Varsó polgármestere a Válasz Online-nak: „Ez szerencsére még nem Magyarország”
A magyarországihoz hasonló módon történelmi traumákról, az EU-val fenntartott viszonyról és a gazdasági fejlődésről szól az október 13-i lengyel parlamenti választás kampánya. Miközben az ellenzék azt hangsúlyozza, hogy „azért ez még nem Magyarország”, az elfogult ügyészségre és a köztévé állami propagandájára panaszkodik. A PiS-kormány támogatói viszont úgy gondolják, az ellenzék az LMBTQ-ideológiával tervezi átformálni Lengyelországot. Miközben utóbbi témában a befolyásos katolikus egyház a kormányzat szövetségese, az egyik legmagasabb rangú érsek Budapesten kérdezte meg Orbán Viktortól, miért bánik olyan keményen Magyarország a menedékkérőkkel. Nagykép demográfiával meg Piłsudski marsall feleségének cukros kenyérkéjével.
Büszkén hirdeti a Lengyel Nemzeti Bank varsói központján elhelyezett hatalmas molinó, hogy Lengyelország 1918-ban visszanyerte szuverenitását. A pénzintézet székhelyéül szolgáló széles Świętokrzyska (Szentkereszt) utca túloldalán, egy lakás erkélyén múlt hét csütörtökön a második világháborús ellenállás, a Honi Hadsereg emblémáját viselő nemzeti zászlót dagasztott a koraőszi hideg szél. A történelmi háromszög harmadik csúcsa a modernista Warszawa Hotel a bank oldalában: tizenhat emeletével építése idején, a harmincas években Európa második legmagasabb épülete volt. Az 1944-es varsói felkelés egyik jelképét a német tüzérség rommá lőtte; ma minden igényt kielégítő elegáns szálloda. Tulajdonosai a lengyel Likus-testvérek a kommunizmus bukása után szinte a semmiből indulva hozták létre Lengyelország egyik legnagyobb luxushotel- és étterem hálózatát.
Elég tehát mindössze néhány pillantás Varsó központjában, s a látogató máris gyorstalpalót kaphat a huszadik századi lengyel történelemből. A másfél évszázadra megszűnt állam újjászületésének nemrégi centenáriuma „ráúszott” a második világháború kirobbanásának nyolcvanadik, a varsói felkelés elindulásának hetvenötödik és a kommunizmus bukásának harmincadik évfordulójára. Az október 13-i parlamenti választás előtti kampány ennek megfelelően egyszerre szól a lengyel történelem sorsfordulóiról, s még a társadalmi változásokról, az imponáló gazdasági növekedésről, illetve a szociális programokról. „Lengyelország felállt a térdéről” – hallottuk újra és újra az elmúlt héten, amikor egy nemzetközi újságírócsoport részeként terepszemlét tartottunk Varsóban.
E büszkeség távolról sem csak a kormányzó, Jarosław Kaczyński vezette konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) támogatóit jellemzi.
Náluk azonban a traumák feldolgozása és a gazdasági növekedés miatti büszkeség mellett az Európai Unióval az elmúlt években vívott „szabadságharc” is tüzeli a politizálási kedvet. E „függetlenségi háború” jelképe, hogy a Külügyminisztériumon kívül egyetlen helyen, az ellenzéki Polgári Platform (PO) vezette varsói városházán láttunk uniós zászlót. A lengyel kormányzatnak is megvan a maga Soros Györgye Frans Timmermans holland politikus személyében, aki a Juncker-bizottság jogállamiságért felelős tagjaként a PiS-kormánnyal szembeni támadások vezénylő tábornoka volt, különösen az igazságszolgáltatás átalakítása miatt. A már addig sem túl jó viszony akkor került mélypontra, amikor Timmermans a tavaszi európai parlamenti kampányban feltűnt az egyik kisebb baloldali párt gyűlésén. A szuverenitására történelmi és napi politikai érdekek miatt egyaránt érzékeny PiS-kabinet levegőt is alig kapott a felháborodástól. A mostani látogatáson elég volt kiejteni a holland politikus nevét, hogy a kormánytagok arca elboruljon.
