A legjobb magyar nyerjen! Gondolatok egy elhibázott gazdaság- és társadalompolitikáról
Még ha igaznak fogadjuk is el mindazt, amivel a kormánypárti értelmiség megpróbálja megideologizálni a politikailag kinevezett tőkések gyakorlatát – vagyis azt, hogy csupán a nemzeti tőkés réteg kialakítása a cél –, akkor is fel kell hívni a figyelmüket: ez így biztosan nem fog sikerülni. „Bill Gates, Warren Bufett, Steve Jobs nem azért lett gazdag és befolyásos, mert együtt szotyolázott az Egyesült Államok elnökével egy kosármeccsen.” Fodor Á. Árpád jogász eredetileg nagy hatású nyári publicisztikánkhoz szólt hozzá, ám sorai a jachtozós önkormányzati kampányban különösen aktuálissá váltak. Vélemény.
Aki a közélet iránt kevésbé érdeklődik, mára annak is feltűnhet, hogy sok esetben a politika olyan személyeket emel ki a közösségből, olyan személyeknek biztosít közhatalmi eszközökkel jelentős vagyont, akik üzleti érzékük alapján ilyen szintre minden bizonnyal saját erejükből nem tudtak volna eljutni. Ezt a jelenséget a jobboldali értelmiség egy része megpróbálja megmagyarázni, ideologizálni. Az egyik legelfogadottabb magyarázat így hangzik: „kapitalizmusban kapitalistákra van szükség”, ezért nélkülözhetetlen a nemzeti tőkés réteg mesterséges kialakítása. Inkább legyen magyar tőkés a tőkés, mint külföldi – mondják ezen kormánypárti értelmiséghez tartozók.
Ezzel tán még azonosulni is lehetne, ám ha mélyebben megvizsgáljuk a gondolatsort, számos hibáját tárhatjuk fel. Való igaz, hogy a nyugati világban is vannak kapitalisták, Nyugaton is nagyok a társadalmi különbségek, azonban a jobboldali magyar értelmiség ezen részének tőkés réteget mesterségesen kialakítani kívánó elképzelései és a nyugati világ kapitalista rétegének kialakulása között lényeges különbség van. Tény, hogy a nyugati világban már évszázadokkal ezelőtt lezárult az eredeti tőkefelhalmozás korszaka, kialakult a réteg, amely kezében a termelőeszközök összpontosultak. Igaz az is, hogy a magyar történelmi fejlődésben a polgárosodás korszaka megkésve érkezett, és a tőkefelhalmozás korszaka sem úgy köszöntött be, ahogy a nyugati világban. Mindezeket súlyosbítja, hogy a 2. világháborút követő korszakban a magyarországi tőkés réteg elveszítette vagyonát, Magyarországon még a nem túl jelentős kapitalista réteg is megszűnt. A rendszerváltozást követően aztán nem volt lehetőség ennek a rétegnek a feltámasztására, holott ennek szükségessége nem vitatható.
Kétség nem férhet hozzá, hogy egy nyugati kapitalista berendezkedés sem hiba nélküli, de azért az kijelenthető, hogy – főszabály szerint – Nyugaton a kapitalisták (vagy felmenőik) azért lettek tőkések, mert volt üzleti érzékük, megvolt az elszántságuk, s ami a legfontosabb: vállalták a kockázatot, vállalták a versenyt és ebben a többé-kevésbé korrekt versenyben tőkét tudtak felhalmozni. Bill Gates, Warren Bufett, Steve Jobs nem azért lett gazdag és befolyásos, mert együtt szotyolázott az Egyesült Államok elnökével egy kosármeccsen, hanem mert ezek az emberek megláttak olyan üzleti lehetőségeket, amelyeket mások nem. Jobbak voltak, és ezért kiemelkedhettek.
Mindez nem azt jelenti, hogy ezek a személyek kedvesek voltak. Még azt sem jelenti, hogy tisztességesek. Azonban valamiben jók voltak és versenyben győztek. A kapitalista világot lehet szeretni vagy nem szeretni, alapvetően viszont a természet törvényeire hasonlít a működése. Aki jobb, rátermettebb, életrevalóbb, okosabb, az egy kapitalista társadalomban előnyre tesz szert, aki pedig ezekkel a képességekkel nem rendelkezik, lemarad.
A tőkefelhalmozás egy kapitalista társadalomban ráadásul nem statikus állapot: ahogy a tőkét meg lehet szerezni, úgy el is lehet veszíteni. Hány olyan gazdasági birodalmat tudnánk felsorolni, amelyek egyik pillanatról a másikra hullottak alá és a vagyonuk semmivé lett? A társadalmi, piaci körülmények folyamatosan változnak ezért lehetséges, hogy egy új, feltörekvő generáció, egy éleslátású üzletember ismét fel tud emelkedni, üzleti sikereinek köszönhetően vagyont tud felhalmozni, új gazdasági birodalmat képes létrehozni.
