Új magyar csoda születik? Itt a megoldás a világméretű hiánybetegségre!
A Válasz Online nemrég interjúsorozatot indított Magyarok a világpiacon címmel. Heti Válasz-korunkban a lap Magyarok a piacon rovatában olyan vállalkozókat szólaltattunk meg, akik hazai környezetben produkáltak figyelemreméltó eredményeket – és nem a politika, hanem a kitartásuk, ötleteik, találmányaik repítették őket felfelé. Most azokat a magyar cégalapítókat, -tulajdonosokat, -vezetőket igyekszünk bemutatni, akik külföldi vizekre is kieveztek. Olyanokat, akiket nem a felcsúti létük értékelt fel a nemzetközi „sztártőzsdén”, hanem a globális elvárásoknak is megfelelő teljesítményük. Jaksity Györggyel indultunk a Concorde-tól, másodikként a Wizz Air-vezér Váradi Józsefet kaptuk diktafonvégre, most pedig egy olyan vegyész-közgazdász-kutató-tudománymenedzsert ajánlunk az „óriási magyar sikerekre” éhes közvélemény és a döntéshozók figyelmébe, aki épp a jódhiányban szenvedők kétmilliárd főből álló világpiacát készül meghódítani – a magyar szén segítségével.
Köntös Zoltán korábban az IBM-nél felelt „alfőnökként” a kormányzati üzletágért, aztán megpróbálta Magyarországra hozni az Európai Neutronkutató Központ (ESS) nevű tudományos csúcsintézményt. E kísérletét ugyan meghiúsították a „körülmények”, de övé az érdem, hogy a szent cél érdekében képes volt időlegesen egy lobbicsoportba terelni a fideszes Kósa Lajost és az akkor még létező SZDSZ szakminiszterét, Kóka Jánost. Később Köntös szólt először, hogy ha már az ESS-lehetőséget eljátszotta az ország, talán nem kellene az ELI-szuperlézert is „elszuperálni” – de nem hallgattak rá, és Szegedre telepítették a jelen formájában sohanapján megtérülő kutatási óriásberendezést.
Amikor Köntösnek elege lett a politika hóbortos világából, úgy döntött: a nagy, nemzetstratégiai jellegű céljait nem feladva, inkább legalulról, a felsőbb köröktől függetlenül kezd építkezni. A szénre összpontosított, mert nonszensznek tartja, hogy miközben Magyarország „rajta ül” ezen a kincskészleten, a rendszerváltás óta meg sem próbáljuk értelmesen – és a lehető legzöldebben – hasznosítani a barna aranyat. Először a nagyipari végét fogta meg a feladatnak: partnereivel sikerült is olyan prototípus-készülékig eljutnia, amely metanollá, azaz potenciális autóüzemanyaggá cseppfolyósítja a szenet. Amikor ezzel megvolt, a szénben rejlő finomkémiai lehetőségek, konkrétan a fulvinsav-előállítás felé fordult, és erre a projektre három éve már saját céget alapított IOI Investment Zrt. néven.
Aztán véletlenül rájött, hogy ez a bizonyos fulvinsav speciális formában képes megkötni a jódot, az aranyat, más fémeket. Az elemi jóddal mindeddig az volt a legfőbb probléma, hogy nem lehetett feloldani, illetve pontosan adagolva bejuttatni az emberi szervezetbe, noha a jódhiány jelenleg a világ egyik legnagyobb hiánybetegsége – mintegy kétmilliárd ember szenved a következményeitől.
„Amikor először lett tiszta fulvinsav olyan mennyiségben, hogy már kísérletezni is tudtam vele, majd feloldódott benne a jódkristály, rögtön bevillant, hogy itt a megoldás a minden harmadik-negyedik embert érintő jódhiányra. A világ tele van olyan termékekkel, amelyek nem létező problémákra kínálnak méregdrága, jól marketingelt »gyógyírt«, mi viszont valós gondokra adunk igazi választ. Ráadásul a széntől jutunk el a jódcseppig; a szén pedig pont itt van a talpunk, az országunk alatt” – összegez Köntös Zoltán. És mivel a személyes jódhiányunk mértékét eddig csak hosszú és költséges módon lehetett ellenőrizni, az IOI-cégcsoport nemcsak a jódcsepp-gyártásra készült fel, hanem szabadalmaztatott egy mindenki számára elérhető gyorstesztet is. Ez tehát a kezdet…
×××
– Mit jelent a cégnevükben szereplő IOI? Azt tudjuk, hogy angolul úgy mondják a jódot, hogy iodine.