Az ellenzéki jobbközép-liberális PO választási blokkja, a Polgári Koalíció (KO) ugyanúgy büszke a történelmi újrakezdésekre, a rendszerváltás óta történt gazdasági csodára, mint a PiS – csak éppen ők a kormánypárt Európai Bizottsággal, s esetenként Németországgal és Franciaországgal kialakult konfliktusoktól Lengyelország uniós pozícióját és tekintélyét féltik.
A PiS és a PO dominálta ellenzék más-más térségekben sikeres: miközben a kormánnyal szembenállók a nagyvárosokban erősek, addig Kaczyńskiék kisvárosi-falusi környezetben, különösen Dél- és Kelet-Lengyelországban. A személyi konfliktusokkal terhelt lengyel ellenzék azonban erősebb, mint a magyar: a tavalyi önkormányzati választásokon a legnagyobb városokat megőrizte, illetve megszerezte a PO – Varsót például már az első fordulóban, 57 százalékkal.
Látogatásunk summázata, hogy koherens vízió felvázolásában a PiS sokkal erősebb – s ezt az ellenzéki politikusok is elismerik. Szerintük azonban Jarosław Kaczyński pártja a nemzeti félelmek és indulatok felkorbácsolásával szerez támogatókat. A PiS azzal vág vissza, hogy a „PO és vidéke áfész” kozmopolita, lenézi saját honfitársait és a külföld kegyeit keresi.
Az eredmény? Mintha két Lengyelország lenne.
Az Ipsos Intézet szeptember közepén megjelent felmérése szerint a PiS-szavazók 54 százaléka szerint a „genderideológia jelenti a legnagyobb veszély Lengyelországra”, míg a PO-szavazóknál a klímaváltozás kerül első helyre. (Negyvenegy százalékuk említette ezt legfontosabb problémaként.) Igaz, ezek a számok alacsonyabbak, ha az egész lakosságot vesszük – a globális felmelegedés 38 százalék, míg az LMBTQ- és a genderkérdés az összes lengyel 24 százaléka számára jelenti a legfőbb fenyegetést.
Utóbbi téma mérlegelésekor megkerülhetetlen a katolikus egyház, amely a lengyel társadalom jelentős részének világlátását, erkölcsi nézeteit máig meghatározza, jóllehet, a szekularizmus még abban a Lengyelországban is teret nyer, ahol a katolicizmus a nemzeti identitás részét képezi. Egyes kritikák szerint a fiatalabbak nemcsak az anyagiasság, hanem politikai okok miatt is távolodnak az egyháztól, mondván, az túlságosan összenőtt a PiS-szel. S akárcsak Nyugat-Európában vagy Lengyelországban, a napvilágot látó papi pedofíliaügyek mélyen megrázzák az egyházat. Tomasz Sekielski tavasszal bemutatott Ne mondd el senkinek című filmje erről a témáról szól, megdöbbentő történetekkel és hatással: a filmet több mint 22 millióan látták a YouTube-on.
A liberális tábor a filmet egy régi tabu megdöntéseként ünnepelte, a konzervatívok jelentős része viszont az egyház elleni támadásként élte meg. Azonban mindkét oldal úgy vélte, a filmnek jelentős hatása lehet a májusi európai parlamenti választásokon a magát katolikus egyház politikai képviselőjeként pozícionáló PiS-re. Nem lett, a párt magabiztosan (45 százalékkal) nyert az összellenzéki blokkal szemben (ők 38 százalékot szereztek).
Az okok összetettek, de biztos, hogy szerepe volt ebben az egyházi reakcióknak. A kezdeti tanácstalanság, hárítás és visszatámadás után a lengyel katolikus egyház a legmagasabb szinten foglalkozott az üggyel – bocsánatot kért és intézkedési tervet vezetett be.
