Kínos önsajnálattól az örök szabadsághimnuszig – íme a ’48 ihlette dalok tízes listája
Kultúrsokk március 15-én! Efféle címmel is bőven írhatnánk cikket, látva, ahogy a kulturális kormányzat még a saját bizottságait is figyelmen kívül hagyva osztogatott díjakat az idei nemzeti ünnep alkalmából. Igen, mi is fogjuk a fejünket, amiért Mága Zoltán Liszt-díjra érdemesülhetett. Mégsem rontjuk az ünnepet ezzel, mutatunk inkább tíz dalt. Olyan szerzeményeket, amelyeket a forradalom és a szabadságharc ihletett. Visszaszámlálás – a legrosszabbtól a legjobb felé haladva. Listánk természetesen erősen szubjektív és vitatható – vitatkozzanak velünk és küldjenek még jónak, vagy rossznak ítélt példákat! Most vagy soha!
10. Kormorán: A költő visszatér
A Disney-filmekből ismerős, helyenként az Oroszlánkirály főcímdalát idéző, magyar zenei hatásokat még véletlenül sem mutató dal afféle ’48-as állatorvosi csataló. A Kormorántól, amely jóval ennek megjelenése előtt csodálatos lemezeket is alkotott (például: Folk&Roll) mégpedig. Ez a dal mindenesetre a nemzetieskedő dagályosság, önsajnáltatás, a kínos pátosz olyan elegye, amelynek szövegéről a költő, a szerkesztőként is zseniális Petőfi, ha valóban visszatérne, bizonyára valami nagyon csípőset jegyezne fel naplójába. Vagy csak annyit írna: nem közölhető. Esetleg Arany Jánosnak ajánlaná figyelmébe vicces levelei egyikében, földbe döngölve a zengeményt. Mi nem vagyunk sem zseniálisak, sem ennyire kegyetlenek, mindenesetre legfeljebb azok hallgassák pozitív várakozásokkal, akik Mága Zoltán friss Liszt-díjában sem látnak kivetnivalót.
9. Talpra, magyar!: Nemzeti dal
Ez itt blaszfémia, mégpedig a magyarok Istene ellen elkövetve. Nem mintha szent tehén lenne Petőfi Sándor forradalmi verse, amelyhez nem lenne szabad hozzányúlni zeneileg. Szabad, csak nem érdemes – ha nincs jobb ötlet egy már elkészült verziónál. Ez a tavalyi, musicalhez készült változat rendes iparosmunka, színészek énekelnek úgy, ahogy színészek szoktak énekelni, meg énekesek is énekelnek, jól, a refrén – leszámítva az „eeeeeeeesküszünk” prozódiai borzalmát – zeneileg még ötletes is, mindenesetre semmi maradandó, márpedig egy ilyen ikonikus műhöz efféle karakter nélküli könnyedvény nem méltó.
8. Counter Clockwise: Akasszátok föl a királyokat!
Stílusán belül teljesen jó megoldás, a nupunk és a numetál formailag megy is Petőfinek ahhoz a verséhez, amelyben tényleg nincs kecmec, amelynél radikálisabb aligha képzelhető el: a fenséges urak meggyilkolására buzdít. A zenei klisék viszont számunkra inkább komikussá teszik az eredményt, mint átélhetővé és súlyossá. Polírpunk, valódi veszélyesség és alantas düh nélkül. Persze ez is erősen szubjektív: ha bárkit ebben a változatban fog meg Petőfi verse, akkor remek, hogy elkészült ez a verzió.
7. Pilvaker: Márciusi ifjak
Minőségi stúdiómunka, a mai hangzásoknak megfelelő megszólalás, ráadásul Petőfi soraiból egy kis szerkesztéssel sikerült megjegyezhető, elég erős refrént írni. Vannak tehát erényei ennek a friss próbálkozásnak, amelynek értékéből mindenesetre levesz az érthetetlen módszer: a Petőfi által elég jól megírt tartalmat a mai rapperek átfogalmazzák saját, suta mondataikra. Elmondják, amit Petőfi elmondott, csak sokkal rosszabb nyelvezettel. Akkor már miért nem az eredetit mondják? Jogdíj? Kizárt dolognak tartjuk. Sokkal valószínűbb, hogy szerencsétlen művészi döntés eredményét halljuk. Az átfogalmazásnak akkor lenne értelme, ha a jelen helyzetre akarnák értelmezni a szöveget, egyértelmű utalások lennének arra, amiben ma élünk. Ilyenek itt nincsenek. Nem baj, csak ez így mégsem lett jó.
