„Az Iszlám Állam ideológiája veszélyesebb, mint valaha” – iraki kurd vezető a Válasznak
Hiába vették be március 22-én Bagúzt, az Iszlám Állam kezén lévő utolsó szíriai várost is a terrorszervezet elleni hadjárat motorjaként harcolva, úgy tűnik, a polgárháború nagy vesztesei épp a kurdok. Adnan Rashed mufti mégis optimista népe jövőjét illetően. A kurd szabadságharcos és politikus az iraki Erbilben, otthonában fogadta haditudósító vendégszerzőnket. Jászberényi Sándor interjúja.
Az öreg kommunista övéből kilóg a Makarov. Amióta ismerem, nála van a pisztoly. Nála volt 2014-ben, amikor alig húsz kilométerre az iraki kurdok fővárosától megállították az Iszlám Állam előrenyomulását. „A kommunisták üdvözlik Erbilben” – mondta akkor, majd két oldalról rögtön arcon csókolt, amikor épp csak leszálltam a gépről. A házában laktam és a kenyerét ettem. Sosem fogadott el tőlem egy fillért sem.
Az elmúlt öt évben megfordult a kurdokkal a világ. Nemcsak megállították az Iszlám Államot, de előre is nyomultak. Visszafoglalták az összes kurd lakta várost. Szavazást tartottak arról, hogy el kellene szakadni Iraktól. Ezzel aztán el is veszítették a visszaszerzett területeiket: egyetlen szomszéd sem tolerálja ezt a felállást ezen a vidéken. Senki sem akart független kurd államot. A Makarov maradt Kawa övében. Maradt a védekezés alatt, amikor a kirkuki rendőrőrs mellett, ahol ültünk, bomba robbant. Maradt akkor is, amikor egy éven keresztül nem fizették a nyugdíját. Most is ott van. Megkopott vörös csillag világít a markolaton.
Kawa látja, hogy a pisztolyát nézem. Előveszi az övéből és a kezembe adja. Kiveszem a tárat és elcsettintem. Egy idő után megunja, hogy játszom a fegyverrel, átnyúl a kocsi kormánya mellől, elveszi és visszadugja az övébe. Hagyományos kurd nemzeti öltözékben van. Ebbe öltöznek a pesmergák. A szó egyébként azt jelenti, hogy „halállal szemben álló”. Ezt csinálják a kurdok kétszáz éve. Így verték vissza a terrorszektát. Vették a puskát, és mentek.
Kawa öreg barátjához tartunk, Adnan Muftihoz. Már sötét van, de még így is nagy a forgalom a fővárosban. Nyüzsög az élet a régi bazárban, a plázákban. Bár a kurdok a városaikat elvesztették, legalább a fizetéseket folyósítja a bagdadi kormányzat. Egy falakkal és őrökkel védett lakókomplexumhoz hajtunk. Kawa lelassít, valamit kikiabál az őröknek, azok kinyitják a kaput. Egy villánál állítjuk le az autót. Konfekcióöltönyös, kalasnyikovos férfiak üdvözlik ismerősként az öregembert. Kawa és Adnan együtt harcoltak a hegyekben Szaddám ellen. Innen a barátság. Adnan ezért ad interjút nekem egy nappal a perzsa újév előtt.
Leültetnek minket a kanapéra, az egyik őr datolyát és teát szolgál fel. Megisszuk, mire „Kak Adnan” megérkezik. Kak, azaz „tiszteletreméltó”. Hét évvel idősebb a hatvanhárom éves Kawánál. A két öreg megöleli egymást, felemlegetnek néhány anekdotát. Kurdul. Végül Adnan felém fordul. „A legjobb tudásom szerint fogok válaszolni a kérdéseire” – mondja már angolul.
– 2017 szeptemberében az iraki kurd autonómia elnöke referendumot tartott a kérdésről, hogy iraki Kurdisztán ki akar-e lépni Irakból, akar-e független államot. A referendum után a kurdok több mint negyven százalékát vesztették el a területeiknek, beleértve Kirkukot is. Lassan két év távlatából látszik már, mi volt téves elképzelés a referendummal kapcsolatban?
