„Ebbe a tévedésbe már több rendszer belebukott” – különös interjú a Fidesz eredményvárójáról
„Küldök egy interjút. Tegnap este egy újságírónak támadt az az ötlete a Bálnában, hogy készít velem ott helyben egyet. Nevét nem vállalja, mert olyan helyen dolgozik… Hátha érdekes lehet.” Pozsgai Zsolttól kaptuk a levelet, csatolmányban pedig a vele készült interjút. Bizony, hogy érdekes! Már a helyzet abszurditása miatt is: egy újságíró, aki nem hozhatja le az anyagát, nem vállalja a saját nevét? Másrészt noha mi nem hiszünk a „jó vezető rossz tanácsadókkal” elméletben, főleg egy ilyen vezérközpontú rendszer esetében, amilyen a Nemzeti Együttműködésé, Pozsgaival ellentétben a tegnapi Fidesz-vereség okát sem a közmédia működésében látjuk, annak a művész mégis igen pontos leírását adja. Ezért úgy döntöttünk, megosztjuk olvasóinkkal a beszélgetést. Kordokumentum arról, hogyan érez egy Orbán Viktorban rendületlenül bízó Balázs Béla-díjas rendező a Fidesz eredményváróján, a fővárosi vereség pillanataiban.
– Itt a Bálnában, az eredményváron nagyon sok csalódott arcot látni. Ön azonban nem tűnik meglepettnek.
– Nem is vagyok meglepve. Amúgy pedig szükség van ilyen pofonokra olykor. Ami nem öl meg, az erősít, mondják, és ez így is van. Nem fogom eljátszani a csalódott, megtört pártkatonát, mert az, ami bekövetkezett, számomra nyilvánvaló volt. Nagyon sajnálom azokat, elsősorban Tarlós Istvánt, akik áldozatai lettek egy rossz választási koncepciónak. Még jobban sajnálom, hogy Tarlós az elmúlt nyolc évben nem nevelt ki maga mellett egy hasonlóan gondolkodó, értelmes és művelt utódot.
– Ön szerint mi a legnyilvánvalóbb oka ennek a vereségnek?
– Én ezt nem vereségnek, inkább jelenségnek mondanám. Számomra az ok egyértelmű: a közmédia totális szakmai leépítése és az az elhibázott gondolkodás, hogy ha a közmédia szolga lesz egy társadalomban, akkor az ő közvetítésével szellemi rabszolgák lesznek azok is, akik nézik. Ebbe a tévedésbe már több rendszer belebukott.
– Miféle szellemi leépítés?
– A közmédia ma valóban az egyik leghatásosabb eszköz arra, hogy egy kormány közvetítse politikáját a tömegek felé. De a módszer, amellyel ezt megvalósíthatónak véli, csődöt mondott. A „majd én megmondom, miről mit gondoljanak az emberek” még soha nem jött be. Mi történt? Az elmúlt pár évben a közmédia hírcsatorna lett, ahol éjjel-nappal kormánypropagandát nyomnak a választónak. Telibe. Egy jobb napokat látott csatorna, a Hír TV szakmailag teljességgel érthetetlen feladatot kapott. Négy ember beszélget állandóan valamiről, ugyanarról, gúnnyal, cinizmussal. És ha egy ilyen műsorba be is engednek olyat, aki mást gondol egy helyzetről, azt kifigurázzák. Rövidnadrágos politológus showmant játszik és fogadja a hatalmasokat. Az M5, a kulturális csatorna nem foglalkozik a magyar kulturális élet égető kérdéseivel.
A kormánylapokat mintha ugyanazok írnák és szerkesztenék, arctalanok, jellegtelenek. És mindenről ugyanaz jut eszükbe. Mint a viccben Mórickának. A vidékiektől pedig elvették a helyi tartalmakat.
Egy vidéki napilapolvasó a helyi hírekre kíváncsi, ha mégsem, megveszi az országos lapot. És még hosszan sorolhatnám. A tragédia az, hogy ezekben a műhelyekben sok esetben képességes, tehetséges emberek ülnek, akik nem tehetik azt, ami valójában a hivatásuk. Rosszkedvűek, depressziósak lesznek, és irány a villamossín. Nem túlzok.
– Mire gondol pontosan?
