Az évtized politikai kuruzslása: a nagy rokkantbotrány
Ki nem beszélt, tömeges igazságtalanságot segítettek feltárni a Válasz riportjának szereplői: az állam hosszú éveken át úgy spórolt a rokkantnyugdíjakon, hogy a betegek csak papíron lettek egészségesebbek. Az Alkotmánybíróság nemrég két határozatban is úgy találta, hogy a 2012-es rokkantszabályozás alapjogokat sért, ezért március 31-ig új törvényt kell írni. Riport „csodás gyógyulásokról” és politikai kuruzslásról.
Egy másodperc alatt változott meg minden. A járdán állt. Csattanást hallott. Autó csapódott neki a villamosnak. A kocsi aztán úgy pattant le a hatalmas járműről, mint egy darab kő. Az autó egyenesen a járda felé tartott, a következő pillanatban a ház falának ütközött. A becsapódást alig fékezte valami. Az a valami az ő lába volt.
Közel hetven napig feküdt a baleseti sebészeten, mire szétzúzódott balját, majd kórházi fertőzését is rendbe rakták. Egy évig volt táppénzen a sorozatos műtétek miatt. Azt gondolnánk, annál nagyobb baj nem érhet valakit, hogy egy figyelmetlen sofőr hibája miatt egy életre mozgássérültté válik. De, érhet. Ha az állam a csőd felé lavírozza magát, és eldönti: onnan szerez pénzt, ahol a legvédtelenebb emberek vannak. A rokkantaktól.
A gazdasági fellendülés és a gigaberuházások korában már nehéz emlékezni erre a korszakra, pedig 2004 és 2012 között pontosan ez történt. Mindig kapott valami szép elnevezést a megszorítás: a Gyurcsány-kabinet rehabilitációs programnak, az Orbán-kormány Széll Kálmán Tervnek hívta.
Mindez Nagy Norbert mérnök-közgazdász életében úgy jelent meg, hogy a balesete után ugyan még vissza tudott menni dolgozni, de a bicebócaság miatt évekkel később megbetegedett a gerince és kardiológiai problémái keletkeztek. Munkaképtelenné vált, kérte a rokkantosítását. Nem kapta meg, hiába ment el a Kúriáig. Egyetlen „szerencséje” volt, hogy közben a parkoláshoz használt rokkantigazolványnál is szigorításokat vezettek be, és már ahhoz is orvosszakértői vélemény kellett, pont olyan, mint a rokkantosításhoz. Ő pedig nem akármilyen szakértőt kért fel, hanem az Egészségügyi Tudományos Tanács igazságügyi bizottságának volt elnökét, aki észrevette, hogy a korábbi szakértői vélemények nem stimmelnek.
Nem akarjuk az olvasót szükségtelen részletekkel terhelni, így csak a lényeg: a szakértői véleményekben az illető betegségei mellé százalékos értéket rendelnek, hogy mondjuk a lába 10, a szíve 20, mozgásszervi problémája megint 20 százalékos egészségkárosodásnak felel meg, majd ezeket összeszámolják. A 10+20+20 a matematikában 50, a rokkantügyben viszont kevesebb: az eredmény úgy jön ki, hogy egy képletbe kell beírogatni a százalékos értékeket. A szakértők és a rokkantügyekben eljáró bírók egy része pánikrohamot kap a képlet láttán, ezért rendre kihagyják a szakvéleményekből, hogyan jött ki az eredmény. Előfordul, hogy nem is minden betegséget vesznek figyelembe, mert minél több kórság gyötri a kérelmezőt, annál bonyolultabb a számítás.
Nagy Norbert is így járt, nála éppen 30 százalékot felejtett ki a korábbi szakértő akkor, amikor 67 százalék volt a rokkantnyugdíj megállapításánál a határérték. Vagyis rokkant volt akkor is, amikor nem volt rokkant.
Csakhogy több mint tíz évébe került, mire jogilag is sikerült elismertetnie ezt a tényt, és számtalan peren, vizsgálaton keresztül megkapta az ellátást. Az alig 50 ezer forintot. A férfi korábban mérnök-közgazdászként csaknem egymillió forint havi jövedelem után fizetett járulékot, de mire kiharcolta az igazát, a járadékát már nem a korábbi tényleges keresete, hanem a minimálbér alapján állapították meg.
– Három diplomám és három szakvizsgám van, és ennyi küzdelmembe került, hogy hozzájussak annak a töredékéhez, amiért egész életemben a járulékot fizettem. Ha én így jártam, egy egyszerű ember mihez kezdjen? – panaszolja lapunknak.
