„Eljutottunk oda, ahonnan elindultunk” – Lányi András a 30 éves rendszerváltozásról és az új pártállamról
Napra pontosan harminc éve bukott meg a bős-nagymarosi vízlépcső terve – ám még az egyik fő ellenző sem emlékszik pontosan arra a napra. Lányi András szerint az ökopolitika esélyei ma Európa-szerte rosszabbak, mint akkoriban, még akkor is, ha milliónyi fiatal tüntet a klímaváltozás ellen. Az író, filozófus, ökopolitikus a Válasz Online-nak elmondja, mit rontottak el a zöld pártok, de azt is, miért békült ki Schiffer Andrással. Azt sem rejti véka alá, miért nem állt be végül Puzsér Róbert mögé, sőt: elsőként gratulál Tarlós Istvánnak, annak közelgő győzelme alkalmából. Interjúnk.
– Magyar vagy szovjet pezsgőt durrantott napra pontosan harminc éve?
– Passz. Elnézést, de mi történt akkor?
– 1989. május 13-án döntött a Németh-kormány, hogy felfüggesztik a bős-nagymarosi vízlépcső építését. A győzelmük napja volt. Föl sem tűnt?
– Akkor biztosan föltűnt, de emlékezetes számomra 1988 májusa maradt, az első tüntetés a dunai vízlépcsők ellen. Az igazi fordulat akkor következett be. A Duna-körnek sikerült az ügyet kihozni az ismeretlenség homályából, megmozdult a közvélemény. 1956 óta ez volt az első komolyabb utcai demonstráció: Vargha János beszélt a Vörösmarty téren, aztán az Andrássy úton keresztül az osztrák követség elé vonultunk.
– Miért oda?
– Mert a vízlépcsőt magyar részről a Donaukraftwerke építette, ráadásul osztrák hitelből. Tisztára a paksi konstrukció: orosz pénz, orosz technológia, nekünk csak az adósság marad és a környezeti kockázatok. Vagy mint a Belgrád–Kelebia vasút kínai cégekkel, kínai hitelből. Orbánnak volt kitől tanulnia.
– Diktatúrában, hírzárlat mellett mozgósítottak, ezreket tudtak az utcára vinni és győztek. Most ez mégsem megy, mondjuk Paks ügyében. Megöregedtek?
– Biztosan, de azért a Római-part vagy a Városliget védelmében szervezett tüntetéseken mindig találkozom régi Duna-körösökkel. Könnyen észrevesszük egymást, általában elég kevesen vagyunk.
Az emberek, úgy tűnik, mindenbe beletörődtek, vagy senkinek se hisznek. Legkevésbé annak, aki arról győzködi őket, hogy lehet, hogy érdemes kiállni a maguk igaza mellett.
Hiába van ma internet, hiába folytatja utóvédharcát a független sajtó, mindig ugyanazokhoz az emberekhez fogsz eljutni – mindannyian kommunikációs buborékokban élünk. Harminc éve, ami megjelent a pár száz példányban nyomott Beszélőben, vagy amit a Szabad Európa Rádió bemondott, arról rövidesen értesült, akit a politika érdekelt. De az az egy-két év kivétel volt. Egy évvel korábban még nem tudtuk volna utcára vinni az embereket.
– Az emberek komcsiellenes dühének álcája volt a Duna ügye harminc éve, vagy akkor még tényleg érdekelte őket a környezetvédelem?
– Ma is sokakat érdekel, és akkor is kevesen szánták rá magukat, hogy tegyenek érte valamit. Benne volt a sikerben az is, amit mond: hogy míg a szamizdat sajtó terjesztése vagy a Röpülő Egyetem látogatása retorziókat vont maga után, a Dunáért való kiállás akkoriban már nem. 1988-ban tehát a szabadság első fuvallata dagasztotta a Duna-kör vitorláját, a vízlépcsők pedig kezdték megtestesíteni mindazt, amitől akkoriban meg akartunk szabadulni, így a mozgalom visszahatott a rendszerváltozás folyamatára is. A „dunás” tüntetéseken és egyéb megmozdulásokon tanultuk meg, mit jelent a civil kurázsi – elég hamar el is felejtettük, ami azt illeti. 1988 szeptemberében többnapos tudományos konferenciát rendeztünk Bős-Nagymarosról, emlékszem, az első napról még nem tudósított a sajtó, a harmadikon már ott volt egy tucat újságíró. És kezdődtek az átigazolások is, ott helyben.