– Mondok egy példát. 2010-ben vezetője voltam egy munkacsoportnak, mely a kulturális területen elvégzendő feladatokat ajánlotta a kormánynak. Köztük volt a kulturális csatorna elindításának gondolata. Nyolc évig nem történt semmi, majd Kerényi Imre megkeresett, hogy a csatorna indul, és azt ajánlotta, legyek én a vezetője. Két hét múlva szomorúan jött, és közölte: nem lehet, mert „problémás ember” vagyok. Ami azt jelenti, hogy hajlamos lennék a problémákkal is foglalkozni. Ez így van. Én is azt mondom, a kulturális csatorna ne politizáljon, ezen a területen rengeteg a felemelő esemény, bemutató, sok az öröm. De legalább huszonöt százalékban az embereket, az értelmiséget foglalkoztató problémákról is meg kell szólalni. Nyíltan, olykor szenvedéllyel. A TAO-kérdésben például, a Széchenyi Könyvtár elköltöztetése ügyében, egy-egy felháborító színházi pályázat és nagyon sok minden más esetében. Mondja el az illetékes, mi miért történt – még az is lehet, hogy meggyőzi a nézőt.
De a néző jelenleg a problémákba – most nem csak a kulturális területről van szó – nincs beavatva.
Márpedig ha nem érzi úgy, hogy részt vesz egy társadalom életében, annak örömeiben és megoldandó helyzeteiben – elfordul ettől, mert azt látja, nem bíznak benne. Az ítélőképességében, az értékítéletében. Magyarul: hülyének nézik. Egy ekkora országban nem történik annyi minden, hogy negyedóránként az M1-en híradót kelljen adni.
– Cenzúráról beszél?
– Igen, de azért tehetem ezt meg, mert saját bőrömön tapasztaltam. Három esetben adtam interjút kormányközeli lapnak. A szöveget mindhárom esetben be kellett küldeni a „központba”. Jóváhagyásra. Aztán igazítottak rajta valamit, vagy meg sem jelenhetett. Hol élünk? Miféle buta elképzelés ez? Én mindig is vállaltam azt, kikkel szimpatizálok. Nem tartozom sehova, mert író ne tegyen ilyet. Szimpatizálok a kormányfővel a híres Hősök terei beszéde óta. És nagy örömmel nézem, amilyen határozottan, következetesen építi az ország helyét Európában és a világban. És igenis csodálom érte, igen. Ezt mindenki előtt vállalom harminc éve. Vagy a külügyminiszter elképesztő munkáját, aminek eredménye az, hogy ha a világban, elsősorban tőlünk Keletre járok, dolgozom, nagyon jó magyarnak lenni. Van remek „főkönyvelőnk”, akinél becsületesebb és tehetségesebb embert nem ismerek. Ez a hármas már lényegében elég is.
– Vagyis azt mondja, a média beszűkülése révén az emberek nem lettek részesei a problémáknak, és emiatt történt, ami most történt?
– Meggyőződésem. Budapesten főként. De vidéken is. Magam is vidéki gyerek vagyok, tudom, milyen nehéz a fővárosi elitbe beilleszkedni, olykor lehetetlen. A kormány nagy része is vidékről jött emberekből áll. Nem egyszerű ez. De valóban, a közszolgálati média legyilkolásában látom a mostani helyzet okát elsősorban. És ez pár ember – talán három – műve. Én magam nagyon szeretném, ha Magyarországon a mostanihoz hasonlóan stabil, kiszámítható politikai helyzet lenne, mert ez az emberek érdeke. A káosz öl. De azt is szeretném, ha a kormány már végre igénybe venné azok munkáját, akik a gyógyítás érdekében áldozatot kérnek. Az orvosi beavatkozások nagy része fájdalommal, kellemetlenséggel jár. De ezért betiltani az orvosokat, akik a gyógyításunk érdekében teszik mindezt – nagy butaság. Most majd sok „okos ember” sokáig, sokszor analizálni fogja a helyzetet. Hogy mentse magát, elkenje saját felelősségét. Szerintem ez nem annyira bonyolult.
Legfeljebb három embert kell kiemelni eddigi hatalmi pozíciójából, és elküldeni kapálni.
És együttműködni minden olyan önkormányzattal, polgármesterrel, aki bebizonyítja, hogy alkalmas egy város vezetésére. Attól függetlenül, mely pártnak a tagja. Erről álmodozom. És hogy Orbán Viktor képviselje még a magyar politikát sokáig, sok tehetséges és új, fiatal szakemberrel körülvéve.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd
