Szabadkőműves összeesküvéstől az Erdély-mentő Mackensenig: 1918–19 legendái és a valóság
A magyarok verték be az utolsó szöget a Monarchia koporsójába? Szabadkőműves buli volt az egész őszirózsás forradalom? Mackensen megvédhette volna Erdélyt? A Károlyi-rendszer maga volt a demokratikus álom? Összeállítás kereken 100 éves történelmi legendákról.
Ősz óta sorjáznak a százéves évfordulók: októberben és novemberben két nullás évnapba ért az őszirózsás forradalom, az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása, az I. világháború lezárása és a Károlyi-féle Magyar Népköztársaság létrehozása, és közeleg a Magyarországi Tanácsköztársaság kikiáltásának (1919. március 21.) századik évfordulója is. Az ezekkel a sorsfordító történelmi eseményekkel kapcsolatos beszélgetésekben, kommentekben, de néha újságcikkekben vagy politikusi megszólalásokban is előfordulnak „legendás” elemek, tévhitek, túlzások. Alábbi összeállításunkban ezek közül válogattunk, kereken 10 darabot. Csak az Osztrák-Magyar Monarchia végnapjai és a kommün kikiáltása közé eső történetekkel, állításokkal foglalkoztunk – tehát ezúttal nem lesz szó Tisza Istvánról, Kun Béláról is csak érintőlegesen –, és az összeállításba bevettünk olyan tévhiteket is, amelyek nem magyar ajkakon születtek.
×××
1. Miattunk bomlott fel az Osztrák-Magyar Monarchia 1918 végén. „A magyarok verték be az utolsó szöget a Monarchia koporsójába” – vallotta például Alexander Spitzmüller 1917-18-as osztrák pénzügyminiszter, és nem ő volt az egyetlen Bécs oldalán, aki a magyarok „soviniszta”, „önző” magatartását okolta a monarchia felbomlásáért.
Mi igaz ebből? Faék egyszerűségű állítással kell kezdenünk: az Osztrák-Magyar Monarchia azért bomlott fel, mert elvesztette az I. világháborút (mely vereség nem árulás, hanem az ellenség katonai fölénye miatt következett be – erről mindjárt), és sem a formálódó új belső közvélemény, sem a külső hatalmak nem akarták a Monarchia változatlan fenntartását. A brit külügyminisztériumban már 1916 nyarán készült olyan titkos dokumentum, amely kívánatosnak tartotta a birodalom elemekre bontását (Tyrrell–Paget-memorandum). Azt a bizonyos koporsószöget pedig – technikai értelemben – IV. Károly császár és király verte be, amikor 1918. október 16-án Völkermanifest néven ismertté vált kiáltványában bejelentette, hogy Ausztria szövetségi köztársasággá alakul. Fontos körülmény, hogy Magyarország ezt követően önként vált ki a birodalomból. Mindez nem jelenti azt, hogy ne lehetne firtatni a korabeli magyar vagy osztrák politikusok felelősségét vagy szűklátókörűségét, de tény, hogy 1918. őszén – Bernard Michel francia történész – szavaival „minden a Monarchia ellen szólt”.
2. A magyar/szláv katonák miatt omlott össze a front 1918 őszén. A másik – Romsics Gergely történész szavaival – „óosztrák felbomlásmítosz” szerint a Monarchia hadseregében 1918 őszén a magyar (vagy szláv) kiegészítésű egységek megbízhatatlanná váltak, és ez vezetett a front összeomlásához, közvetve pedig a Monarchia széthullásához.
Mi igaz ebből? Mint a tőrdöféselméletek általában, ez is hamis, de keletkezésének „pszichológiája” érthető. 1918-ra az Osztrák-Magyar Monarchia minden hadicélja teljesült: Szerbia és Románia le volt verve, Oroszország kiszállt és bolsevik forradalomba fulladt, Olaszország visszaszorult. „Mindenütt az ellenség földjén álltunk”, mondta Gömbös Gyula későbbi miniszterelnök, aki vezérkari századosként vett részt a háborúban, és teljesen igaza volt. De a központi hatalmak nem tőrdöfés vagy szabotázs miatt vesztettek, hanem azért, mert 1918. tavaszra-nyárra az Egyesült Államok olyan elképesztő erőket szállított át az öreg kontinensre (1,2 millió új katona, 20 ezer tehergépkocsi, friss munícióval), amivel szemben a németek és osztrákok már nem tudtak mit mozgósítani. 1918. augusztus 8-án a brit–amerikai–francia csapatok támadásával vette kezdetét az amiens-i csata, amire Erich Ludendorff német tábornok azt mondta, ez volt „a német hadsereg fekete napja” – értette ezt úgy, hogy itt vált világossá, hogy nem győzhetnek. És hogy milyen volt a fronthelyzet a magyar katonáknak a háború végén? Katasztrofális. Hatos Pál történész tavalyi könyvében felidéz egy esetet, amikor a végnapokban hátraarckor egy baka „alázatosan kéri” tisztjét, hogy „forduljon hátra, mert kilátszik a seggem”.
