Józanul a Juncker-korszakról: visszasírjuk még az elmúlt öt évet
A vasárnapi európai parlamenti választással lezáruló ötéves uniós ciklus az elégedetlen politikusok szerint monumentális kudarc. Nos, nem az. Az európai gazdasági növekedés vagy a munkanélküliség adatai rég voltak ilyen jók, az elmúlt öt év sokkjait – iszlamista terror, migrációs válság – sikerült legyűrni, s az EU támogatottsága 35 éve nem volt ilyen magas a tagállamokban. Az előttünk álló fél évtized azonban már most borúsnak látszik. Minden jel szerint visszasírjuk még az „elmúlt öt évet”. A Válasz Online elemzése a hétvégi választás elé.
Tegnap Hollandiában és Nagy-Britanniában elkezdődött minden idők legizgalmasabb európai parlamenti választása. Az első, amelyen Portugáliától Finnországig, Magyarországtól Írországig nagyon hasonló kérdések foglalkoztatják az európaiakat. Véget értek az idők, amikor csendesen csordogáló EP-kampányokban a nemzeti politika éppen aktuális meccseit játszották le, s az EU-zászlók csak a diszkrét hátteret szolgáltatták. A kereszténydemokrata alapítóatyák (Schuman, Adenauer, de Gaulle, De Gasperi ) egyik szeme alighanem nevetne, a másik meg sírna most. Legmerészebb álmaikban sem gondolhatták, hogy egyszer majd a két világháborúban egymást halomra ölő európaiak ugyanazon témákról vitáznak kardjukhoz való kapkodás nélkül. Azon viszont mélyen megdöbbenhetnének, hogy ezek a kérdések az általuk megálmodott közös európai építményt remegtetik.
Kik vagyunk és hová tartunk? Mi a nemzetállam jövője? Kikkel akarunk együtt élni, kikkel nem? Mi a vezetők és vezetettek viszonya? A politika persze nem a szürke kardigános politológusok kérdésfelvetéseivel, hanem sokkal nyersebb állításokkal dolgozik – erre a legjobb példa éppen Nagy-Britannia és Hollandia. Előbbiben, a parlamentáris demokráciát „feltaláló” országban ugyanis egy alig pár hete alapított párt az egész eddigi politikai rendszert átalakíthatja. Nigel Farage Brexit-pártja a sértett brit fair play-érzésen alapul. Az utolsó mérésekben bőven 30 százalék felett mért formáció azok dühéből táplálkozik, akik szerint Nagy-Britannia EU-ból kilépéséről szóló szavazatukat az establishment felülírná. Hiába a lehetetlenséggel határos egy sok évtizedes kapcsolatot megrázkódtatás nélkül lezárni, hiába manőverezett Theresa May, hogy a demokratikus akaratnyilvánítás kecskéje is jóllakjon és a brit nemzeti érdek káposztája is megmaradjon, a választók dühösek. Az érzelem elsodorhatja a miniszterelnököt: sajtóhírek szerint még az európai urnák vasárnapi felbontása előtt benyújthatja lemondását.
Az eredmény nemcsak a Brexit-párt előretörése, hanem a hagyományos pártok összeomlása: a Munkáspárt 1920 óta a legrosszabb eredményét érheti el, míg a kormányzó konzervatívok tíz százalék körüli „népszerűségére” még nem volt példa a történelemben.
Hollandiában a Thierry Baudet vezette nemzeti-konzervatív, 2016-ban alapított Fórum a Demokráciért betört a nagy pártok közé. Jóllehet, az exit-pollok szerint a Frans Timmermans vezette szocialisták váratlanul jól szerepelve megszerezték az első helyet, a kampány a Fórum a Demokráciért témáiról is szólt. (Hivatalos végeredmény majd csak vasárnap este lesz.) Baudet – rácáfolva az értelmiségi és a politikusi beszédmód kibékíthetetlenségéről szóló vélekedésre – az egyetemeket és a médiát megszálló „kulturális marxizmusról” beszél, bírálja az Európai Unió „túlhatalmát” és erőteljesen védené a holland identitást. E gondolatok persze messze nem egyeduralkodók az EU-ban: kontinens-szerte előretörni látszanak például a zöldpártok. A mindennapokban is érzékelhető klímaváltozás ugyanis éppúgy közös tapasztalata az európaiaknak, ahogy a tömeges bevándorlás vagy a nemzetállam ütközése az uniós szervekkel.
