Csodafalu, ahol cigányok és „parasztok” a lehetetlenre szövetkeztek

Élő Anita

| 2019.05.30. | riport

Píszí vagy nem píszí, de amikor egy falu iskolájának egyetlen első osztályába húsz gyereket íratnak be, és abból tizenkilenc a cigánytelepről érkezik, az sokkhelyzet, krízis, cezúra, „kész, vége, ennyi volt” hangulat.

És éppen Bagon, a Galga-mentén, ahova úgy jártak a néptáncgyűjtők, mint Gyimesbe. Közel hetven éve alapított néptáncegyüttesük Kanadától Finnországig táncolta már el a híres bagi csárdást, a falu ott van minden nagy folklórtalálkozón, szombaton is velük kezdődött a Budapest Folk Fest fellépőinek névsora. Itt nem csak 70-80 évesek alkotják a csoportot; a bagi Muharay Elemér Népi Együttesnek 160 tagja van, háromévestől a nyolcvan év feletti Tóth Mihályné Sápi Juliska néniig. Az időseknél máig élő hagyomány a népviselet. Otthon egy kartonszoknya dívik, a boltba kettő, vasárnap a templomba három, és erre rá a díszes hímzett posztó. Az idős asszonyon a színpadon is látszik az elégedettség, ahogy röpködnek a lányokon a ropogós hófehér alsószoknyák, amiket ő keményített olyanra, mint a kartonpapír, és úgy törte be őket centinként, rakottra. Rónai Lajos, az együttes vezetője pörgeti-forgatja, emeli a párját. Percekig tartó vastaps a jutalom. A táncosok változtak az elmúlt évtizedekben, a mozdulatok, a lendület és a siker nem.

Saját újságjaik vannak, helytörténeti klubjuk, iparos hagyományaik. Annak idején jórészt bagi kövezők dolgoztak a főváros nagy útjain, és amikor a macskakő divatjamúlttá vált Budapesten, megszerezték a bontott anyagot, és ezzel burkolták a saját utcáikat. A kockakövet persze az ember inkább szűk sikátorokba képzelné, mint a széles utcás faluba – a tiptop virágoskertek, gondosan nyírt pázsit, a módosságról tanúskodó házak elé –, de éppen ez adja a falu sajátos hangulatát. Ha valahol azt lehetett hinni, hogy rendben mennek a dolgok, akkor az a négyezer lakosú Bag, mert nem tizenkettő egy tucat falu: arca, karaktere van.

És cigánytelepe.

Ötszáz-hatszáz ember lakik a község szélén, a telep eleje régi parasztházakból áll, a vége szocpolból épült nyomorúságos viskókból.

A sokkhelyzet azért alakult ki 2016 őszén, mert a telepiek beíratták a bagi iskolába a gyerekeiket, a falusiak meg nem. Az idegenek persze könnyen úgy gondolhatják, hogy a telepiek is falusiak, de Bagon a telepet sokan nem tartják a falu részének. Ezért is döbbentek meg, amikor a telep bevette az iskolát.

Szörnyű év következett, és nemcsak a falusiaknak, de a telepieknek is. A tanítók hozzászoktak ahhoz, hogy egy osztályban van öt-hat kulturális és szociális hátránnyal érkező gyerek, de mit kezdjenek, ha csaknem mindegyik az? Budapesttől 39 kilométerre, az M3-as autópálya mellett – ahonnan a gödöllői egyetem 2017-es kutatása szerint összesen napi 57 busz- és vonatjárattal lehet eljutni a fővárosba – pontosan oda jutottak, mint a borsodi, szabolcsi zsákfalvak. Hiába kérdezgették szociológus, demográfus ismerőseiket, barátian csak azt mondták nekik: lehetetlen, innen nincs visszaút.

Legsúlyosabban mindez a helyi romákat érintette.

A többi bagi reggel beültette az autóba a gyerekeit, nyolc perc alatt átgurult Aszódra, ahol éppen ekkor bővült az evangélikus gimnázium általános iskolai osztályokkal. Várta őket a járási székhely gyönyörű, építészetileg is értékes modern épülete. A telepieknek viszont a helyi integrált oktatás lenne az egyetlen lehetőség, hogy a gettósodott faluszélről kilépjenek.

Nehéz év volt, többen úgy érezték, ehhez képest még a lehetetlennel is reménytelibb lenne kísérletezni. Mert a lehetetlen kategóriája az is, hogy a 21. században 160 táncosa legyen egy falunak, Bag mégis megcsinálta. Szövetkeztek hát egy másik lehetetlenre: hogy visszahozzák a gyerekeket az iskolába.

