„Nagyon kellemetlen” – Köves Slomó Döbrentei Kornélról, zsidókártyákról és a Viktorjugendről
Toroczkai László állandó kormánytévés szerepeltetése komfortérzet-csökkentő, G. Fodor Gábor viktorjugendezése nem ízléses, Döbrentei Kornél állami kitüntetése pedig nagyon kellemetlen Köves Slomó szerint. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija a Válasznak arról is beszél, Manfred Weber hogyan szedte elő a „zsidókártyát”, és hogy mit kérnek számon a 168 Órán.
– Csatlakozna a Viktorjugendhez?
– Nem tudom, hogy mi az.
– Nem hallotta a Századvég-elnök G. Fodor Gábor kiszivárgott hangfelvételét, amin arról elmélkedik, hogy „jó lenne csinálni egy Viktorjugendet”?
– Nem.
– A Hitlerjugend, ugye, a nácik ifjúsági szervezete volt. Ízléses a poén?
– Nem kifejezetten.
– Ennyi?
– Van ember, aki ezt úgy értelmezi, hogy G. Fodor Gábor kriptonáci?
– Nem, ezt senki sem mondja. Az egész kérdés valójában arról szól, hogy az elmúlt hetekben-hónapokban újra megjelent a bunkósbotként használt nácizás és antiszemitázás a magyar belpolitikában. Alacsonyan szállnak a hangfelvételek, politikusok, közszereplők buknak el régi mondatokon…
– Vagy éppen, hogy nem buknak el.
– A jobbikos Szávay István elbukott, lemondott. Az ő botránya még valódi agresszióról szólt, de azóta a fegyver visszafelé is elsült, és a 888 nevű kormánylap szerzője egy Hitlergruß-ra emlékeztető kiegyenesített kar, az Echo TV Keménymag című műsorának stábja pedig jákobozás miatt ment kényszerpihenőre. Mindebben a legfurcsább a felállás: a Fidesz évtizedekig szenvedte a kampányszerű antiszemitázást, míg mostanra odáig fejlődött, hogy maga gyárt politikai terméket belőle. Milyen érzésekkel figyeli mindezt?
– Vegyes érzésekkel. Ha lett volna egyértelmű, soha át nem léphető demarkációs vonal a közéletben a szalonképes és a szalonképtelen megnyilatkozások között, és nem mindig politikai, erkölcsi kérdésként lett volna kezelve az antiszemitizmus ügye, akkor most sem a bunkósbot jelzőt kapná ez a téma.
– Milyen „demarkációs vonal” kellett volna?
– Világosan meghúzott határ, amely egyértelművé teszi, hogy nem az adott politikai vagy üzleti érdek dönti el, hogy együttműködünk-e olyan politikai formációval, amely a rasszizmust és antiszemitizmust program szintjén hirdeti. Ne a politikai „finnyássági barométerünk” döntse el, hogy teret engedünk-e a náci beszédnek a médiában, hogy szerepelünk-e velük közösen, hogy egyeztetve állítunk-e jelöltet. Ugyanakkor a minden oldalon előrántott antiszemitizmus-vádnak pozitív hozadéka is lehet. Kicsírásodhat ez az ügy úgy is, hogy végül semmilyen módon sem lesz menő dolog antiszemita, rasszista nézeteket hirdetni a magyar közéletben.
– Éppen március 15. alkalmából kapott – ahogy a kormányzati sajtóközlemény fogalmaz – „Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke megbízásából” Magyarország Babérkoszorúja díjat Döbrentei Kornél író, aki egyszer úgy fogalmazott, hogy „a zsidótörvényeket éppen a zsidóság megmentése érdekében hozták meg.”
– Ez a díj nagyon kellemetlen.
– Akkor mégsem látja a „kicsírásodás” lehetőségét?