3. A török Atatürk példája a bizonyíték: Linder Béla bűnös, meg lehetett volna védeni az országot 1918-ban. „Nem akarok több katonát látni” – jelentette ki 1918. november 1-jén az őszirózsás forradalom nyomán alakult Károlyi-kormány hadügyminisztere, Linder Béla a miniszteri eskütételét követően tartott nyilvános beszédében. Ezzel feloszlatta a hadsereget, így az ország képtelen lett az önvédelemre, a területei megtartására. A török Atatürk ezzel szemben megszervezte a hadsereget, megőrizve ezzel a területi integritást.
Mi igaz ebből? Az Atatürk-történet majdnem pont így volt. Nemcsak az Osztrák-Magyar Monarchiára, de a szintén vesztes Oszmán Birodalomra is területvesztés várt, ám Musztafa Kemál Atatürk tábornok vezetésével fegyveres ellenállás kezdődött, amely kiűzte az idegen katonákat, aminek köszönhetően 1923-ban Lausanne-ban Törökországgal új békeszerződést írtak alá; az új köztársaság megtarthatta a kis-ázsiai partvidéket. Ez valóban nagyon komoly eredmény, mely katonai erőfelmutatás nélkül lehetetlen lett volna. Ugyanakkor az arab területek elvesztését és a tengerszorosok semlegességét az új békeszerződés is kimondta. És hogy mennyire lehetett volna Linder Béla Kemál Atatürk? Semennyire. A Károlyi-kormány hírhedt hadügyminisztere mindössze kilenc napig (!) töltötte be hivatalát 1918 novemberében. Kétségtelen, hogy a feladat ellátására nem volt alkalmas: több év frontszolgálat után, súlyos sebesülésekkel, alkoholista emberroncsként tért haza.
Az viszont legenda, hogy tőle függött a katonapolitika: államtitkárai lényegében a miniszteri akarat ellenére adtak ki rendeletet a sorkötelesek öt korosztályának újbóli behívásáról. És milyen eredménnyel? 1918. november végéig egy 30 ezer fős, 1919 elejére egy 70 ezer fős hadsereget tudtak felállítani. Balla Tibor hadtörténész értékelése szerint ez a többfrontos honvédelemhez elégtelen volt. És itt jön az egész kérdés lényege:
nem az a fontos, hogy a hadvezetés akart-e katonát látni, hanem az, hogy a katonák nem akartak többé hadvezetést látni.
A katasztrofális élelmezés és az elhúzódó, kilátástalan lövészárokharc miatt lefogyott és demoralizált katonatömegek tértek haza 1918 őszén, így a későbbi toborzások újra és újra kudarcba fulladtak. 1919. május végén, amikor a Tanácsköztársaság elrendelte az általános védkötelezettséget, sokakat a fizikai alkalmatlanság miatt küldtek haza. Az Atatürk-történet (vagy magyar helyi szinten Balassagyarmat esete) mutatja, hogy a fegyveres honvédelemnek természetesen van értelme. Kérdés, hogy megvan-e a kritikus tömeg olyan férfiakból, akik hajlandók és képesek is harcolni.
4. A Bartha–Hodža-egyezmény garantálta volna a Felvidék megtartását, de Károlyiék elárulták. Bartha Albert hadügyminiszter és a csehszlovák kormány megbízottja, Milan Hodža 1918. december 6-án megkötött egy, az etnikai határokat figyelembe vevő egyezményt Felső-Magyarországról. Károlyiék azonban az antant elvárásainak akartak megfelelni, és elárulták ezt a megegyezést, ezért kaptuk Trianonban a rosszabb határokat északon.
Mi igaz ebből? A Bartha–Hodža-egyezmény létezett, és a történészek valóban „méltányos” elhatárolásra tett kísérletként emlegetik. Nagy problémája, hogy Prága soha sem fogadta el, tehát a kölcsönös kompromisszumkészség nem volt meg. Pozsony megtartásához ez az egyezmény is kevés lett volna, de kijelenthető, hogy ha Károlyiék ragaszkodnak hozzá, akkor a békekonferencia valószínűleg a magyar fél javára döntött volna. A „Mi lett volna ha?” elvileg történelmietlen kérdés, de annyit el lehet mondani, hogy a magatehetetlen és végtelenül naiv magyar külpolitika képtelen volt az érdekérvényesítésre, vagy legalább arra, hogy a csehek és a szlovákok között meglevő ellentétet kihasználja. Ha ez megtörtént volna, akkor lehet, hogy ma Kassa vagy Losonc Magyarországhoz tartozik.