A hetvenes években Gödöllőről, Vácról kiebrudalt romák kerültek a telepre a faluból odatett szegény oláh cigányokkal együtt. A négy-öt család két-három generáció alatt 400-500 fősre terebélyesedett. Bag korábban jól megvolt a muzsikus cigányaival, de a telepiekkel nem tudtak mit kezdeni. Magas a bűnelkövetés aránya (2013-ban 122, idén eddig 32 bűncselekményt követtek el bagiak, zömmel a telepiek), a faluban meg az áldozatoké ( a rendőrségi statisztikák szerint 2013-ban 128, idén eddig 28 bűncselekmény áldozatai voltak bagiak, zömmel falusiak).

A viszonyokat jelzi, hogy a Budapestről megkapott macskakő segítségével a falu összes utcáját leburkolták, kivéve a telepieket. Az elmúlt hetek esőzései után most is sártenger borít mindent. A falusiakat ez nem zavarja, évek, évtizedek is eltelnek anélkül, hogy erre járnának.

A falusi gyerekek azért fogytak el a helyi iskolából, mert a szülők inkább Gödöllőre, Aszódra vitték őket. Mindenki erről beszélt, a családok, a barátok, az ismerősök.

– Egyedül akarsz megöregedni? Ha elviszed a gyereket az iskolából, elveszíted, mert nem fog kötődni Baghoz. Felnő, és megy Angliába, te meg itt leszel vénségedre egyedül – ilyeneket mondtak egymásnak.

– Tudod mennyit érnek Bagon az ingatlanok? Kevesebbet, mint a környező falvakban, mert Bag elöregedett, és ha elmennek a gyerekeink, ez még inkább így lesz. Száz négyzetméternél már ma is hárommillió forint a különbség. Én azt mondom, adjunk el mindent, és meneküljünk, amíg még ennyit kapunk érte – így provokálták egymást.

– Megverték a gyereked az iskolában, a verekedő marad, őt meg kiveszed, elviszed máshová? Ő lesz a vesztes? Gondoltál rá, mi lesz, ha találkoznak később az utcán? Majd elsírja magát rémületében, vagy az utcára sem megy ki többé? Onnan is kiveszed?

Először négyen ültek össze, azután lettek öten, nyolcan, tízen. Azt mondogatták, ha egy osztályban 30 gyerek van és abból három-négy problémás, akkor a többség képes integrálni őt. Ha fordítva, már nincs mit tenni.

Az óvodai beiratkozásra gyorsan rávették a szülőket, az iskolánál pedig meggyőzték az igazgatót, hogy küldje el „kampányolni” azt a tanítónőt, aki az elsősöket tanítja majd. Álljon bele, versenyezzen a bagi iskola az aszódival és a gödöllőivel. Az igazgatónő beleállt. Felvettek két pedagógiai asszisztenst, újratervezték az oktatást.

– Három éve megijedtünk, hogy etnikailag szétválik az iskola, mert az integrációban látjuk a jövőt – meséli Szásziné Győri Éva, az iskola igazgatója.

Bag nemcsak a néptánccsoportjáról híres. A cigánytelepen hét éve van jelen a BAGázs Közhasznú Egyesület, amely céljának tekinti, hogy nőjön az iskolába járók, a magukról gondoskodni tudók, a dolgozók száma. Megnyerték támogatónak a Prezit.

A magyar sikercég minden évben kivonul Bagra, nemcsak anyagilag segíti a programot, hanem munkatársai jelenlétével, fizikai erejével is. A vékony mérnökujjak lapátolják a szart (mit szépítsük, ez a helyzet), cserélik mínusz tíz fokban a hiányzó üvegű ablakokat a helyi cigányokkal. Nincs osztogatás, csak azoknak segítenek, akik vállalják, hogy ők is segítenek a másiknak. Budapesti gimnazisták szabadidejükben járnak ide, hogy teljesítsék az ötvenórás kötelező közösségi szolgálatot. Budai úri gyerekek játszanak, tanulnak együtt a nyomorban élőkkel. Szép pillanatok, csak valahogy a falusiak nem találták meg ebben évekig a maguk szerepét.

Both Emőke, a BAGázs vezetője úgy tett, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy egy nem cigány férfi beül a cigány nők klubfoglalkozására. Mert ez volt a szülők részéről a következő lépés. A Bagot addig inkább csak alvófalunak használó fiatalok (a falu nagyjából hetven százaléka ingázik) most minden szabad percüket azzal töltötték, hogy megismerjék a község problémás oldalát. (A ropogós, repkedő alsószoknyás vastapsos falukép megvolt mindenkinek.) Leültek a rendőrséggel, a családsegítővel, és kimentek a telepre is.