– Esetenként a komfortérzet hiányát okozza, hogy a magyar jobboldal holdudvarában elismerést kapnak olyan véleményformálók, akik a XX. századi magyar történelemről vállalhatatlan kijelentéseket tesznek.
– Ha már komfortérzet: nemrég egy Tóta W. Árpád-publicisztikára írt válaszlevelében úgy fogalmazott, „a Jobbik nem változott”. Utalva ezzel arra, hogy változatlan állapotú szélsőjobboldali, antiszemita társaságnak tartja őket. Tényleg így gondolja?
– A Jobbik abban az értelemben nem változott, ahogy azt Tóta megfogalmazta a hvg-ben. A Jobbik felső vezetői a hatalmi ambícióik miatt jelen pillanatban a nyilvánosságban nem tesznek antiszemita, rasszista megjegyzéseket, de arról sokszorosan megbizonyosodhattunk, hogy ideológiájukban ma sem gondolkodnak másként. És közben azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a párt teljes egészében rasszista, antiszemita agendára építette fel magát. Semmi jele sincs annak, hogy ehelyett valami más, új programot választott volna.
– Éppen szétszakadnak, többek között emiatt.
– Mire alapozza, hogy emiatt szakadnak?
– A párt legradikálisabb arcai a Mi Hazánkba távoznak.
– Milyen különbséget lát Sneider Tamás Jobbik-elnök és Toroczkai László, a Mi Hazánk alapítója között?
– Éppen azt, hogy ma már külön pártban vannak. Az egykor zsidólistázó Gyöngyösi Márton például interjút adott a Válasznak, amiben megtagadta a holokamuzást.
– Gyöngyösi, hét évvel az események után, egy „önfeltáró” beszélgetésben azt próbálta elmagyarázni, hogy nem is a zsidók, hanem a palesztinokat elnyomó imperialista Izrael, és annak Magyarországon élő állampolgárai ellen szólt 2012-ben. Vagyis a politikailag nem korrekt antiszemitizmusból megindult a politikailag korrekt antiszemitizmus felé, amit már a baloldal is egyre jobban befogad. Az, hogy szövegszerűen nem ez hangzott el, csak szőrszálhasogatás ahhoz a tényhez képest, hogy ez a 2012-es parlamenti beszéd, nem pedig egy haverok közti elszólás volt. Vagyis egy parlamenti párt központi antiszemita programjába illeszkedett.
– Ha a Jobbik nem változott, saját korábbi szimpatizánsai miért lázadnak a párt ellen? Ebben a március 15-i videóriportban 3:12-nél egy kiábrándult radikális oda konkludál, hogy a „Jobbik zsidó párt”.
– Az én értékrendemben a cselekvésnek van tétje. A zsidó bölcsek is azt tanítják, hogy a tett a lényeg. A Jobbik éveken át egyenruhában masírozott a magyar vidéken, és mindennapos szinten hirdetett antiszemita programot. Holdudvarán keresztül történelmi bűnt követett el azzal, hogy a teljes magyar közbeszédet silányította el annyira, hogy a holokauszttagadás, a cigányok etnikai elmaradottsága jelentős társadalmi csoportokban elfogadott nézetek lettek, és megkétszereződött a magukat antiszemitának vallók aránya a magyar társadalomban. Ennek a felelőssége nagy. Meg lehet próbálni ezt jóvá tenni, de biztos, hogy nem úgy, hogy miközben a frakcióvezető magyarázkodik, és kiderül, hogy a volt skinhead pártelnök heves karlendítések közepette esküdött hűséget a kedvesének.
– Biztos, hogy az a jó út, ha vezető rabbiként semmit sem ismer el a Jobbik mérséklődéséből?