„Megnéztem én is a filmet és mélyen megrendültem. Éppúgy, mint amikor a papi pedofília áldozataival találkoztak: egyesek hősök, mert képesek megbocsátani, a többség azonban nem tud. Sokszor a családjukat, egész életüket tönkretette a zaklatás”
– mondja Stanisław Gądecki érsek, a lengyel püspöki konferencia elnöke. A főpap elárulja, hogy külön ügyosztályt állítanak fel ennek a problémának a kezelésére, anonim telefonvonalat állítottak be, új szabályzatot adtak ki a visszaélések azonnali jelentésére. Az érsek szerint az egyházi statisztikák 1989 óta 178 áldozatról tudnak, de tisztában van azzal, hogy a szám ennél nagyobb lehet.
Benyomásunk szerint a pedofíliabotrányok egyáltalán nem szorították defenzívába a lengyel katolikus egyházat. Gądecki érsek szerint az LMBTQ-ideológia totalitárius ideológia az ember átformálásának céljából – éppúgy, ahogy a nácizmus és a kommunizmus is az volt. „Az egyház ugyanakkor nem politikai párt, a mi utunk az Evangélium. A PiS politikusai közül sokan egyáltalán nem élnek keresztényi életet, és többször ígéretük ellenére sem szigorítottak az abortusz feltételein” – hangsúlyozza Gądecki, aki a Válasz Online érdeklődésére hozzáteszi: választási körlevelükben nem fognak egyik párt mellett sem kiállni.
További bizonyítékot is hoz arra, hogy nem mindenben motoroznak együtt a PiS-szel. A migráció ügyében sokkal árnyaltabb álláspontot képviselnek a kormánynál – amikor Gądecki érsek Ferenc pápa nyomán a menedékkérőket is megillető irgalomról beszél, rendszeresen kap fenyegető leveleket. „Augusztus 20-án a gyönyörű Budapesten voltam Szent István ünnepén és megkérdeztem Orbán Viktort, Magyarországnak miért ilyen kemény az álláspontja menekültügyben. Miniszterelnökük azt felelte nekem, 150 éves tapasztalatuk van a török megszállásban, s az iszlám dominancia idején felével csökkent az ország népessége. Ráadásul volt egy népszavazás, aminek során az emberek a befogadás ellen szavaztak” – idézi fel minapi magyarországi látogatását az érsek.
Szavai arról tanúskodnak, hogy a lengyel egyház felismerte: a hozzá mégoly közelállónak érzett politikai erővel való teljes azonosulás komoly kockázatot hordoz. Nemrég nagy figyelmet kapott, hogy Łódź városában a PiS képviselőjelöltje egy helyi templomban kampányolt, ráadásul szóróanyagát is otthagyta – korábban ilyesmi elképzelhetetlen volt. Érzékelhető, hogy
a katolikus hierarchia két malomkő között őrlődik: a komoly fenyegetésként azonosított társadalmi progresszió ellen kétségkívül szövetséges a PiS, azonban a trón és az oltár szövetségéből hosszú távon mindig az egyház kerül ki vesztesen.
Ahogy a kilencvenes évek végén Jarosław Kaczyński fogalmazott lényeglátóan egy rivális keresztény-nemzeti pártot bírálva: „A politikai katolicizmus erőltetése a leggyorsabb út Lengyelország elvallástalanodásához.”
A hívő katolikusok jelentős része azonban meg van győződve arról, hogy élet-halál küzdelem folyik Lengyelország jövőjéért, amiben csak a politika és az egyház akadályozhatja meg a lengyel társadalom dekonstrukcióját. Az LMBTQ-kérdés azért is válhatott a felmérések alapján domináns kérdéssé, mert az ellenzék egy része kormányellenes fegyverként használja.
