Titkos randitól a beteljesülésig – a Fidesz és az osztrák széljobb kapcsolata
A Válasz úgy értesült, hogy Orbán Viktor már 2015-ben találkozott Heinz-Chirstian Strache osztrák szabadságpárti vezérrel – ám akkor még titokban. Tegnap viszont nagy, nyilvános kézfogót tartottak Budapesten, a jelek szerint ráütötték tehát a pecsétet a Nagy Európai Populista Egységfrontra. Hogy a szavazók mennyire díjazzák majd ezt Európa-szerte, még nem látni, ám a német és osztrák milliárdosok között is akadnak, akik kedvelik ezt az irányt. Strache pedig, mint megtudtuk, olykor közvetít is köztük és a magyar kormány között. Háttér.
„Ön időpontot sem kapna Orbántól, Strache úr. Ha akarja, én segíthetek összehozni egyet.” A lekicsinylő mondatok az akkori néppárti (ÖVP) kancellárjelölt Sebastian Kurz száját hagyták el a nagy osztrák választási vitán még 2017 októberében. Kurz így vágott vissza, amiért ellenfele, a szabadságpárti (FPÖ) Heinz-Christian Strache büszkélkedni kezdett, milyen jó kapcsolata van az „Európát megmentő”, kerítésépítő magyar miniszterelnökkel. Bizony, alig másfél éve a szomszédunkban nyilvánosan is egymásra licitáltak a kancellárjelöltek, ki szereti jobban Orbán Viktort. Noha Kurz állítása látszott hihetőbbnek, hiszen pártja, akárcsak a Fidesz, az Európai Néppárt sorait erősítette – a valóság nem is állhatott volna távolabb az általa megfogalmazottaktól.
Strache nem a levegőbe beszélt: akkor már évek óta bimbózott a kapcsolat, amelynek szárba szökkenését tegnap Budapesten láthatta ország és világ.
Egykori vitapartnere, Kurz kancellár közvetítésére tehát biztosan nem volt szüksége az időpontfoglaláshoz. Sőt. Lassan fordítva áll a dolog: a Sargentini-jelenetést megszavazó, a német néppárti fősodorral tartó, Manfred Weber csúcsjelölt mögött felsorakozó Kurz mára biztosan távolabb van politikailag a magyar miniszterelnöktől, mint a hétfői szabadságpárti vendég. Aki, mint évek óta mindig, most is agyba-főbe dicsérte Orbánt, aki szintén csupa jót mondott Strachéról egy, az osztrák Kleine Zeitungnak adott, tegnap megjelent interjújában, ráadásul éppen közös sajtótájékoztatójukat választotta annak bejelentésére, hogy a Fidesz kifarol Weber mögül.
A miniszterelnök tehát három héttel az EP-választás előtt alkalmatlannak nevezte pártcsaládja csúcsjelöltjét – ami után még nehézkesebben lenne visszaút a már amúgy is csak felfüggesztett tagsággal rendelkező Fidesznek az Európai Néppártba. (Persze nem lehetetlen, de erről és Weberről később.) A kapcsolat Strachéval mindenesetre évek óta tart – csak éppen eleinte lopva, suttyomban közeledtek egymáshoz a felek. Úgy, hogy a hűség látszata fennmaradjon, s a nyilvánosság előtt ne alázzák meg a „törvényes partnert” kis légyottjaikkal.
Ez történt például 2015 szeptemberében is. A migrációs forró ősz napjaiban Orbán Viktor Bécsbe látogatott, s a már politikai végelgyengülésben szenvedő szocdem kancellár, Werner Faymann mellett az ÖVP-s alkancellárral is találkozott. A pártcsalád iránti hűség akkor még fontos volt annyira, hogy Orbán eleget tegyen Reinhold Mitterlehner kérésének és – eredeti terveivel ellentétben – ne találkozzon a szabadságpártot vezető Strachéval. Nyilvánosan legalábbis ne. Ha a nyilvánosságban nem is, FPÖ-s körökben gyorsan híre ment, milyen jól „kicselezték” a néppártiakat –
a Válasz által megkérdezett források ma úgy emlékeznek, a résztvevők rendkívül büszkék voltak rá, hogy a visszaúton mégiscsak létrejött a titkos találkozó, amelyen értesüléseink szerint több szabadságpárti politikus is jelen volt, egyikük – vélhetőleg a diszkréciót erősítendő – még a tolmács szerepét is magára vállalta.
Hogy Kurznak mennyire nem volt igaza a tévévitában, azt Strache nem sokkal azután, hogy 2017 decemberében alkancellár lett, gyorsan bizonyította is.