Kár lenne tagadni: a most záruló EU-s ciklusnak hihetetlen mélypontjai voltak. Ha 1989-et az európai történelemkönyvek a kommunizmus bukása miatt „annus mirabilisként”, azaz a csodás esztendőként emlegetik, akkor a hosszú 2015 bízvást nevezhető „annus horribilisnek” – a borzalmas évnek. Ez a másfél éves periódus a 2015 januárjában Párizsban indult iszlamista terrorhullámmal kezdődött, s kontinensszerte áldozatok százait követelte. Folytatódott a 2015 őszén kicsúcsosodó válsággal, amikor Angela Merkel német kancellár rossz döntése nyomán Németországot, majd az egész Európai Uniót destabilizálta a kontroll nélkül beengedett migránsok, menedékkérők tömege. Végül jött a brexitsokk: 2016 júniusában az Európai Unió egyik legnagyobb és legbefolyásosabb tagállama a távozás mellett döntött.
E másfél év egymásra is ható válságai azonban lényegileg különböztek az előző problémaciklustól. A 2008-ban induló világgazdasági recesszió hátrányosan érintette az EU-tagállamait, a gazdaságok és a háztartások mindenütt megsínylették ezt az időszakot. Reménykedni lehetett azonban, hogy mivel időről időre a piacgazdaságok válságba kerülnek, a megfelelő pénzügyi-gazdasági döntések meghozatalával a hullámvasúton majd elindulunk felfelé. A terrorhullám, a migrációs válság, majd a brit kilépés sokkal mélyebb félelmeket hozott napvilágra.
A kiszámíthatatlanul lecsapó terroristák az európaiak fizikai biztonságba vetett hitét, a migrációs válság a civilizációs biztonságérzetet, míg a britek kilépése az egész európai projekt jövőjét kérdőjelezte meg.
A válságról válságra bukdácsoló európai szövetség erejét azonban mutatja, hogy kiszabadult a lefelé tartó spirálból. Sikerült az újabb terrorcselekményeket meggátolni. Kiderült az is, hogy az EU határainak megvédése nem ónacionalista hóbort, hanem az uniós polgárok szabad mozgásának előfeltétele. S miközben 2016 nyarán azt találgatta az európai sajtó, melyik ország követi a briteket, a kilépési tárgyalásokon a tagállamok talán még soha nem látott egységet mutattak.
E tényezőknek nagy szerepük van abban, hogy az Európai Unió népszerűsége rég nem látott magasságokban van. Az Eurobarométer tavaly év végi felmérése szerint a megkérdezett uniós polgárok 68 százaléka szerint jó dolog, hogy hazája az EU tagja – 35 éve ez a legmagasabb érték. A megkérdezett magyarok 79 százaléka válaszolta, hogy az EU-tagság előnyöket jelent Magyarország számára.
A pozitív értékelés bizonyosan nem csak abból származik, hogy az elmúlt év három év brit belpolitikai káoszát figyelve az európaiak rádöbbenhettek az EU-ból való kilépés hátrányaira. Ennél is fontosabb szerepet játszhatott a népszerűségben, hogy a kontinens gazdasága az elmúlt öt évben magára talált. Nézzük csak, hogyan!
Ma már a feledés homályába vész, de 2014-ben még huszonegy tagállam állt túlzottdeficit-eljárás alatt. Napjainkban már egy sem. Jean-Claude Juncker bizottsági elnök 2014 őszi hivatalba lépésekor arról beszélt: a növekedésre, a munkahely-teremtésre és a befektetésre fog összpontosítani. El kell ismerni, hogy ezeken a területeken – nem csak a kormányfőket puszilgatni szerető luxemburgi politikus munkája miatt – komoly előrelépés történt.
