Elsősbumm: káoszt hozhat a késői iskolakezdés megszüntetése
Egy törvénymódosítás következtében 2020-ban minden átmenet nélkül több tízezerrel nőhet az első osztályosok száma, káoszba fullasztva sok általános iskolát – derül ki lapunk számításaiból. Az ok: a kormányzat véget akar vetni a „késleltetett iskolakezdésnek”, vagyis a 7-8 éves kori beiskolázásnak. A gyakorlat a legtöbb kutatás szerint a gyerekek fejlődését szolgálja, de az államnak drága, a politika pedig spórolni akar. Ám ha nem vigyázunk, a fürdővíz után mehet a gyerek is. Oktatásügyi mélyfúrás.
Az általunk vizsgált egyik budai óvoda évente nagyjából 30 gyereket szokott iskolába bocsátani. Ha a köznevelési törvény idén nyári szigorítását tényleg szó szerint veszik, akkor jövőre viszont már 58 gyereknek kell iskolapadot biztosítani. Vagyis kétszer annyinak. A kormány ugyanis azt szeretné, ha a jövőben a gyerekek hatéves korban mennének iskolába, mert ma hétévesen (vagy még idősebben) mennek.
Fővárosi példánk természetesen nem egyedüli: egy dunántúli megyeszékhely kertvárosi iskolájában is megnéztük az elsősök korösszetételét: az egyik osztályban 22 kisiskolás közül 20 „túlkorosat” találtunk. Ott is attól tartanak, hogy az új rendelkezés következtében
jövőre akár másfélszer vagy kétszer annyi elsős is jelentkezhet hozzájuk, mint idén. Az óvodákból ugyanis egyszerre ballagtathatják el a „normál” kilépő hétéveseket, és az új törvény alapján kiröptetett hatéveseket.
Ember nincs, aki képes lenne megmondani, mi történik majd, mert nemhogy a tanév kezdetére, de még október elejére sem jelent meg a törvény végrehajtásának részleteit rögzítő rendelet. A jogszabályból az olvasható ki, hogy a korábbi évek gyakorlatától eltérően immár nemcsak az óvoda és a szülő közötti vitás kérdéseket kell külső döntéshozó elé tárni, hanem minden halasztási kérelmet. Csak azt nem lehet tudni, ki elé.
Nem világos hát, milyen véget ér az utóbbi évtizedek legkacagtatóbb refomtörténete, amely arról szól,
hogyan hekkelték meg az óvodapedagógusok a költségvetési kiadások durva visszavételét, és vittek végbe csodás „gyerekszaporítást”. Mindennapi gyakorlattá tették azt, amit a pedagógiai szakirodalom már régóta javasol: a hétéves iskolakezdésre való átállást. Ez azonban sokba kerül; alig van a világon hely, ahol rászánták volna magukat. Magyarországon megcsináltuk, épp a válság idején.
De haladjunk sorjában. A parlament a nyári rendkívüli ülésszakban döntött a köznevelési törvény szigorításáról, benne több erősen vitatható pontról, de mi most koncentráljunk két elemre. Egyrészt a jövő évtől szigorítják az óvodába járás alóli felmentést és a hatévesek tankötelezettségét is. Bódis József jelenlegi innovációs államtitkár ezt így fogalmazta meg parlamenti expozéjában: „Az óvoda készít fel az iskolára, ezért kiemelten fontosnak tartjuk, hogy csak a legindokoltabb esetekben lehessen felmentést kapni az óvodába járás kötelezettsége alól. Ez az egyik garanciája annak, hogy hatéves korukra a gyermekek elérjék az iskolaérettséget.”
Eddig az óvoda és a szülők megbeszélték, elég érett-e a gyerek az iskolakezdésére. Ha nem volt vita köztük, el is dőlt a kérdés. Rendszerint úgy találták, jobban járnak, ha a gyereket még egy évet „érlelik” az óvodában. A törvény hatályba lépése után viszont iskolaköteles lesz annak az évnek a szeptemberétől, amelynek augusztus 31. napjáig (és nem májusig, mint korábban, most már évvesztességről sem lehet szó) betölti a hatodik életévét.
