kutatók emiatt egész Közép-Európára kiterjesztenék a felmérést –, de ez a nem túl legendás orosz soft power ismeretében nem is csoda. Nyilván erősebbnek fogjuk hinni azt az országot, amelyik a szomszédunkban háborút visel, Európa keleti előszobáiban el nem ismert bábállamokat tart fenn, Szíriában – bármilyen ezzel kapcsolatos nyugati próbálkozás ellenére – minden bizonnyal hatalomban tartja a protezsáltját, netán amerikai választásokat hekkel meg.
Tanulság: legalább az alapvető tényekkel jó volna tisztában lenni, mert az Oroszországgal szembeni aggodalom jogos, az óvatosság ajánlott, a félelem viszont túlzó.
Borítókép: Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin az orosz elnök novo-ogarjovói rezidenciáján 2014-ben. Fotó: AFP/Yuri Kochetkov
