„Itt látszik a magyar soft power” – CEU-n végzett moldáv miniszter Moszkva vonzásáról és Budapest érdekeiről
WhatsApp-üzenetben kapott felkérést a tisztségre Moldova CEU-s öregdiák új külügyminisztere, akinek az országot irányító kormánykoalíció összetétele miatt az EU és Oroszország között kell kötéltáncot járnia. Nicu Popescu a Válasz Online-nak adott interjúban elmondja, miként lehetséges ez, ahogy azt is, mit szól az alma matere elleni magyar kormányzati támadássorozathoz. Előtte azonban kitekintünk és elmagyarázzunk, miért jutott eszünkbe, hogy felhívjuk a moldáv külügyminisztert.
„Az még Románia? Ja, nem, Európa legszegényebb országa.” Jellemző reakció itthon, ha Moldováról van szó. Pedig az apró posztszovjet köztársaságban forradalmi változások zajlottak nyár elején: sikerült külföldre űzni az országot markában tartó oligarchát, Vladimir „Plaha” Plahotniucot, s az új kormány végre tiszta lappal kezdhet neki a nélkülözhetetlen reformoknak. De ne is szaladjunk még ennyire előre!
Moldova lényegében a kommunista párti elnök, Vladimir Voronyin 2009-ben véget ért regnálása óta válságról válságra bukdácsol: az elmúlt évtizedben az ötödik elnököt és a nyolcadik kormányfőt fogyasztja, miközben Plaha – előbb még a háttérből, majd a fényre kijőve az elvileg EU-barát Demokrata Pártot irányítva – nyugodtan szőhette a szálakat. Személyes emlékem, amikor 2010 őszén a chișinăui magyar nagykövetségen jártam, a nagykövet kinyitotta a város Andrássy útjának számító Ştefan cel Mare körútra néző ablakát, és a szemközti bankokra, szerkesztőségekre, boltokra mutatott: szinte mind az origarcha érdekeltségébe tartoztak. Plaha kezében – mostanáig – nemcsak a kormánypárt fölötti irányítás összpontosult: az alkotmánybíróság is az ő ízlése szerint jogászkodott – lényegében foglyul ejtette az államot.
Ráadásul életveszélyes geopolitikai környezetben.
Moldova ugyan az EU Keleti Partnerség programjának tagja, 2014 júniusában pedig aláírta az EU-val a társulási megállapodást, Oroszország befolyása máig óriási.
Nem csak a szovjet múlt, hanem az önállóság visszaszerzése után kirobbant 1992-es transznisztriai háború után létrejött status quo miatt is: az ország keleti felén funkcionáló Dnyeszter-menti Moldáv Köztársaság (röviden: Transznisztria) moszkvai bábáskodás mellett állam az államban, a chișinăui kormány emiatt az ország nemzetközileg elismert, egyharmad magyarországnyi területének 12 százalékán nem gyakorolja a szuverenitását.
A szoros nyelvi-kulturális kapcsolatok miatt időről időre felbukkanó kérdés a Romániával való egyesülés is, de ennek kultiválása Moldovában egzotikumnak számít. Eközben az országot a 2014-es EU-megállapodás óta krónikus elvándolás sújtja: a 3,5 millió moldávból – ebbe a számba az orosz kontroll alatt lévő Transznisztria félmilliós lakosságát is beleszámolják – 764 ezren dolgozak külföldön. Moldova gyakorlatilag kiürült.
Ebbe a mocsárba dobták be a követ júniusban. A februári parlamenti választás után a három legnagyobb párt – Plaha igencsak meggyengült demokratái, az elnök, Igor Dodon szocialistái, illetve a nyugatos-liberális ACUM (Most) pártszövetség – közül kettőnek kellett összefognia ahhoz, hogy életképes kormány alakuljon. Végül
két nappal az alkotmánybíróság szabta határidő után megtörtént a lehetetlen: az ACUM összeállt a Szocialista Párttal, Moldovát tehát egy – külpolitikailag – két irányba húzó kormánykoalíció irányítja Maia Sandu korábbi oktatási miniszter vezetésével.