Aki úgy gondolja, hogy a nemzeti tőkés réteget legjobban akképpen lehet kialakítani, hogy egy karizmatikus vezető szigorú tekintettel méricskéli a sorban állókat, majd ujjával a számára kiválasztottra mutat és ellentmondást nem tűrő, határozott, karcos hangon ekként szól: „holnaptól te leszel a tőkés” – az súlyosan téved. Tekintettel arra, hogy ezek a kiválasztott emberek nem a tehetségük miatt, nem a szorgalmuk miatt, nem az üzleti érzékük miatt, nem a kitartásuk miatt szerzik meg a vagyont, ezért nagy valószínűséggel nem is képesek arra, hogy ezt a tőkét megfelelő hatékonysággal működtessék. Olyan hatékonysággal, hogy üzleti vállalkozásaik versenyképesek legyenek. Magyarországon ez az állapot addig képes csak fennmaradni, ameddig a politika közhatalmi eszközökkel, közpénzből, mesterségesen anyagi erőforrásokat juttat ennek a rétegnek. Az igazság szomorú pillanata sajnálatos módon csak akkor fog bekövetkezni, amikor előbb vagy utóbb változik a politikai széljárás, és az anyagi erőforrások mesterséges juttatása megszűnik. Ha ez megtörténik, ez a réteg kizárólag saját rátermettségére, üzleti érzékére, intelligenciájára hagyatkozhat, hogy más – leginkább külföldi – versenytársaival szemben a piaci versenyben fennmaradhasson.
Tekintettel arra, hogy a vagyon megszerzése nem az előbb említett képességek birtokában történt, nagy valószínűséggel ezek a mesterségesen „kitenyésztett” tőkések a piaci versenyben alul fognak maradni és el fognak bukni. Ha ez megtörténik, az ténylegesen súlyos csapást fog jelenteni nemzetünk gazdaságára.
Ebben az esetben ugyanis valóbban nem lesznek nemzeti tulajdonban lévő fajsúlyos vállalataink, hiszen a mesterségesen felfújt réteg korábban minden levegőt elvett azoktól a tehetséges magyaroktól, akik életrevaló, hatékonyan működő cégeket, cégbirodalmakat létre tudtak volna hozni. Ez az irány nemhogy segítené a nemzeti vállalatok kialakulását, hosszútávon pontosan ellenkezőleg hat, így árt a magyar nemzeti érdekeknek. Aki ennek ellenére úgy gondolja, hogy ezen a módon kell egy országban a tőkés réteget kialakítani, annak nem árt felhívni a figyelmét a már meglévő tapasztalatokra. Ezek a kísérletek ugyanis már több ízben kudarcba fulladtak hazánkban.
Emlékezzünk csak az előprivatizácónak nevezett időszakra, amikor az elvtársak a rendszerváltást megelőzően a közösségi vagyonból óriási szeleteket hasítottak ki maguknak azzal a céllal, hogy azt az új kapitalista világban működtessék mint újdonsült tőkések. Némelyiknek sikerült, vannak közöttük, akik jelenleg is a vállalkozói réteget képviselik és – sokszor a parlamenti felszólalásaikban is – előszeretettel hirdetik a szabadversenyes kapitalizmus előnyeit, többségüknek azonban nem volt meg a szellemi képessége arra, hogy ezt a vagyont megfelelő módon működtesse, a legtöbb esetben az ezekben a cégekben és vállalatokban lévő érték elenyészett. De nézzük a további példákat!
Az első szabad választást követően megalakult MDF-kormány idejében sokan helyezkedtek arra az álláspontra, hogy az MDF azért hagyta meg a jogszabályi hézagot, amely az „olajszőkítés”, olajmaffia felemelkedéséhez vezetett, mert így akarta megteremteni a tőkés kapitalista réteget, amelyre egy piacgazdaságban szükség van. Akár igaz ez a teória, akár nem, az „olajszőkítés” éveiben óriási vagyonok halmozódtak fel, óriási pénzek gyűltek össze egyes emberek kezei között.
Tegyük fel a kérdést: ezek a bűnözők megfelelő módon tudták ezt a vagyont gyarapítani, hasznosítani, új, intelligens, innovatív tőkés rétegét képezték ennek az országnak?
Fenét! Jelentős részük pitiáner bűnözői észre valló „vállalkozásba” fogott; esetleg diszkót üzemeltetett, borhamisításra adta a fejét vagy egyéb, kevésbé innovatív módon próbálta szinten tartani magát. A legnagyobb részük butaságának, üzleti érzéke hiányának köszönhetően a kezében felhalmozódott vagyont az évek során elveszítette.
Ezeken a módokon egyetlen esetben sem jött létre Magyarországon az áhított nemzeti kapitalista tőkés réteg, amely a felhalmozott vagyont oly módon tudta volna hasznosítani, hogy az az ország gyarapodását szolgálja. Ideje lenne belátni végre: így nem lehet tőkés réteget teremteni!
Hiába emel ki a hatalom szellemi képesség hiányában szenvedő jóbarátokat és csinál belőlük milliárdos „vállalkozót”, attól még ezen emberek intelligenciája, üzleti érzéke, rátermettsége nem fog gyarapodni a vagyon arányában.
