István király és a fake news: a hét legmakacsabb mítosz az államalapítóról
Betiltotta a rovásírást, hibás kép van róla a tízezresen, német ügynök volt, augusztus 20-án alapított államot – csupán néhány az első királyunkról szóló legszívósabb álhírek, történelmi mítoszok közül. Csokorba gyűjtöttük őket, a cáfolatokkal együtt. A Válasz Online Szent István-napi összeállítása.
Az I. István királyról szóló emlékezet ellentmondásos: a hagyomány és a sok köztéri emlékmű erős, bölcs, szoborszerű uralkodóként véste őt a tudatunkba, míg a generációkon átívelő alapmű, az István, a király rockopera ájtatos, vívódó figuraként festette meg. Egy biztos: a nagyfejedelmi időszakot is számítva 41 éven át tartó uralkodása, a magyar állam (és a hozzá kapcsolódó intézményrendszer) megalapítása, az egyházszervezet alapjainak letétele, a hatalmát veszélyeztető riválisok felmorzsolása elképesztő munkát és rengeteg konfliktust jelentett. Gondoljunk bele: István huszonévesen vezetett hadat Koppány ellen, nem lehetett több 31 évesnél, amikor 1000 karácsonyán fejedelemből király lett, 60-70 éves korában pedig kész megyerendszert, írott törvényeken alapuló, nyugat-európai típusú államot, a pápa által elismert, önálló keresztény királyságot hagyott maga után. (A források eltérően írnak Vajk-István születési dátumáról: 969 és 975 is lehetett. Afelől nincs kétség, hogy 1038-ban halt meg.)
István szervezőmunkája nélkül a magyarság valószínűleg eltűnt volna a népek süllyesztőjében. Az említett rengeteg konfliktus miatt az első királyról alkotott képet azonban sokáig „evilági por és salak szennyezte”, a felemásan – más értékelések szerint: kifejezetten rosszul – megoldott utódlás pedig évekre trónviszályba sodorta a fiatal Magyar Királyságot, mely egy időre ténylegesen (1044) és formálisan (1045) is német hűbéres lett. Mindezek, illetve a rendelkezésre álló kevés forrás miatt az államalapítóról ma is burjánzanak a mítoszok, valamint a modern jellegű álhírek. Alább hét pontban gyűjtjük össze a legszívósabbakat.
×××
1. Szent István betiltotta a rovásírást?
A fel-felbukkanó mítosz szerint első királyunkra nem nagy alkotóként, hanem rombolóként kellene emlékezni, hiszen tűzzel-vassal irtotta a magyarság „eredeti” kultúráját, többek között rovásírásos „kódexeket” is eltüntetett, sőt volt egy rendelete a rovásírás betiltásáról. A tény az, hogy ilyen rendelkezés nem létezett, a történelmi álhír ősforrása pedig egy igencsak primitív hamisítvány. A sztori dióhéjban: bizonyos Forrai Sándor amatőr őstörténész 1969-ben elküldött egy „régi magyar betűk és vésetek” tiltásáról szóló, István királynak tulajdonított rendeletrészletet Csallány Dezsőnek, a Nyíregyházi Jósa András Múzeum vezetőjének. A „szenzáció” egyetlen magyarul gépelt lapon érkezett, tele volt a hamisításra utaló tartalmi hibákkal (csak egy példa: a rendelet keltezése „Vatikán, 1000-ben”, holott 1000-ben még nem is Vatikánnak hívták). Csallány 1972-ben mégis közreadta a múzeum évkönyvében. Azóta terjed lankadatlanul, hiába cáfolták már meg a szűkebb és tágabb nyilvánosság előtt. (A történet – illetve a „rendelet” szövege – bővebben Makkay János régész összefoglalójában tanulmányozható.) Ha elolvassuk Szent István eredeti törvénykönyveit, megfigyelhetjük, hogy az új, keresztény szokásokat előírta ugyan, de a korábbi, pogány gyakorlatokat paragrafusszerűen nem tiltotta. A téma alkérdését, a rovásírás korabeli használatát most nem tárgyaljuk, ezért csak egyetlen mondat: rovásos nyomokat ugyan ismerünk a honfoglalás korából, de a kutatás mai állása szerint semmi sem utal arra, hogy a nép egésze (vagy akár nagyobb tömege) által ismert vagy használt közlési mód lett volna.
