A kádári propaganda csodafegyvere: így sajátította ki a diktatúra a „márciusban újrakezdjük” jelszavát
Nem volt „MUK”, senki sem kezdte újra a forradalmat 1957 márciusában, az ország néma maradt. Krahulcsán Zsolt, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) tudományos kutatója meghökkentő adatokkal bizonyítja, hogyan vált a MUK a kádári propaganda és a megtorló gépezet részévé. Tény: sokkal több hivatalos MUK-os plakát, röpirat maradt fent, mint amennyit a forradalmárok használtak. De mit jelent mindez?
– Kádári provokáció lett volna a MUK, a „márciusban újrakezdjük”?
– Igen, legalábbis abban az értelemben, ahogy Kádárék felhasználták.
– Azt a jelszót, ami évtizedeken keresztül éltette a reményt, hogy nem veszett el minden, és később még a rendszerváltásnak is irányt adott?
– Igen, Kádárék felvették a kesztyűt. A megtorló gépezet meglátta a MUK-ban a lehetőséget, hogy ez jó lehet az ellenpropaganda céljára. Magyarázatként szolgálhat a megtorlásokra.
– Tegyük tehát tisztába a dolgokat. A MUK létezett és nem Kádárék találták ki.
– Igen, létezett. A forradalom leverése miatti csalódottság szülte ezt a jelszót a forradalmárok körében, és januárra már általánosan elterjedt. Több változata is volt, például az emberek a „tavasz” szóval köszöntek az utcán. Benne volt ebben az a keserű felismerés is, hogy csak magukra számíthatnak, hiába várnak a Nyugat segítségére.
– És azt is tudjuk, hogy nem kezdtek újra semmit. A forradalmat decemberre vérbe fojtották.
– Januárban jelenik meg először az a teória az állampárt körében, hogy az „ellenforradalmárok” a tavaszra készülnek, és ezért fel kell ellenük lépni. A párt legfelsőbb vezetése szűk körben maga is elismeri, hogy fegyveres felkelésre nincs esély, de a politikai veszély még megmaradt, ezért a szélesebb nyilvánosság felé a sajtóban terjeszteni kell ennek lehetőségét. Februárban médiakampány indul, ekkor már a MUK-ra hivatkozva, sorra születnek a hírek arról, kiket fogtak el, milyen súlyos bírósági ítéletek születtek. A pártlapok röplapozókról, fegyverrejtegetőkről írnak.
– És ezeken a röplapokon szerepel a MUK rövidítés?
– Legalábbis a sajtóhírek szerint. Én is úgy tanultam történelemből, hogy a MUK a felkelésre mozgósító és spontán módon terjesztett jelszó volt, de egyre feltűnőbb lett a számomra, hogy nem találtam nyomát ennek a levéltárunkban.
– Az meg hogy lehet? Hiszen, ha valahol, az ügynökjelentések, a konspirált perek levéltárában itt kellene lenni a bizonyítékoknak is.
– Igen, a vizsgálati anyagok fotómellékleteiben kellene lenniük, de nincsenek. Sem a házfalakra írt feliratokról készült fotók tömegével nem találkozhatunk, sem röpcédulákkal, amiken szerepel a MUK rövidítés. Pedig a sajtóhírek alapján gyakori jelenség volt ez 1957 elején. Ezért is kezdtem komolyan foglalkozni a kérdéssel, mert izgatott: igen, volt egy ellenállásra buzdító társadalmi mozgalom, de hol vannak ennek a nyomai? Végignéztem a korabeli sajtót, a magyarországi levéltárakat, közgyűjteményeket, de szinte semmit sem találtam.
– Közben viszont a korabeli visszaemlékezések tele vannak ezzel. Megcsalja az embereket az emlékezetük?
– Az ötvenhatos túlélőkkel készült interjúimban rendre visszatér, hogy ők beszéltek egymás között erről, sőt röpcéduláztak is és kifejezetten MUK jelszavas röpiratokat szórtak. Ám én összesen egy darabot találtam, azt is egy kisgyermek rajzolta Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. (ld. a fenti fotón!)