6. Ignite: A Place Called Home (magyar változat)
Határeset, hiszen az A csitári hegyek alatt adja a vidám kaliforniai punk alapokra építő Ignite dalának gerincét, mindenesetre a Kossuth-nótát is szavalja benne Téglás Zoltán, a refrén pedig az „Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!” Valódi nyugati parti akcentussal – merthogy Zoli kinti magyar. Épp ez teszi bájossá a dalt. Ennek az egyébként amerikai fickónak, énekesnek érezhetően fontosak a gyökerei. Nem sikerért, bizonyítási kényszerből, vagy valami állami díjért kiabál a szabadságról és a hazáról, hanem egyszerűen szívből, szeretetből. Ezért aztán a hibák, értelmetlenségek nemhogy megbocsáthatók lesznek, de kifejezetten cukik.
5. Illés: Március 1848
Ez a dal remek példa arra, hogyan lehet aktuális bajok kimondására használni 1848-at. Bródy János ezt a feladatot oldotta meg bravúrosan 1969-ben. Ráadásul alig-alig rejtette el, miről ír – csoda is, hogy átment a korabeli cenzorokon. A tartalom, a véres csaták képe, ugyanis nem mutat egyezést a címmel. Merthogy nagy, véres csaták 1848 márciusában nem voltak. Hiba? Korántsem. Bródy itt valójában a ’68-as prágai tavaszról, az amiatti elkeseredésről ír, nem ’48-ról. Valódi, nagy igazság- és szabadsággesztus – így érdemes és lehet hitelesen ihletődni a márciusi ifjak tetteiből.
4. Cseh Tamás: Petőfi halála
Lehet, hogy csak a bennünk élő sznob, másképp a Cseh Tamás-rajongó teszi, hogy szeretjük ezt a felvételt. Remek példának látjuk mindenesetre arra, hogyan lehet emelkedetten, mégis üres pátosz nélkül megmutatni egy drámai pillanatot, a dzsidások érkezését, Petőfi utolsó perceit úgy, hogy a költő népszerűségre, hatásgyakorlásra vágyó énje is megmutatkozzon.
3. Szörényi Levente: Európa csendes
Ez már nem a márciusi forradalmi eufória – Petőfi az Európa csendes sorait már 1849 elején írta. Azzal, hogy a versből alig használ valamennyit Szörényi Levente, még komorabb lesz – amit csak a Száraz még a föld refrénjének, Bródy sorainak betoldása tör meg. Jelezve mintegy az eredeti irányát – hiszen Petőfi is lelkesítésre használja végül az általa leírt, újra csendes, szégyenteljes állapotot. Nagy erénye a dalnak mindenesetre, hogy zeneileg olyan, amilyen Petőfi költészete: látszólag egyszerű és népi ihletettségű, mindemellett a legnagyobb trendekkel is tisztában lévő, az adott korban a nemzetközi mezőnyben is kimagasló.
2. Ferenczi György és a Rackajam: Akasszátok föl a királyokat!
No igen. Így kell ezt. Félrenézünk a prozódia hibáiról is, hiszen Ferenczi Györgynek sikerült a súlyos, a vers brutalitásának megfelelő zenei formát találnia. Nem klisékkel, nem végig döngölős gitártémával – hanem rengeteg ötlettel. A legjobb ezek közül, hogy refrén lett a vers címéből. És milyen refrén! A „föl”-ből „fel” lett, ennyi az apró módosítás, de ez így hibátlan dalszempontból. Az elnyomás elleni lázadás himnuszaként bármilyen körülmények között megállja a helyét. Remekül működött például a Kossuth téren 2006-ban, de nem lennénk meglepve, ha manapság is betennék egy-egy karcosabb ellenzéki tüntetésen.
1. Tolcsvay László: Nemzeti dal
Nincs meglepetés. Ez a dal olyan, mintha együtt egy szobában, egy zongora mellett írta volna Petőfi és Tolcsvay. A zenében ugyanaz az őszinte, tiszta egyszerűség és lényegre törés, amit a szövegben is annyira szeretünk. Apró módosítás teszi tökéletessé: Tolcsvay lehagyja az esküvések felét, összevon versszakokat. Csak ennyire nyúl hozzá, de ettől is működik dalként annyira. Ez a mű bizony ugyanúgy örök, ahogy maga a vers. A magyar szabadságvágy himnusza. Megvolt már 1973-ban, de nem engedték lemezre venni a korabeli cenzorok – nekik is volt fülük a hallásra. Először ezen az 1981-es koncertfelvételen jelenhetett meg. Még az apró szövegtévesztésekkel is zseniális, a hangológép hiánya sem von le semmit az értékéből, sőt. Akármennyi feldolgozás szülessen még, ez a kompozíció verhetetlen marad.
Borítóképünk eredeti változatát – a Petőfi 1845-ös dagerrotípiájáról készült Egressy Gábor-felvételt – köszönjük a Petőfi Irodalmi Múzeumnak!