Bécsi hivatalos látogatásán Orbán Kurz kancellárral találkozott január végén, csattogtak a vakuk, ám sokatmondóbb volt, ami ezután következett. Nem sokkal később szinte FPÖ-főhadiszállássá változott a bécsi magyar nagykövetség épülete. Strachén kívül az infrastruktúráért felelős miniszter, Norbert Hofer és az FPÖ-frakcióvezető Johann Gudenus is megjelent, hogy Orbánnal, valamint a magyar részről még jelenlévő Lázár Jánossal és Balog Zoltánnal egyeztessenek. A Válasz névtelenséget kérő forrásai szerint már ekkor felvetődött a Strache által később nyilvánosan is képviselt ötlet: ha Salvini nyer nyáron, mindenképp össze kell fogniuk nekik, bevándorláselleneseknek.
Ami tehát az elmúlt egy hét folyamán – Salvini és Strache egymást követő budapesti látogatásával – nyilvánosan is valós forgatókönyvvé vált, elvben már másfél éve megfogalmazódott Orbán és Strache között. A kapcsolat nem szakadt meg később sem. Sőt. Miután a Sargentini-jelentés európai parlamenti megszavazásával fogyni kezdett a levegő a Fidesz körül a jelentést szintén megszavazó Néppártban, az FPÖ javaslatára külügyminiszteri széket kapó Karin Kneissl minisztériuma igyekezett védelmi vonalat biztosítani a magyar kormánynak: az épp uniós elnöki tisztet viselő Ausztria külügye az Európai Tanácshoz fordult a Sargentini-szavazásnál be nem számított tartózkodó szavazatok miatt. Rögtön azután, hogy tavaly szeptember közepén Strache Grazban találkozott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel, amiről az osztrák alkancellár képes beszámolót tartott Facebook-oldalán, jogosnak nevezve a magyarok csalódottságát, szégyenteljesnek az EU-s eljárást, külön kiemelve a be nem számított tartózkodó szavazatok problémáját (azok beszámításával nem lett volna meg a szükséges kétharmad a jelentés elfogadásához).
Azt Strache már nem tette ki a Facebook-oldalára, hogy ő milyen szívességeket kért a magyaroktól a találkozón. Értesüléseink szerint pedig kért – s nem is valami nagy, az európai politikát meghatározó lépést.
Sokkal prózaibbat. Forrásaink tudni vélik, hogy egy Magyarországon is jelenlévő, drogériát üzemeltető német milliárdos panaszait tolmácsolta az osztrák politikus: az illető ugyanis nem kapott átalakítási engedélyt egy általa birtokolt budapesti épületre. Mielőtt úgy gondolnánk, hogy a kijárófiú-szerep említésre sem érdemes és nincs hatással az európai politikára, jobb, ha látjuk: mára kialakult egy nagyon komoly tőkeerővel bíró kör, amely ellenzi Angela Merkel politikáját, ahogy az Európai Néppártét is, s sokkal jobbosabb, keményebb irányt szeretne. Értesüléseink szerint többek között az egyik nagy német autógyártó birtokosai is ide sorolhatók. Ha tehát valósak és mélyek Strache kapcsolatai, úgy azok egy formálódó európai szélsőjobbos frakciót is remek anyagi bázissal kecsegtethetnek.
Strache budapesti meghívása mindenesetre ugyanerre az időpontra, múlt szeptemberre tehető, s a kapcsolatok fenséges voltát mutatta az is, amikor – már idén – az osztrák alkancellár Gulyás Gergelyt invitálta páholyába vendégként a bécsi operabálra.
A Fidesz egyre nyilvánvalóbb szakítása az Európai Néppárttal tehát cseppet sem biztos, hogy ugrás a semmibe: évekkel ezelőtt elkezdték megvetni az ágyat, hogy legalább puhára essenek, ha repülnek a pártcsaládból.
Elvileg persze még mindig elképzelhető, hogy Weber alkalmatlannak nyilvánításával Orbán nem onnan iratkozott ki – legalábbis, ha valami csoda folytán mégis együtt folytatnák, könnyen meg lehet majd magyarázni a dolgot. Míg ugyanis öt éve már az EP-kampány előtt megállapodás született a pártcsaládok között, hogy a legtöbb szavazatot kapó csúcsjelöltjét a többiek is megszavazzák a Bizottság elnöki székébe, ezúttal ilyen megállapodás nincs. Azaz, még ha a Néppárt frakciója lesz is a legnagyobb, előfordulhat, hogy végül a néppártiak sem Weberre szavaznak, hanem egy még nem látható, más frakciók által is elfogadható személyre. (Nem véletlen, hogy Weber mára elhatárolódik a Fidesztől és középre játszik – szocialisták és liberálisok szavazatai nélkül esélye sem lenne.)
A Fidesz és a Néppárt újbóli összeborulásának esélye persze tegnap óta minimálisra csökkent, s Weber kampányhajrában megvalósított nyilvános ekézését a Néppárt megbízásából a Fideszt vizsgáló bizottság is minden bizonnyal lojalitásproblémaként éli meg.
Nem először lesz ilyen bajuk a lojalitást más esetekben mindenek fölé helyező Orbánnal. A Juncker-plakátokat is így értelmezték már, amelyeket viszont Orbán épp Juncker illojalitásával magyarázott.