Soha nem lesz ezekből az emberekből szalámigyárat alapító Pick Márk, nehézipart teremtő Ganz Ábrahám, italmárka-alapító Zwack József, fűszercég-alapító Kotányi János, sem Egger Béla, a későbbi Tungsram céggé alakult Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. alapítója, ahogy Uhri Imre Ikarus-alapító vagy Richter Gedeon gyógyszergyár-alapító sem. A fentieken túl vég nélkül lehetne sorolni azokat a honfitársainkat, akik a dualizmus idején tudásuknak, tehetségüknek, üzleti érzéküknek köszönhetően világhírű magyar cégeket, cégbirodalmakat tudtak felépíteni. Ezeknek a magyar embereknek a teljesítményére méltán lehetünk büszkék ma is.
Magyarországnak jelenleg ilyen tőkésekre lenne szüksége! Az alannyal, állítmánnyal tarkított mondatok megalkotására is képtelen, mesterségesen, közpénzből „kitenyésztett” tőkés réteg képviselőit egy lapon sem lehet említeni e nagyszerű magyar emberekkel, az ő teljesítményükkel.
Olyan tőkésekre, amilyenek ők voltak, szüksége lenne az országnak. S ha a rámutatós módszer nem működik, mit tehet az állam azért, hogy legyenek? Meg kell teremteni a tisztességes piaci verseny feltételeit. Mégpedig akként, hogy abban a nemzeti érdek megjelenjen. Ez persze tánc a penge élén. Rendkívül nehéz megtalálni az egyensúlyt, amelyben van tisztességes a verseny, de abban a magyarok mégis előnyt élveznek. Nehéz tehát megteremteni az európai uniós szabályok és a nemzeti érdekek közötti összhangot ebben a kérdésben is. Abban az esetben azonban, ha meglenne a hatalomnak az az eltökélt szándéka, biztos vagyok benne, hogy megtalálná a megfelelő megoldást. Nehéz vállalkozás – de nem lehetetlen. Emlékezzünk csak a földtörvény megalkotására. A közösségi jogban alapelv a személyek, szolgáltatások és a tőke szabad áramlásának elve, a magyar jogszabály – hasonlóan más európai uniós országok megoldásához – mégis adminisztratív eszközökkel részesíti előnyben a nemzeti (magyar) földhasználókat. Ugyanezt az elvet és hasonló technikákat kellene alkalmazni arra is, hogy az európai uniós források felhasználása érdekében az állami megrendelésnél magyar nyerjen. De: a legjobb magyar nyerjen!
Ha ezen elv mentén ki tudna alakulni egy versenyben edződött és szelektált, intelligens, magyar kapitalista réteg, az messzemenően jobban tudná szolgálni a nemzeti érdeket, mint egy mesterségesen felfújt, szellemi kvalitásokkal hiányosan felvértezett, kitömött tőkés kaszt.
Szelekció során kialakult magyar kapitalisták megfelelő hatékonysággal tudnák működtetni a rendelkezésükre álló vagyont, tehetségüknek köszönhetően életerős, versenyképes innovatív magyar vállalatokat, cégeket tudnának létrehozni, amelyek a nemzetközi versenyben is megállnák a helyüket. Ez Magyarország nemzeti érdekét sokkal inkább szolgálná, hazánkat erősítené.
A mai, ezzel ellentétes gyakorlatnak ezzel szemben negatív társadalmi hatásai vannak. Képzeljük csak el, mit érez az a fiatal, akinek elszántsága, tudása, intelligenciája és üzleti érzéke is megvan a sikerhez, mégis azt kell tapasztalnia: a felemelkedéshez, boldoguláshoz nem az előbb említett képességek szükségesek.
Amikor azt látja, elegendő a jó politikai kapcsolat és a magyar nagytőkések világába emelkedhet bárki. Aki jó helyen – mondjuk egy jachton – van jó időben. Vajon mit tesz a fiatal, aki mindezzel szembesül? Vagy elképzeléseit, ötleteit félredobva itthon marad, vagy fogja magát és tehetségét, intelligenciáját, üzleti érzékét kiviszi külföldre, hogy boldogulni tudjon. A felfújt tőkés réteg mesterséges megalkotása tehát nemcsak azzal árt az országnak, hogy felhalmozott vagyont nem tudja és nem fogja tudni megfelelően használni, hanem azzal is, hogy ez a gyakorlat azokat a honfitársainkat üldözi el az országból, akikre a legnagyobb szükségünk lenne. Ennek az eltorzult gondolkodásnak ez a másodlagos, lelkeket romboló hatása talán még súlyosabb, mint a korábban említettek.
Félreértés ne legyen: a jelenlegi kormány erkölcsileg minden kétséget kizáróan aggályos gyakorlatot folytat a közpénzből kitömött „tőkések” teremtésével, ám még ha igaznak fogadjuk is el mindazt, amivel a kormánypárti értelmiség megpróbálja megideologizálni ezt a gyakorlatot – vagyis azt, hogy csupán a nemzeti tőkés réteg kialakítása a cél –, akkor is fel kell hívni a figyelmüket: ez így biztosan nem fog sikerülni.