– Hogyan?
– Megjelent, mondjuk valaki, aki addig Maróthy László környezetvédelmi miniszter jobbkeze volt, gratulált Vargha Jánosnak, és elmondta, hogy ő mindig is úgy gondolta – ahogy sosem gondolta. A karrierje azóta is töretlen.
– Ez a nép akkor mégiscsak megtapasztalta, hogy le tud váltani…
– Ez a nép? Mit váltott le ez a nép?
– Azt legalábbis elintézte akkor, önökkel az élen, hogy ne legyen Bős-Nagymaros.
– Ne misztifikáljuk a magyarországi rendszerváltozást! Az nem a nép akaratából, hanem az amerikai és a szovjet kormány megegyezésének alapján ment végbe. Az MSZMP közreműködésével, tárgyalóasztalok mellett.
– Kisebbíteni próbálja az oroszokat hazaküldő Orbán Viktor érdemeit!
– Voltak politikusok, akik a megfelelő pillanatban megtalálták a megfelelő szavakat, és voltak olyanok, akik erre se voltak képesek. Valójában a demokratikus pártok az MSZMP különböző szárnyaival alkudoztak. A népiesek Pozsgayékkal, az urbánusok a kapitálszocialistákkal.
– Pontosan harminc évvel hazai győzelmük napja után a környezetvédelem, a klímaváltozás Európai szintű téma kezd lenni. Ez lesz, ami most is összefogja az ellenzéket – csak már Európa-szerte?
– Nem hiszem. A világ fokozatosan hozzászokott a környezeti katasztrófa híreihez az elmúlt évtizedekben. Tudja, hogy van ez: ha már a tévében is erről beszélnek, majd biztosan csinálnak valamit. Mármint ők. Akik intézkedni szoktak. Vagy úgy vannak vele: hátha kamu az egész. „Nem kell mindennek bedőlni, drágám, törődjünk inkább a magunk dolgával…” Tudom, a szabad világban ilyenkor a fiatalok tüntetni szoktak. Aztán felülnek a repülőgépre, visszaülnek a kocsijukba, eszik tovább a hamburgert, amit a kivágott esőerdők helyén legelésző marha húsából állítottak elő, fogyasztják tovább a pálmaolajat, ami az indonéz esőerdők pusztulásáért felelős – meg az az orángutánokéért, többek között. És mindenki úgy érzi, hogy tett valamit, hiszen hangulatos demonstráción vett részt. A zöld pártok eközben a környezetvédelemből nem tudnak tőkét kovácsolni. A politikában ugyanis olyan ügyekkel lehet sikert elérni, amelyeknek van ellensége. A környezetnek nincs ellensége.
– Hogyne lenne!
– Ki akarja a felmelegedést? Ki pártolja az énekes madarak pusztulását? Senki.
– Dehogynem. Épp múlt héten mondta Mike Pompeo amerikai főkülügyér, milyen remek lehetőség üzletileg a sarki jég olvadása. Trump meg kamunak tartja a klímaváltozást.
– Igyekeznek elhitetni az emberekkel, hogy a gazdasági növekedés összeegyeztethető a bolygó megmentésével, de közben minden párt nagy barátja a környezetvédelemnek, csak „reálisabban” nézik a dolgokat, mint ezek a forrófejű zöldek. Ezzel szemben a hetvenes-nyolcvanas években a zöld tematika még valóban az akkoriban alakuló zöld pártok monopóliuma volt. A mai zöldre festett, nagymama receptje szerint készített, csak természetes alapanyagot tartalmazó hazugságáradatban az ökopolitikának, ha valódi változásokat követel, rosszabbak az esélyei mint harminc éve voltak.