A kormány hivatalba lépése nem volt zökkenőmentes: mivel a 90 napos határidő lejárta után alakult meg, az előző kormány napokig blokád alatt tartotta a középületeket, a Plaha-párti alkotmánybíróság felfüggeszte tisztségéből Dodon elnököt, amiért nem oszlatta fel a parlamentet, az addigi miniszterelnököt, a szintén Plaha köreibe tartozó Pavel Filipet államfővé nevezte ki, ő pedig előrehozott választást írt ki. A parlament azonban folytatta a munkáját, a Sandu-kormányt pedig az EU, az Egyesült Államok és Oroszország is elismerte. A diplomáciai nyomást érzékelve a demokraták meghátráltak, Plahotniuc pedig elhagyta az országot.
A Sandu-kormány túlélése szempontjából kulcskérdés a külpolitika, amelynek irányítására a miniszterelnök Nicu Popescu külpolitikai szakértőt kérte fel, aki nem vesztegette az idejét: azonnal hazahívta Moldova washingtoni nagykövetét, amiért az nyíltan Plaha szekerét tolta. Életrajza alapján a Moszkva és Brüsszel között egyensúlyozó diplomácia irányításához Popescu kifogástalan választás: elvégezte a Nemzetközi Kapcsolatok Moszkvai Állami Intézetét (MGIMO), miközben a budapesti CEU-n doktorált. Készséggel állt a Válasz Online rendelkezésére.
×××
– Éppen Párizsban volt júniusban, amikor Moldova frissen megválasztott miniszterelnöke, Maia Sandu felkérte külügyminiszternek. Hogy zajlik egy ilyen telefonbeszélgetés?
– Kaptam tőle egy üzenetet WhatsAppon, amiben megkérdezte, elérhető vagyok-e. Elmondta, hogy épp kormányt alakít, és szeretné, ha én lennék a külügyminiszter. 24 órát adott dönteni, ez alatt kellett ezt megbeszélni a családommal és kitalálni a logisztikát.
– Miért ön kaphatta azt a WhatsApp-üzenetet?
– Erről őt kérdezze, de – mondjuk úgy – nem vagyok épp ismeretlen a moldovai külpolitikai körökben. Korábban is dolgoztam a kormánynak. Sandu miniszterelnököt 2012 óta ismerem, akkoriban ő volt az oktatási miniszter, én pedig a kormányfő tanácsadója. Egy épületben dolgoztunk, jó volt a munkakapcsolatunk. Nyilván hasonló politikai nézeteink és preferenciáink is voltak.
– Éveken át élt külföldön, most pedig hazatér. Úgy tűnhet, hogy haza ejtőernyőztetik.
– Az mit jelent? Öt országban éltem, sok helyen jöttem-mentem. Ismerem Moldovát, tudom, mi fán terem a külpolitika, miniszterként pedig az a dolgom, hogy az európaiakkal, az oroszokkal, az amerikaiakkal vagy a kínaiakkal beszéljek. Ismerem a saját hazámat és azokat az országokat, melyek fontosak számunkra. Pont azért, mert sok helyen éltem – Magyarországon például három évet.
– Hazatérése után nem mindennapi hatalomátadás tanúja lehetett, pár napig a saját minisztériumába sem engedték be. Hogy történt ez?
– Június 10-én hétfőn hazarepültem, másnap reggel letettem a miniszteri esküt, de az előző kormány úgynevezett civilekkel és a rendőrséggel majdnem minden minisztériumot körbevett, hogy az új kabinet ne foglalhassa el a középületeket. Elhajtottam a minisztériumom előtt, láttam, hogy egy pár tucat ember áll előtte; azzal bízták meg őket, hogy ne engedjenek be, úgyhogy meg sem próbáltam bejutni. Akkor nem ez volt a legfontosabb feladatom, hanem az, hogy meggyőzzem a nemzetközi közösséget: az új kormány legitim. Mivel a helyzet elég kétélű volt, felkerestem Chișinăuban szolgáló diplomatákat, akik végül fontos szerepet játszottak abban, hogy az előző kormány feladta a harcot, és békés körülmények között átadta nekünk a hatalmat.