– És falfeliratról készült fotót?
– Szintén egyet, a fővárosban a Liliom és a Tompa utca sarkán 1957 januárjában egy fiatalember áll egy utcasarkon és krétát tapos el, mögötte azonban nem is MUK, hanem MAK felirat olvasható a falon.
– MAK?
– Gondolom, elírás. Eljárás indult ellene, de nem tudták rábizonyítani, hogy ő írta fel a falra, nem is került börtönbe. Az egykori Munkásmozgalmi Múzeum gyűjteményében van fotó egy másik falfirkáról, amelyen ugyan szerepel a MUK felirat, de áthúzva, alatta pedig az áll: „minden uszítónak kötelet”. A hatalom átértelmezte az eredeti rövidítést.
– A rendszer kisajátítja a rendszerellenes jelszót? Maga kezdi el használni?
– Mégpedig tömegesen. Februárra, márciusra jó minőségű plakátok jelennek meg, és bedobnak a köztudatba új rövidítéseket is, például a HUKUK-ot.
– Meg sem próbáljuk kitalálni, mit jelentett ez.
– „Ha újrakezditek, újra kaptok”.
– Történészként mire következtet ebből? Két magyarázat is kínálkozik: lehetséges, hogy az eredeti feliratok, röplapok tényleg ritkábbak voltak, és csak a hatalom építette fel a MUK-misztikát? Vagy éppen ellenkezőleg: a MUK mindent áthatott, de akinek volt egy kis józan esze, az a pufajkások rémtetteinek időszakában azonnal lemeszelte a háza falára felírt feliratot, és amint elolvasta a röplapokat, rögtön megsemmisítette azokat, nehogy felelősségre vonják, ha megtalálják nála?
– Nem tudjuk. Jól látható azonban, hogy a március 15-e utáni iratokban olvasható nagyobb számban a MUK kifejezés. Egészen a hatvanas, hetvenes évekig előfordul az aktákban, hogy valaki MUK-os volt, pedig visszakerestem, az eredeti iratanyagában ez nem is szerepelt. A Péterfy utcai kórházban működő Szittya csoportnál találtunk március 15-re vonatkozó felhívást, a röplapjaikon azt kérik, hogy az ünnepen három és négy óra között senki se legyen az utcán, így, csendben tiltakozzanak a terror és a szovjet megszállás ellen. A MUK kifejezés viszont ezeken a röpiratokon sem szerepel.
– Azért elég nagy különbség van egy fegyveres felkelésre való felhívás és aközött, hogy maradj otthon délután. Még a Nyugatról februárban visszatért Corvin-közi Renner Péter és Sörös Imre perében sincs szó márciusi fegyveres felkelésről, ők is később megszervezendő ellenállásról beszélnek a perükben. Vagy legalábbis ezt verik ki belőlük, mielőtt felakasztják őket.
– A fegyveres felkelés márciusi folytatásának tervét a kádári propaganda kreálta meg.
Ha most újra feltenné a nyitókérdését, hogy a kádári propaganda találta-e ki a MUK-ot, arra egyszerre felelhetnék igennel és nemmel. Nem, mert az alulról, spontán módon létrejövő elégedetlenség megnyilvánulására volt, nem kádári kitaláció. És igen, a MUK tartalma propaganda és kitaláció, mert márciusban már nemhogy fegyveres felkelésre, de még zajos tüntetésre buzdító jelentés sincs. Vagy legalábbis nem találjuk nyomát.
– A megtört, megfélemlített országban márciusra csak az összekacsintás maradt meg, hogy odasúgják egymásnak a MUK-ot?
– A Szabad Európa Rádió elemzése szerint a MUK január elején még fegyveres felkelésre utalhatott, februárban már csak sztrájkra, nemzeti ellenállásra, márciusra pedig már csupán otthoni, passzív, néma tüntetésre. Talán éppen azért, mert látni lehetett, hogy a hatalom mire használja a MUK-ot. A társadalom józanul gondolkodó része nem akarta márciusban agyonlövetni magát az utcán.