– Miért ilyen pesszimista? A német zöldek például erősödnek.
– A zöld pártok mintha elfelejtették volna, hogy mit akartak. Harminc-negyven éve még tudták, hogy nem a környezetet kell megvédeni az embertől, hanem az embert kell megvédeni attól az egyre embertelenebb és sivárabb környezettől, amit az ipari tömegtársadalom ránk kényszerít. Ez persze kicsit szofisztikáltabb megközelítés, míg a környezetvédelmi vonalat a hülye is érti, csakhogy arra minden pártnak van már valamilyen válasza, és a választókat nem igazán érdekli az egész.
Azt hiszik, az ökológiai katasztrófa valami távoli dolog. Pedig itt van a nyakunkon. Az aszály, a hőhullámok, a méhek és egyéb rovarok pusztulása, talajerózió, légszennyezés, nanorészecskék és hormonok az ivóvízben, rákkeltő vegyszerek az ennivalóban.
Az indusztrializált mezőgazdaság a legnagyobb környezetszennyező, Magyarország mégis az olyan gyilkos hatású vegyszerek betiltása ellen szavaz az Európai Unióban, amilyen a glifozát is.
– Most jött ki egy kutatás, hogy nem is rákkeltő.
– Mindig akad, aki bizonyítja, hogy a klímaváltozás kamu, az aszpartám nem okoz idegkárosodást, GMO nélkül éhen hal a világ, a kivágásra szánt fasorok pedig kivétel nélkül betegek és életveszélyesek. Van az a pénz. Tegyük fel, a Bayer – az auschwitzi emberkísérletekben is érdekelt IG Farben feddhetetlen jogutóda – finanszíroz egy kutatást, amelyből kiderül, hogy a glifozát nem rákkeltő. A glifozátot arra találták ki, hogy a glifozátnak ellenálló, genetikailag módosított haszonnövény körül minden életet elpusztítson. A GMO-üzletágban vezető amerikai céget, a Monsantót felvásárolta a német Bayer, ők most már minden áron el akarják adni Európának a GMO-t. Ehhez kell a glifozát. Ez onnan jutott eszembe, hogy
az EU most újítja fel a szabadkereskedelmi tárgyalásokat Amerikával, hogy az agyonvegyszerezett és genetikailag módosított amerikai mezőgazdasági termék gát nélkül ömölhessen Európába, cserébe azért, hogy a Magyarországon összeszerelt gépkocsikat vámmentesen árusíthassák az Egyesült Államokban.
– Ez lenne tehát az EP-választás tétje?
– Ennek a mostaninak nincs sok tétje ökológiai szempontból. Már az is nagy dolog lenne, ha az unió egyben tudna maradni, és megreformálná magát. Nekünk, magyaroknak mindenesetre sürgősen tisztáznunk kellene a viszonyunkat Európához és az unióhoz. Ez lesz a témája annak a Közéleti Vitafórumnak, amit a Válasz Online-on februárban, az MTA függetlenségének védelmében megjelent nyilatkozat kibocsátói szerveznek. Pálinkás József és társai kezdeményezéséhez akkor közel másfélezren csatlakoztak, elsősorban őket várjuk a konferenciára június 6-án.
– Kezdeményezésük mindenesetre nem lett túl sikeres. Hiába mondta ki az Akadémia nagy többséggel, hogy meg akarja tartani az intézeteit, a kormány erővel elveszi tőlük mindet.
– Az Akadémia nem adta be a derekát, nem lett cinkos – ez a fontos. Talán most összefog a tudóstársadalom. Anélkül ugyanis nem lesz itt semmiféle változás. Kérdés, hogy különböző világnézetű, pártállású magyar értelmiségiek képesek-e egyetértésre jutni. Például az EU küldetéséről, benne a mi helyünkről. Ez fog talán kiderülni ezen a Közéleti Vitafórumon.
– Kell migráns, vagy nem kell migráns? Nagyjából ennyi az európai politika most, nem?