– Több tényező vezetett idáig. Egyrészt a kurdok földrajzi elhelyezkedése mindig is az ellenségünk volt. A kurdok Irakban, Iránban, Szíriában és Dél-Törökországban élnek. Ha ebből a négyesből bármelyik is kikiáltja a saját államát, akkor robbannak a többi országban élő kisebbségek is. Ezt Irán és Törökország tűzzel-vassal akarta megakadályozni. Nagyban hozzájárult a referendum kudarcához az is, hogy az Egyesült Államok el volt foglalva az Iszlám Állam elleni háborúval és az iráni terjeszkedéssel, nem is beszélve a saját belpolitikájával, így nem állt be a kurdok mögé. Az EU-ban akkor zajlott a katalán kérdés, amit mindenki ellenzett. Egy ilyen légkörben tehát ők sem álltak be az iraki kurdok mögé. Iraki Kurdisztánon belül pedig hagyományosan kétpólusú, megosztott politikai légkör dominál: A Kurd Demokratikus Párt (KDP), mely kormányoz nem ápol túl jó viszonyt a Kurd Hazafias Unióval (PUK). Az Unió nem értett egyet azzal, hogy most kellene kiírni a választásokat, de a végén megszavazta.
– Mégsem bocsátkoztak harcba az előrenyomuló iraki hadsereggel Kirkukban, pedig azokat a területeket pont a PUK ellenőrizte. Gyakorlatilag puskalövés nélkül vonultak vissza.
– Igen. Egyrészt a PUK vezetésében is hatalmi harcok zajlottak, másrészt egyértelmű volt, hogy nem mehetünk bele egy nyílt konfliktusba az iraki hadsereggel és az Irán által támogatott önkéntes milíciákkal. Nem nagyon volt más választás: vagy maradunk és elveszítjük a várost, úgy, hogy az közben gyakorlatilag megsemmisül, vagy kivonulunk és reméljük, hogy demokratikus alapon visszakapjuk. Elvégre is Kirkuk kurd többségű város. Ha megszavazza, akkor csatlakozhat a kurd autonómiához az iraki alkotmány szerint.
– Tárgyalnak erről a kurd pártok Bagdadban?
– Informális tárgyalások zajlanak. Mindkét nagy párt folyamatosan jár Bagdadba tárgyalni. Iraknak nagy szüksége van ránk, az Iszlám Állam elleni harcnak szüksége van a pesmergákra Moszulban, de Kirkukban is.
– Hiszen az Iszlám Államot területileg legyőzték.
– Valóban elvesztették a területeiket, de az ideológia, amit képviselnek nem szenvedett vereséget. Az maradt a szunnita törzseknél, és csak arra vár, hogy újra fellobbanhasson. Nagyban rontja a helyzetet, hogy az iraki szunniták még mindig nem szervezték meg a saját maguk képviseletét a parlamentben, 2005 óta a valóban jelentős politikai erőt képviselő szunnita vezetők nem vesznek részt az iraki demokráciában. Ezen kellene változtatni, jobban megszervezni magukat.
Az Iszlám Állam ideológiája jelenleg veszélyesebb, mint valaha, mert nem lokalizált, hanem globálissá vált. Gyakoribbak lesznek a terrortámadások a jövőben, és bárhol, ahol meggyengül az állam, bármikor felbukkanhat újra a régióban.
– A szektarianizmus Bagdadot is jellemezte. A két síita miniszterelnök, Núri al-Máliki és Hajder al-Abádi alatt (2006–2018) a központi költségvetési források visszatartását a kurdok is megszenvedték.
– Az új bagdadi miniszterelnöknek, Abdel Abdul-Mahdinak van tapasztalata a kurdokkal, jó a kapcsolatunk vele. Van egyfajta közeledés is Bagdad és Kurdisztán között. A fizetéseket jelenleg folyósítja Bagdad minden kisebbségnek, válogatás nélkül. A bagdadi változások jót tettek az ország belpolitikájának.
– Több politikai elemző is úgy jellemzi Abdul-Mahdit, hogy Irán embere. Ön hogyan látja?
