Ébredés „álomgyilkosságból”: akár téli olimpiát is rendezhet Magyarország
Lezárult a 2024-es olimpiarendezési pályázatunkért felelős cég végelszámolása, kimatekoztuk hát a végösszeget és kimazsoláztuk a legpikánsabb tételeket – például az éjszakánként 250 ezer forintos szállodai szobákat. Kimutatjuk azt is, hogy kimondva-kimondatlanul elkezdődött a felkészülés egy későbbi téli olimpia „hegymentes” versenyeinek lebonyolítására. De más jelek is utalnak arra, hogy a két évvel ezelőtt „legyilkolt” ötkarikás álom már a következő évtizedben újraéledhet. Radványi Benedek sportújságíró írása a Válasznak.
Két éve már, hogy egy esztendőkön át érlelt álmot néhány hét alatt lesöpört egy népszavazási kezdeményezés és egy azt kiiktató politikai döntés. A 2024-es budapesti olimpiarendezés 2017 márciusában kínos gyorsasággal került le a napirendről, de a romeltakarítással párhuzamosan újfajta építkezés is kezdődött.
Utóbbiról kicsit később – előbb érdemes áttekinteni, meddig tartott és mibe került a felszámolás. Tán meglepő, de a pályázatért felelős Budapest 2024 Zrt. törléséhez szükséges cégbírósági és adóhatósági eljárások még mindig folyamatban vannak, igaz, a BP2024 végelszámolását 2018. december 31-ével lezárták – tudtuk meg a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft.-től. Tegyük hozzá: a felszámolási procedúra hosszában nincs kivetnivaló, ám a befuccsolt olimpiarendezés végszámlájának pásztázása közben akadhat okunk szemöldökráncolásra.
Ha összeadjuk az éves beszámolókban jegyzett kiadásokat, az jön ki, hogy a zrt. összes költése bruttó 16,7 milliárd forint volt. Nem mondható aprópénznek, de a gyomrunk ennél erősebb számokhoz is hozzászokott már – a Puskás Stadion például nettó 143 milliárdba kerül majd a jelenlegi tervek szerint –, ám ez az összeg csak a BP2024 hároméves működésének kiadásait mutatja, a teljes procedúrára ennél jóval több is elment: a Miniszterelnökség illetve a fejlesztési tárca például még a cég 2015 decemberi alapítása előtt rendelte meg a megvalósíthatósági tanulmányt nettó 480, majd még további 240 millióért. És ha még mindig nem tűnik nagynak a számla, szögezzük le: ebben a megvalósíthatósági tanulmányban az állt, hogy a pályázati költségvetés összesen 10 milliárd forintra rúg majd.
Ám a meglepőbb adatok a részletekben rejlenek: a BP2024 szerződéseinek listájából kiderül, hogy éjszakánként nettó 880 dollárt (cirka 250 ezer forintot) fizettek Rióban egy szállodai szobáért azoknak a vendégeknek, akik a 2016-os olimpia alatt üzemeltetett Magyar Házban népszerűsítették a pályázatot. (A Tensi Kft. közvetítésében akadt azért olcsóbb, átszámolva 180 ezer és 75 ezer forintos szoba is… De elment csaknem 50 millió forintnak megfelelő összeg a „riói delegáció szállásigényeinek kielégítésére kötött lakásbérleti szerződés” címen is.)
Az érthető, hogy a kiadások legnagyobb része a marketing és kommunikáció tárgykörébe, vagyis a pályázat reklámozásához kötődik, ám az kevésbé, hogy miért volt szükség a BP2024 irodahelységeiben (sic!) csak az egységes dizájn kialakítására nettó 7,6 millió forintot költeni. De a 14 „alkalomra” készített hírlevélért fizetett 4 millió is kissé meredeknek hangzik.