– Annál többet nehéz elismerni, hogy most már nem a nyilvánosságban fejtik ki, hogy szeretnék folytatni a zsidók Dunába lövését. De ha Kulcsár Gergely továbbra is a párt képviselője, és eddig soha nem vallott arról, hogy továbbra is így gondolkodik-e, és ha nem, akkor mitől változott meg, akkor inkább keresni, mint elismerni lehet gesztusokat. Aki legitimálja a Jobbikot, annak felelőssége lesz abban, ha radikális, cigányozó, „Érpataki modellt” követelő polgármesterek kerülnek hatalomra az őszi önkormányzati választáson. A magam részéről nem szívesen asszisztálnék ehhez.
– A Mi Hazánk mozgalom az EMIH szemében rendben van?
– Nem tudom értelmezni a kérdést. Már miért lenne rendben? Semmivel nem tartom őket jobbnak a Jobbiknál.
– Pedig jól látható taktikai összekacsintás van a Fidesz és a Mi hazánk között. A kormányközeli sajtó törekvése, hogy felemeljen egy szabad szemmel alig látható pártot. Elég rákeresni Toroczkai László nevére az Echo TV videói között: az elmúlt időszakban több mint tucatszor szerepelt, Sneider Tamás például egyszer sem. A Mi Hazánk és a pártpreferenciákban jó ideje kimutathatatlan MIÉP szövetségkötése külön interjút ért a köztévén. Zsidó közéleti szereplőként mit gondol erről?
– Ez valóban nem növeli a fent már emlegetett komfortérzetet. Megítélésem szerint éppen ezért volt óriási hiba pár évvel ezelőtt a baloldali média és a vele szövetséges véleményformálók részéről a Jobbikot kiengedni a karanténból. Ha az ATV és a Magyar Narancs nem fogadna sorra Jobbikosokat, akkor az Echo TV-ben megjelenített, nehezen védhető nézetek ellen is védettebbek lennénk.
– Pár hete indult a NeoKohn.hu nevű zsidó közéleti portál, amelyről Seres László főszerkesztő azt mondta a Mandinernek, „a tulajdonos cégünk a Brit Médiához tartozik, közismert, hogy ez az EMIH érdekeltsége”. Közismert, mondja Seres, de azért ez erős túlzás, pedig a Brit Média tulajdonában van a KlubRádió és a 168 Óra is. Mi az EMIH célja az érdekeltségébe tartozó sajtótermékekkel?
– A Brit Média nem az EMIH tulajdona. Külföldi támogatóink alapították.
– De az megállja a helyét, hogy az EMIH „érdekeltsége”?
– Nem tudom, ez mit jelent. Ha azt, hogy különböző szinteken, változó egyenletességgel, de van ráhatásunk, akkor igen. A NeoKohn például bizonyosan közelebb áll hozzánk, mint a Klubrádió.
– Ezek közéleti sajtótermékek. Még egyszer: mi a céljuk velük?
– Külföldi szponzoraink, akik a hitközség oktatási és hitéleti tevékenységét is támogatják, olyan célokat is kerestek, amelyek közéleti jellegűek, és amelyek, ha csak indirekt módon is, de szolgálják a zsidó közösség ügyét. Megkérdezték az én véleményemet is. Több mindent javasoltam; például azt, hogy a hanyatló, megszűnőfélben levő baloldali médiumokba érdemes fektetni, mert ezek az orgánumok képesek lehetnek a zsidó közösség számára releváns értékeket teremteni, és a megmentésük a zsidó közösségre is pozitív hatással lehet, tágabb kontextusban.
– Ezt hogy érti?
– A baloldal és a Jobbik összefogását bizonyos hangok már jó néhány éve szorgalmazzák, de mi ezt a kezdetektől a magyar demokrácia minősége és a zsidó közösség tagjainak közérzete szempontjából egyaránt káros elképzelésnek tartottuk. És amikor annak idején megkérdeztem erről a Klubrádió többségi tulajdonosát, Arató Andrást, ő azt mondta, hogy hozzánk hasonlóan gondolkodik erről. Akkor azt mondtam, hogy ez közös alap lehet abban a helyzetben, amikor a Klubrádiónak segítségre van szüksége.