– A megtorlásnak ugyanis vannak szakaszai. Kezdődött a sortüzekkel…
– Statáriummal, gyilkosságokkal, azonnali kivégzésekkel.
– Majd egyre inkább a jog lett a terror eszköze, megkezdődtek az akasztással végződő bírósági tárgyalások. De mire kellett a hatalomnak a MUK? Hiszen márciusra már egészen nyilvánvaló volt, hogy a forradalom elbukott.
– Kádár a perekkel kifelé is mutatni akarta, hogy a megtorlás keretek között marad. Február másodikán Nógrád megyében egy MSZMP pártaktíván viszont maga Kádár említi, hogy tavasszal újra kezdik az ellenforradalmi felkelők, és ezzel kvázi meghirdeti a további megtorlást. De ez a párt szélesebb nyilvánosságának szánt beszéd volt.
– Régi recept. Egy erős ellenség, még ha csak kreált is, kiválóan alkalmas a párt egyben tartására, a harckészültség fokozására.
– Valószínűleg így van, mert a párt szűkebb vezetőségének titkos jegyzőkönyveiből kiderül, hogy
Marosán György, Münnich Ferenc és Kádár János is úgy látja, a fegyveres felkelésnek nincs reális alapja. A magyarázat egyszerű: fegyveres támadásokat nem szoktak előre bejelenteni.
– Mégis ezreket vesznek preventív őrizetbe. Lehallgatják, sőt kikapcsolják a márciusi ünnepre a gyanúsnak tartott emberek telefonját.
– A MUK a terror ürügyéül szolgál, 1956 novemberétől újra megnyitják a Nagy Imre későbbi mártír-miniszterelnök által már egyszer bezáratott internáló táborokat, március előtt több ezer embert hurcolnak oda ítélet nélkül ellenforradalmi szervezkedésre hivatkozva. Gyakoroltatják a kézigránát hajítást, a tömegoszlatást, még azt is szabályozzák, milyen verseket lehet szavalni az ünnepségeken.
– Azért tanulmánya legmókásabb része, hogy az egész országban minden egyes ünnepségen ugyanazt a március 15-i beszédet kell elmondani.
– A hatalom félt, ezt százszázalékos biztonsággal elmondhatjuk, de nem a fegyveres felkeléstől. Kádár el akarta ismertetni kifelé a hatalmát, és ebben egy néma tüntetés, pláne egy hangos, országos mozgalom, ahol Kádár- és szovjetellenes jelszavakat hangoztatnak, nem jött volna jól neki.
– Csakhogy egy mukk sem hangzott el, március 15-re néma gyászban volt, megrettent az ország, addigra százezrek menekültek el.
– Nincs arra utaló jel, hogy akárcsak helyi tiltakozó megmozdulások lettek volna. Ám a MUK-fenyegetés alkalmas indok lehetett arra is, hogy felállítsák a munkásőrséget – főként a régi ÁVO személyi állományából. A karhatalmisták, pufajkások azután kérvényekkel bombázták Marosán Györgyöt, az állampárt központi bizottságának titkárát, hogy kevés a fegyverük, nem tudják igazoltatni az embereket, sőt még őket igazoltatják a szovjetek. Keményebb fellépést követelnek a politikai vezetéstől.
– Ezt már a beszélgetésünk elején is említette, hogy Kádártól a régivonalasok még kegyetlenebb megtorlást követelnek.
– És ebben március 15-ének fontos szerepe van. Hadd említsem meg Márász Alexander karhatalmista esetét, aki társaival úgy próbált meg lakáshoz jutni, hogy a Dunába lőtte Wachtel Domonkos kelmefestőt. Amikor a rendőrség azonosította a gyilkosban a pufajkás főhadnagyot, Münnich Ferenc, a Minisztertanács elnökének első helyettese személyesen járt el, hogy nem folytathatják le a vizsgálatot. Szabadlábra helyezték a gyilkost és két társát is. Március 15-ig ugyanis ott maradt mindenki a testületben, aki részt akart venni a megtorlásban, csak azután jött a „szanálás”, amikor a kompromittálódott elemektől megszabadultak. Márászt is március végén fogták el, ekkor már „elengedte a kezét” pártvezetés, és a gyilkosságért felakasztották.
