Diplomatatáska, zsebszámológép, prospektus – a Frisomat-sztori
Raport László 1991-ben egymaga, egy diplomatatáskával, egy zsebszámológéppel és pár angol nyelvű prospektussal a zsebében vágott bele az acélcsarnok-birodalom kiépítésébe Magyarországon. A Frisomat cégcsoport magyar tagja a kkv-k között kiemelkedő módon, immár több egymást követő évben is egymilliárd forint feletti árbevételt produkált. A Frisomat ügyvezető igazgatójával a vállalkozás fejlődéséről, kihívásairól és lehetőségeiről beszélgettünk.
Magyarországon is megszokott látványt nyújtanak – például ipari parkokban, vagy az agrárium területén – a modern, könnyűszerkezetes acélcsarnokok, melyek megfelelően tágasak ahhoz, hogy befogadjanak akár egy gyártóüzemet, akár egy műhelyt, akár egy raktárt, mégis gyorsan és viszonylag egyszerűen telepíthetők. Az acélcsarnokok zsinórmércéjét nemzetközi szinten is a belga székhelyű világcég, a Frisomat adja – a cégcsoporthoz Közép-Kelet Európából elsőként csatlakozó magyar leányvállalat indulása pedig egybeesett az épülettípusok hazai elterjedésével.
Hogyan lesz valaki egy nemzetközi cégcsoport magyar tagjának a vezetője?
Raport László: Ez egy nagyon régi történet, 28 éves. A Frisomat a második munkahelyem: 1988-ban végeztem a Budapesti Műszaki Egyetemen erősáramú villamosmérnökként, és a kor gyakorlatához híven visszatértem szülővárosomba, Gyulára, hogy ott helyezkedjek el a szakmámban. Három évig a helyi Vízügyi Igazgatóságnál dolgoztam, erősáramú villamosszerkezetek telepítésének, karbantartásának a műszaki előkészítését, valamint a munka megszervezését végeztem. Éreztem, hogy ez valahogy nem az én világom. A rendszerváltást követően kinyílt a magyar piac a külföldi vállalkozók, befektetők előtt is: a kilencvenes évek hajnalán egy Siófokon élő holland üzletember, aki történetesen egy gyermekkori barátom ismerőse volt, bútorüzemet létesítéséhez szeretett volna építtetni egy olyan acélcsarnokot, ami akkoriban az ő hazájában, a holland Frisomat révén már jól bevált megoldásnak számított. Nem talált nálunk megfelelő szolgáltatót a megvalósításához, így a holland leányvállalaton keresztül Belgiumból rendelte meg a csarnokát, és felhívta a belga szakemberek figyelmét a magyarországi terjeszkedés lehetőségére. A Frisomatnak akkor összesen három leányvállalata volt a belga székhely mellett, de egyik sem Kelet-Európában. Az állásinterjúk során lényegében egy üzletkötőt kerestek a magyar piac megnyitására – a már említett barátom szólt a lehetőségről, én pedig beadtam a jelentkezésem az állásra. 1991-ben felvettek, és egy pár hónapos belga tanulmányutat követően nyár közepén állhattam munkába.
Minden kezdet nehéz. Ez is az volt?
R. L.: A kezdetek egy induló vállalkozáshoz méltóan meglehetősen spártaiak voltak. Gyuláról át kellett tegyem a székhelyemet Siófokra, ami nagy váltás volt. Itt egyetlen irodán és a hozzá tartozó telefon-fax vonalon három cég osztozott. Nekem az irodai munkákhoz egy íróasztalnak az egyik sarka jutott, de szerencsére a legtöbb időt a lehetséges megrendelőknél „talpalva”, illetve a kivitelezések indulását követően terepen töltöttem. Egy diplomatatáska, egy zsebszámológép és néhány angol nyelvű prospektus képezte a „fegyvertáramat” az üzletkötéshez.
Hogy élte meg a költözést?
R. L.: Nehezen. Lokálpatrióta vagyok, nagyon szeretem a szülővárosomat. Gyulainak vallom magam ma is, aki történetesen Siófokon él. A megszokott társaságtól, a szüleimtől és a bátyámtól való elszakadás megviselt. De a feleségem nagyon pozitívan állt a dologhoz, és engem is biztatott: neki könnyebb volt kezelnie a helyzetet, mert a családja – orvoscsalád lévén – többször költözött egyik településről a másikra. Tudta, hogy a lehetőséghez néha helybe kell menni. A kilencvenes évek elején még elsősorban a saját településükön próbáltak elhelyezkedni, vállalkozást indítani a fiatalok; ma már kicsi a vidék megtartó ereje, a fiatal szakemberek elviszik a tudásukat nagyobb városokba, a fővárosba vagy éppen külföldre. Mi gyulaiak tudjuk, hogy a városunk egy szemet-szívet gyönyörködtető üde sziget Magyarországon, de azt is, hogy szigethez méltóan nehéz megközelíteni. Siófok ellenben a magyar tenger fővárosa, sok lehetőséggel, pezsgő gazdasági, turisztikai, kulturális és társasági élettel.
Hogyan fogadta a magyar piac az acélcsarnokokat?