– Ez nyilván nagyon tudatosnak látszik, de az elején szó sem volt jódról. A vállalatalapításkor csak annyit tudtam, hogy szeretnék nagyobb mennyiségű fulvinsavat előállítani. Mindenki megtalálhatja az interneten, hogy ebből jelenleg 1 milligramm bő 100 euróba kerül, 1 kilogramm pedig a milliószorosába. Tehát még nemigen rendelkezhetett senki akkora mennyiséggel, hogy érdemben vizsgálni tudja a származékait. Vagyis az IOI nem a jódból jön. Ez az Istituto per le Opere di Innovazione, az Innovációs Művek Intézetének rövidítése. A Vatikán bankját hívják Vallási Művek Intézetének – megihletett az elnevezés.
– Szerény.
– Minek tagadnám: nagy dolgokra készülünk.
– Itt ülünk a laborral kombinált trendi, egyterű irodájukban. Ez ránézésre se nem „művek”, se nem „intézet”. Inkább valami startup-bázis – azzal a furcsasággal, hogy a kémiai részlegen nem pályakezdőnek látszó fiatalok, hanem többnyire nyugdíjasok dolgoznak.
– Kétségtelen, a mi startupunkból hiányzik a gumilabdán ülő fitalok delikát bája, ugyanis nem informatikai vagy technológiai területen mozgunk. Az egészségiparban nincsenek shortcutok, a molekulák nem bitek vagy bájtok. A vegyészetben szükség van manuális képességekre, az anyagok, folyadékok precíz mozgatására, pláne, hogy gyorsan akarok haladni, lehetőleg hiba nélkül; a 30-40 év tapasztalat itt pótolhatatlan.
Veszünk fel fiatalokat is, de a tudást igazán hatékonyan csak az idősebbek örökítik át. Egyébként elismerem, valóban startupszerű volt az indulásunk, rengeteg „ha” volt a történetben. Ahogy mondtam, az volt az alapopciónk, hogy teremtünk relatíve sok fulvinsavat, s ha sikerül, eladjuk másnak, hogy csináljon belőle étrendkiegészítőt, kozmetikumot – ilyenekkel próbálkoznak néhányan a világban. Aztán tényleg lett néhány száz grammnyi tiszta fulvinsav; el is kezdett furdalni a kíváncsiság: mi lenne, ha kísérleteznék vele. Elvégre vegyész vagyok, nem tudtam kihagyni a lehetőséget. Sikerült is különféle származékokat kidolgozni: lett jódfulvát, aranyfulvát, egyebek. Amikor a fulvinsavban feloldódott az első jódkristály, rögtön bevillant, hogy itt a megoldás a minden harmadik-negyedik embert érintő, közismerten világméretű jódhiányra. Az emberi szervezetnek szüksége van elemi jódra. Amíg voltak jó minőségű, nem kizsigerelt földek a szárazföldünkön, a tehenek tudtak érdemi mennyiségű jodidot fogyasztani; ezt átalakították jóddá, amely aztán a tejzsírban tárolódott. Aztán jött az ember, megitta a tejet – és vele a szükséges elemi jódot. Az élelmiszeripar csodálatos fejlődése viszont kvázi kiszedte belőlünk a jódot. A „sorozatgyártott” tehén már nem azt eszi, amit kellene, tehát a teje sem hasonlít a régi tejre. A japánoknak, illetve a tengeri népeknek az a szerencséje, hogy van moszatuk, amelyben ott a jód. De a kontinensek belsejében élő populáció bajban van – nemcsak a jelenre, hanem a jövőre nézvést is. Ha ugyanis egy várandós anya jódhiányos, a gyermeke is az lesz, azaz gyengébben fejlődik az agya, alacsonyabb lesz az IQ-ja, miközben, ugye, egyre inkább tudásalapú a társadalmunk.
– Tegye a szívére a kezét! Nem az történt, hogy kinézett egy kétmilliárd fős piacot, aztán addig kutatott, amíg fel nem találta az elixírt? Mindezt annak tudatában, hogy Magyarország kifejezetten jó tesztkörnyezet: már bejáratták a Béres Cseppet, így nyilván Dr. Köntös jódcseppjére is lehet kereslet.