| Gyilkos elfogása csak március 15-e után
Márász Alexander főhadnagy ellen december 18-án adták ki a körözést, miközben ő november első napjaitól kezdve a karhatalomnál, a Budai Forradalmi Karhatalmi Ezrednél teljesített szolgálatot. Bár ügyéről – mint azt az ügyészség is megállapította – „a felsőbb vezetés minden egyes tagja tud”, mégsem lehetett letartóztatni, mert, úgymond, „Münnich elvtárstól van ajánlóleve”. Márász Alexandert és társát, Nagy Ferencet március 19-én vették végül őrizetbe. Hogy miért éppen március 19-én, arra utalást jelenthet egy cédula, melyet Márász vizsgálati anyagához csatoltak: „Gerő elv. Márász Alexandert őrizetbe kell venni, de 15-e után. Szalma.” (Szalma József, a BM Vizsgálati Osztályának volt a vezetője.) Valószínűsíthető, hogy az állambiztonság a március 15-ei eseményeket akarta megvárni. |
– Vagyis márciusra felállt a régi hálózat, a Kádár-rezsim a karhatalmisták segítségével már uralta az országot. Így azokhoz a röplapok szórásához is komoly bátorság kellett, amiket a Szittya csoport adott ki, és csak néma otthonmaradásra szólítottak fel.
– Ennél összetettebb a kép. A csoport több röpirata is fennmaradt, de volt egy tagjuk, akit többször is beszervezett az állambiztonság. Amikor 1958-ban letartóztatták, azzal védekezett, hogy azért vett részt a röplapozásban, mert meg akarta erősíteni az ellenállók csoportján belüli pozícióját, így akart segíteni az állambiztonságnak.
Ez az egyetlen ténylegesen meghirdetett március 15-i akció, aminek nyoma maradt, és ennél is ott a politikai rendőrség. Egy eset nem bizonyít semmit, de azért felvetődik a kérdés: akkor ez állambiztonsági provokáció volt?
– Az?
– Legalábbis elgondolkoztató.
– Még mindig nem világos, miért kell nem létező fegyveres felkelés hírét kelteni. Nem nagyobb ennek a kockázata, mint a haszna?
– A belügy így tudta igazolni, ha nem lennének, újra kitörne a forradalom. Kádár a szovjet blokk felé erős üzenetet küldhetett, megszilárdította a hatalmát, hiszen végül a felkelés nem következett be. A MUK jelszavát pedig 1957 elejétől felhasználhatták a terror fokozására, a megtorlás súlyosságának indoklására.
– Akkor most kinek a jelszava a MUK?
– A nemzeti ellenállás jelképe, és az a mai napig. A hatalom ugyan felnagyította ennek veszélyét, a saját céljaira használta ezt az itt-ott felbukkanó kifejezést, plakátokra tette, kisajátította. Például egy parasztember tolja az ekét a MUK felirat mellett, jelezve, hogy a vetést kezdik újra, nem a forradalmat. Bányász Rezső…
– A későbbi kormányszóvivő?
– Igen, például olyan MUK-os röpiratról beszélt, amit ugyan senki nem látott, amin az állítólagos forradalmárok meghirdetik: atombombával szeretnék elpusztítani Budapestet és mindenkit, aki nem kezdi újra a forradalmat. Megpróbálják elidegeníteni a MUK-tól az embereket.
– A fegyveres harc a kommunikáció szintjén folytatódott tovább?
– Mindenképpen, ez egy kommunikációs csata volt.
– És a kommunisták nyerték?
– Nem. Fegyveres felkelés akkor sem tört volna ki, ha nem lett volna sajtókampány, elrettentő bírósági ítéletek sora, ebben az értelemben nem értek el vele semmit. Minden igyekezet és ellenpropaganda ellenére a MUK a forradalmároké maradt, nem véletlen, hogy ez lett később a rendszerváltás egyik jelszava.
Nyitókép: Vörös Szabolcs