Emberek tízezrei számolhatnak be hasonló tortúráról, miután az egymást követő kormányok – és ebben bal- és jobboldal között nincs különbség – a megszorítások részeként megsarcolták a rokkantnyugdíjakat. Igaz, komoly visszaélések, csalások, vesztegetési botrányok is előfordultak ezen a területen, de
ami történt, ahhoz hasonlítható, mintha a pénzhamisítók ellen úgy védekeznének, hogy eredeti bankjegyeket is érvénytelennek minősítenének.
A sort a Gyurcsány-kabinet kezdte még a kétezres években, amikor egy jól hangzó tétellel azt mondták, ezután nem az egészségkárosodás, hanem a megmaradt munkaképesség alapján minősítik az embereket. A szép mondatok mögött egy lenyúlt amerikai kódkönyv állt, egyszerűen lemásolták a világ egyik legdrágább egészségügyét működtető ország rendszerét. A 2008 és 2012 nyara közötti időszakban 43 ezer embert minősítettek a korábbi rokkantak közül a munkaerőpiacra visszavezethetőnek – a legnagyobb válság idején, amikor még az egészségesek sem kaptak munkát.
Történetünk szempontjából fontosabb, hogy az Orbán-kormány ott folytatta, ahol a Gyurcsány-kabinet abbahagyta: a Széll Kálmán-terv révén 2012-ben 88 milliárd, 2013-ban pedig 117 milliárd forintot akart megtakarítani a rendszeren. Így alakult, hogy
ha valaki Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor szentté avatását kezdeményezné, ahhoz a csodás gyógyulásokról szóló dokumentumok ezreit lehetne benyújtani.
Például asztmásokét, mert ennek a betegségnek a közepesen súlyos formájára korábban 59 százalékos egészségkárosodást állapítottak meg, de a az orvosszakértőknek előírták, hogy azután csak 40 százalékot adhattak. Felminősítették az egészségi állapotukat, de nem egy vagy két embernek, tízezrek rettegtek attól, hogy a papírjukra a rehabilitálható minősítés kerül, ami annyit tett, hogy elveszítették a rokkantnyugdíjukat. Főként a korábban jól keresők jártak rosszul, tőlük akár járandóságuk felét is elvehették.
Fehér Aranka (nyitóképünkön) például nővér volt Budapesten, amikor egy napon hirtelen fájni kezdtek az ízületei. Azt hitte, influenzás lett, de kiderült, hogy egy ritka és nagyon súlyos betegségben szenved, májgyulladása van, valószínűleg nem vírusos eredetű, hanem úgynevezett autoimmun betegség, ami ráment az ízületeire is.
– Majdnem meghaltam, nem tudtam enni, képtelen voltam felkelni – meséli, hogyan kellett a végén már etetni, annyira rossz volt az állapota. Végül hosszú szteroidos kezeléssel felerősítették. Harmincas évei elején járt, a nehéz fizikai munkával, betegek emelésével, forgatásával járó hivatását soha többé nem gyakorolhatja. Rokkantnyugdíjas lett, a kétezres évek elején 60 ezer forint körüli összegeket kapott havonta. 2006-ban azután nála is megkezdődött a „csodálatos” gyógyulási folyamat. Előbb 67 százalék helyett 50 százalékos lett egészségkárosodásának a foka, majd ez csökkent 40 százalékra. Miközben a májgyulladása miatt májzsugorodás alakult ki nála, a gyógyszerektől zöld hályog alakult ki a szemén, ujjai pedig eltorzultak az ízületi gyulladástól.
Egyre nőtt a lista, miközben a rokkantsági felülvizsgálatok egyre egészségesebbnek mutatták.
És nemcsak a nővért: a kétezres évek közepén kezdődő folyamat tízezreket érintett. De hiába érezték a betegek, hogy égbe kiáltó igazságtalanság történik velük, nem történt semmi. Hiába keresték igazukat a bíróságokon, a legtöbb jogerős ítélet a törvény betűje alapján született, csak kevés bíró vette észre a paragrafusok alkotmánysértéstő jellegét, ezért az érintettek perek tömegét veszítették el jogerősen, még a Kúrián is.