5. Mackensen megvédhette volna Erdélyt, sőt talán Magyarországot is. A félelmetes ábrázatú német császári tábornagy, August von Mackensen Romániából visszavonuló csapatai segítségével meg lehetett volna tartani Erdélyt.
Mi igaz ebből? Mackensen tényleg rendkívül eredményes katona volt. Komoly érdemeket szerzett az oroszokkal és a szerbekkel szemben is, 1916 decemberében pedig elfoglalta Bukarestet, később a megszállt román területek igazgatását látta el. Ám azt semmilyen diplomáciai vagy katonai irat nem igazolja, hogy az összeomlás után, a visszavonuláskor valóban ajánlatot tett volna a magyar kormánynak Erdély megvédésére. Az sem igaz, hogy csapatai kifejezetten jó állapotban voltak: feljegyzések tanúskodnak arról, hogy a német alakulatok járműveik és fegyvereik egy részét eladták a lakosságnak (Nagyvárad polgársága például 12 darab teherautót vásárolt tőlük), és szenvedtek a vasúti szállítás nyomorúságos körülményeitől, a szénhiánytól is. A Rubicon történelmi magazin 2018/10-es számában olvasható keretes írás szerint a Mackensen-legenda ősforrása Barkóczy-Klopsch Béla katonai író 1923-as munkája lehet.
6. Az őszirózsás forradalom zsidó összeesküvés volt. A két világháború közötti időszak uralkodó ideológiájának részét képezte a magyarországi zsidóság árulásának tétele. Vagyis a nézet, miszerint a világháborút követő zűrzavart kihasználva a zsidóság politikai hatalmat akart szerezni magának, és lényegében a Károlyi-féle forradalmon keresztül ez a kísérlet sikerült is.
Mi igaz ebből? Szociológiai tény, hogy az őszirózsás forradalomban valóban jelentős volt a magyarországi zsidóság részvétele. Az 1918. október végén megalakult Nemzeti Tanács Intéző Bizottságának 20 tagja közül 11 volt zsidó származású (Biró Lajos, Böhm Vilmos, Garami Ernő, Hatvany Lajos, Jászi Oszkár, Kunfi Zsigmond stb.). Ám az aligha igazolható, hogy a frissen kikiáltott népköztársaság kifejezetten a zsidó érdekérvényesítés szerint politizált volna. Gyurgyák János történész vonatkozó kötetének következtetése szerint ez az új elit (például Jászi vagy Garami) nem is tartotta magát zsidónak („Hogy zsidók voltunk, azt sem tudtam” – írta például Jászi),
a „vagyonátadásról” és „pénzügyi ellensúlyról” szónokló baloldali politikusokat pedig sok mindennek lehet nevezni, de a kapitalista zsidó nagytőke képviselőinek biztosan nem.
A helyzetbe hozott ifjú galileisták, polgári radikálisok szövegei Isten és a magyar történelem tagadásáról, orosz délibábok kergetéséről tele voltak tragikus tévedésekkel, gyenge kötődésükben megmutatkozott az asszimiláció kudarca is, de az ország nem miattuk bomlott fel, hanem – mint feljebb már szó volt róla – a világháborús vereség és a győztesek könyörtelen érdekérvényesítése miatt.
The Last Hussar – August von Mackensen I WHO DID WHAT IN WW1?
7. Az őszirózsás forradalom szabadkőműves összeesküvés volt. A „magyar október” több fontos alakja (például Jászi Oszkár) szabadkőműves volt, és nemzetközi konspirációban a keresztény Magyarország feldarabolásáért munkálkodott.