Történt, hogy Rafał Trzaskowski, Varsó tavaly októberben megválasztott PO-s polgármestere a főváros iskoláiban fakultatív jelleggel az egészségügyi világszervezet, a WHO ajánlásai alapján készült, szexuális életre való nevelésről szóló oktatási segédkönyvet vezetett be. Helyettese, a homoszexualitását vállaló Paweł Rabiej a témában nyilatkozva azonban egy egész társadalmi programot adott. Szorgalmazta az azonos neműek élettársi viszonyának törvénybe iktatását. (Magyarországgal ellentétben Lengyelországban nem létezik a jogintézmény.) Következő lépcsőként pedig az azonos neműek házasságát nevezte meg, sőt arról is beszélt, hogy a homoszexuális párok gyerekeket fogadhassanak örökbe. A márciusi interjúból azóta sem csillapuló vihar keletkezett: Kaczyński nyilvánosan köszönte meg a főpolgármester-helyettesnek, hogy „őszinte volt” és világossá tette, „itt nem a toleranciáról, hanem egy társadalomátalakítási tervről van szó”, majd a lengyel politika legbefolyásosabb embere kiadta jelszót: „El a kezekkel gyermekeinktől!” Hiába határolódott el Rabiej kijelentésétől a PO vezetése, hiába utasította helyettesét Trzaskowski, hogy csak saját felelősségi köréről nyilatkozzon, a kormánypárt szavazóit nem tudták meggyőzni.
„A kormány számára közellenség vagyok” – mondja a varsói polgármester, miután bemutatkozásunkat hangos magyar „Köszönöm szépen!” felkiáltással nyugtázza. „Életem legnagyobb tragédiája, hogy az egyház a PiS szövetségesévé lett, de nem voltam és nem leszek antiklerikális. Egyáltalán nem zavar például, hogy a varsói felkelés emlékünnepségén misét celebráltak” – magyarázza viszonyát a katolikus egyházhoz. Miután azonban az egyházzal kapcsolatban igyekezett disztingválni, a PiS ellen beveti a nehéztüzérséget. „Ez még egy demokratikus ország, nem mennék el addig, hogy az októberi választások tisztaságát megkérdőjelezzem. Sajnos az ügyészség és az antikorrupciós rendőrség a politika szolgája lett, reggeltől estig itt ülnek a városházán, hogy valami szabálytalanságot találjanak.
De ez szerencsére azért még nem Magyarország, az önkormányzatok és a társadalom jó része ellenáll”
– mondja. A főpolgármester különösen dühös az állami médiára. „A legsötétebb kommunista időket idézik. Képesek úgy beszélni egy varsói szennyvíz-csatorna problémáról, hogy ez Csernobil óta a legsúlyosabb környezeti katasztrófa!” – háborog Rafał Trzaskowski. Kérdésünkre elismeri, hogy a felmérések szerint jelentős előnnyel vezet a PiS, de szerinte még sok van hátra a kampányból. A PO mindenesetre készen áll, hogy a baloldallal és a jobbközép Parasztpárt választási szövetségével alakítson kormányt, ha csak így van meg a kormányváltó többség.
Miközben ideológiai, társadalomfilozófiai kérdések is uralják a kampányt, a lengyeleket érthetően leginkább a megélhetési kérdések foglalkoztatják. Ha csak ezen múlik a siker, a PiS újraválasztását aligha fenyegeti veszély. Soha nem éltek még ilyen jól a lengyelek – ez a legfőbb magyarázata a PiS szeptemberi közvélemény-kutatásokban 45-48 százalék körül mért népszerűségének; a második helyen a PO és kisebb pártok összefogása áll 23 és 30 százalék körüli támogatottsággal. (A győztesnek kedvező mandátumkiosztási rendszer alapján az abszolút parlamenti többség megszerzéséhez 44 százalékos listás eredmény elegendő, a pártoknak öt, míg választási szövetségeknek nyolc százalék a bejutási küszöb.)
Lengyelországban 1992 óta évente átlagosan 4,2 százalékkal nő a gazdaság, még a 2008-2009-es válság idején sem volt recesszió.
A nyolcvanas években a szükségállapot idején szinte éhező ország ma Európa hatodik legnagyobb gazdasága. Idén az első negyedévben 4,6 százalékkal növekedett a lengyel gazdaság, a munkanélküliség a rekordalacsony 3,8 százalékon áll. (A 2004-es EU-csatlakozáskor ez a szám még majdnem 20 százalék volt.) Mindezt úgy, hogy a GDP-arányos államháztartási hiány nem szállt el: tavaly mindössze 1,5 százalékos volt.