A felmentésről mostantól minden esetben egy állami szerv dönt – nem pedig a szülő vagy az óvoda.
Hogy melyik hivatal, abban az egyetlen kapaszkodó Bódis József szava, aki az Oktatási Hivatalt nevezte meg eljáró szervnek. Kerestük hát a hivatalt, ám nem válaszoltak lapunk kérdéseire.
A szülők sorban adják be a kérvényeiket az Oktatási Hivatalhoz, a Pedagógiai Szakszolgálathoz, hogy a gyerekeiknek az eddigi gyakorlatnak megfelelően ne kelljen hatévesen a vállukra venni az iskolatáskát. Mert az nem kis teher. A már említett kertvárosi iskola pedagógiai programja szerint egy elsős gyereknek heti 25 órája van – egyszer öt, két napon négy, másik kettőn pedig hat órát kell végigülni. Két napon is fél kettőkor csengetnének ki, ám egy hat-hét éves gyerek nem bírja ki addig ebéd nélkül. Az oktatást tehát délelőtti és délutáni sávban oldják meg. Az elsősöknek heti két alkalommal nem csak délelőtti, de délutáni „műszakot” is teljesíteniük kell.
A fővárosi iskola művészeti tagozatos intézmény, ezért ott már az elsősöknek is minden nap hat órájuk van. Egy ekkora gyerek persze nem hat órát, de 45 percet is képtelen végigülni. Elvileg nem is kell: a tanítók 20-25 perc után játékos gyakorlatokkal mozgatják át őket. Vagy inkább mozgatnák, mert a főváros több kerületében is 30 felettiek az osztálylétszámok. A termek meg 50-52 négyzetméteresek. Nemhogy játékos gyakorlatokhoz nincs elég tér bennük, de a szülők azon képedhetnek el nyílt napokon, hogy a gyerekeik a padok tetején lépdelve közlekednek. Balesetveszélyes és nem is higiénikus, de jó oka van: a padsorok, asztalok között nincs egy lépésnyi szabad terület sem – a 30-32 darab iskolatáskát és tesicsomagot is tárolni kell valahol.
Magyarországon az OECD legfrissebb, 2019-ben publikált adatai szerint a hatéveseknek csak 31 százaléka kezdi meg az általános iskolát. A zömük marad az oviban.
Öt évvel korábban, 2014-ben ez az adat még kisebb volt, a tankötelezett korúaknak mindössze 25 százaléka ült be az iskolapadokba. Ha az utóbbi évek 90 ezer fős évjáratait nézzük, a kötelező hatéves iskolakezdés azt jelentené, hogy – a szigor mértékétől függően – akár 30-40 ezerrel is megnőhet egyetlen év alatt az elsősök száma az országban.
Nem mindig volt ez így, a szülők régebben a legritkábban szerették volna késleltetni az iskolakezdést. Az ötvenes években, a mai nagyszülői generációban még azért írtak kérvényt, hogy a gyerek minél hamarabb megkezdhesse az iskolát, mert így rövidebb ideig kellett eltartani, hamarabb vált keresővé.
A kilencvenes években – részint a Horn-kormány családpolitikai megszorításainak következtében – nehéz évtized köszöntött az óvodapedagógusokra. Tömegesen tűntek el a rendszerből a gyerekek. 1993 és 1996 között például 12 ezerrel csökkent az újszülöttek száma, három év csúszással ennyivel kevesebb lett az óvodás. 1995 és 1998 között újabb 15 ezerrel esett vissza a születésszám, majd néhány év múlva az óvodások létszáma. A gyerekapály és a csőd szélére sodródott költségvetés miatt (a Bokros-csomag időszakában vagyunk) tömegével zárták be az óvodákat. A főváros kivételével. Nem azért, mintha itt több gyerek jött volna világra, a déli országrészben az óvodák száma tíz százaléknál is jobban visszaesett, Budapesten és környékén ugyanennyivel nőtt. Az óvónénik és óvóbácsik a szülők szemébe néztek és azt mondták: „Még jót tenne egy év az óvodában. Biztosan nem fog ártani.”