Tavaly majd’ két százalékos lett a növekedés az Európai Unióban, miközben 2013-ban ez szám 0,3 százalék volt csupán. A magyar gazdaság motorjai még hangosabban bőgnek: tavaly öt százalékkal, illetve az idei első negyedévben 5,2 százalékkal bővült a GDP.
A gazdaságokat és az egyéni életeket mérgező munkanélküliség is jelentősen csökkent. Amióta 2000-ben elkezdték ezt mérni közösségi szinten, tavaly volt a legalacsonyabb: 6,4 százalék. Míg 2018-ban a 20-64 évesek körében 73 százalékon állt a foglalkoztatottság, addig 2013-ban ez az arány mindössze 67 százalékos volt – az akkori mélyponthoz képest tehát 12,5 millió új állás jött létre. A főleg a dél-európai országok életét megkeserítő pályakezdő állástalanságot is sikerült visszaszorítani: ma már 2,4 millióval kevesebb 35 év alatti esik ebbe a kategóriába.
Az elmúlt öt év tehát sok területen előrelépést és gazdasági fejlődést hozott az EU-ban. S hogy mit hoz a jövő?
Először is a politikai döntéshozatalban fordulhatnak rosszabbra a dolgok – mind a nemzeti kormányok, mind az Európai Parlament szintjén. Minden ellenkező híresztelés ellenére az Európai Unió politikáját ugyanis alapvetően a tagállamok határozzák meg. Noha a jogszabály-kezdeményezés az Európai Bizottság („Brüsszel”) monopóliuma, a testület 95 százalékban az állam- és kormányfők iránymutatása alapján javasolja az uniós „törvényeket.” Ezekre még rá kell bólintania a tagállamok tárcavezetőiből álló Miniszterek Tanácsának, illetve az emberek által választott Európai Parlamentnek.
Ha a nemzeti kormányok gyengébbek, koalíciókból állnak, akkor jelentősen megnehezül az uniós szintű érdekegyeztetés – egy politikailag instabil kabinet óvatosabb az alkuk megkötésében, fél az otthoni politikai következményektől.
Az elmúlt időszak nemzeti választásai márpedig azt mutatják: a hagyományos szociáldemokrata és kereszténydemokrata pártok meggyengülésével keletkezett űrbe új, gyakran épphogy színre lépett erők nyomulnak be. Mégsem az establishment-ellenes jobboldal – magyar kormány által olyannyira várt – áttörése, sokkal inkább a széttöredezettség jellemző. Az idén tartott négy nemzeti választáson éppenséggel a radikális jobboldallal szemben álló erők nyertek: a spanyol és finn parlamenti választásokon a szociáldemokraták, a szlovák elnökválasztáson pedig a liberális Zuzana Čaputová diadalmaskodott. (Észtországban szintén a liberálisok győztek a parlamenti választáson, de nem alakíthattak kormányt, mert a konzervatívok összefogtak a szélsőjobboldallal.)
Amiképpen nemzeti szinten, úgy az Európai Parlamentben is nehezebb lesz döntésképes koalíciókat összehozni. Az már az urnák vasárnapi felbontása előtt valószínűnek tűnik, hogy az Európai Parlamentet eddig uraló néppárti-szociáldemokrata koalíciónak nem lesz többsége – de az EU-t élesen bíráló erőknek sem.