Látni akarták, hogyan élnek azok a gyerekek, akik miatt a falu kivonult a saját iskolájából.

Megkérdezték egymástól is, ki miért vitte el a gyerekét. Volt, aki azért, mert folyton tetves lett valamelyik telepi iskolástól. De miért tetves az a kisgyerek? Nincs pénz tetűirtóra? Elhanyagolják? Netán drogos valamelyik szülő, veszélyezteti a családot, és a tetvesedés csak ennek tünete? Ne elkenjék, hanem tárják fel a bajt. Menjen ki a családsegítő, ha nincs elég eszköz a kezében, akkor ott a gyámhivatal, ha a segítőszervezetek sem tudnak cselekedni, akkor ki kell emelni a gyereket a családból.

Késsel mászkálnak a gyerekek az iskolaudvaron? Ne az legyen a megoldás, hogy behívatják a szülőt és ráveszik, legyen magántanuló a gyerek, mintha legalábbis olimpikonnak vagy zongoraművésznek készülne. Legyen következménye a bicskázásnak, de ne zárják ki elsőre a gyereket a közösségből, beszéljék meg a szülők egymás között, kérjenek segítséget, hátha van más lehetőség.

A BAGázs vezetője eredeti foglalkozását tekintve jogász. Pártfogóként járt a bagi cigánytelepen, olyanokkal foglalkozott, akik bűncselekményt követtek el. A világon sok helyen vannak tele hátrányos helyzetű kisebbségiekkel a börtönök, Bagról például cigányokkal. Both Emőke többet járt a faluba, mint Gödöllőre vagy Aszódra együttvéve. Úgy érezte, ezzel valamit kezdeni kell.

Felmondott és létrehozta a BAGázst, lehetőséget akart kínálni a telepen élőknek arra, hogy életcéljaik legyenek és eszközeik ennek megvalósítására. Az írástudatlan, gyakran még öt osztályt sem végzett romáknak kínált programokhoz támogatókat, adományokat szereztek, és a telepre letett konténerben megkezdték a szociális missziót. A BAGázs nem kér állami támogatást és nem oszt krumplit, alamizsnát. A program fontos része, hogy a gettóban megjelennek a nem cigányok is – gádzsók vagy parasztok, ahogy a telepen mondják. Bár ennél viccesebb aligha van, mint a paraszt névvel illetni a Prezi csupa mérnök-informatikusból és designerből álló nemzetközi csapatát.

– Itt csupa trágya volt minden – mutatja Sárdi Dániel, a Prezi üzemeltetési igazgatója a BAGázs kertjét, amit most már kerítés választ el a szomszéd ház lovaitól és disznóitól.  – Szimbolikus volt a segítségünk, a kerítés néhol ledőlt, az oszlopok csálén állnak – magyarázza, de a lényeg nem a vízmértékezésben, hanem a közös munkában volt, hogy a telepiek érezzék, fontosak valakinek. Most falusi apukák irányítják az immár két konténerből álló közösségi ház előtti tér betonozását. Úgy áll a zsaluzat, ahogy a nagykönyvben megírták, két telepi férfi pedig nagy műgonddal simítja a betont egy drótokra feszített léccel. Nagyjából úgy, mintha mindig is ezt csinálták volna.

Mert mostanában tényleg ezt csinálják. A falu közmunkásai közül többen piaci munkát kapnak, legkönnyebben azok, akik a BAGázs segítségével befejezték az általános iskolát. Ha tudták vagy merték.

A falusiak, akik beültek a telepi foglalkozásokra, soha nem hallott szempontokkal szembesültek. Mert filmvígjátékban láttak már olyat, hogy az őserdőben élő bennszülöttek a falujukból kikerülve félnek felszállni egy buszra, mert sosem ültek még olyanon. De 30 éves emberek, egy főváros közelében? Busz nélkül nem lehet dolgozni menni, munka nélkül pedig nem lehet kikeveredni a nyomorból. Megoldás az, hogy mindig legalább két embernek kell egyszerre munkát keresni, akik kísérik, bátorítják, támogatják egymást.

A falusiak az asszonyok szavaiból értették meg, mekkora ugrás például, hogy tíz év közmunka után Oláh Éva férje nettó háromszázezret keres a kukásoknál. A férfi nemcsak a családi adókedvezményt tudja kihasználni, hanem az otthonteremtési támogatásokat is.

