Vannak olyan helyek a világban, ahol már a sírokat is hasznosítani kell, annyira túlnépesedett a város. Kairó pont ilyen hely. A húszmilliós főváros nincstelenjei egyszerűen birtokba vették a helyiek ősi temetőjét, a Holtak városát. Kairóban élő állandó szerzőnk, Jászberényi Sándor csaknem tíz éve látogatja rendszeresen a helyet; így állhatott össze képriportunk – a metropolisz élő nekropoliszáról.
Két korcs vicsorította rám a fogait.
Délután két óra volt a Holtak városában. Rossz sikátorba fordultam be.
Senki sem volt az utcán. A város állandó morgása is elhalkult.
A kutyákat érdemes komolyan venni Kairónak ebben a negyedében. Csoportba verődve vadásznak. Olyan közegészségügyi veszélyt jelentenek, hogy a húszmilliós metropoliszban minden évben vadászatot hirdet rájuk a rendőrség. Ilyenkor bajszos, kövérkés rendőrök lövöldöznek sörétes puskáikkal a sikátorokban. A tetemekért fizet valamennyi pénzt az egyiptomi Földművelésügyi Minisztérium.
Felvettem egy méretesebb követ és elindultam a főút felé. A lassan falkává formálódó korcsok vicsorogva követtek, amíg a dudáló autók közé nem értem. „Közegészségügy.” Hm. Sok minden jut az ember eszébe a Holtak városáról. Ez a legutolsó.
A Holtak városa régi Kairó hét kilométer átmérőjű területe. Az egyiptomiak úgy is emlegetik, hogy a temető, vagy egyszerűen nekropolisznak hívják. A kezdetektől ide temetkeztek a város lakói. Közemberek és nemesek egyaránt, sejkek és pasák is. Az egész terület két nagy temető, melyet a fölébe magasodó Szaladin citadella falától számítva neveznek északinak vagy délinek.
A Holtak városa egyébként megtévesztő elnevezés. A negyed nagyon is él.
Emberek laknak a 13. századi sírtömbökben, kriptákban, a sírkövek közé kifeszítve mosás szárad. A híd tövében pedig ott a vásár. Minden kapható itt, a mérges kígyótól kezdve az ópiumon át az arabeszk faragású százéves keményfa bútorig. Csak a megfelelő embert kell megtalálni hozzá.
A kriptákba a 20. század közepén költöztek be emberek, Kairó ugyanis nem tudott lépést tartani a vidékről városba érkezők tömegével, azok elszállásolásával. A kripták üresen álltak, masszív és szépen díszített falaik pedig olcsóbb alternatívát kínáltak, mint lakást bérelni a városban.
Szépen lassan tehát élettel telt meg a temető. A beköltözők hozták a családjaikat, áramot vezettek be „házaikba”, s mára már generációk nőttek fel a sírok között. Kairónak ez a legnagyobb és a legrégebbi nyomornegyede.
A 13. századi nemesemberek sírboltjai között gyerekek rohangálnak, nagytestű kutyák harcolnak gazdáik szórakoztatására a hidak alatt, ószeresek mutatják áruikat nevetségesen olcsón, gyakran azt sem tudva, mit adnak el éppen. Lassan egy évtizede vagyok rendszeres látogató itt. Ha szufi imaházat keresel, itt fogsz találni, ha használt íróasztalt, azt is. Rövid ideig béreltem is itt szobát, hogy lássam, milyen az élet közelről. Nehéz. A sikátorokban éjjelente szemetet égetnek, hogy legyen valamennyi fény, gyakoriak a verekedések, és az itt élők számára Európa a tévékből folyik elő. Annyi pénzből élnek egy hónapban, amennyit mi egy nap alatt költünk el.
Ennél tisztábban viszont sehol a világon nem láthatod, hogy élet és halál kéz a kézben jár. Ha boldog vagy, a sírok emlékeztetnek arra, hogy el fog múlni. Ha szomorú, akkor meg a sírok között élők, arra, hogy az élet mindenhol utat talál magának, és megállíthatatlanul megy tovább.
Nem lehet tudni, mi lesz a sorsa a Holtak városának. Az egyiptomi kormányzat gettótlanítási programot hirdetett, ennek jegyében pedig buldózerekkel számolják fel a város nyomornegyedeit. Lakóikat panelházakba költöztetik a város szélére. Akikkel beszéltem, azt mondják, valószínűleg nem fogják felszámolni, mert túl nagy, túl sokan lakják és túl öreg. Biztosan persze semmit sem lehet tudni.
×××
Férfiak kávéznak a Holtak városa déli temetőjének egyik sikátorában.
Észak-egyiptomi parasztok alkudoznak a kecskék és a birkák áráról a Holtak városában.
Nő ül gyermekével a sírok között. Innen néhány méterre költöztek be egy sírboltba a családjával.
Munkalovak várnak gazdáikra a szemétben az ál-Ágábéja út hídja alatt.
Mivel csak a főutakon van közvilágítás, éjjelente égetik a szemetet a sikátorokban, ettől feketedett meg ez a fal. Mögötte egy nemesi család sírtömbje és a sírhoz tartozó imahely tornya látható.
Férfi ül a napsütésben és újságot olvas beljebb a negyedben. A mögötte álló épület eredetileg sírbolt volt.
Kígyókat árulnak a pénteki nagypiacon a Holtak városának bejáratánál. Kairó az afrikai állatkereskedelem egyik legfontosabb csomópontja, ami nem gyűjtőnek megy, azokat az állatokat itt értékesítik a piacon. Szinte minden kapható, a majmoktól a ragadozómadarakon át a mérges kígyókig. Egyszer egy krokodilt is láttam.
Sírbolt belülről. Azok, akik a sírba költöztek, tiszteletben tartják eredeti lakóikat.
Egyiptomba menekült csádi muszlim férfi mutatja be otthonát a Holtak városában. Jelentős előrelépésnek tartja, hogy sikerült beköltöznie egy sírba Kairóban – legalábbis a korábbi csádi életéhez képest.
Kóbor kutyák a Holtak városának egyik sikátorában. Ezek a félvad állatok emberre is veszélyesek, éjjelente falkába verődve vadásznak. Az egyiptomi egészségügy minden évben fegyverrel ritkítja őket.
Férfiak ebédelnek a negyed egyik utcáján. Bevett szokás, hogy az egy utcában dolgozók együtt esznek. Enni is, imádkozni is jobb közösen.
Fiatal férfi itatja a munkalovakat a déli hőségben.
A pénteki imádságra (Szalat al-Dzsúma) siető férfi. A müezzinek imára hívását hatalmas hangszórók recsegik keresztül az egész negyeden.
A Szájída Ájsa mecset a pénteki nagypiac bejáratánál. Mögötte a távolban a Szaladin citadella látható.
Cukornádhántás az utcán. A leveleket a ló kapja.
Hagyományos utcakép, amely mögé egy kripta kupolája magasodik a Holtak városában.
Ruhaárusok ismertetik akciós ajánlataikat az egyik sírbolt elé emelt standjukon.
Sírok között élő férfi, mögötte 13. századi kripták minaretjei.
Munkanap utáni látkép az ál-Ágábéja út hídjának pillérei alatt.