– Ezt csak nekünk próbálják bebeszélni. Európában többé-kevésbé mindenki egyetért azzal, hogy védekezni kell az ellenőrizetlen bevándorlás ellen. Csakhogy ehhez hatalmas áldozatokat kellene hozni Afrika konszolidálása, a népességrobbanás megfékezése érdekében. Ehhez persze senkinek se fűlik a foga. Védhetetlen ugyanakkor, ahogy a német ipar munkaerő-szükséglete miatt folyton felpuhítják az európai álláspontot. Lehet, hogy az EU mégiscsak a Német-Római Birodalom javított kiadása, ahol mindig a német gazdaság érdekei érvényesülnek?
– Vesszen az EU?
– Nem szétverni kellene, hanem megreformálni, hiszen a mostani, egyre veszedelmesebb világban csak az európaiak összefogása biztosíthatja civilizációnk túlélését. Európát meg kell védeni, külső és belső ellenségeitől egyaránt. Az új megoldások kereséséből magát zárja ki az a politikus, aki Európa ellenségeivel szűri össze a levet, bomlaszt és provokál.
– Orbán Viktor épp Amerikában tárgyal, amikor ez az interjú megjelenik. Trumppal. Ő Európa ellensége?
– Trump átmeneti jelenség. Az angolszász hatalmak nélkül viszont Európa ma is védhetetlen. A nyugati civilizáció 1941 óta nem volt ekkora veszélyben. Akkor, a Molotov–Ribbentrop paktum után jó darabig nem lehetett tudni, hogy az Európát és Ázsiát lerohanó totalitárius diktatúrák nem radírozzák-e le a Föld színéről ezt a mi felvilágosult, demokratikus, keresztény, humanista kis civilizációnkat.
Ma a Nyugat technikai – és ami még fontosabb: erkölcsi – fölénye bizonytalan és kikezdhető.
A „baloldal” ugyanúgy nem tud mit kezdeni a felvilágosodás örökségével, mint Orbán Viktor a kereszténységgel. A globalizálódott világ mostani rendjének egyikhez sincs köze. Mégis azt állítom, hogy a megújulás csak Európából indulhat ki. Mi ugyanis se olyan jól nem állunk, hogy ragaszkodjunk az eddigi modellekhez, mint az USA, se a nyomor és a tudatlanság nem kényszerít kétségbeesett megoldásokra. Amelyek egyike a környezetpusztító és embertelen gazdasági verseny, amelyben egy olyan diktatúra, mint a kínai, előnyt élvez a demokráciákkal szemben. Ahol átnevelőtáborokban kínozzák a még valahogyan gondolkodó alattvalókat. Az egész világ mosolyog közben a kínai vezetőkre. Ők meg visszamosolyognak. Ennyi maradt az ősi kínai kultúrából. A mosoly.
– Ezért mondja, hogy elveszett a Nyugat erkölcsi fölénye?
– Azért veszett el, mert a kontraszelekció, amely a politikától távol tartja a színvonalas, tisztességes embereket, nemcsak Magyarországon érvényesül. Az egész művelt Európában. A fogyasztói civilizáció kialakította a felelősséghárító mentalitást. Az emberek jó ellátmányt követelnek, nem részvételt a döntésekben. Megértették, hogy mit tud nyújtani ez a rendszer. Anyagi szolgáltatásokat tud, tehát azokra hajtanak. Biztonságot, értelmes munkát, egészséges környezetet, tartalmas emberi kapcsolatokat, beleszólást a saját sorsod irányításába – ezeket nem tudja biztosítani. Aki ezekhez ragaszkodik, rajta veszt. A politikai elit jobban elszakadt a választóktól, mint valaha a felvilágosodás óta.
– Elszakadt? Ilyen közel még nem volt párthoz ekkora választói tömeg, mint a Fideszhez a két és félmillió választója.
– A tudatipar olyan eszközökhöz juttatta a politikusokat, amelyek segítségével gond nélkül tudják a választók nézeteit függetleníteni akár azok mindennapi tapasztalataitól is. Elhiszik, hogy dübörög a gazdaság, miközben Európában alig akad már nálunk szegényebb ország.