– Ezt sem szégyellném, de minden pontosan úgy történt, ahogy elmondtam; nincs szükségem arra, hogy szépítgessem a sztorit. A világ tele van olyan termékekkel, amelyek nem létező problémákra kínálnak méregdrága, jól marketingelt „gyógyírt”, mi viszont valós gondokra akarunk igazi választ adni. Persze az üzleti oldal is fontos. Azzal indultunk például, hogy írtunk egy szabadalmat a jodidionok vizeletből való kimutatásáról. Azaz mindenki számára elérhetővé tettünk egy gyorstesztet, hogy mérhető legyen a probléma. A mi jódtesztünk 15 perc alatt mutatja is az eredményt, a hagyományos eljárások esetében meg 15 napot kell várni.
A manuális mérőeszközünk tehát már a piacon van, most fejlesztjük az automatikus műszert. A férfiaknak piszoár-, a nőknek angolvécészerű kelléket fogunk biztosítani, melyben ott egy mérőegység, és a vizelés – tehát a mintaadás – után pár perccel sms-ben jön az eredmény. Így nemcsak a jódhiányt lehet majd napi szinten kimutatni, hanem a kalcium-, magnézium-, kálium-, nátrium- és szelénszintünket is. Innen aztán már csak egy lépés, hogy legyen egy telefonos alkalmazás, amelyik megmondja, milyen cseppeket, zöldségeket fogyasszunk az egészségünk helyreállítása érdekében. Ha tehát teret engedünk a mérésnek, többé nem humbug meg önbecsapás lesz az úgynevezett tudatos táplálkozás. Intézményi szinten pedig azonnali vizsgálat alá lehet vetni például a buszvezetőket vagy a sportolókat – és fáradtságukat nem mindenféle gyanús, kékszínű energiaitalokkal kell kezelni, hanem olyan tápanyagokkal, amelyek pontosan reagálnak a szervezetükben lévő hiányokra.
– Nem az IOI az első cég, amelyik hipergyors laborleleteket, egészségügyi adatokat ígér a világnak. A 2003-ban alapított Theranos azzal szédítette a glóbuszt, hogy ujjbegyből vett vércseppel fogja kiváltani az orvosi vérvételt. Azért a startupért szabályosan rajongtak a befektetők; a társaság igazgatótanácsához olyan figurák csatlakoztak, mint a nemrég leköszönt amerikai védelmi miniszter, Jim Mattis, illetve két egykori külügyi tárcavezető, Henry Kissinger és George Schultz. Majd kiderült, hogy óriási kamuval volt dolgunk.
– Az európai innovációs piac befektetői, üzleti felfogása sokkal higgadtabb, itt nem jellemző az amerikai – „gyors pénz, nagy pénz” – tőzsdefókuszú szemlélet. Azt a céget ráadásul úgy sikerült az alapítóknak 9 milliárd dolláros értékre, vagyis az egekig hájpolniuk, hogy nem volt kész mérőeszközük. Nekünk már nincs ilyen problémánk. És azt is látjuk, hogy a globális e-kereskedelemmel foglalkozó amerikai Amazon folyamatosan hajt olyan projektekre, amelyek az otthoni orvosláshoz kínálnak pontos kellékeket.
– Máris fel akarja vásároltatni az IOI-t valamelyik világcéggel?
– Nyilván lehet ilyen iránya is a fejlődésünknek, elvégre a jódhiány globális probléma. A jódtesztjeink már elérhetők külföldön, hiszen licenszbe is adjuk a terméket, ám nyilvánvaló, hogy ekkora piaci igényt Budapestről nem lehet hosszabb távon kielégíteni. Én viszont, ha megtűrnek idehaza, öt-tíz év múlva is itt leszek. Ez az otthonom, ráadásul van az országunk alatt 9 milliárd tonna szén, melyet legalább felerészben ki is lehet termelni. A szénnek köszönhetem a fulvinsavat, illetve mindent, amit az elmúlt években létrehoztam; erről a „szerről”, amit a szén, a vegyipari nyersanyagok előállítása jelent, nemigen lehet lejönni. Sokan használnak nagy szavakat szerény jelentőségű dolgokra, de én próbálok aranyfedezetet is biztosítani a mondataimnak. Tehát: szerintem a magyar szénbányászatnak nemcsak múltja, jövője is van. Ugyanis nem attól lesz egy ország geopolitikai tényező, hogy vezetője más államok politikusaival tárgyal, hanem például az energiatermelés képességétől. Újszerű, nagyon zöld technológiákban érdemes gondolkodnunk. Az IOI megalapítása előtt partnereimmel már sikerült egy olyan prototípus-készülékig eljutnom, amely metanollá, azaz potenciális autóüzemanyaggá cseppfolyósítja a szenet. Nem tagadom, az a fő célom, hogy hazai autóipart fejlesszünk – a barnaszénre alapozva. A bányászatnak úgy semmi értelme, hogy csak kikaparjuk, majd eladjuk a szenet, mert az extraprofit akkor másutt fog „lecsapódni”. Az értékláncnak az autóiparig kell érnie. Szinte kötelező ilyen horderejű dolgok mellett elköteleződni, az innováció ugyanis vektorjellegű mutatvány: a nagysága mellett iránya is van. Ha nem adunk neki irányt, nem jutunk el sehova.
