Így előzött meg minket a bolgár egészségügy is: ügyes trükkök a sokat idézett lista hátterében
Tavaly hátulról a hatodik helyre rangsorolták Európában a magyar egészségügyet, idén már csak Albánia és Románia van mögöttünk. Hogyan előztek be még a bolgárok is? Okosan.
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Magyarország egészségügyi szempontból elátkozott ország. Ez azon a tévhiten alapul; mintha az egészségpolitika, az egészségügyi menedzsment nem ugyanolyan professzionális szakma volna, mint a sebészé vagy az ügyészé. Pedig az. A sorsszerűség képzetet azonban erősíti az évről évre megjelenő európai egészségügyi fogyasztói index (EHCI), amely szerint hazánk rosszul teljesít, és folyton hátracsúszik. Mondjuk már nem sokáig, sok hely már nincs a lista végén, a 2018-as évről szóló friss rangsor szerint már csak Románia és Albánia maradt mögöttünk.
A volt szocialista országok elképesztő tempóban zárkóznak fel a kontinens középmezőnyéhez, a csehek 14. helye már sok szempontból nyugati minőséget jelez, az észtek (15.) és a szlovákok (17.) pedig ott lihegnek a nyakukon.
Mostanra a baltiak, az egykor volt szovjet tagköztársaságok is mind előttünk járnak, a még csak nem is uniós tag szerbek például 15 hellyel vannak a mi 33. helyezésünk előtt. De hogy még Bulgária, az unió egyik legkevésbé fejlett állama is jobb minősítést kapjon, ez azért sokkoló. Elemzésünkben azt mutatjuk meg, hogyan lehetne odafigyeléssel, egy kis fifikával viszonylag olcsón javítani a mutatóinkat – vagy oda nem figyeléssel tovább rontani.
Először néhány szót az európai egészségügyi fogyasztói indexről, amit a skandináv gyökerű, de mára francia központúvá vált Health Consumer Powerhouse nevű intézet állít elő. Szembe mentek a nézettel, hogy az egészségügy bonyolult, kevesen értenek hozzá, és amúgy sem lehet politikai sikereket elérni vele. Úgy vélték, a legegyszerűbb érveket – és visszajelzést – úgy lehet a döntéshozók számára szállítani, ha összehasonlítják a különböző országok teljesítményét, mégpedig úgy, hogy
az értékelést leegyszerűsítik egy óvodás szintjére.
Alkottak egy rakás mutatót (ezek részletes tartalmát csak a szakembereknek kell érteniük) és a közlekedési lámpák színkódját alkalmazva minősítenek: piros, sárga és zöld jelzést lehet szerezni.
A színkód mögött pontszámok is állnak, ezek összege adja az országok rangsorát. Külön mérik a betegjogok érvényesülését, az ellátáshoz való hozzáférést vagy a gyógyítás hatékonyságát. Minek ilyen rangsor, hiszen az elején gazdag országok állnak majd, a végén pedig a szegények? Igen, Svájc lett az első és Albánia az utolsó, de egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy minden a pénzen múlik. A leggazdagabb európai országok közül a britek és a németek például egyáltalán nem teljesítenek olyan jól. Magyarországot pedig sorra előzik a nálunk kisebb GDP-jű országok. A rangsor bizonyos részein viszonylag egyszerűen és olcsón lehet pontokat szerezni. Az intézetet ugyanis az a szemlélet vezeti, hogy a betegre fogyasztóként kell tekinteni.
Ne legyenek illúzióink: ha a gyógyítás hatékonyságát vizsgáljuk, a magyar és a bolgár egészségügy is rosszul teljesít. A balkáni állam javuló helyzete nagyrészt ugyanannak a következménye, aminek a magyar egészségügy évek óta romló pozíciója: odafigyeltek a könnyen hozható pontokra. Mi pedig nem.
Nézzünk néhány példát. Csak döntés kérdése, nem is kerül sokba, ha egy ország nyilvánosságra hozza az engedéllyel rendelkező orvosok listáját. A magyar egészségpolitikát ez nem érdekli, pedig egy állatorvosi diplomával magát emberorvosnak feltüntető televíziós szereplő példája, vagy az utóbbi hetekben botrányt okozó román álorvosok esete bizonyítja, milyen biztonságot adhat ez a beteg embereknek. Életek múlhatnak azon, van-e könnyen hozzáférhető adatbázis, ahol meg lehet nézni, az orvos tényleg orvos-e, nem tiltották-e el a praktizálástól, és milyen szakvizsgája van.