Éva a Hit Gyülekezethez tartozik, kisbabáját Sámuelnek keresztelte. Nem tipikus telepi név.

– Azt jelenti, hogy Isten meghallgatott. Azért adtuk ezt a nevet neki, mert hét évig vártunk a babára – meséli. Meg azt is, milyen gyanakodva néztek sokáig a BAGázsra, mert ide a telepre idegenek mindig valami céllal jöttek, hogy jelzáloghitelt vegyenek fel a cigányok házaira és eltűnjenek a pénzzel, vagy megumbuldázzák együtt a szocpoltámogatásokat. Éva rágyújt, a néhány hetes baba, akit ennyi ideig várt, nikotinos-kátrányos anyatejet szív magába.

Lassú lépések, több generáció – ilyeneket mond a BAGázs vezetője. Türelmesnek kell lenni.

A Prezi és a Bagázs együtt tart órát a helyi iskolában. Szilveszter Áron gonosz királyt alakít, kevéssé testhez álló szerepet el sem lehet képzelni a pszichológus hallgató számára, mert Áronról a telep úgy tartja, ő a világ legkedvesebb embere. A királynak két faluja van a folyó két oldalán, és azt szeretné, ha mindegyik építene egy-egy hidat. Az egyiknek fát ad ehhez, a másiknak agyagot.

A gyerekek sok mindent megpróbálnak, mire rájönnek, hogy nem lehet csak hurkapálcából (ezek jelképezik a farönköket) vagy csak gyurmából (ez az agyag) építkezni. Összefognak hát, az egyik fiúcska agyaggömböket gyúr, a másik csapat pedig beleszúrja a buckókba a farönköket, így épül a híd.

– Micsoda, ti két híd helyett egyet építettek? Összefogtatok? Mi lesz így a hatalmammal? – jajong a király, a negyedikesek meg hangosan nevetnek.

A tanmesék ilyen egyszerűek, a valóság nem az. Ugyan sikerült a következő két évben több nem roma gyereket is beíratni az iskolába, de idén tavasszal ismét sorozatosak lettek a lopások és a betörések Bagon. Több nehézfiú is kiszabadult a börtönből, a falusiak kérésére a készenléti rendőrség is itt állomásozik.

Idén harminc elsős van Bagon, visszaálltak az etnikai arányok, de szembe kellett nézni azzal, hogy a cigány gyerekek jó része nem tudja felvenni a versenyt a falusiakkal. Lakatos Marcsella ikergyermekei közül a kisfiú, Brájen károsodott az anyaméhben. Hogyan tudna az egyik fülére nem halló gyerek együtt haladni a bagi értelmiségi csemetékkel, akik már kétévesen kifestőznek és angolul néznek mesét?

Marcsella fürdőszobájában beszélgetünk hatalmas szennyeshalmok között, és majdnem felkiáltok a rémülettől, amikor a fiatal nő belenyúl a centrifugába, és kezével fékezi le a gyorsan pörgő dobot. Nevet rajtam, azt mondja: tudja, melyik az a pillanat, amikor a gép már nem töri szét az ujjait. Egész nap mos, mert végre kisütött a nap, és jobb híján a kerítéseken szárogat. Marcsella örül, hogy Szilveszter Áron foglalkozik a kisfiúval.

Miközben kifelé tartunk teregetni, látjuk, hogy az ágy szélén ülnek, Áron játéknak nevezi, de valójában matematikai alapműveleteket gyakorolnak. Az egyetemista a „ból”-t, a „meg”-et és az „egyenlő”-t karmozdulatokkal mutatja Brájennek, akinek a fülén kívülről is látszik a méhen belüli sérülés. A vicces karmozdulatok célja, hogy jobban berögződjenek a műveletek, és lefoglalják a csupa élet kisfiút.

Az első osztályosoknál komplex fejlesztőprogramot találnak ki. Hetente egyszer a szülő és a gyerek együtt vesz részt a programban, kétszer jön a tanuló az iskolába különórára, ahol önkéntesek segítenek, és a konténerben is van heti egy szociális fejlesztés. A BAGázs konzultál a tanítónővel is. Mindez azért példaértékű, mert a folyamat összes szereplője – iskola, civilek, falusi és telepi szülők – részt vesz a munkában, és megbeszélik a nehézségeket.