Szerinte Junckernek „az a kísérlete, hogy kizárasson minket az Európai Néppártból, egy személyes illojalitás volt. És azt nem várhatja el senki, hogy mi az illojalitásra ne adjunk választ, még ha ez egy kedves ember illojalitása is. Ezek a politika törvényei.” Nos, ha azok, akkor Orbán sem lepődhetett meg: önmagában ugyanis a plakátügy messze nem váltott volna ki ilyen éles, felfüggesztésig vezető reakciót a pártcsaládból. Csakhogy már annak is volt előtörténete: Orbán lojalitáshiánya Juncker megválasztásakor öt évvel ezelőtt. A miniszterelnök akkor nyilvánvalóvá tette, hogy nem támogatja a luxemburgit, amit a Néppárt el is fogadott – tudható volt, hogy más frakciókból meglesz a többség úgyis. A kérés csupán annyi volt, hogy nyilvánosan a Fidesz ne hirdesse, hogy nem voksoltak pártcsaládjuk jelöltjére. Forrásaink szerint ebbe a Fidesz akkor látszólag belement – aztán az első adandó alkalommal sajtótájékoztatót tartott a témáról.
Ha a politika törvényei olyanok, amilyennek Orbán leírta őket, akkor tudatosan vágta el magát a visszatérés lehetőségétől tegnap – ami arra enged következtetni, hogy míg márciusban egy fontos fideszes még arról számolt be a Válasznak, hogy nincsenek élesíthető, megkötött megállapodások Salvinivel és Strachéval, mára ezek megszülettek. A Fidesz és a Néppárt újbóli közeledésének eshetőséget tehát csupán azért nem zárjuk ki, mert kevés dolog van Európában, ami olyan gyorsan változik, mint Orbán Viktor véleménye Manfred Weberről és a Néppártról.
Alig két hónapja például Orbán még ezt mondta az imént már idézett Welt am Sonntag-interjúban: „A mi jelöltünk egy nagyszerű ember. És szerintem jó volna Európának, hogyha egy bajor ember állna a bizottság élén. Weber jelöltsége az egyik legbátrabb politikai vállalkozás, amit én valaha láttam.” De ez sem minden: „A választás után kezdődnek az alkuk, egyezségek, dealek. Ott még lesznek más jelöltek is a bizottság élére. Megpróbálják Webert majd letaszítani erről a pozícióról. Világossá tettem, hogy mi végig támogatni fogjuk.”
Tegnapig tartott a végig. S hogy mi volt a válóok? Orbán szerint azzal hogy Weber nem kér „a magyarok szavazataiból”, „megsért egy országot”, ami után „annak az országnak a miniszterelnöke nem szavazhatja őt meg. Ezt a demokrácia és az erkölcs szabályai is tiltják.”
A bökkenő csak annyi, hogy Weber ilyet nem mondott, és az országot sem sértette meg.
Egy tévéműsorban (itt tekinthető meg, 16 perc 15 másodperctől) a néppárti csúcsjelölt a következő kérdést kapta: Mit tenne, ha Orbán Viktor Fideszének szavazataira lenne szükség ahhoz, hogy bizottsági elnökké válasszák?
„Akkor nem fogadnám el a hivatalt, mert nem szeretném, hogy a jobboldal válasszon meg. Azt szeretném, ha közép határozná meg Európa jövőjét. Szeretném egyértelművé tenni, hogy a közép a meghatározó, nem a szélek. Jöjjenek azok bár balról – a kommunisták –, vagy jobbról – a nacionalisták.”
Így szólt Weber válasza. Magyarországról általánosságban tehát nem most, hanem akkor beszélt Weber, amikor még védeni próbálta a Fideszt: decemberben, a Sargentini-jelentés megszavazása után válaszolta újságírói kérdésre, hogy „Magyarország ellen szavaztam. Nem a Fidesz, nem Orbán Viktor ellen, hanem az egész ország ellen.”
Akkor Orbánnak nem volt baja az egész országot érő „támadással”. Most, amikor Weber csupán a Fidesz szavazataiból nem kér, Orbán szerint megsért egy országot. A magyarok szavazatairól beszél – holott az Európai Parlamentbe nyilvánvalóan nem csak fideszes magyarok fognak bekerülni. Van persze ilyen – rendre illiberálisnak becézett – felfogás, amelynek egyik lényege, hogy a kormánypárt, s annak vezetője egyenlő a néppel, nemzettel. A nyilvánvaló politikai érdekeken túl pedig épp e felfogás miatt nem kérnek Orbánnak már a szavazataiból sem az Európai Néppárt soraiban.
Borítókép: AFP/Kisbenedek Attila
A Válasz Online jövője olvasóinkon múlik! Két hónap alatt 1500 támogatót gyűjtünk. Csatlakozzon hozzánk most!