2. Téves Szent István-ábrázolás van a tízezresen?
Véletlenül III. Béla halotti koronáját rajzolták Szent István fejére a 10 000 forintos bankón, és ez ordító hiba – szól a városi legenda. A Wikipédia Korona (fejék) nevű lapja is így fogalmaz: „A magyar 10 000 forintos bankjegyen I. István fején III. Béla halotti koronája látható.” Igaz ez? Első ránézésre igen: a papírpénzre tett I. István-ábrázolás koronája valóban megszólalásig hasonlít a III. Béla király sírjában talált halotti koronára. Mégsem mondhatjuk, hogy a Pénzjegynyomda művészeti vezetője, Vagyóczky Károly „hibás” bankót tervezett 20 évvel ezelőtt. A tudomány mai állása szerint nem ismert, hogy I. István milyen koronát kapott. Biztosan nem azt, amit ma Szent Koronának nevezünk, hiszen annak díszítő képei között Szent István után élt alakok is vannak. Az egyetlen hitelesnek tekinthető képünk első királyunkról az 1031-ben befejezett magyar koronázási paláston látható portré; aki azt készítette, találkozott Istvánnal. Minden más ábrázolás (krónikákban, szobrokon stb.) későbbi. A paláston levő portré koronás, de ott inkább stilizált fejéket látunk. A „halotti korona” nehezen értelmezhető kategória, mert ilyen fejéket nem csak királyok sírjában találtak. Akkor tehát mi az ítélet? Leginkább az, hogy ennek a vitának túl sok értelme nincsen: ha nem háborodunk fel a Halászbástyánál látható, Stróbl–Schulek-féle István-szobor „történelmietlenségén” – vagyis azon, hogy a Szent Koronát viseli, amit a valóságban nem viselhetett –, akkor a tízezresen sem érdemes kiakadni.
3. Német „ügynök” volt?
A pannonhalmi oklevél elbeszélése szerint Koppány vezér legyőzésekor, a Veszprém vára alatti csatában „németek és magyarok” csaptak össze – többek között innen ered a meggyőződés, hogy az „eredeti magyarságot” képviselő Koppánnyal szemben István a németek bábja volt, és Ottó császár akaratának megfelelően rendezte be saját uralmát és az új kultúrát is. Ez azonban hamis értékelés. Lássuk a tényeket! 1) 955 nyarán a magyarok komoly katonai vereséget szenvedtek Augsburg mellett. Ezt tetézte, hogy a 962-ben német-római császárrá koronázott I. Ottó 972-ben egyezségre jutott Bizánccal, és a két császár szövetsége hatalmas veszélyt jelentett a közéjük ékelődött magyar törzsekre. 2) Mindezek nyomán Font Márta történész egyik írásában úgy értékel: Géza és István előtt „a nyugati nyitás nem választás, hanem szükségszerűség volt”. 2) Míg a korabeli csehek a világi uralom és az egyházszervezet szempontjából is integrálódtak a német birodalomba, a lengyel fejedelmek közül többen császári adófizetővé váltak, a Kijevi Rusz egyházszervezete pedig bizánci alárendeltségben működött, addig Magyarországon a „nyugati nyitás” stratégiája szuverén államot eredményezett. 3) Utóbbi fontos összetevője az önálló egyháztartomány (érsekség) felállítása Esztergomban, holott mind Salzburg, mind Passau püspöke igényt tartott a formálódóban levő magyar egyház feletti joghatóságra. 4) Az István korában összeállított törvénykönyvek nem szolgai másolatok: a törvények kétharmada önálló jogalkotás terméke, nem nyugati átvétel. 5) Tény, hogy István seregében sok német páncélos harcolt. A Koppány ellen induló sereg bajor vezére például egy bizonyos Vencellin volt; tőle származik a Rád nemzetség, melynek tagjai azonban hungarus tudattal erős támaszai lettek a királyi hatalomnak, helyt álltak például a tatárjárás alatt. 6) Ha úgy adódott, István fegyvert fogott a németek ellen: sógora, II. Henrik császár halála után a trónon II. Konrád követezett, aki behódolásra akarta kényszeríteni a fiatal Magyar Királyságot. Nem sikerült neki: István 1030-ban Bécsig üldözte a császár seregét. Ez volt első királyunk legnagyobb katonai győzelme.