– Az amerikaiak is a saját emberüknek tartják és az irániak is. Úgy gondolom, ő amolyan harmadik utas politikus, próbál kellő távolságra maradni mindkét befolyástól. Ez egyelőre megy neki, de hamarosan el fog érkezni az idő, amikor állást kell foglalnia. Az Egyesült Államok előbb-utóbb konfrontálódni fog Iránnal, akár fegyveresen is, akkor pedig Bagdad nem maradhat független. Nehéz idők elé néz az iraki miniszterelnök.
| Adnan Rashid Mufti 1963-ban végzett Irakban politológia szakon. 1973-ban csatlakozott a kurd felkeléshez és a Kurd Demokratikus Párthoz, melyet 1975-ben vert le Szaddam Huszein rezsimje. 1977-ben belépett a Kurdisztáni Hazafias Unióba, egy ideig a párt erbili központjának vezetője volt, 1994-ben az Unió kairói irodáját vezette. A Szaddám-rezsim bukása után az autonómia pénzügyminiszter-helyetteseként dolgozott, 2005-től parlamenti szóvivő volt. Jelenleg a Kurdisztáni Hazafias Unió politikai ügyosztályának tagja. |
– A referendum bukása mennyiben vetette vissza a kurd függetlenedési törekvéseket?
– A referendum nem bukott meg. Óriási többséggel elfogadták az iraki kurdok. Irak reakciója bár visszaveti a függetlenségi utunkat, de azt elmondhatom, hogy semmi sem lesz már olyan, mint 2011 előtt. Ez pedig igaz az iraki kurdokra, de a szíriai, törökországi, iráni kurdokra is. Az Iszlám Állam fenyegetése nyilvánvalóvá tette, hogy képesek vagyunk félretenni a belső viszályainkat és egységesen fellépni a külső fenyegetés ellen. Rengeteg új barátunk lett, akik megismerték az ügyünket a világban, van saját médiánk is. Nem lehet visszaforgatni az idő kerekét. Nem lesz olyan, hogy ne követelnénk az önrendelkezés jogát. Ezt nem lehet visszacsinálni.
– Csakhogy Donald Trump bejelentette, hogy kivonja az amerikai csapatokat Szíriából. Ezzel a szíriai kurdok elvesztették a legnagyobb szövetségesüket, és gyakorlatilag kiszolgáltatták őket Törökországnak vagy az Aszad-rezsimnek. Nem így látja?
– Szíriában a helyzet korántsem tisztázódott még. Az országban jelen lévő hatalmak, Irán, az Egyesült Államok, Oroszország, Aszad és a szunnita vezetők még nem állapodtak meg semmiről Szíria jövőjét tekintve. Sokkal jobb a viszonya a kurdoknak Aszaddal, mint az arab szunnitáknak, ez jó alkupozíciót biztosít. A szíriai kurd kormányzó pártnak, a PYD-nek is alapvető törekvése, hogy autonómiát harcoljon ki a maguk számára. Ez előbb-utóbb be is fog következni.
– Nem túl optimista? Törökország megszállt szíriai kurd területeket s olyan híreket is hallani, hogy az Aszad-kormányzat sem idegenkedne egy újabb áttelepítéstől. Nem valószínű, hogy Aszad fegyveresen is konfrontálódna a törökökkel.
– Én optimista vagyok. A történelem eddig sem bánt kesztyűs kézzel velünk. Találtunk, találunk módot a túlélésre, bármi is történjen. Folytatódni fognak a harcok az autonómiáért Szíriában, Törökországban is. Az Iszlám Állam elleni harc négy éve alatt kurd iskolák nyíltak, kurd kulturális központok jöttek létre, a szíriai kurdok a nemzettudatukban determináltabbak, mint valaha. Ismer minket a világ. Persze, a törökök lerombolhatják és megszállhatják a városokat, a kormányzat betilthatja a nyelvet, de nem tudják elvenni a kurd nemzeti identitást soha, eddig sem tudták a történelem folyamán. Mind a szíriai, mind a törökországi, iráni kurdok tovább fognak harcolni a függetlenségükért. Ismeri a mondást: a kurdok legjobb barátai a hegyek. Ha kell, visszamegyünk a hegyekbe.
Borítókép: iraki pesmerga az Iszlám Állam elleni 2015-ös harcok idején. Fotó: AFP/Safin Hamed