És egy óvónő szavának súlya van. Megtörtént hát a csodás óvodai gyermekszaporítás. Miközben a gyerekszám nyolc-tíz százalékkal csökkent, az óvodások számán ez nem látszott meg ennyire. Az évenkénti születésszám már 21 éve beesett százezer alá, vagyis a három óvodai évfolyamban 300 ezernél kevesebb gyereknek kellett volna lennie. Kilenc éve pedig már 90 ezer körül ingadozik a születésszám, így ma már 270 ezer körüli ovissal számolhatnánk még akkor is, ha mindenkit háromévesen beíratnának.
Ebben a tanévben mégis 327 ezren jártak kisdedóvóba. Vékonyan számolva is ötvenezerrel többen, mint ahány 3-6 éves gyerek van. A gyerekek zöme nem három évig marad oviban, hanem négy évig, és így a létszámuk is megemelkedik.
A magyar nyelvben megjelent a kis-nagycsoportos meg a nagy-kiscsoportos kifejezés (attól függően, melyiket járták kétszer), amíg az intézmények nagyobb része át nem tért a vegyes életkorú csoportokra. Az ezredforduló után azután a demográfiai apály elérte az iskolákat is, immár a tanítók is harcolni kezdtek a nebulókért, hogy feltartóztassák az iskolabezárási hullámot, de nem jártak nagy sikerrel. Érthető, ha a szülők nem éreztek heves vágyat, hogy beállítsák a hétévesekből álló tornasor végére a saját kis hatévesüket.
A minta persze csak ott terjedt el, ahol nem volt férőhelyhiány az óvodákban. A kisebb településeken az önkormányzatok úgy takarékoskodtak, hogy ötéves koruk előtt nem fogadták el azoknak a jelentkezését, akinek az anyukája munkanélküli volt, vagy otthon maradt a kistestvérrel. Tehát elsősorban városi jelenségről beszélünk.
Golyán Szilvia, az ELTE dékánhelyettesének kutatásából tudjuk, hogy értelmiségi anyánál kétszer akkora az esélye annak, hogy a gyerek a tanköteleskort elérve az óvodában marad, és a testvérek számának növekedésével együtt nő a késleltetett beiskolázások előfordulása is. Az iskolázottabb és tapasztaltabb szülők tartják a gyerekeket az oviban. Az általa vizsgált gyermekek 40 százaléka hétévesnél is idősebben kezdte az iskolát. Az a régi megszokott beállított fénykép, hogy az elsősök fogatlanul vigyorognak a megvonalazott tábla előtt, mára megváltozott, mert az első fogak váltása már az oviban megkezdődik, vagy be is fejeződik.
Az óvodák teremtettek hát maguknak gyerekeket. Mindebben az a legviccesebb, hogy miközben a kormányok a válságos kilencvenes években, majd a kétezres évek közepén szigorú megszorításokat vezettek be az oktatásban, sorra záratták be az iskolákat, ők szépen megnövelték a gyerekekre jutó összeget.
Az óvoda időtartamát háromról négy évre nyújtották, a kormányok ezért kénytelenek voltak több intézményt fenntartani, több pedagógust alkalmazni és hosszabb ideig családi pótlékot fizetni.
Nem ártottak vele senkinek. Az észrevétlen reform tudományos tényeken alapult. Ahol jól működik az óvodai rendszer, a felmérések szerint jót tesz a gyerekek fejlődésének a későbbi beiskolázás. A késlekedés nemcsak azért előnyös, mert zenés, rajzos, az ünnepkörökhöz kapcsolódó óvodai programjainknak csodájára járnak , de azért is, mert a gyerekeknek sokféle képességgel kell rendelkezniük az iskolakezdéskor. A nagycsaládos szülők gyakran azt emelik ki, a lurkóknak mekkora fizikai kihívás az iskola. A pedagógusok viszont arra hivatkoznak, hogy a gyerekek pszichológiai érése nem egyenletes, a hetedik életév környékén hatalmas változás következik, sokkal könnyebben veszik az akadályokat a teljesítményre koncentráló – és ezért gyakran kudarcélményt okozó – oktatásban.