4. Géza az igazi szervező, fia csak a babérokat aratta le?
Régi vita a tudósok és a műkedvelő laikusok között is, hogy vajon ki tett többet a születő európai keresztény királyság alapjaiért: a nyugati kapcsolatokat építő, térítőket behozó Géza fejedelem, vagy pedig fia, István? A témával foglalkozó kutatók egybehangzó álláspontja, hogy a „fél lábbal a pogányságban álló” magnus senior, Géza az átmenet embere, és ugyan szerepe volt az alapok megformálásában, de – egyszerűen fogalmazva – nem tett annyit, mint a fia: nem hozott törvényeket, nem veretett pénzt, nem szervezett megyerendszert. Az Árpádok uralmának megalapozásánál nemcsak Gézának, de már Taksony fejedelemnek is fontos szerepe volt.
5. Szilveszter pápa rendkívüli jogokat adott Istvánnak?
„Országod jelen és jövendő egyházait helyettünk és utódaink helyett intézhessék és rendezhessék” – írta II. Szilveszter pápa az Istvánnak küldött kiváltságlevélben. Ez azért nem semmi: a mindenkori magyar király Rómával szemben rendkívüli, sőt szinte példátlan jogkört kapott. A bökkenő annyi, hogy az úgynevezett Szilveszter-bulla 17. századi hamisítvány. Belőle származik az a széles körben elterjedt legenda is, hogy a koronát hozó főpap Asztrik kalocsai püspök lett volna. A valóság az, hogy semmilyen bizonyíték sincs arra, hogy István Szilveszter pápától kapott koronát. A kiváltságlevelet 1630 körül azért hamisították, hogy védjék a korabeli magyar egyház érdekeit Béccsel és a Szentszékkel szemben. Ezt Karácsonyi János már 1891-ben bizonyította minden kétséget kizáróan, de a Szilveszter-bulla ma is sok helyen hivatkozási alap.
6. Idegen érdekből kényszerítette ránk a kereszténységet?
„Pogánynak tartanak, mert szembeszállok a hódítókkal” – énekli Koppány az István, a királyban. A hódítók alatt természetesen a kereszténységet behozó nyugatiakat kell érteni. Szabó Dezső, a két világháború közötti időszak meghatározó írója ennél keményebben fogalmazott: szerinte Istvánt félrevezető ünnepelni, mert amit alkotott, az „megfojtotta termőcsírában a magyar lelket, s germánoknak és szlávoknak adott hatalmat a magyar lélek fölött”. Ma is indulatos vitákat képes kiváltani a kérdés, hogy mennyire volt erőszakos térítés ezer évvel ezelőtt, és tekinthető-e ez „hódításnak”. Tény, mert minden történelmi forrás utal rá, hogy a tömeges keresztelés kényszer hatására történt a magyarok között. István I. törvénykönyve szerint azokat a közrendűeket, akik mise közben „morognak” vagy „mihaszna meséket adnak elő”, ostorütéssel és hajlevágással kell büntetni. Ugyanakkor az is igaz, hogy népünk a kereszténység elemeivel már a vándorlás közben megismerkedett, a letelepedés utáni hittérítés pedig támaszkodhatott a Kárpát-medence keresztény hagyományaira (pannóniai szentkultuszok) és bizánci előzményekre (Termacsu és Bulcsú a 940-es évek közepén járt Bíborbanszületett Konstantin udvarában, ahol meg is keresztelkedtek). Ahogy az első pontnál írtuk, Szent István törvényei valóban előírták az új szokásokat, de paragrafusszerűen nem üldözték a korábbi pogány gyakorlatot. Régi, de meghagyott szokás volt például, hogy az ősök tiszteletére szentelt tűzhelyeken örök tűznek kell lennie: ezért mentették fel a tüzet őrzőket a templomba járás kötelezettsége alól. A keresztény Európához való csatlakozás pedig nem nyugati, hanem magyar érdek volt: István király és az előtte utat egyengető Géza fejedelem is rájött, hogy az egyedüli járható út a csatlakozás az európai keresztény királyságok sorába. Ez hatalmas felismerés volt: a keletről érkezett lovas, íjfeszítő népek közül csak a magyar alapított tartósan államot a Kárpát-medencében. Megtérés és nyugati szövetségkeresés nélkül a magyar nép feltehetően ugyanolyan lábjegyzet lenne a mai történelemkönyvekben, mint az avarok és a besenyők.