Néhány házzal odébb, a Dankó utcában a tízéves Szabolcs, ha sikerül neki, elsőgenerációs nyolcosztályos lehet a családjában. Az anyukájának, Oláh Csillának ugyanis csak öt osztálya van. De ez szinte lehetetlen cél, mivel a kisfiú tízévesen még csak elsős, főként azért, mert kétéves kora óta súlyos cukorbeteg. Áron most érkezik hozzájuk és egy szabászcentivel próbálja Szabolcsnak és a húgának, Jázminnak érzékeltetni, mit jelent a kisebb és a nagyobb, a rövidebb és a hosszabb, a keskenyebb és a vastagabb.

Amikor az iskolások elfáradnak, az anyát és a két kicsit is bevonja a játékba. Apró, színes műanyagszékeket raknak egymásra, a látszólagos cél az, hogy minél magasabb legyen a székkupac. A valódi pedig az együttműködés, a közös öröm, izgalom és sikerélmény, hogy a négy gyerek és az anyukájuk együtt sikongjanak, amíg inog az építmény, és tapsoljanak, ha nem dől le.

A telepen a sikerélményből van a legkevesebb, ezért is kerülnek könnyen hátrányba az iskolában, mert nincs önbizalmuk.

A közös gondolkodás hatására októberig az elsősök együtt haladnak a bagi iskolában, azután egy országosan alkalmazott képességméréssel az alaptantárgyaknál két évre kettébontják az osztályt. Csilla majd szétrobban a büszkeségtől, hogy Szabolcs és Jázmin is az „okosok” között van.

Csilla nagy dologra készül, felvették a Tescóba árufeltöltőnek. Szeretné megállni a helyét, a CSOK-ra hajt, és ha lesz 180 nap munkaviszonya, akkor felveheti a használt lakásra járó támogatást. Elköltözhet a szüleitől, ki a telepről.

Az iskola volt szolgálati lakásának felújításán is együtt dolgoznak a prezisek és a falusi szülők, hogy az itt tartott népitáncóra ezután méltóbb körülmények között legyen. Az iskolában a mindennapi testnevelés keretében heti két alkalommal népitáncot tanulnak a gyerekek. 

– Szeptembertől a Rajkó-Talentum Alapfokú Művészeti Iskola és Középiskola tánctanszakot indít, amire harminc körüli gyerek jelentkezett – mondja Szásziné Győri Éva igazgatónő, vagyis immár kétféle népitánc is lesz az iskolában.

De addig még tartanak egy kis bemutatót a magyar táncokból. Itt aztán nincs kényszeredett motyogás, elsuttogott gyerekdal, olyan hangerővel nyomják, hogy eltátjuk a szánkat. Röpülnek az éjfekete fürtök, lebbennek a szőke fonatok. A telepi gyerekek alig várják, hogy a táncban egymás mellé perdüljenek, de közben még megforgatják őket a fiúk, összekapaszkodnak a falusi lányokkal. Megérintik egymást, közös élményeket szereznek.

– Vékony hártyájú jég ez a tó vizén  – józanít ki minket a prezis igazgató, utalva arra, mennyire nem egyszerű mindez. A telepen sokaknak nem tetszik, hogy Both Emőkéék befolyással vannak a cigány közösségre, és Bag új történéseit sem könnyű mindenkinek elfogadni. Délután négy óra van, mindenki a BAGázsnál gyülekezik, roma asszonyok főznek, a gyerekek fejezik be az új konténer festését, amelytől az éppen visszaérő Both Emőkének eláll a lélegzete. Ez az új szerzemény, a büszkeségük, mit csináltak vele?

– Úgy nézett ki, mint egy elitbörtön – mondják neki a munkásőrszürke színre utalva. – Nézd, milyen szépek a színek!

Bólogatunk, közben meg topogunk, próbáljuk kiverni a cipőnkből a sarat. Nem megy. Csoszogunk. A füvön csiszatoljuk, ragad, nyúlik, tapad. Az úton egy idős férfi a telep utolsó nem cigány lakójának, egy asszonynak visz kenyeret. Az egyik pocsolyát balról kerüli meg, a másikat meg jobbról, a harmadikba belehajt, nem tehet mást, az egész utat beborítja.

– Szeretném megélni, hogy egyszer szilárd út is legyen a telepen – mondja a prezis. – Azt mondják, az lehetetlen.

De azért, ha valaki tud egy nagy adag elfekvő utcakőről, jelentkezzen.

Fotók: Vörös Szabolcs

Ezt a cikket olvasói támogatás nélkül nem tudtuk volna elkészíteni. Kérjük, legyen ön is előfizetőnk, csatlakozzon hozzánk most!