Szerepel még a listán temérdek talányos tanácsadói szerződés, üzleti és kommunikációs terv, a havi nettó félmillióstól az egyösszegű 2,6 milliósig. A fél évvel a pályázat visszavonása után, 2017 szeptemberében kezdődött végelszámolást havi nettó félmillióért, összesen nyolcmillióért végezte a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft., s ezalatt még kapott nettó 6,5 milliót az Ernst&Young Kft. a könyvvizsgálati feladatok ellátásáért (az a cég, amelynek 2016-ra is jutott 6,9 millió).
Kijelenthető: míg az eredeti célt – nevezetesen az olimpiarendezést – nézve bukásról kell beszélnünk, a fentiek alapján sokan nem a fejüket fogva szálltak ki a „bizniszből”. A fővárosnak pedig már a pályázati procedúrában való részvétel is komoly reklám volt: ha például egy Wizz Air-repülőjáraton – ahol amúgy abszolút helyénvaló módon hirdették a pályázatot, összesen 22,1 millió forintnak megfelelő euróért – utazó külföldi turista a kandidáló városok sorában láthatta Budapestet, amely a végén már csak Párizzsal és Los Angelesszel versengett, tudat alatt is elkönyvelhetett egy jó pontot magában fővárosunknak. Ennélfogva tulajdonképpen egyetértünk a témáról nemrég nyilatkozó Tarlós Istvánnal abban, hogy „még hónapokig meg tudtuk volna mutatni Budapest szépségét, előnyeit”. Más kérdés, hogy a főpolgármester a Nemzeti Sportnak adott február eleji interjújában az idevágó mondatát így kezdte: „Nem hiszem, hogy elnyertük volna a rendezés jogát.”
Apró adalék, hogy a főváros szó szerint is gazdagodott az ügyön, csakúgy, mint a Magyar Olimpiai Bizottság. A Budapest 2024 Zrt.-t ugyanis 2015-ben fele-fele arányban alapította a Fővárosi Közgyűlés és a MOB, 125-125 millió forintot betolva a közösbe. Ezt a jegyzett tőkét nem élte fel a cég, sőt a procedúra végére 258,6 millió lett a zrt. eredménye, tehát a végelszámolás lezárultával a 125 millión túl további 4,3 millió érkezik ide is, oda is.
A Fővárosi közgyűlés januári ülésén már be is tervezte ezt 2019-re, a MOB-nak pedig, mint megtudtuk, már a 2018-as költségvetésében is szerepelt a 125 milliós tétel. „Bíztunk benne, hogy a végelszámolás le tud zárulni abban az évben, de nem így történt” – mondja a Válasz Online-nak Vékássy Bálint, a MOB főtitkára, jelezve, hogy a pénz megérkezésének időbeli bizonytalansága miatt tavaly és idén is beállítottak egy tartalékot, hogy ne boruljon a költségvetés. És hogy mi lesz a bónuszösszeg sorsa? „Az elköltéséről még nem esett szó, mert az ügyet övező bizonytalanság miatt eddig nem volt érdemes foglalkozni vele. Egészen biztosan valamilyen maradandó, vagy a jövőbe való befektetésként érvényre jutó dologra fogjuk költeni, nyilván nem a napi működésben kívánjuk felélni. Sajnálom, hogy nem tudok konkrétumot mondani, szívesen tenném, de majd »akkor megyünk át a hídon, amikor odaérünk«” – vallja be Vékássy Bálint, egyértelműsítve, hogy a pénz még nem érkezett meg a szervezet számlájára.
A MOB vezetése egyébként pont az olimpiai pályázat elbukása után változott meg; a 2017 májusi közgyűlésen az addigi elnök, a fideszes Borkai Zsolt nem kapott elég szavazatot a folytatáshoz, helyébe a politikai vezetéshez szorosan nem kötődő Kulcsár Krisztián lépett. A korábbi vívó többször is hangsúlyozta: maximálisan rendezés-párti, ám ahhoz hogy ismét belevágjunk, a témában társadalmi konszenzus és népszavazás szükséges.
A bő másfél éve regnáló MOB-vezetés tehát egy, a korábbinál józanabb hangvételt üt meg a témában, de tegyük hozzá: egy újabb olimpiai pályázat kérdése úgyis nagypolitikai szinten fog eldőlni. Így nekünk is inkább ezen a vonalon érdemes kutakodnunk, ha a következő kandidálás lehetőségét, okait és időzítését keressük.