Mit hoz a parlamenti matek?Az európai szakkérdésekre szakosodott Politico csütörtöki becslése szerint a Néppártnak 168, a szocdemeknek 146 képviselője lehet – míg a Matteo Salvini olasz belügyminiszter által gründolt szövetség 74 helyre számíthat. (A további kritikus, szkeptikus erőkkel számolva sem lesz több 185 EU-ellenes képviselőnél, ami a Parlamenti 25 százalékát jelenti.) Igen érdekes lesz tehát, hogy az Európai Néppártból felfüggesztett Fidesz 13-15 képviselője hova ül majd. Orbán Viktor a Néppárt, a „Salvini és vidéke Áfész”, valamint a lengyel PiS fémjelezte konzervatív frakció koalícióját szeretné. Erről azonban a Néppárt vezetői hallani sem akarnak, s inkább a baloldal, illetve a liberálisok felé tájékozódnának. Csakhogy az Európai Parlamentre is áll, ami a nemzeti kormányokra: minél több szereplő igényeire kell figyelemmel lenni, annál bonyolultabb a döntéshozatal. (Viszont így kevesebben érzik azt, hogy a fejük felett nyúlnak át – a monolit kormányzás és a végletes centralizáció hátrányait Magyarországon nem kell magyarázni.) |
Az eddiginél is nehézkesebb politikai döntéshozatal mellett az eddig jól teljesítő uniós gazdaság jelenti az új ciklus másik veszélyforrását. Azt már most tudjuk, hogy az előbb-utóbb bekövetkező brit kilépés miatt a 2021-ben induló hétéves költségvetésben kisebb lesz a felosztható torta. Az Európai Bizottság adatai szerint 2014 óta Magyarországon az uniós forrásoknak köszönhetően 100 ezer új munkahely létesült, közel négyezer kilométer közút és 415 kilométer vasút épült vagy vált korszerűbbé. 3,5 millió embernek pedig javult a víz- és szennyvízhálózathoz való hozzáférése. Az új költségvetésre tett bizottsági javaslat alapján Magyarországnak a jövőben négymilliárd euróval, azaz 25 százalékkal kevesebb támogatás járna. Márpedig az uniós támogatás nemcsak nálunk, hanem Európa-szerte felhajtóereje az ország gazdaságának. (A költségvetésről a végső szót az állam- és kormányfők mondják majd ki. Tervek vannak arra is, hogy az uniós támogatások folyósítását jogállamisági feltételek teljesítéséhez kössék.)
Az EU-pénzek csökkenésénél is komolyabb aggodalomra ad okot a gazdasági szereplők borúlátása: az EU konjunktúraindexe három, a német ipari bizalmi index két és fél évvel ezelőtti szintjére esett. Az előrejelzések szerint idén és az elkövetkező években lassul az Unió növekedése. A számunkra különösen fontos Németország nem húz úgy, ahogy szokott: az előző negyedévben stagnált, 2018 harmadik negyedévében pedig egyenesen csökkent a német GDP. A német hazai össztermék az idei első negyedévben mindössze 0,4 százalékkal növekedett az előző három hónaphoz képest.
Ezen adatok fényében nem véletlen, hogy sem a kormányzat, sem a Magyar Nemzeti Bank szerint nem lesz megismételhető a tavalyi magyar csúcsnövekedés. Kétségtelen, a 3,9-3,8 százalékos prognózis még mindig jó eredmény lenne, a német autóipar azonban tovább ronthat a magyar helyzeten. Noha mind a BMW, mind a Mercedes cáfolta a magyarországi termelésbővítés leállításáról szóló híreket, a két mamutcég a piaci folyamatok miatt költségcsökkenésre kényszerül – s ezek bizony érinthetik magyarországi leányvállalataikat is.
Kevesebb uniós forrás, köhécselő német gazdaság, fékező autóipar – az uniós és különösen a magyar gazdaságot sújtó fejlemények mellett a bontakozó amerikai-kínai gazdasági háború, illetve a még mindig nem tisztázott brit kilépés is veszélyforrás.
Nem véletlen, hogy a magyar kormányzat a hírek szerint az európai választás után „gazdaságvédelmi akciótervet” készül bejelenteni. Miközben tehát folyamatosan az EU válságáról hallunk és beszélünk, könnyen lehet, hogy visszasírjuk még ezt a most záruló ötéves időszakot.
Borítókép: AFP/Frederick Florin
A Válasz Online jövője olvasóinkon múlik! Két hónap alatt 1500 támogatót gyűjtünk. Csatlakozzon hozzánk most!