– Azt mondta, 24 órája volt dönteni a miniszterségről. Nyilván számba vette az előnyöket és a hátrányokat, mielőtt igent mondott Sandu miniszterelnöknek. Milyen hátrányokat azonosított?
– Nehéz volt költözni. Családom van, volt egy munkám, a moldovai helyzet pedig nem volt épp stabil, hiszen világos volt: az előző kormány mindent megpróbál, hogy hatalmon maradjon. Emellett bonyolult többség alkotja a koalíciót – egy oroszbarát párt és egy EU-párti –, úgyhogy rengeteg bizonytalanság volt és van az ország körül – mondjuk nem nekem. De ezeket így együtt elég nehéz kezelni.
– Meséljen a bonyolult többségről!
– A helyzet most rendezett, de ha a külpolitikát nézzük, a kormány fele arra kapott felhatalmazást, hogy kibéküljünk Oroszországgal, a másik fele pedig arra, hogy Európa felé mozduljunk. Ezt kezelni nem mindig magától értetődő, de többé-kevésbé rendben vagyunk. Amikor igent mondtam a kormányfő felkérésére, még nem volt világos, hogy fog működni ez a koalíció, de aztán megállapodás született a Szocialista Párttal azokról az alapelvekről, amelyek a külpolitikánkat meghatározzák.
Moldova tehát nem fogja felülvizsgálni a már meglévő nemzetközi vállalásait, beleértve az EU-val kötött társulási megállapodást, ez pedig megkönnyíti a munkámat az unió felé való manőverezésben.
Nyilván nem vállaltam volna el a megbízatást, ha nem arról szól, hogy közelebb vigyem Moldovát Európához. Ez most az első és legfontosabb, miközben normalizálnom kell a kapcsolatot Oroszországgal, és jó viszont kell kialakítani Ukrajnával meg a többi Keleti Partnerség-országgal.
– Ezt amúgy megértik majd moszkvai kollégái, akikkel szeptemberben fog találkozni?
– Nem engem kell megérteniük, hanem a földrajzi helyzetünket és a kereskedelmi mérlegünket. Moldova exportjának 68 százaléka megy az EU-ba, és csak 8 Oroszország felé. Életképtelenek vagyunk a társulási egyezmény nélkül, hiszen a moldáv munkahelyek túlnyomó része az uniós piacoktól függ. A szavazók azt üzenték, hogy Európa felé nyissunk, de azért legyünk jóban az oroszokkal is.
Oroszországgal viszont semmilyen integrációt nem szeretnénk, és Eurázsiai Unió-tagok sem szeretnénk lenni.
EU-s integrációt szeretnénk, és sokat elértünk már, hogy az európai gazdaság részei legyünk.
– Ugyanezeket mondja majd Moszkvában is?
– Az, hogy mit mondok, a felhatalmazásomtól függ, az pedig az – és emiatt vállaltam el a miniszterséget –, hogy ugyanazt mondjam Moszkvában, Berlinben, Washingtonban, Brüsszelben vagy Kijevben. Vagyis: igen, mondhatok ilyesmit.
– Nem zavarja, hogy a koalícióban részt vevő Szocialista Pártról kiderült, hogy Oroszországból pénzelik?
– Miniszter vagyok, de állampolgár is, úgyhogy nekem is egy szavazatom van, amit egy pártnak tudtam odaadni. Miniszterként csak politikai támogatás által tudok dolgozni, az pedig a szavazóktól jön – akiknek egy része a szocialistákat támogatja. Nem kommentálok egyedi pártpolitikai fejleményeket.
– Külügyminiszterként az egyik első lépése az volt, hogy visszahívta Moldova washingtoni nagykövetét, mondván, az illető hölgy Vladimir Plahotniuc pártjának érdekeit szolgálta. Mennyi ideig tart majd megtisztítani az államigazgatást az oligarcha embereitől?