Már az is elképesztő, hogy 2001 és 2009 között 51 ezerről 26 ezerre csökkent az évente újonnan rokkantnak minősítettek száma, és 2017-ben már csak 15 ezer volt ez az érték a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. A legfőbb baj mégis a régi rokkantakkal volt. 2011 és 2016 között 179 ezerrel esett vissza a számuk: 249 ezerre módosult a mikrocenzus szerint. (A tisztánlátást nehezíti, hogy 2012 után megváltozott munkaképességűeknek járó ellátásra minősítették át az elnevezést, és a kormányhivatal egy főosztálya bírálja el az igényeket, míg erre korábban egy külön intézet szolgált, külön statisztikai kiadvánnyal.)
– Bennünket sokszor bábuként kezeltek, nem ismerhettük meg a vizsgálati eredményeket, némelyik orvosszakértő arrogánsan viselkedett.
Nagyon megalázó volt, hogy előbb bugyira kellett vetkőzni, majd így, félmeztelenül kérdeztek ki az adataimról, és csak utána vizsgáltak meg. És csak mennek, mennek le a százalékok – panaszolja az egykori ápolónő.
– Ügyvédként nagyon nehéz tartanom a lelket az ügyfeleimben – teszi hozzá jogi képviselője, Boza Laura. – Ha elbukunk egy pert, akkor azt kell mondanom, ne add fel, menjünk tovább. Aki megáll, annak a pervesztése jogerőre emelkedik, és nem tud elmenni az Alkotmánybíróságra vagy Strasbourgba, az Emberi Jogok Európai Bíróságára. Pedig tavaly novemberig inkább csak ez utóbbin jártak sikerrel az érintettek. De akkor fordulat történt.
Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a parlamentnek felül kell vizsgálni a 2012-ben hatályba lépett rokkantosításról törvényt, és idén március 31-ig új jogszabályt kell alkotnia.
Ez óriási lépés, de nem teljes győzelem, mert még mindig nincs szó a 2008-as és az azt megelőző jogsérelmekről. Mindenesetre az Alkotmánybíróság a 2012-es ügyekben felismerte, hogy kétféle állapotjavulás létezik: a tényleges fizikai állapoté és a jogi állapoté. Ahogy láttuk a nővér esetében, a betegsége és az őt életben tartó gyógyszeres kezelések következtében újabb és újabb szervei betegednek meg, fizikai állapota egyre rosszabb, miközben a jogi állapota egyre javul.
A „jogi” állapotjavulás kategóriáját emellett leginkább azzal lehet érzékeltetni, ha valakinek hiányzik az egyik lába. Őt 20 éve 67 százalékos vagy még magasabb arányú rokkantnak minősítették, vagyis jogosult volt rokkantnyugdíjra, majd az újabb felülvizsgálatokon közölték vele, hogy már nem rokkant. Nem, nem nőtt ki a lába, és a tb által támogatott műlábak is ugyanolyan otromba darabok, mint amikor még nem futottak olimpiai döntőt amputált lábú emberek, de abba a jogi táblázatba, amely alapján meg kell határozni az egészségkárosodása mértékét, most a hiányzó lábak sorában egy alacsonyabb szám van: nem 67 vagy 70, hanem 40 százalék. Vagyis az állapota jogilag javult, egyébként ugyanúgy van azóta is.
Na, ezzel a helyzettel van baja az Alkotmánybíróságnak, ezt minősítette nemzetközi egyezménybe ütközőnek. Nem nehéz megérteni, miért: ha már megszereztük a jogot egy ellátásra, és közben nem gyógyultunk meg, akkor azt nem lehet csak úgy elvenni. Még akkor sem, ha éppen bajban van az állam, vagy rokkantnyugdíjak helyett inkább színházat vagy szélmalmokat építene, esetleg Erzsébet-utalványokat osztogatna idős embereknek.
A nővér és ügyvédje nem adta fel, újabb és újabb perek, vizsgálatok jöttek. Zsibbasztó olvasmány: soha kettőnek nem lett ugyanaz az eredménye. Hol a májat érintő autoimmun betegség szövődményeként fellépő pszichiátriai bajait felejtették ki, hol a zöldhályogot. Mintha az lenne a cél, hogy az ellátása soha ne haladja meg a 70 ezer forintot, azt a szintet, ahonnan 12 évvel ezelőtt indultak.
Most reménykedik, mert az Alkotmánybíróság egy, a testülethez forduló nyíregyházi biztosított ügyét alkotmánysértőnek találta, akinek 92 ezer forintos ellátását egy tollvonással vágták vissza 42 ezer forintra, ráadásul úgy, hogy elfelejtették megindokolni, mire alapozták ezt.
Hivatkoztak ugyan ilyen törvényre, meg olyanra, erre a paragrafusra, meg arra, csak éppen azt nem mondták meg, mi változott az illető tényleges fizikai állapotában.
