„A kereszténység új korszaka kezdődik – és szép lesz, úgy hiszem”
A legismertebb francia katolikus–konzervatív gondolkodó, aki egyszerre támogatja Emmanuel Macron politikáját, „szívből utálja” Marine Le Pent, de elítéli az Orbán Viktort vég nélkül bíráló nyugati cikkeket is. Chantal Delsol azt mondja, történelmi ostobaság volt gyarmatosítani Észak-Afrikát, és figyelmeztet az újrapogányosodás veszélyeire. Tág horizontú nagyinterjúnk.
Rendszeresen jár Magyarországra Chantal Delsol, az egyik legismertebb francia gondolkodó, aki két budapesti előadása között nyilatkozott a Válasznak. Nem szereti a helyi viszonyok ismerete nélkül a magyar kormányt bíráló cikkeket, de van, amiben az Orbán Viktor európai ellenfelének számító Emmanuel Macront támogatja. Hogyan válnak ismét pogánnyá társadalmaink? Miként lehetséges keresztény reneszánsz, ha egy ország lakosainak csak tíz százaléka hívő? Miért tragikus kérdés a migráció, és tényleg muzulmán többségű lesz Franciaország? Többek között ezekről a témákról kérdeztük a Marne-la-Vallée-i Egyetem professzorát.
– Múlt héten a Mathias Corvinus Collegium migrációs konferenciáján szólalt fel, jövő héten a budapesti Francia Intézetben tart előadást. Miért tartja fontosnak a magyar és a közép-európai szellemi életben való jelenlétet?
– Véletlenül alakultak úgy a dolgok, hogy rövid időn belül kétszer is felkeresem az önök fővárosát. Tény: szeretem Közép-Európát, ahová rendszeresen utazom és gyakran veszek részt konferenciákon. Sajnos kevesen érdeklődnek a régió iránt Franciaországban és még kevesebben akarnak részt venni az Európa ezen a részén zajló eszmecserékben.
– Következő budapesti előadásának címe – „Hannah Arendt és Simone Weil: A gonoszság banalitása” – misztikusan hangzik. Van-e bármilyen aktualitása a „gonosz banalitása-koncepciónak”, amit Hannah Arendt filozófus a náci Adolf Eichmann izraeli pere után dolgozott ki?
– Szerintem fontos a téma, mert még nem szabadultunk meg a posztmodern korszakot uraló manicheizmustól, amely megakadályozza, hogy hatékonyan végiggondoljuk a jó és a rossz mibenlétét. A manicheizmus korunkban azt jelenti: vannak abszolút rossz démonok, mint amilyen a nácizmus, vele szemben meg ott vannak az abszolút jók, a posztmodernek. Szerintem ez a gondolkodás katasztrófákhoz vezet. Arról akarok majd beszélni, miként ítélte el Weil és Arendt már Szolzsenyicin előtt ezt a manicheizmust.
– A migrációs válságban szembesültünk a végletes gondolkodással. Sokáig nácinak számított, aki egyáltalán felvetni merészelte, hogy Európa nem fogadhat be mindenkit és a határok védtelensége káoszt okoz. Már megváltozott az európai közhangulat, s radikálisan csökkent az érkezők száma is. A migrációs válság humanitárius, esetleg gazdasági kérdés vagy inkább civilizációnk jövőjét meghatározó ügy?
– Elsőként a gazdasági szükségszerűséget vetném el. Angela Merkel német kancellár sokat hangoztatott érve, miszerint a német üzemeknek van munkáskezekre szükségük, egészen egyszerűen aberráció. Egy ember nem pusztán kéz, sokkal inkább gondolkodásmód, kultúra, hagyomány.
Franciaország az 1970 és 1974 között hatalmon lévő Georges Pompidou elnöksége idején hibázott, amikor úgy döntött, hogy a munkaerőhiány miatt észak-afrikai munkások millióit hívja meg.
Utána az új morális minimum a családegyesítés lett, ami csak fokozta a problémákat. Úgy kellett volna eljárnunk, mint a svájciak tették, akik a tömeges bevándorlás elkerülésére inkább növelték a helyi munkások bérét. A migráció egyszerre szolidaritási kérdés és fenyegetés civilizációnknak, amennyiben ez a folyamat nagyszámú muzulmánt érint. Ez az ellentmondás tragikussá teszi az egész ügyet, és éppen e tragikusság miatt minden országnak magának kell választ adnia – nem európai direktíváknak kell engedelmeskedni. Az érkezők száma valószínűleg csökken, ha abbahagyjuk a bátorításukat, ám minden felmérés a migráció folytatódását jelzi. Ezért komolyan kell gondolkodnunk az egész folyamatról.
– A 2015-2016-os migrációs válság egy mély európai törésvonalra is rámutatott. Közép-európai szemmel a nyugatiak az önfelszámolás útjára léptek a nyitott kapuk politikájával; a nyugat-európaiak viszont nem értették, a visegrádi államok miért mondanak nemet a korlátozott befogadásra. Mivel magyarázza az azóta is fennálló ellentétet?