A bevándorlóktól rettegnek, miközben a kivándorlás tragikus méreteket ölt. Brüsszelt gyalázzuk, miközben hülyeségekre költjük az uniós fejlesztési forrásokat, amiből szomszédaink valahogy talpra álltak. A lepusztult közoktatásról, egészségügyről, vasúthálózatról vajon Soros György tehet?
Mindez épp azt mutatja, mennyire távol van tőlünk a politika. Ha közel lenne, érdekelnék az embereket az önkormányzati választások. Jobban, mint a parlamenti. De hozzánk ma már csak ez a rohadt képernyő van közel. A képernyő, amelyen a brazil esőerdő éppoly közeliben látszik, mint a római parti fák. Sőt, közelibb, mert azt legalább lefilmezi valaki, nem úgy mint a Balaton-környéki fákat és nádasokat, amelyeket fölvásárolt a magyar állam, amit mostanában valamiért Mészáros Lőrincként emlegetnek – nyilván nem azért vette meg, hogy a nádasokat rekultiválja, hanem hogy az idegenforgalom hasznát is lefölözze.
– Rájött, hogy nem akar már vesztes lenni, nincs is értelme a részvételnek, ezért nem vesz részt végül Puzsér Róbert kampányában? Verebeink csiripelték, hogy alakult az együttműködésük.
– Mindenfélével próbálkozom, így, záróra előtt. Tanítok, hadakozom, hogy az ökológiai világproblémáknak végre helyet szorítsanak a hazai felsőoktatásban, könyvet írok az ökológia politikai filozófiájáról. Tanácstalan köztársaság címmel előadássorozatot indítottunk Schiffer Andrással és másokkal, hátha sikerül értelmes fiatalokat bevonni a szellemi útkeresésbe. Hiteles program nélkül ugyanis nincs politika.
– Programja pártoknak van. A konferenciázásukból egyszer csak párt lesz?
– Nincs értelme pártokról beszélni, ameddig nem világos a mondanivaló. Létezik jólét növekedés nélkül? Összefér a piacgazdasággal a fenntarthatóság és a közösségek önrendelkezése? Lehetséges manapság demokratikus kormányzás? Szerinted lehetséges? Igen? Akkor tessék, bizonyítsd be! Ezért kell tanítani, könyvet írni, vitázni. A civil mozgalmak és alternatív közösségek pedig új politikai kultúra meghonosítói lehetnek. Az ökopolitika, szoktam mondani, kudarcról kudarcra halad a végső győzelem felé. A kudarcokból nekem is jutott épp elég. A győzelem másokra vár.
– Puzsérra nem válaszolt. Miért nem állt be végül mögé?
– Két éve azt mondtam, akkor még a Heti Válasznak, hogy a Fideszt nem 2018-ban lehet legyőzni, hanem 2019 őszén Budapesten. Úgy helyes, ha most a Válasz Online-on visszakozom. Módosítom a kijelentésemet. A Fideszt 2019 őszén Budapesten lehetett volna legyőzni.
– Mit látott rosszul?
– Nem számítottam az ellenzéki politikusok tehetségtelenségének és önzésének ilyen mértékére. Így persze nem lehet. Hadd legyek tehát én az első! Ezúton gratulálok Tarlós Istvánnak, közeli győzelme alkalmából. Egyúttal kérem, a kedvemért ne vágja ki a fákat a Római-parton. Amit jól láttam: hogy a budapestiek többsége nem kedveli a pártokat. Jobb híján ikszeli csak be egyiket vagy másikat. Komoly esélye lett volna tehát valakinek, aki távol tartja magát minden párttól, és a civilek jelöltjeként lép fel.
– Magyarán: míg Karácsony Gergely a pártok jelöltje, cserébe Puzsér az embereké. Ez lett volna a jó üzenet?
– Ez. Ebben segítettem volna Puzsér Róbertnek. Derék embernek tartom, akinek a politikai értékrendje is közel áll hozzám, de nagy hibát követett el azzal, hogy pártjelölt lett. Két nehezen értelmezhető formációé ráadásul. Hatalmas öngól. De nem akarom rontani az esélyeit: hajrá, Puzsér!