Lesajnáltuk őket, aztán elhúztak mellettünk: mit tudnak a lengyelek, amit a magyarok nem? | Válasz Online
Marriott Dandár – így hívta a korabeli lengyel sajtó a kormány kérésére Lengyelországba érkező külföldi szakértőket, akik a Varsó akkori egyetlen modern felhőkarcolójában lévő hotelben szálltak meg. Szerzőnk is egyike volt ezeknek a lengyel átmenetben segédkező külföldieknek.
Habár a vállalkozók már panaszkodnak a munkaerőhiányra, a Nyugatra távozott lengyelek helyét eddig be tudta tölteni az országban dolgozó, becslések szerint körülbelül kétmillió ukrán. A PiS-kormány talán legnépszerűbb húzása az 500+ program: a 2015-ben bevezetett intézkedés értelmében az állam a második gyerek után automatikusan havi 500 złotyt (körülbelül 40 ezer forintot) utal. Ez óriási segítség a lengyel családoknak: a támogatásnak köszönhetően kimutathatóan csökkent a gyerekszegénység, sok család életében először ment el nyaralni. Alaptalannak bizonyultak viszont azok a félelmek, hogy a segítség miatt nők tömegei szakadnának ki a munkaerőpiacról.
Februárban erre a szociális alapra hirdette meg Kaczyński újabb programját: az 500+ immár az első gyermek után is jár, 26 éves korig a munkavállalóknak nem kell majd személyi jövedelemadót fizetniük, kiegészítik a legalacsonyabb nyugdíjakat és javítják a vidéki tömegközlekedést. A CBOS intézet mérése szerint a társadalom jelentős többsége támogatja a javaslatokat: mindegyik pont népszerűsége 75 százalékos (vagy afölötti).
A mérések mellett a tereptapasztalat is megerősíti, hogy a PiS népszerűségének jelentős részben szociális okai vannak. A 20 ezres Sulejówek 20 kilométerre fekszik Varsótól, s miközben 2018-ban a főváros majd’ 60 százaléka szavazott a PO-s főpolgármesterre, itt a PiS-es Arkadiusz Śliwa élvez hasonló támogatottságot. A városkában töltötte nyarait 1935-ös haláláig egy kellemes úrilakban Piłsudski marsall, a „lengyel Horthy”, a Második Lengyel Köztársaság első államfője (1918 és 1922 között), majd a későbbi tekintélyuralmi rendszer irányítója. Kúriáját hamarosan felújítják – természetesen uniós forrásból.
Miközben a nagybajuszú marsallról elnevezett cukros kenyérkét majszoljuk (állítólag Piłsudski feleségének receptje alapján készíti egy helyi cukrász), az elhelyezkedésében, történelmében és mai funkciójában is a mi Gödöllőnkre emlékeztető városka vezetője a demográfiáról beszél. Azt mondja, az 500+ programnak köszönhetően a 2016-os 183-as születésszám 2017-re 227-re növekedett, s tavaly is tudták tartani ezt a szintet. „A juttatás megváltoztatta a legszegényebb családok szociális helyzetét. Korábban gyakran azért fordultak az önkormányzathoz, mert nem volt pénzük élelemre vagy ruhára. Ma már ugyanezen családok inkább a nyári táborhoz vagy az angol nyelvtanfolyamhoz kérnek segítséget, mert a mindennapi megélhetéssel kapcsolatos kiadásokat fedezi az állami támogatás” – magyarázza Arkadiusz Śliwa.
Hozzá hasonlóan azonban választói sem csak pusztán anyagi okokból állnak a PiS mellett. Fontos számukra, hogy a párt a rendszerváltás befejezését és a posztkommunista elittel való leszámolást hirdeti. „Meg kell érteni, hogy sokáig mindent a rendszerváltók és a kommunisták 1989-es kerekasztal-alkuja határozott meg. Azok maradtak a legbefolyásosabb pozíciókban, akik korábban is ott voltak. Ha elveszítették a választást, a demokrácia haláláról beszéltek. Ma is ők a leghangosabb bírálók” – fejtegeti nagy hévvel a polgármester.