– A történelemből fakadó, ugyanakkor ma is élő okok miatt Közép-Európa népei a nyugat-európaiaknál nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a patriotizmusnak – utóbbiak körében a kozmopolitizmus és a multikulturalizmus sokkal elterjedtebb. Mivel a migrációs válság egy tragédia, amely a szolidaritási morált állítja szembe a haza és a kultúra szeretetével, az adott állam történelme dönti el, a befogadás vagy az elutasítás felé billen-e a mérleg.
| Chantal Delsol az egyik legismertebb francia katolikus és liberális–konzervatív gondolkodó. A Marne-la-Vallée-i Egyetem professzora. A totalitarizmusokról, az autoritásról, a föderalizmusról, a huszadik század politikai eszméiről szóló munkáit tizenöt nyelvre fordították le. 2010 óta a Francia Katolikus Akadémia tagja, a legnagyobb példányszámú napilap, a jobboldali Figaro állandó szerzője. Férje Charles Millon volt védelmi miniszter. Hat gyermekük született. |
– Magyarországon sokan úgy gondolják, hogy Franciaország termékenységi rátája a bevándorlók miatt viszonylag magas, és az ország hamarosan muszlim többségű, vagy legalábbis a korábbitól jelentősen eltérő arculatú lesz. Megalapozottak ezek az állítások?
– A francia termékenység részben valóban a bevándorlással áll összefüggésben, de a számokat nem tudjuk, lévén, hogy az ilyen típusú számbavétel tilos – mindenesetre a születések száma nálunk is csökken. Kétségtelen tény, hogy vannak muzulmán többségű területek Franciaországban.
Tudja, fel kell vállalnunk elődeink hibáit: ezek az emberek azért vannak itt, mert annak idején a francia baloldal elkövette azt az ostobaságot, hogy gyarmatosította Észak-Afrikát.
A teljes képhez azt is hozzá kell tenni, hogy számos muzulmán vallású polgártársunk tökéletesen integrálódott. Egyes demográfusok ezzel együtt úgy gondolják, hogy társadalmuk a szétrobbanás előtt áll, de én nem vagyok ennyire pesszimista – igaz, nincs minden szükséges adat a birtokomban.
– A migrációhoz hasonló törésvonal Közép- és Nyugat-Európa között a demokrácia, a jogállamiság ügye. A francia sajtóban különösen élesen bírálják a magyar és a lengyel kormányt – miközben a nyugati jobboldal egy része ünnepli a hatalmat erőteljesen központosító és a szabadságjogokat visszanyeső Orbán Viktor „illiberalizmusát”. Ehhez mit szól?
– A támadások jelentős részét a Weil és Arendt által elítélt manicheusok fogalmazzák meg, akik úgy vélik, hogy mivel ők a Jó oldalán állnak, a többiek démonok. Szerintem ostobaság a helyzet megértésének szándéka nélkül szidalmazni kormányokat és országokat. Ami a konkrét magyar politikai döntéseket illeti, nem tudom, hogyan reagálnék, ha azokat a francia kormány hozná. Egyenként kell megvizsgálni, milyen akadályokat emelnek a szabadságjogok elé. Számomra a legtöbbet a nép akarata számít: ha a magyarok úgy gondolják, ez a kormány megfelelő számukra, én ezt tiszteletben tartom és kész.
– Szokás a brexitet, Donald Trumpot, Matteo Salvinit, Jarosław Kaczyńskit, Orbán Viktort egy sorba illeszteni és a populista címkét ragasztani rájuk. Ezek az események és szereplők a „konszenzuális”, liberális demokráciák végét jelzik?
– Lehetséges, hogy az ön által felsoroltak előretörése üdvözlendő reakció a Jacques Delors korábbi európai bizottsági elnök által is „puha és felvilágosult despotizmusnak” nevezett rendszerre. Én ebben reménykedve próbálom ezeket a kormányokat megértetni a francia közvéleményekkel.
De nem szabad, hogy ezek a folyamatok új típusú fasizmusokat eredményezzenek. A veszély valós.
– Korábban úgy nyilatkozott, támogatja Emmanuel Macront – az európai politikával és a bevándorlással kapcsolatos véleményének fényében ez meglepő. A magyar jobboldal szemében a francia államfő a hagyományos értékeket elpusztító globalista-technokrata elit képviselője.