Ezt az elvet – tán egyedüliként – számos vélemény- és ízlésbeli különbség mellett, vagy ha úgy tetszik, azok ellenére, következetesen tudjuk számon kérni például a 168 Órán.
Ha a baloldali pártoknak már nem olyan éles határvonal egy antiszemita programot hirdető párt megítélésnek kérdése, akkor nekünk, zsidó közösségnek kell tennünk ezért. „Ha én nem vagyok magamért, ki legyen értem?” – tanítják a zsidó bölcsek.
– A baloldal és a Jobbik összefogásának megakadályozása politikai cél. Ha ennek érdekében „kérik számon” a 168 Órát, akkor politikai célt szolgálnak.
– Olyan politikai cél ez, ami a zsidó közösségre közvetlen hatással van. Én és az EMIH tagjai továbbra sem szeretnénk olyan kormányt, amelyben Sneider Tamás a miniszterelnök, Gyöngyösi Márton pedig a belügyminiszter. Megvan a saját értékvilágom; konzervatív embernek gondolom magam, de mint zsidó közösségi vezető, nincs és nem is lehetnek pártpreferenciáim. Egyetlen preferenciám van, hogy Magyarország komfortos környezet legyen azok számára, akik meg akarják élni zsidó identitásukat. A Jobbik sokat tett azért, hogy ez a komfortérzet messze nem volt egyenletes az elmúlt években.
– Nincsenek pártpreferenciái? De hiszen egy éve, a választások előtt még fideszes kampányanyagon is szerepelt, Hollik Istvánt támogatva.
– Az immár sokadszorra említett komfortérzethez sokat hozzátesz, ha egy helyi jelölt meglátogatja körzete zsidó közösségét és azt ígéri, hogy győzelme esetén a közösség továbbra is számíthat rá. Ilyesmiért minden jelölt megérdemli a támogatást. Sajnálom, hogy ez 2018-ban a Belvárosban csak Hollik Istvánnak jutott eszébe. Korábban az MSZP helyi képviselői sem feledkeztek meg rólunk.
– Ellenzéki újságíró körökben hallani a véleményt, miszerint ami a Brit Média környezetében épül, tulajdonképpen „domesztikált” baloldali médiatömeg, „őfelsége médiaellenzéke”. Mit szól ehhez?
– Ugyan nem vagyok rendszeres hallgatója a Klubrádiónak, sem rendszeres olvasója a 168 Órának, de azért az feltűnt volna, ha nem lennének ellenzékiek. A látszatellenzékiség vádja csak akkor állná meg a helyét, ha megjelenne kormányzati pénzforrás ezekben a médiumokban. De ilyenről sem tudok.
– Bővülhet még a Brit Média portfóliója a közeljövőben?
– Tudtommal nincs tervben ilyesmi. Annak örülnénk, ha a NeoKohn szép teljesítményt mutatna fel.
– Miért fontos egy pici internetes lap önöknek?
– Azt majd meglátjuk, mennyire lesz pici. Fontos, hogy a zsidók a világról és a világ a zsidókról ne csak a hazai, ellenzék–kormánypárt szekértábor-logika mentén értesüljön. Ennek a paradigmaváltásnak lehet lényeges építő eleme a NeoKohn, a maga szilárd értékalapjaival, de heterogén szerzőgárdájával és külpolitikai fókuszpontjaival.
A politikai abszurd új rekordja: így lett az antiszemitázásból fideszes termék – Válasz Online
– Ha már szekértáborok: nemrég a Magyar Hang című lap egy asztalhoz szerette volna ültetni önt és Heisler András Mazsihisz-elnököt, de a páros interjú Heisler ellenállása miatt meghiúsult. Ennyire rossz a viszony? Még mindig azon megy a rivalizálás, hogy ki képviseli igazából a zsidóságot: önök vagy a Mazsihisz?