Mi igaz ebből? Tény – és ezt Romsics Ignác történész is idézi A nagyhatalmak és az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása című írásában –, hogy a szövetséges és semleges országok szabadkőműveseinek 1917. június 28-30-án Párizsban ülésező kongresszusán André Lebey főelőadó pontjai között célként szerepelt a Habsburg Birodalom „elnyomott nemzetiségeinek” felszabadítása. De még ők is úgy képzelték, hogy ezek a népek népszavazás útján hozzák létre új államaikat. Hogyan gondolkodtak minderről magyar „vakolótársaik”? A nagyjából 7500 hazai szabadkőműves többnyire azonosult a Károlyi-rendszerrel – de nem jobban, mint a Monarchiával. Ahogy Hatos Pál megjegyzi az 1918-19-ről szóló könyvében, a dualizmus első és utolsó miniszterelnöke (id. Andrássy Gyula és Wekerle Sándor) is szabadkőműves volt, és ilyen minőségben lojális alattvalója a Monarchiának. Nincs jele annak, hogy a magyar páholyokban az ország szétrobbantásán munkálkodtak volna. „Magyar szabadkőműves hűséggel és odaadással csak Magyarországnak, imádattal csak a magyarok istenének tartozik” – írta Apáthy István főmester (orvos, zoológus, a Kolozsvári egyetem professzora) 1918-ban. Szintén Hatos Pál idézi Pfeifer Ignácot, a Comenius páholy főmesterét, aki felhívással fordult a francia és olasz szabadkőművességhez, hogy akadályozzák meg azokat, akik idegen uralom alá akarnak hajtani több millió magyart. Válasz nem érkezett. „A szabadkőművesség nemzetközisége nemzeti alapon volt megosztott” – vonja le a következtetést könyvében Hatos Pál.
8. Károlyi Mihály demokratikus forradalma példa lehet minden mai baloldali demokrata előtt. Az őszirózsás folyamat eredménye a magyar történelem nagy „baloldali pillanata”, ami elhozta végre a rég áhított demokráciát a Kárpát-medencébe.
Mi igaz ebből? A Károlyi-rendszer legdurvább ellentmondása, hogy úgy kívánt demokratikus lenni, hogy választáson egyszer sem erősítették meg.
A kínos tény az, hogy a „népkormány” a hatalmát végig önkényesen gyakorolta.
1918. november 23-án kihirdették ugyan az első néptörvényt, az általános és titkos választójogot, de azt élesben nem sikerült kipróbálni. Az egyetlen választás, amit a Magyar Népköztársaság fennállása alatt tartott, egy lokális választás volt a Ruszka Krajna Autonóm Kormányzósági Területen.
9. Károlyi Mihály nem adta át a hatalmat a kommunistákkal szövetkezett szociáldemokratáknak. Kun Béláék 100 százalékig puccsal ragadták meg a kormányrudat 1919. március 21-én, és Károlyi Mihály nem is írta alá azt a bizalmasai által készített kiáltványt, mellyel átengedte a hatalmat nekik.
Mi igaz ebből? Károlyi Mihály köztársasági elnök lemondó nyilatkozatának utolsó mondata így szólt: „Én […] a világ proletariátusához fordulok igazságáért és segítségéért, lemondok, és átadom a hatalmat Magyarország népei proletariátusának.” A történelmi vita azon megy, hogy pontosan hogyan (ki által) keletkezett a nyilatkozat, és hogy a végére Károlyi odabiggyeztette-e az aláírását vagy sem. A tét az, hogy mekkora felelősség terheli a „demokratikus forradalom” atyját a proletárdiktatúráért. A korszak kutatója, Hajdu Tibor azt írta Az 1918-as magyarországi polgári demokratikus forradalom című munkájában, hogy tisztázatlan a kiáltvány keletkezésének története. Hatos Pál viszont magabiztosan kijelenti Az elátkozott köztársaságban, hogy Károlyi aláírta a szöveget. Ezt Berinkey Dénes miniszterelnök visszaemlékezésére alapozza, aki a ceruzával írt kéziraton Károlyi titkárának, Kéri Pálnak az írását ismerte fel, alatta pedig Károlyi aláírását. Tintával.
10. Trianon a Tanácsköztársaságért kapott büntetés volt. A Nyugat elborzadva figyelte, ahogy Oroszország után másodiknak Magyarországon bont vörös zászlót a kommunista tanácsrendszer. A legyőzöttek részvétele nélkül ülésező békekonferencián, az új határok megállapításánál ezért még annyira sem a magyarok javára fogott a toll, hiszen példát kellett mutatni, nehogy a világforradalom tovább terjedjen.
Mi igaz ebből? A magyar határokat a békekonferencia szakértői bizottságaiban 1919. március 21. előtt részben már meghúzták, ezért közvetlen összefüggés Trianon és a magyarországi kommunista zászlóbontás között nincs – szól Ablonczy Balázs történész konklúziója a Rubicon magazin „Mi lett volna, ha? Elveszett alternatívák a magyar történelemben” című tematikus számában. Ettől még igaz, hogy a konferencia vezetői körében általános bolsevikellenesség uralkodott, és „rosszindulatú közömbösség” jellemezte az antant magatartását Kun Béla rezsimjével kapcsolatban. A bolsevik hatalomátvétel bűnben fogant, tragikus kisiklást okozott a magyar történelemben, de nem igazolható, hogy ha mindezt megússzuk, akkor megtarthattuk volna Erdélyt vagy a Délvidéket.
Borítókép: Fortepan/Erky-Nagy Tibor