– Nem a 100 százalékos megtisztítás lebeg a szemünk előtt, hanem az, hogy olyan intézményeket hozzunk létre, amelyek szembeszállnak a korrupcióval és őrködnek a politikai rendszer tisztaságán. A külügyminisztérium a külügyekkel foglalkozik, nem pártpolitizál. Nem számolom a százalékokat, mert nincs olyan ország, ahol teljesen rendben működnének az intézmények.
– Nem tart attól, hogy a még meglévő gazdasági befolyásával Plahotniuc képes lesz megbénítani az állam működését?
– Nem igazán. Annak a pénznek a nagy részét ugyanis, amely a korábbi kormánypárthoz vándorolt, állami cégekből és a vállalkozásokra helyezett törvénytelen nyomásgyakorlással szerezték meg. Nem voltak gyáraik, sem földjeik, inkább az államigazgatásban dolgozó barátaik és korrupt szerződések segítségével tüntették el az állami bevételeket.
– Egyik legfontosabb partnerük, Románia csak késve – az EU, az Egyesült Államok és Oroszország után két nappal – ismerte el a Sandu-kormányt. Miért?
– Különböző rétegei vannak az elismerésnek. Néhány nemzetközi partnerünk először csak a parlamentet ismerte el, mások a parlamentet és a kormányt egyszerre. Aztán június 12-én Románia is nemcsak hogy mindkettőt elismerte, hanem fel is szólítottak a békés hatalomátadásra. Ebben az értelemben tehát a román döntés előrelépés volt, sőt azzal, hogy Románia nyomást gyakorolt az előző kormányra, konstruktív szereplővé vált.
– Mi jön most?
– Elég sok mindent elértünk két hónap alatt. Először is meggyőztük a nemzetközi közösséget, hogy egyhangúlag mögénk álljon, a korábbi kormánytól pedig vonja meg a támogatást, vagyis
nem utcai tüntetések, hanem a külső – EU-s, amerikai, román és orosz – diplomáciai nyomás kényszerítette őket távozásra.
A másik fontos feladat a külföldi támogatások újraindítása volt, mert rengeteg EU-s kifizetést függesztettek fel az akkori kormány demokráciaellenes lépései miatt. Az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatalának (USAID) forrásait is befagyasztották, mostanra pedig ezek újraindultak, és már meg is érkeztek az első utalások, amelyek stabilizálni fogják a költségvetést. Az IMF-fel is megállapodtunk. A következő, hogy reformokba kezdünk: fel kell gyorsítani és be kell fejezni Románia és Moldova összekapcsolását – például a gázvezetékkel, amely garantálja a moldáv energiabiztonságot –, de meg kell szüntetni az EU-s roamingdíjakat is. Olyan intézkedésekre összpontosítunk tehát, amelyek elérhető eredményeket jelentenek a lakosság életében. Fenntartjuk az EU-s társulási megállapodást, szembeszállunk a korrupcióval, amitől a befektetési környezet javulását reméljük. Oroszországgal új gázszerződést kell kötni, és legalább a lehetőségét meg kell teremteni annak, hogy nőjön az orosz piacra szállítandó moldovai export. Ukrajnával éppen közös, csempészet elleni műveleteket tervezünk a transznisztriai határ mentén. Elég sűrű őszi menetrend.
– CEU-öregdiákként mit szólt alma matere kálváriájához?
– A CEU nagyszerű egyetem, ott csináltam a mesterképzést és a doktorit. Emellett nagyban hozzájárul a magyar értelmiségi és politikai élethez.
Ha csak azt vesszük, hogy egykori CEU-sként ma miniszter lehetek, a szaktársaim pedig diplomaták vagy helyettes miniszterek Albániában és Grúziában, akkor látszik a CEU jelentősége a magyar diplomáciai soft powerben, ez pedig Magyarország érdekeit szolgálja.
Csodálatos emlékeim vannak Magyarországról és a magyarokról, vannak ott barátaim és mindig öröm visszatérni.
– Miniszterként is az lesz?
– Minden EU-tagállam közeli partnere Moldovának, úgyhogy amint ott tartunk majd, hogy meghívást kapok, boldogan jövök Budapestre.
Borítókép: Moldovai Külügyminisztérium