7. Augusztus 20-án volt az államalapítás?
A válasz rövid és egyértelmű: nem. A forrásokból világos, hogy István koronázása, vagyis a keresztény királyság születésének napja 1000 karácsonyán vagy 1001. január 1-jén volt. Mint ahogy korábban, most is idézzük Jankovics Marcellt a Jelkép-kalendáriumból: „István szentté avatása, névünnepének naptárba iktatása, amihez VII. Gergely pápa adott felhatalmazást, I. (Szent) László király és a magyar püspöki kar érdeme. A szentté avatási eljárás részeként 1083. augusztus 20-án, a Nagyboldogasszony nyolcadába eső vasárnapon nyitották meg István király sírját. A magyar egyház ezt a napot iktatta a naptárba István ünnepeként. A szent király halála, azaz »égi születése« napja augusztus 15-ére, Nagyboldogasszony napjára esett, ezért ezt a napot nem választhatta a papság a mégoly tisztelt király ünnepéül sem. Mindazonáltal a jelképek szintjén utaltak a két szent esemény egybeesésére.” Vagyis augusztus 20. eredetileg nem az államalapítás (1000/1001), hanem István király szentté avatásának napja (1083) volt. Egyszerűbben mondva: Szent István-nap. Mely egyházi ünnepként indult, de már Mária Terézia idején állami ünnep is lett, és 1891. óta munkaszüneti nap.
+1. Istvánnak volt egy Ottó nevű fia is?
(Ezt a pontot ráadásként, külön érdekességként hozzuk, mert a fentiekkel szemben semennyire sincs köztudatban, viszont érdekes.) Az a sejtés, hogy első királyunknak volt egy napjainkra elveszett, és a ma ismertektől eltérő információkat hordozó legendája, már a 19. században felvetődött. Ahogy Thoroczkay Gábor történész fogalmaz, ennek a „hipotetikus műnek” tulajdonítják a kutatók István Ottó nevű fiának említését, egy kedvezőbb Géza-leírást és azt a történetfoszlányt, hogy Koppány érdekében nemcsak a későbbi Somogy, hanem Zala megye lakói is fegyvert fogtak, vagyis a pogány vezér erősebb lehetett, mint ma gondoljuk. De mi utal az elveszett legendára? Például egy, a közelmúltig ismeretlen, Mikó Gábor által felfedezett, feltehetőleg Mátyás királyságának első évtizedében összeállított rövid krónika, mely így ír Istvánról: „Szent Istvánt, Géza fiát, a magyarok első királyát[…] megkoronázták. Több fia is volt, így Imre, Ottó és még mások is, az ő nevüket nem ismerjük, hiszen fiai utód és koronázás nélkül haltak meg.” Márpedig Imre herceg Ottó nevű testvére sem a „bővebb” krónikákban, sem pedig az államalapító király legendáiban nem szerepel. A szöveghagyományozás középkori törtvényszerűségei miatt arra kell gondolnunk, hogy az Ottóról szóló információnak kellett, hogy legyen egy „ősforrása” – például egy negyedik legendában. Ez persze semmi más, mint sejtés. Egyelőre semmilyen más forrás, apró bizonyítékfoszlány sem utal arra, hogy Ottó (vagy a negyedik legenda) létezett.
Felhasznált irodalom: Sudár Balázs-Font Márta: Honfoglalás és államalapítás (Kossuth Kiadó, Magyar história Bookazine sorozat 1. kötet, 2019), Thoroczkay Gábor: Ismeretlen Árpád-kor (L’Harmattan Kiadó, 2016), Veszprémy László szerk.: Szent István és az államalapítás (Osiris Kiadó, Nemzet és emlékezet-sorozat, 2002), Romsics Ignác: A múlt arcai (Osiris Kiadó, 2015), Szendrei László: Baráti tanácsok amatőr őstörténészeknek (Attraktor Kiadó, 2017)
Nyitókép: Domingo Levia / Only World / Only France / AFP