– Soha nem gondoltam, hogy bárkinek is képviselni kellene a zsidóságot. Abszurd felvetés. A 100-200 ezres magyar zsidóság többsége soha, senkit sem kért fel, hogy legyen a képviselője. A Mazsihisznek és az EMIH-nek is 3-4000 affiliált tagja lehet. Zsidók képviseletéről semmikép, a zsidó vallás képviseletéről részben beszélhetünk ebben a helyzetben.
– Mint minden, a „képviselet” körüli vita is politikai ügy.
– Mindig is azt gondoltam, hogy rossz, ha a zsidó közélet ennyire átpolitizálódik és belehelyezkedik a szekértáborokba. Ezt Andrásnak is elmondtam többször. Persze nyilván belejátszhatnak ebbe az egészbe az ő személyes politikai ambíciói is.
– Azt állítja, hogy Heisler Andrásnak politikai ambíciói vannak?
– Nem állítom, csak pletykát hallottam.
– Pártot alapít?
– Nem, inkább csatlakozik valamelyik párthoz. De mondom, mindez pletyka.
– Mire gondolt, amikor azt látta múlt héten, hogy Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője egyetlen nyilvános budapesti szereplését Heisler András oldalán abszolválta?
– Visszakérdezek: ön szerint a magyar zsidóságnak ez jó volt? Hogyan alakítja ez a rólunk alkotott képet?
– Nem tudom, de Webernek minden bizonnyal politikai célja volt ezzel.
– Én is csak erre tudtam gondolni. Előszedte a jó öreg zsidókártyát. Azzal, hogy egyetlen budapesti sajtótájékoztatóját egy menóra előtt, egy zsidó hitközség dísztermében tartotta, egy olyan ügyben mutatott „bátor kiállást”, aminek valójában semmilyen tétje sincs. Ha ugyanezt a CEU dísztermében csinálta volna, akkor kritikusai megkérdezhették volna tőle két hét múlva, hogy akkor most marad-e vagy megy-e az egyetem. Ilyen kockázatot a zsidókkal nem kellett vállalnia, ugyanakkor nekünk zsidóknak biztosan nem volt hasznos ez a performansz, mert azt üzente a nyilvánosságnak, hogy a vita a magyar kormány és az EPP között a „zsidókérdésben” áll. Én ehhez bizonyosan nem asszisztáltam volna.
– Ha bejelentkezik önnél a néppárti csúcsjelölt, elküldi?
– Szívesen látom, beszélgetek vele, de azt, hogy a sajtótájékoztatóját, benne az egész EPP-vitával egy magyar zsidó hitközség dísztermében adja? Tragikomikus! Nem is értem.
– Nem úgy tűnt, hogy a Mazsihisz kellemetlenül érzi magát a helyzetben.
– Ez a működési logika a rendszerváltás óta csapdában tartja a Mazsihisz mindenkori világi vezetését. Saját legitimációjukat önértéken kevésnek érzik, így állandó politikai legitimációs támasztékra van szükségük. Talán nem véletlen, hogy Frölich Róbert volt országos főrabbi sem volt jelen. Megmutatta a Dohány utcai zsinagógát, elismerte a látogatás szimbolikájának jelentőségét, de az Orbán–Weber vitából kimaradt.
– Győzelemként élte meg tavaly, amikor Zoltai Gusztáv lekerült a kormánytanácsadók listájáról, és a szimbolikus nagyprojekt, a Sorsok Háza pedig EMIH-közelbe ért?
– Arra, hogy Zoltai Gusztáv milyen jellegű tanácsokat adott Lázár Jánosnak, korlátozott a rálátásom. Bizonyosan nem a győzelem-vereség logika mentén gondolkodom távozásáról. Az elmúlt 1-2 év történései közül ennél jóval jelentősebb kérdésnek gondolom például, hogy a magyar kormány egyre nyíltabban Izrael-baráttá vált. Bízom benne, hogy ez a jelenség tartós lesz.
Nyitókép: Borbás Barna