Írországban közel annyi gyerkőc kezdi négyévesen általános iskolai tanulmányait (28 százalék), mint nálunk hatévesen. Ám nem szerencsés magunkat a hiányos óvodai rendszerrel rendelkező angolszászokhoz mérni, szerencsésebb inkább a hasonló szubjektív iskolakezdési gyakorlatot folytató közép-európaiakhoz hasonlítani, például Ausztriához, ahol a hatévesek 42 százaléka „hosszabbít” az oviban. A németeknél 36 százalék ez az arány és a cseheknél is 49 százalék. A finneknél, svédeknél és a balti államoknál egységes a rendszer, mindenki marad az óvodában hatévesen.
Jövőre ovisból is több lesz nálunk, mert az idei tanévben a gyerekek 15 százalékát nem íratták be a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint, 2020-tól a hároméves óvodakezdés alól is alig kapnak majd felmentést a családok. De hova tegyenek több mint tízezer új gyerkőcöt? Helyet kell nekik csinálni a hatévesek kötelező beiskoláztatásával.
A változások tehát a háromévesek szüleit éppen úgy érintik, mint a hatévesekét. Jövőre túlzsúfolt osztályok lehetnek a nagyvárosi első osztályokban, egy évvel később viszont félházzal mehetnek majd az első évfolyamok. Vagy mégsem történik semmi? Teljes a bizonytalanság.
A törvényből az olvasható ki, hogy az óvodapedagógusok hatáskörét csökkentették, nem lesz beleszólásuk abba, mi történik a gyerekkel. A szülőnek is csak annyi, hogy beadhat egy kérelmet a „felmentést engedélyező szervnek”, vélhetően az Oktatási Hivatalnak. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület közösségi oldalán iratmintával segíti a szülőket, és a civilszervezetek arra biztatják a családokat, hogy küldjék be a kérvényeket, mert attól félnek, ha január 15-ig várnak, olyan tömegű kérelem érkezik majd, hogy kicsúsznak az időből.
Így bármi lehet, és annak ellenkezője is szeptembertől. Pósán László, a Fidesz vezérszónoka a parlamentben úgy fogalmazott: „helyes, ha a hatéves kort egy fontos bemeneti időszaknak tekintjük”. Az ellenzéki össztűz után viszont igyekezett hűteni a hangulatot: „A szülő kérelmére, az óvodavezető, védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekeit szem előtt tartva meg lehet hosszabbítani az óvodai éveket, felmentést lehet adni” – fogalmazott. Sokan éppen ezeket a szavakat szeretnék olvasni a rendeletben.
Annál is fontosabb lenne átgondolt döntést hozni, mert a nebulóáradat mellé több osztályterem és tanító is kellene. „Konténert még csak oda lehet vinni, hogy a hiányzó osztálytermeket pótolják, de konténertanítót is hoznak mellé?” – kérdezi Miklós György, a Szülői Hang „hangmestere”, utalva a Népszava információjára, miszerint így oldanák meg a tanteremhiányt. A Szülői Hang egyike annak a 40 civilszervezetnek, amely felemelte a hangját a köznevelési törvény módosítása ellen. Miklós György kifogásolja, hogy a gyereket ismerő szülő és óvoda helyett a gyereket nem ismerő hivatal dönt, holott ennek a gyerek mély ismeretére alapuló pedagógiai döntésnek kellene lennie, melynek meghozatalára egy hivatalos szerv alkalmatlan.
A hiszterizálódó hangulatban a szervezetek immár diktatórikus módszereket emlegetnek.
Pedig a helyzet elmérgesítése nem érdeke senkinek, a kormánynak sem. Ugyanis éppen azokat tartja bizonytalanságban, akikre a családpolitikai intézkedéseit alapozza, és akiket második, harmadik gyerek vállalására szeretne ösztönözni.
A magyar óvodapedagógia végül – saját érdekétől is vezéreltetve – átlátta a magyar iskolarendszer irracionalitását, hogy mennyire értelmetlen hatéveseket esetenként hat órára beültetni az iskolapadba (a 14 éveseket meg hétre, a gimnazistákat nyolcra). Lopakodva végrehajtott hát egy mini oktatási reformot. Az egyetlent, amely mögött hallgatólagos egység alakult ki az elmúlt évtizedekben. Meglátjuk, mi lesz vele.
Nyitókép: Emmi