„Sokan vagyunk Magyarországon, akik azt gondolják, hogy az olimpia régi álom. Itt történt egy álomgyilkosság” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök napokkal a pályázat visszavonása után, ám
csupán két év eltelte is elég volt arra, hogy érezzük: az álom lassú feltámadásnak indult.
Ennek egyik megnyilvánulása, hogy a még a pályázat visszavonása előtt elindított Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Program, valamint az ahhoz kötődő dél-pesti és észak-csepeli beruházások keretében a következő években sorra felépülnek azok a létesítmények, amelyek az olimpia versenyeinek adtak volna otthont, függetlenül attól, hogy például az Xtrém Szabadidő Parkon belül szükségünk van-e kajak-kenu szlalompályára úgy, hogy nincs nemzetközileg jegyzett versenyzőnk ebben a szakágban. Habár a tavaly téli olimpiát nyert rövidpályás gyorskorcsolyázóink harminc éve ennél is gyatrább helyzetből indultak, és a másik irányból nézve az is kijelenthető, minél több olyan létesítményünk van, amelyben ötkarikás versenyek lebonyolíthatók lennének, annál inkább kézzelfoghatóvá válik egy esetleges jövendőbeli pályázatunk.
Ám ami ehhez még nagyobb löketet jelenthet, az a világversenyek rendezéséből fakadó presztízsünk. Ebben szintén emelkedő pályán állunk, hiszen már régóta nemcsak vízilabda Eb és kajak-kenu vb szintű eseményeket tudunk felmutatni, és kijelenthető: a 2017-es vizes világbajnoksággal eggyel magasabb polcra kerültünk. Ugyan az esemény költségvetése igencsak elszállt, a szervezés sikere megkérdőjelezhetetlen. Azóta rendeztünk cselgáncs és birkózó vb-t is, 2014 óta folyamatosan otthont adunk a női kézilabda BL négyes döntőjének, idén pedig olimpiai kvalifikációs világbajnokságra várjuk az asztaliteniszezők, a vívók, a kajak-kenusok és az öttusázók elitjét, de Budapesten lesznek a Maccabi Európa Játékok és a röplabda Eb egyes mérkőzései is. (Ezeknek köszönhetően az Európa Sportfővárosa címmel is felvérteztük magunkat, amelyhez üdvözlendő módon rengeteg szabadidősport-esemény társul.)
Ám az „idei skalpok” eltörpülnek a 2020-as labdarúgó Eb három csoportmeccsének és egy nyolcaddöntőjének lebonyolítása, a 2023-as atlétikai vb és a 2022-es magyar–szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Eb elnyerése mellett. Ezek miatt megújul a Puskás Ferenc Stadion (67 ezres lelátóval), felépül a Nemzeti Atlétikai Központ (Csepel, 40 ezres, de a vb után 15 ezresre csökkenthető lelátóval), és lesz egy teljesen új budapesti kézilabdacsarnok (a helyszín még nem eldöntött, de 20 ezer fősre tervezik, és ennek keretében a debreceni, a szegedi és a veszprémi csarnokot is fejlesztik).
Ennek a három versenynek csupán az építési költségei több száz milliárd forintba fognak kerülni. Ám ahelyett, hogy elmerengenénk azon, hogy – a későbbi üzemeltetési, fenntartási költségeket is beleértve – mennyire lesz mindez rentábilis, inkább idézzük Németh Szilárd Fidesz-alelnököt, a Magyar Birkózószövetség első emberét egy tavaly januári sajtótájékoztatóról: „Nem tettünk le arról, hogy egyszer – társrendezőként vagy budapesti központtal – a téli vagy a nyári olimpiát meg tudjuk szerezni.”
És ebben a mondatban most nem is a dacosan hangzó „nem tettünk le arról”-t, hanem a „téli” szót húznánk alá.