– Ha Magyarországon az összes autót átállítanánk metanolhajtásra, hány évre lenne elég a barnaszenünk?
– Néhány száz évnél biztosan többre.
– Normális esetben egy interjú is vektorjellegű mutatvány, de annyira beleszaladtunk a jövőbe, hogy kénytelen vagyok visszatekerni a nyilat. A Google-kereső körülbelül annyit árul el a régmúltjáról, hogy valamilyen „alfőnök” volt a magyar IBM-nél.
– Vegyészmérnökként végeztem 1997-ben, majd egyszerre kezdtem el a közgázt és az Oláh György Doktori Iskolát. Az első munkahelyem a PricewaterhouseCoopers volt, és amikor az IBM felvásárolta a társaság tanácsadó üzletágát, az újonnan jött anyacég hazai részlegén is nyíltak pozíciók. A kormányzati üzletágban aligazgató lettem. 2005-ben egy különleges finanszírozási konstrukcióval meg is nyertük az oktátási tárca hardvereszközökre kiírt tenderét…
– Később úgy emlegették önt a sajtóban, mint „az innovatív iparok finanszírozásának szakértőjét”.
– Az IBM után az iparfejlesztés és a tudományfinanszírozás kezdett érdekelni – vegyész-közgazdász vagyok, ha úgy tetszik, ez a természetes közegem. Az EU kifejezetten ösztönözte, hogy jöjjenek létre kutatást segítő szuperberendezések szerte a kontinensen. Pontosabban: az európai tudományos infrastruktúrák létesítésének előkészítésével foglalkozó fórum (European Strategy Forum for Research Infrastructures, ESFRI) több nagyberuházást is kulcsfontosságúnak ítélt az unió hosszú távú versenyképessége szempontjából. Ezek közül volt néhány, amelyben – a meglévő szakmai kompetenciák alapján – Magyarország érdekeltnek látszott. Az egyik az ESS néven ismert Európai Neutronkutató Központ, a másik a Szegeden végül ténylegesen is felépített ELI-szuperlézer.
– Ön az ESS megvalósításának miniszteri biztosa lett Kóka János akkori gazdasági miniszter felkésérére – de törekvéseit az akkor legismertebb fideszes polgármester, Kósa Lajos is támogatta.
– Persze, hiszen Debrecen lett volna a projekthelyszín.
– Magyarul nagykoalíciót szervezett az ESS köré. Ám a neutronkutatóért folytatott versenyt 2009-ben mégis elvesztettük: a Svédország legnagyobb egyetemének otthont adó Lund városa nyerte el a „nagyüzemi” részecskegyorsítás jogát.
– Hiába tűnt összpolitikainak az ESS-ügy, 2008-ban felbomlott az MSZP–SZDSZ-koalíció, és újraosztódtak a lapok. A Kóka utáni gazdasági miniszter, majd később a kormányfő Bajnai Gordon lett, aki Szegeden született, a családja bajai, azaz a Dél-Alföld felé húzott a szíve. A szocialisták is hajlottak arra, hogy a fideszes Debrecen helyett az MSZP-s Botka László városába települjön valamilyen kutatói fellegvár – pláne, hogy ott Biopolisz néven előkészítettek már egy tudományos nagyprojektet az akkori egyetemvezető, Szabó Gábor közreműködésével, de azt a kormány sokáig nem volt hajlandó támogatni. És a korabeli MTA-elnök, Pálinkás József szintén Szegeden végzett – ráadásul az ő 2002-ig tartó oktatási minisztersége alatt Szabó kutatás-fejlesztési helyettes államtitkárként működött. A döntéshozói oldal tehát levette a kezét az ESS-ről, illetve rátette a szegedi szuperlézerre.
– Ön meg ezzel párhuzamosan elkezdte fúrni az ELI-elképzelést – egyebek mellett korábbi lapunknak, a Heti Válasznak is nyilatkozott kételyeiről. Annyiban igaza lett, hogy a magyar fizikus közösség jelen formájában haszontalannak ítéli a megvalósult szegedi bázist, Palkovics László szakminiszternek pedig annyi mozgástere maradt, hogy próbálja menteni a menthetetlent.