R. L.: Nyitott volt rá. 1991. júliusban kezdtem a munkát, szeptemberben köttetett meg az első üzlet, decemberben pedig kezdődtek az építkezések. A csarnok-összeszerelési munkákra egy háromtagú brigádot bíztam meg, ők szintén részt vettek Belgiumban egy alapképzésen, és egy év elteltével az adminisztrációs háttérmunka elvégzésére felvettem egy sokoldalú asszisztenst. Ebből a kezdőcsapatból ketten ma is dolgoznak a cégnek, az egykori asszisztens ma irodavezető. Kezdetben a csarnoktelepítéshez az anyacég is küldött összeszerelő csapatot a csarnok elemeit szállító kamionnal, később erre a munkára is itthon toborozhattam szakembereket. A harmadik évtől 6-8 szerelő tevékenykedett nálunk, 1998-tól pedig műszaki vezetőnk is lett. Ő pályakezdő frissdiplomásként szerződött le hozzánk, és azóta is ő szervezi meg és felügyeli az összes kivitelezési munkát. 2009-ben csatlakozott hozzánk az első sales-munkatárs, ma pedig már 17 szerelő, 3 értékesítő, és egy kibővített műszaki gárda alkotja a magyar Frisomat csapatát.
Mit jelent e csapat tagjának lenni?
R. L.: A Frisomat egy olyan nemzetközi cég, amelyik ma is családi tulajdonban van, nem igyekszik a tőzsdére, nem akar üzletágat vagy leányvállalatot értékesíteni, és a 450 fős hálózat ellenére ma is családias szemlélet jellemzi, amit mi is érvényesítünk. A tulajdonos Guy Somers már túl van a hetedik ikszen, de ma is aktívan dolgozik. A belga székhely mellett 15 leányvállalattal rendelkező világcég teljes vezetését már egy komolyabb menedzsment látja el, így rendszeres beszámolókkal, jelentésekkel tartozunk a központ felé. Ezeknek a kötelezettségeknek nyilván meg kell felelnünk. Vezetőként azt az elvet vallom, hogy amíg működnek a dolgok, amíg az elvárt színvonalon, határidőre teljesítjük a megrendeléseket és az anyavállalattal való kommunikációt, addig mindenkinek kijár a bizalom és a nagyfokú önállóság lehetősége. Nem szeretek hajcsárkodni és ellenőrizni, emiatt nagyon megválogatom az embereimet, akikre tudok építeni, és akik nálunk nemcsak anyagi, de emberi megbecsülésre is érdemesek – az irodában nagyon barátságos légkör uralkodik ennek köszönhetően. Azt vallom, hogy el kell fogadni, hogy mindenki hibázik, mindenkinek lehet rossz napja – viszont ezeket az egyéni botlásokat vagy mélyrepüléseket csapatszinten kell kezelni, a megoldást közösen, egymást támogatva kell megtalálni.
Spontán alakul ki a munkaközösség, vagy van valamiféle tudatos csapatépítés is?
R. L.: Az elmúlt pár évben a munkaterhelés a több megrendelés miatt jelentősen megnőtt, így klasszikus csapatépítő tréning lehetősége fel se merül – igaz, trénerrel támogatott csapatépítésre korábban sem került sor, viszont közös utazásokra, kirándulásokra igen. Szoktunk azonban szervezni családi napokat, közös bográcsozást vagy pincelátogatást. Az ilyen alkalmakon nem zárt közösségként vesz részt a csapat, mert ki-ki hozhatja a párját, gyermekét is. A szakmai munkát pedig sales tréningek erősítik rendszeresen.
Bizakodva tekint a jövőbe?
R. L.: Egy cég erejét – de az emberét, a családét, egy kisebb-nagyobb közösségét is – a nehéz pillanatok mutatják meg. Ennek alapján azt mondhatom, hogy a Frisomat már bizonyított, hiszen a 2009 – 2016 közötti, az építőipart különösen érzékenyen érintő recesszió idején is talpon maradt, és ha növekedést nem is mutatott, de egyenletesen teljesített. Ehhez az kellett, hogy ne engedjünk a minőségből, megbízhatóságból és a magas színvonalból – erre ugyanis mindig, még válságos időkben is folyamatos az igény. A megrendelőink tudják, hogy akár több tíz év múlva is felkereshetnek bennünket a már megvalósított épületeinkkel kapcsolatban. Eleve hosszú távra vállalunk garanciát a munkáinkra (nem véletlenül, hiszen bízunk magunkban), de a szakértelmet még ezen túl is stabilan biztosítjuk. Most alapvetően gazdasági növekedést, konjunktúrát élünk meg, ami az olcsó, alacsony minőségű termékek, szolgáltatások felszaporodását is magával hozta a piacon. Mi viszont nem az alacsony árra törekszünk, hanem a magas színvonalra, igényességre, ami sokkal időtállóbbnak bizonyul.
Van valami jellegzetes magyaros vonás, amivel a nemzetközi hálózat magyar tagjaként találkozott?
R. L.: Nagyon büszke vagyok a magyar „fineszességre”, kreativitásra, tettrekészségre, amiről a céghálózatban rendre bizonyosságot teszünk. Büszkén állíthatom, hogy a fejlesztésekben és a leleményes megoldásokban is gyarapítottuk a cégcsoport közös tudását, és ezzel számos belső díjat is elnyertünk, például az Év Csarnoka vagy a Marketing Ötletdíj elismeréseket. A szerelő csapatunk is egyedülálló: a kezdetek óta elhivatott, munkájukra igényes kivitelezőkkel dolgozhatunk együtt, akiket még a német leányvállalat is gyakorta kölcsönkér. Persze nehéz egy ilyen jó brigádot akár csak időlegesen is nélkülözni, hiába viszi a jó hírünket – ugyanis szerencsére itthon is rengeteg a munka.