Így az a helyzet keletkezett, hogy a rokkant embereket két-három hullámban, előbb egy 2004-es kódkönyv, majd egy 2008-as, utóbb egy 2012-es jogszabály alapján újraminősítették, és a három közül ez utóbbiról (már) kiderült, hogy alkotmányellenes volt. A novemberi alkotmánybírósági határozat a 2012-es törvényről ejt szót, március 31-ét jelölve ki, amíg a parlamentnek új jogszabályt kell alkotni. A Mozgassérültek Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) még február végén egyeztetett a kormánnyal a javasolt változtatásokról; azt szeretnék elérni, hogy minden olyan személyt automatikusan vizsgáljanak felül, akinek 2012-ben vagy azután csökkentették az ellátását.
Januárban újabb fontos alkotmánybírósági határozat született, ezúttal a komlói Czukorné Gyinga Judit alkotmányjogi panaszára.
Az asszony 2007-ben még 101 ezer forintos rokkantnyudíjat kapott, 2012-ben ezt csökkentették 29 ezer forintra.
Nem nyugodott bele, egészen a Kúriáig ment az igazáért, de ott is veszített. Bíróságról bíróságra járt, és mindenhol más összeget állapítottak meg, hol 67 ezer, hol 43 ezer forintot, de egyik sem közelítette meg a korábbi 101 ezret. Ám azzal a központi kérdéssel, vajon közben hogyan alakult a tényleges fizikai állapota, senki sem foglalkozott. A kúriai döntés után az asszony még mindig nem adta fel, elment az Alkotmánybíróságra is, és ügyvédjével olyan tetszetősen érvelt, hogy fordulatot hozott a rokkantügyekbe.
„Aligha tekinthető a józan ésszel összeegyeztethetőnek, hogy az állapotjavulás az állapot javulása nélkül is megállapítható, vagyis valakinek – jogi értelemben – úgy is javulhat az állapota, hogy egyébként jelentősen romlik”
– fogalmazott Fülöp Botond, Czukorné jogi képviselője. És ez az érv hatott, az Alkotmánybíróság megsemmisítette az ítéleteket. A bíróság ugyanis nem kért olyan szakértői jelentést, amely a kérelmező tényleges fizikai állapotának változását vizsgálta volna, ennek hiánya pedig sérti a biztosított tisztességes eljáráshoz való jogát.
×××
Az alkotmánybírósági határozat tömegeket érinthet. A riportban szereplő Aranka, a nyíregyházi beteg és Czukorné csak három a sok ezer emberből, akiktől állapotjavulásukra tekintettel vették el a juttatásukat vagy jelentősen csökkentették azt. Ha pedig csak a megszorító intézkedések miatt javult az állapotuk (vagyis csak „jogi állapotuk” lett kedvezőbb), de valójában semmivel sem lettek jobban, akkor akár visszamenőlegesen is követelhetik a járandóságukat. Órási kérdés, hogyan fogja az új törvény az ő helyzetüket rendezni. Tömegesen kell bírósághoz fordulniuk? De hogyan? Hiszen a jogorvoslati határidők már régen lejártak. Az Alkotmánybíróság egy jogsértő állapot orvoslásával olyan helyzetet hozott létre, amelyet a jogalkotónak kell rendezni. A testület által megszabott határidő tíz munkanap múlva, március 31-én lejár, és a törvénymódosító javaslatot még be sem nyújtották a parlamentnek. Lapunk a kormányszóvivőhöz fordult, de cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak a kérdéseinkre. (Ha megtörténik, frissítjük írásunkat.)
A legelegánsabb az lenne, ha a törvény automatikusan megnyitná a jóvátétel lehetőségét, ám ez óvatos becsléssel is tízmilliárdokba kerülne. A kiadásokat csökkentheti, ha perbe kényszerítik az (egykori) rokkantakat, mert ettől sokan visszariadhatnak. Ám ezzel lényegében ugyanaz folytatódna, ami immár jó tíz éve zajlik. Mi értelme van akkor az Alkotmánybíróság döntéseinek?
Az új törvényi szabályozás segíthet a folyamatban lévő ügyekben, és ha a többieknek is bírósághoz kellene fordulni, a perek várható kimenetele akkor is megváltozna: először ülhetnének ugyanis úgy a beteg emberek a hegynyi irat fölött, hogy tömegesen lenne esélyük a pernyerésre.
(Nagy Norbert és Fehér Aranka nevét kérésükre megváltoztattuk.)
Fotók: Vörös Szabolcs