– Az ELI-ről szóló észrevételeim lényege az volt, hogy a szegedi löszös talaj nem feltétlenül a legalkalmasabb egy ilyen precíz műszer befogadására. Rengeteg cölöpöt kellett leverni, hogy „megálljon” a berendezés, így jó hazai szokás szerint végül a teljes projektérték 5-10 százalékát költjük lézereszközre, a kétharmadát meg beleöntjük betonba. Nincs olyan számítás, amely alapján az ELI valaha behozná az árát, ezt ma már minden tudós és politikus tudja. Sajnálom, hogy a 2010-ben hatalomra került Fidesz-kormány – kis bizonytalankodás után – folytatta ezt az ép ésszel felfoghatatlan történetet. Pedig akár el is számoltathatta volna az elődöket, hiszen a város és az egyetem volt olyan felelőtlen, hogy a támogató kormányhatározat előtt két nappal megalapította az ELI projektcégét. Valamiért nagyon siettek az urak.
– Mi következik ebből? Palkovics miniszter szerint csak akkor lesz hatékonyabb a meglévő kutatási infrastruktúránk, ha a belterjes tudományos közösség helyett/mellett a kormány jut vezető szerephez az iránykijelölésben.
– Laboratóriumi körülmények között még igaza is lehetne a szakminiszternek. Csakhogy a politika közelében lévő emberek arra vannak kondicionálva, hogy élet-halál harcot folytassanak különböző pénzeszsákokért, aztán meg utánuk a vízözön. Ebből csakis korrupt struktúrák tudnak születni. Én mindezt láttam közvetlen közelről, és őszintén mondom: nagyon elegem lett a lobbikból, a politika hóbortos világából. Ahogy mondtam, a szénnel ma is nagy, ha úgy tetszik, nemzetstratégiai jellegű céljaim vannak – de alulról akarok építkezni.
– Szenes karrierjét mégsem egyedül, hanem az MSZP-közeliként emlegetett Leisztinger Tamás bányaipari cégénél kezdte.
– Most erre mondhatnám, hogy bátor voltam, hiszen a Fidesz-időszakban álltam össze egy közismerten baloldali vállalkozóval, de nem nagyon tudom már követni, ki kihez van közel. Olyan üzletembert kellett keresnem, akinek van működő bányája. Meg olyat, aki valamennyire járatos a természettudományokban, és jó eséllyel megérti, hogy terveim vannak a szénnel. E két halmaz közös részében a fizikus Leisztinger Tamáson kívül szerintem egyetlen ember sincs Magyarországon. Ha nincs az Ormosszén Zrt. nevű bányászcége, illetve olyan olasz partnerek, akikkel kooperáltunk, itthon sosem jutok el a szén cseppfolyósításáig, a metanolig. Felépítettük a már emlegetett prototípusüzemet Sajókazán, de a nagy cél, ahogy mondtam, máig a szénalapú hazai autóiparhoz vezető teljes értéklánc kialakítása.
– Az IOI Zrt.-ben sincs egyedül. A cégben kisebbségi tulajdonos a Rahimkulov család két sarja – az ő édesapjukat a Gazprom magyarországi helytartójaként volt szokás azonosítani. Ahhoz képest, hogy alulról építkezik, azért csak belefut Leisztinger Tamásba, Rahimkulovékba…
– Sikeres, hosszútávú K+F-folyamat elkötelezett befektetőket, valamint a kutatási koncepciót önállóan végrehajtani képes szakembereket feltételez. Az önállóság azt jelenti, hogy én vagyok a hajtóerő az IOI-csoportban. Nem a gázbizniszbe szálltam be, hanem a Rahimkulov család tagjai lettek résztulajdonosok a közös vállalatunkban – szigorúan pénzügyi befektetőként. Ráadásul nem suttyomban, fű alatt, hanem teljesen nyíltan. Ez nem kinyomozandó, tényfeltárandó, hanem transzapensen megismerhető információ. Korábban nem ismertem a Rahimkulov család tagjait, de elmondtam nekik, ki vagyok, mihez értek, mik a céljaim, és ők jöttek velem a közös siker érdekében. Más nem jött. Kutatóként azt tanultam, ne legyenek bénító előítéleteim, prekoncepcióim – szerencsére nekik sem voltak. Ez a részükről színtiszta üzlet. Nekem meg az életem.
Fotók: Vörös Szabolcs
A Válasz Online jövője olvasóinkon múlik! Két hónap alatt 1500 támogatót gyűjtünk. Csatlakozzon hozzánk most!