Fontos jelzés, ha egy ország könnyű hozzáférést enged a betegeknek a saját egészségügyi adataikhoz, például per esetén kiadja a leleteket. Az egészségügy minőségét meghatározza, hogy az orvosok természetesnek találják, vagy megsértődnek, ha egy betegük egy súlyos beavatkozás előtt egy másik specialista véleményét is ki szeretné kérni. (Bár 21 éve törvény garantálja ezt nálunk is, de a gyakorlatban mégsem könnyű érvényt szerezni ennek.) A bolgárok ezeken a pontokon jöttek fel, de megteremtették hozzá az anyagi hátteret is. Magyarország 2013 és 2017 között átlagosan évi 3,5 százalékkal növelte az egy főre jutó egészségügyi kiadásait, Bulgária 5,4 százalékkal. 2009 és 2013 között még kirívóbb a különbség, a magyar átlagos éves növekedés 1,1 százalék, a bolgár 6,1 az OECD adatai szerint. (Igaz, ennek nagy részét mindkét államban a betegek zsebből való kifizetése adja, nálunk 30 százalék ennek aránya, és ez is magas; Bulgáriában viszont 48!).
A betegközpontú szemlélet tehát sok pontot hoz, és be is húzzák őket sorra a volt szocialista államok. Ők előre kerülnek, mi – és az erre szintén kevéssé figyelő lengyelek – hátra.
Könnyű pontokat lehet szerezni azzal, ha beutaló nélkül is el lehet jutni szakorvosokhoz. A digitális egészségügy korában nem kell ahhoz személyesen elmennünk a háziorvoshoz, hogy tudja, merre járunk. Minden adatot elérhet az egészségügyi felhőben, és majd a szakorvos visszaküld a háziorvoshoz, ha fontosnak tartja. Számos ország megengedi a biztosítottaknak, hogy egyenesen a szakorvoshoz forduljanak a gondjukkal. Magyarország nem. Itt az egészségpolitika úgy gondolja, az a kívánatos, ha egy biztosított előbb várakozik két-három óráig egy beutalóért a háziorvosnál, majd másfél-két hónapot a szakorvosi időpontra.
Hazánk így azt a „csodát” hajtja végre, hogy
ugyan mi megyünk leggyakrabban orvoshoz az egész kontinensen, mégis az egyik legrosszabb minősítésű egészségügyünk.
Például azért, mert az orvos gyógyítás helyett folyton adminisztrál, beutalót és receptet ír. Szenved tőle ő, szenved a beteg, az egészségügyi fogyasztói index egy lefelé mutató piros hüvelykujjat ad értékelésként, Bulgária pedig beelőz.
Bulgária, amely hozott „drága” pontokat is: két mutatójában nyugati színvonalú ellátást nyújt. Hét nap alatt elérhetővé tette a CT-vizsgálatokat és 21 nap alatt a rákbetegek ellátáshoz jutását.
A háttérben az áll, hogy az egykor méregdrága CT-vizsgálat mára rutindiagnosztikává vált, a volt szocialista államok pedig az uniós fejlesztéseknek köszönhetően, ha ügyesek, gyakorlatilag ingyen tudják megújítani a teljes gépparkjukat. Persze ehhez nemcsak a gépet kell megvenni, hanem pénzt is adni a működtetésükre (ezt már saját zsebből) valamint megszabni, mennyi idő alatt kell elvégezni a vizsgálatokat. Ha így járnak el, akkor ugrásszerűen javul az ellátás, és az az érzése támad a betegnek, hogy törődnek vele.
Magyarország is előrelépett ezen a téren, daganatgyanú esetén két hét alatt sorra kell kerülni a CT-nél és MR-nél. Csakhogy 2015 májusában, közel négy évvel ezelőtt jött ki ez a szabály, és azóta a világ tovább haladt. Sok helyen már egy hét az időkorlát és nem csak rákbetegeknek. Ugyanígy a 21 napos cél sem teljesül nálunk a daganatos betegek ellátásának megkezdésére, pedig komoly fejlesztések történtek az onkológia terén.
A fogyasztói index egyik szerepe éppen az, hogy segítséget nyújtson az egészségpolitikának.
Nem a mi miniszterelnökünk az egyetlen, aki egyáltalán nem ért az egészségügyhöz, és ki nem állja a hosszú és nehezen áttekinthető előterjesztéseket. Pedig egy mondatban is elmondható a lényeg: míg 18 európai ország képes 21 napon belül megkezdeni a rákbetegek terápiáját, Magyarország nem. X milliárd forintot kérünk, és két éven belül megoldjuk.
Az ilyen egyszerű üzenetek megfogalmazásában segít a lista.
Nem kétséges, hogy a 21 napos szabály bevezetése javíthatná a rákgyógyítás eredményességét, és emberéleteket menthet. Ma Magyarország és Bulgária (ahogy a csehek és a szlovének kivételével az összes volt szocialista ország) messze elmarad a nyugati államoktól a rákbetegség gyógyításának eredményességében, ám a bolgárok komoly lépéseket tettek a hátrány csökkentésére.