Ám nem azért, hogy kapásból azon élcelődjünk, milyen lenne egy ötkarikás sípálya a Normafán vagy egy bobpálya a budavári sikló helyén (bár lennének még hasonló ötleteink…), hanem azért, mert egyértelművé kell tenni: egy téli olimpia társrendezése sok szempontból reálisabb célkitűzésnek tűnik, mint egy nyári teljes lebonyolítása.
A téli ötkarikás játékok „koalíciós” szervezése egy osztrák, netán egy szlovák kandidáláshoz csatlakozva nagyságrendekkel kisebb költséggel és hercehurcával járna. (Ausztriával másfél éve egyébként fel is vetődött egy efféle szövetség: Innsbruck 2026-ra pályázott volna, ám végül egy népszavazás az ő kandidálásukat is elsöpörte, így aztán nem volt miről egyezkedni.) 2022-re elvileg elkészül Kósa Lajos szövetségi elnök nagy álma, a Kisstadion és a Millenáris Velodrom helyére tervezett Nemzeti Korcsolyázó Központ, amely a szomszédos Sportarénával kiegészülve alkalmas lehetne egy későbbi téli olimpia „hegymentes” versenyeinek lebonyolítására. (A társrendezés ugyan példátlan a téli ötkarikás történelemben, és sok szempontból nem ideális megoldás, bár a „havas” és a „jeges” helyszínek a tavalyi, dél-koreai téli olimpián is teljesen külön voltak, egy-másfél órát kellett utazni közöttük.)
A téli játékok közül egyébként a 2030-as a legközelebbi nyitott időpont, ám ez az „irány” elsősorban nem rajtunk múlik. A nyáriak esetében – miután 2024-et Párizs, 2028-at pedig Los Angeles nyerte el – 2032 szabad leghamarabb, de tegyük hozzá gyorsan: azt mai tudásunk szerint szinte biztosan elviszi a politikai üzenete miatt bombaerősnek mondható közös dél- és észak-koreai pályázat, esetleg a szintén kandidálni kívánó India vagy Indonézia. 2036 viszont már reális cél lehet, és nem csak a földrészek közötti – amúgy nem kőbe vésett – rotációs elv miatt, amely alapján akkor Európán lenne a sor.
Meglátásunk szerint ugyanis ha a 2023-as atlétikai vb-t – amely a nyári olimpia és a labdarúgó vb, illetve Eb után világ a negyedik legnagyobb nemzetközi sporteseményének mondható – úgy sikerül megrendeznünk, hogy azt nemcsak a sportolók, a sportvezetők és a szurkolók, hanem a közlekedési dugókra érzékeny tömegek és a korrupciós kilengéseket kutató gazdasági szakemberek is elfogadják, akkor ezzel a tapasztalattal és a közben felépülő számos más sportlétesítménnyel felvértezve létrejöhet a hőn áhított társadalmi konszenzus, amely egy népszavazás segítségével támaszt adhat a kormányzatnak. Persze kérdés, ki vezeti majd 2029-ben az országot (a pályázati időszak általában hét évvel az esemény előtt kezdődik), bár ha Orbán Viktor beváltja ígéretét, amely szerint 2030-ig tervez, nem lennénk meglepve, ha a következő évtizedben újramelegítenék a témát.
Mindezek alátámasztására zárszóként Deutsch Tamásnak, a Fidesz „sportügyi főbiztosának”, a MOB nyári sportágakért felelős alelnökének – az atlétikai vb-rendezés tavaly decemberi elnyerése után megejtett – nyilatkozatát idéznénk: „Minden ilyen kiemelkedő világesemény egy lépést jelent ennek az álomnak a megvalósulása felé vezető úton. Nagyon-nagyon remélem, hogy Magyarország valamikor az előttünk álló 10-15 esztendőben – a még addig megrendezett világeseményeknek is köszönhetően – otthont adhat nyári olimpiai játékoknak.”
Borítókép: Liu Shaolin Sándor vezeti a mezőnyt a pjongcsangi téli olimpia 1000 méteres rövidpályás gyorskorcsolya versenyének előfutamában. Fotó: AFP/Mladen Antonov