– Nagyon határozott ok miatt mondtam ezt: támogatom Emmanuel Macron a francia társadalom liberalizálását célzó erőfeszítéseit. Államéletünket, gazdaságunkat teljesen elmeszesítik a különféle korporativizmusok, azaz a szakszervezetek, érdekképviseletek, területi és ágazati lobbik. Ezen a területen még mindig támogatom, még ha világos is, hogy nem tudja elérni céljait. Természetesen tudom, hogy ő a posztmodern kozmopolitizmus képviselője, aki irtózik az önmegtartóztatásnak, a visszafogottságnak még a gondolatától is – szóval mindent megtestesít, amit utálok. De ezzel együtt azt gondolom: ma Franciaországnak a legfontosabb, hogy megszabaduljon korporativizmusaitól.
– Határozottan felszólalt az azonos neműek házassága ellen, mondván, a kezdeményezés a társadalom szétveréséhez vezet. Mit gondol az „egyes szülővel, kettes szülővel” kapcsolatos vitáról? Úgy tűnik: Emmanuel Macron a mesterséges megtermékenyítés kiterjesztését egyedülálló nőkre és a béranyaság legalizálását is támogatja.
– Ugyanazt gondolom a számozott szülőkről, mint az azonos neműek házasságáról: ilyen reformok egy társadalom dekonstrukciójához vezetnek. Macron támogat mindent, ami a különbségek eltörléséhez és a széttöredezettséghez vezet. A probléma, hogy a 2017-es elnökválasztás többi jelöltje sem járt volna el nagyon másként – még az a jobboldali François Fillon sem, akire minden illúzió nélkül szavaztam az első fordulóban.
– Egyszer úgy fogalmazott, a sokat hangoztatott váddal ellentétben posztmodern társadalmaink nem nihilisták, hanem pogányok – állítását az abortusz meg az eutanázia kiterjesztésével indokolta. Hol az összefüggés?
– A zsidó–keresztény kultúra kivételével az összes civilizációban létezik az eutanázia és a gyermekgyilkosság az idők kezdete óta. Előbb a zsidók, majd a keresztények kezdik elítélni ezeket a megoldásokat, korszakuk őszinte megdöbbenésére – lásd a vélhetően a második században keletkezett Levél Diognétoszhoz ismeretlen keresztény szerzőjének érveit. A pogány praktikák visszatérése egyben a kereszténység, azaz a zsidó-keresztény kultúra által inspirált korszak végét jelzi. Ismét pogányok leszünk.
– Elkerülhetetlen ez az újrapogányosodás? Éppen ön írt arról, hogy Franciaországban egyfajta katolikus reneszánsz figyelhető meg: a „hatvannyolcas” szülők gyermekei sokszor hívő keresztények.
– Franciaországban a kereszténység vége realitás. A vallásukat gyakorlók egy körülbelül tíz százalékot kitevő kisebbséget alkotnak: a helyzet tudomásulvétele nehéz és még nem befejezett folyamat.
Újdonság viszont, hogy ez a kisebbség nagyon aktív, lelkes, képzett és egyfajta lándzsahegyet alkothatna. De nem kényszeríthetjük rá elveinket a többségre, például az abortusz betiltásával, mert nem lehetünk despoták! Hosszú lesz az út, célunk csakis a meggyőzés és a térítés lehet – ehhez szerencsére lassan rendelkezésre áll egy elit.
– Sikeres lehet-e a meggyőzés és a térítés, ha a hívőknek sokszor el kell rejteniük meggyőződésüket? Ismét Öntől idézek: „Egy ateista országban a katolikusok Isten titkosügynökei.”
– Igen, sikeres lehet a folyamat, az előbb idézett feltételek mellett: ezeknek a titkosügynököknek toleránsoknak, békeszeretőknek, türelmesnek és kitartóaknak kell lenniük. A kereszténység új korszaka kezdődik – és szép lesz, úgy hiszem.
– Része a keresztény megújulásnak, hogy a jobbközép Republikánusok európai parlamenti listavezetője egy fiatal katolikus filozófus, Xavier Bellamy?
– Igen, szerintem ez egy jó dolog. Bellamy az általam imént körbeírt fiatal keresztény értelmiség tipikus képviselője, amelynek a jobboldali establishment vezetése kénytelen teret adni. Szerepvállalása valóban egyfajta megújulás előhírnöke lehet.
– Hogyan változik a francia politika, ha Marine Le Pen pártja esetleg diadalmaskodik az európai parlamenti választásokon? A 2017-ben újat ígérő Emmanuel Macron szenved a sárgamellényesek mozgalma miatt, a Republikánusok 10-15 százalék körül topognak, a baloldal szétesett. Gondolja, hogy Le Pen megnyerheti az elnökválasztást?
– Ha így folytatjuk, győzhet. Ezt nagyon nem kívánom: Marine Le Pen azon jakobinus centralizátorok közé tartozik, akiket szívből utálok.
Miután Macron mindent megtett, hogy letarolja a politikai mezőnyt, s csak ő maradjon a Nemzeti Tömörülés elnöknőjével szemben – már megint a Jó és a Rossz küzdelme! –, egyben azt is elősegíti, hogy egy nap riválisa nyerjen.
Borítókép: MTI/Soós Lajos