– Említette Schiffer Andrást, akivel együtt is szerepelnek újabban. Már nem haragszik rá?
– Tény, hogy az LMP az én politikai hullámra épült – de már nem haragszom. Neki köszönhetem írói munkásságom, tudományos életművem javát, mindazt, ami az elmúlt tíz évben készült. Ha nem szorít le a politikai pályáról, nem születtek volna meg ezek a művek. Bethlen Gábor is feláldozta Jenő és Lippa várát, a saját katonái ellen harcolt. Azok ellen, akik nem akarták átadni a töröknek. Ebben a történetben én voltam Lippa vára. Hálátlan szerep. Akkori szakításunk maradandó károkat okozott ebben a kicsiny és egyre megosztottabb csapatban, amely egyáltalán vállalkozott Magyarországon az ökológiai politika képviseletére. A maradék időt inkább arra szánnám, hogy ezt jóvá tegyük.
– 2005-ben, amikor létrehozta az Élőlánc Magyarországért pártot, még önt vádolták azzal, hogy Fidesz-nyúlvány.
– Marhaság! Orbán Viktor mondta akkor: nem olyan zöld pártra van szüksége, ami a Fidesztől vesz el szavazókat, hanem olyanra, ami az SZDSZ-től. Jól látta, hogy én ehhez nem vagyok eléggé baloldali.
– Mostanság Schiffer szokta megkapni, hogy Fidesz-szekértoló. A balliberálisokat tényleg gyakrabban gyalulja mint a kormányt.
– Hogy ilyen szenvedélyesen szidja őket, annak az lehet a magyarázata, hogy a ballib sem kímélte őt. Mert megtartotta az LMP-t egyenlő távol a Fidesztől és a baloldaltól. Nagyon helyesen. Ők meg azt hitték, hogy az ő emberük. Schiffer jól látta, hogy a Fidesztől csak akkor lehet megszabadulni, ha előbb megszabadulunk ettől a tehetségtelen, hiteltelen, megélhetési baloldaltól.
– Ezzel a hozzáállással nem csak az ellenzék örökös megosztottságát biztosítják, ezzel pedig Orbán Viktor örökös győzelmét segítik?
– Gyurcsány és Orbán egy és ugyanaz a rendszer. A Fidesz semmi egyebet nem tett, mint hogy levonta a rendszerváltozás következményeit.
Amit a hatalmát profi módon átmentő MSZP elkezdett, amihez az SZDSZ falazott, és aminek az MDF részben cinkosa volt, azt Orbán Viktor teljesítette be.
Egyetlen célt tűzött maga elé: elvenni ezektől mindent, és egy új, csak tőle függő pártoligarchiának odaadni. Ez sikerült, túl jól is: a földbirtok-koncentráció soha nem volt olyan mértékű, mint ma, a közhivatalokat vakon engedelmeskedő pártkatonák töltik be, zajlik a kulturális monopóliumok kisajátítása. A magyar rendszerváltozás pontosan harmincéves története mára kerek egész, lezárt sztori. 2019-ben eljutottunk oda, ahonnan elindultunk – új pártállammal, új, kapzsi és mohó haszonélvezőkkel. Ha lesz változás, annak nem egy pártot – ezt az egész rendszert kell eltakarítania az útból. A parlamentben ma nincs párt, amely értelmes, új elképzelésekkel állna elő az ország jövőjéről. Mind a vetélytársait gyalázza és a közvélemény-kutatásokat böngészi – vagy manipulálja. Szóval ahhoz, hogy új lapot nyissunk, előbb új történetet kellene előadni, amely reményt kelt és bizalmat ébreszt az emberekben. Márpedig amit mi zöld vagy ökológiai politikának nevezünk – tudomásom szerint az egyetlen gyökeresen új történet manapság.
Fotók: Vörös Szabolcs
A Válasz Online jövője olvasóinkon múlik! Két hónap alatt 1500 támogatót gyűjtünk. Csatlakozzon hozzánk most!