Azt gondolnánk, hogy éppen ezeken a nehezen megváltoztatható, drága pontokon Magyarország jobban teljesít. Valóban kedvezőbbek a mutatóink a stroke bekövetkeztése utáni 30 napban történő halálozásban, és a csecsemőhalálozásban is. Két olyan területen, ahol örömteli fejlődés történt.
A csecsemőhalálozásban soha nem látott jó eredmény született tavaly, a héten megismert 3,4 ezrelék óriási siker a magyar szülészeknek és újszülöttgyógyászoknak.
(A mutató azt jelzi, ezer élve született gyermek közül hány hal meg az első életévének betöltése előtt). A nyugati eredmények ennél is jobbak, de most már karnyújtásnyira van a háromezrelékes határpont, amelynél a magyar érték „kizöldülhetne”. Nem elérhetetlen: a cseheknek, montenegróiaknak (!), szlovénoknak, szlovákoknak és az észteknek is sikerült.
Ugyanakkor ma nagyobb esélye van egy bolgárnak arra, hogy 30 nappal túléljen egy infarktust, mint egy magyarnak. A jelzésünk piros, az övék zöld. A kórházi fertőzésekhez való hozzáállással is javítani lehetne az ellátás minőségén, de ahhoz először őszintén kellene beszélni a lakossággal erről a világszerte egyre fenyegetőbb problémáról. Nagy a baj nálunk, de sehol sem kicsi. Az a képtelenség, hogy a magyar kórházi mosdók jó részében még szappan és wc-papír sincs, jól mutatja, milyen távol állunk a megoldástól. De hogyan kaphatnak a bolgárok zöldet a kórházi fertőzési mutatóra? Mi pedig pirosat? Odafigyelnek rá, ezért náluk nem olyan vadak a baktériumok, jobban reagálnak az antibiotikumra.
Néhány fontos mutatóban, a vesetranszplantációk arányában, a szürkehályog-műtétek terén messze Bulgária előtt állunk, éppen ezért olyan lehangoló látni, hogyan csúszunk vissza a rangsorban. A magyar orvostudomány rangja, az egészségügyi menedzsment felkészültsége semmiképpen nem indokolja ezt.
A rangsor persze nem hibátlan: Lengyelország és Magyarország például rendre megkapja, hogy inkább az egészségügy fejlesztésével kellene törődniük a politikusoknak, mintsem vadászatokkal vagy a bírói függetlenség visszanyírásával. Fontos értéknek tartjuk a korrupció elleni küzdelmet és a bírói függetlenséget is, de furcsa, hogy erre egy egészségügyi listán hivatkoznak.
Persze az egészségügy nem független a politikától. Tavaly három egészségügyi ágazatvezető volt pozícióban Magyarországon (Ónodi-Szűcs Zoltán után jött Nagy Anikó, majd távozása után Horváth Ildikó). Utoljára a Gyurcsány-kabinet alatt volt példa hasonlóra, annyi különbséggel, hogy akkor még az átlagemberek is tudták az államtitkárok nevét. Mindez leértékeli, súlytalanná teszi az egészségügy vezetését. Pedig Horváth Ildikó, a jelenlegi ágazatvezető alkalmas arra, hogy megszervezze az egészségügy „kizöldülését” több „olcsó” és egy-két „drága” ponton, és ezáltal jelentősen előreléphessünk. Ahhoz viszont politikai támogatás is kellene.
Egyébként beelőzhet a sorban utánunk következő: Románia.
×××
Amiben Magyarország jól teljesít:
- egy nap alatt elérhető a háziorvos
- javuló öngyilkossági ráta
- szürkehályogműtétek elérhetősége 65 év felettieknek
- fogorvosi ellátás finanszírozása
- védőoltások
- HPV-vakcina serdülőknek
- megelőzés a dohányzás, a fizikai aktivitás terén
- alacsony antibiotikumfogyasztás
Amiben rosszul:
- a beteg bevonása a róla szóló döntésbe
- az egészségügy minőségi mutatóinak nyilvánossága
- 90 napnál hosszabb várakozás aránya szívműtétre
- halálozás az infarktust követő 30 napon belül
- rákterápia meg (nem) kezdése 21 napon belül
- túl magas az abortuszok aránya
- CT-vizsgálatok elérhetősége 7 napon belül
- kórházi fertőzések
- 65 év alattiak halálozása
- hálapénz magas aránya
- egyenlőtlenség az ellátáshoz való hozzáférésben
- császármetszések magas aránya
- magas vérnyomás kezelése
- halálos közlekedési balesetek nagy száma
- új rákgyógyszerek bevezetése
- hozzáférés az új gyógyszerekhez
- ízületi gyulladás kezelése
- magas koleszterinszint gyógyszeres kontrollja
Borítókép: AFP/Boryana Katsarova