A PiS tehát nemcsak a kenyeret, ideológiai keretet is szolgáltat. A kormányzat a traumatikus huszadik századi lengyel történelem feldolgozását és bemutatását is feladatának tartja.
Ebből aztán a nálunk is jól ismert értelmiségi viták fakadnak szobrokról, könyvekről, múzeumokról és filmekről. Hogy milyen jelentőséget tulajdonít a kormányzat ennek a munkának, jelzi: a kultúráért és a kulturális örökségért felelős, civilben szociológiaprofesszor Piotr Gliński miniszterelnök-helyettesi címmel rendelkezik. Látogatásunkkor lelkesen sorolja, hogy tárcája milyen sok filmet támogat. E munka eredménye már a varsói utcákon is látható: hollywoodi stílusú óriásplakátok hirdetik az első világháború idején az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében harcoló lengyel légiósokról, illetve a Piłsudski marsallról készült filmeket. Nem kétséges, hogy Gliński professzor szívügye a lengyel történelem: zakója hajtókájára feltűzte a Honi Hadsereg már említett szimbólumát. Büszkén beszél az „elátkozott katonák”, azaz a második világháború vége után a szovjet megszállók és kommunista csatlósaik ellen harcolók múzeumáról is. Az újságírócsoport azonban sokkal inkább az LMBTQ-tematika iránt érdeklődik. A nyugati kollégák mind ingerültebbek a miniszter az aktuális fősodorral – mondjuk így – csak mérsékelten egyező válaszai miatt. Gliński pedig attól egyre zaklatottabb, hogy hiába sorolja eredményeit, a tragikus lengyel múlt bemutatásáról szóló filmek a többséget hidegen hagyják. A két világ tökéletesen elbeszél egymás mellett – mintha csak az EU keleti és nyugati fele közötti meg nem értést bemutató oktatófilmet néznénk.
Rutinosabb versenyző Jacek Czaputowicz külügyminiszter: a nyugati füleknek érthetően a liberális parlamenti demokrácia védelmére fűzi fel a lengyel kormányálláspont. Szerinte ugyanis a brüsszeli Európai Bizottság központosító, egységesítő törekvéseivel szemben a népi felhatalmazással bíró nemzeti parlamentek és kormányok hatásköreit kell óvni. A lengyel igazságszolgáltatási rendszer reformja, a bírák kinevezése és a bíróságok összetétele – ami miatt a bizottság a hetes cikkely szerinti eljárást kezdeményezte Varsó ellen – a hivatalából lassan távozó „Juncker-féle testület problémája” volt.
Czaputowicz szerint az Ursula von der Leyen vezetésével felálló Európai Bizottság másként áll majd a kérdéshez, s optimistán azt mondja: Varsó meg tudja majd győzni igazáról európai partnereit.
Ha meg nem, még mindig számíthat térségbeli szövetségeseire. A Válasz Online kérdésre a külügyminiszter azt mondja, a jövőben is nagyban fognak támaszkodni a visegrádi csoportra. „Számunkra ez a legfontosabb regionális együttműködés, közös a múltunk, hasonló a jelenünk. A legkülönfélébb szinteken egyeztetünk rendszeresen, számunkra ez a nem a pártszimpátiáról szól. A cseh, a szlovák, a magyar és a lengyel miniszterelnök négy különböző pártcsaládhoz tartozik, mégis jól együttműködnek – és ez így lesz a jövőben is” – vázolja optimistán Jacek Czaputowicz.
Szavaiból kitetszik: nehezen tudja elképzelni, hogy nem a jelenlegi kormány folytatja október 13-a után.
(A Válasz Online munkatársa a közép-európai térséggel foglalkozó francia Club Grande Europe által szervezett újságírócsoport tagjaként járt Lengyelországban.)
Nyitókép: lengyel ellenzéki tüntetés 2019. április 14-én Krakkóban, Orbán Viktor- és Jarosław Kaczyński-bábuval. Fotó: NurPhoto/Beata Zawrzel
