Kereszténység és politika: „Ne hallgassunk tovább!” – vitaindító egy levél nyomán
A mögöttünk hagyott választási kampány mérföldkőnek számít az úgynevezett keresztény középosztály és a politika viszonyában. Ennek jele volt már az is, hogy nyílt levél írására ragadtattuk magunkat, amikor a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke meggyőződésünk szerint keresztény emberhez méltatlan módon nyilatkozott meg a Borkai-ügyben. Mint kiderült, nem vagyunk egyedül, akik úgy érzik, valami végleg eltörött a magát keresztényként meghatározó politika és a kereszténységét komolyan vevő polgár között. Bajzáth Gabriella írásában a keresztény politika lehetőségeit veszi górcső alá, s a politikusok helyett Erdő Péter bíborostól kér segítséget nyílt levelében.
Van-e helye a kereszténység képviseletének a politikában? Képviselhető-e egyáltalán sikeresen ez az irányvonal a politika nem szűzleányoknak való forgatagában? Néhányan talán szeretnének igennel válaszolni erre a kérdésre, és a demokráciák történetében több országban meg is próbálkoztak ezzel, de igazán sikeres kísérletet nehezen találunk országos politikai szinteken.
Attól is függ persze a válasz, mit nevezünk sikernek. Ha a siker egyetlen mércéje a választásokon elért jó eredmény, a hatalom megszerzése és megtartása, akkor nem kell messzire néznünk: a német CDU Konrad Adenauer kancellár hatalomra kerülése óta, vagyis éppen 70 éve tartó diadalmenetét óriási győzelemnek értékelhetjük. Ha ez a fajta siker az egyetlen fokmérő, tulajdonképpen hasonlóan eredményesnek mondható a magyar KDNP is, amely az 1998-as választások óta önállóan ugyan mérhetetlen választási támogatottsággal, mégis, a Fidesszel 2006-ban kötött választási szövetség eredményeképpen 2010 óta már a harmadik ciklusban részese a kormányzásnak – elvileg. Nyilván érezzük a két példa közötti kontrasztot, hiszen erősen különbözik a hatalomba kerülés módja és a valódi befolyás súlya is. Az eredmény azonban mindkét esetben ugyanaz: teljes eltávolodás az eredeti céloktól és értékektől.
Mit nevezzünk tehát sikernek? Azt javaslom, inkább a hitelesség megtartása legyen a fokmérő. Ha ebből a szemszögből nézzük az említett példákat, sajnos mindkettő egyforma úgy is. A különbség csupán a hatalom mértéke. Az egyik több évtizedig tartó vezető szerepben vallott kudarcot abban, hogy megmaradjon a keresztény értékek talapzatán, pedig az alapítók szándéka és kezdeti tevékenységének tisztasága nehezen vitatható. A másik pedig – miközben a rendszerváltás körüli (újra)alapítók szándéka és kezdeti tevékenységük tisztasága szintén nem vitatható – időközben feladta ezeket az értékeket a (látszat)hatalomért cserébe. Arcát adta egy politikához, amely abból az arcból maszkot készített, a kereszténység maszkját, amelyet maga elé tarthat, ha kell. Többre nincs is szüksége belőle.
Kereszténység és politika tehát eleve összeegyeztethetetlen fogalmak? A hatalomért vívott politikai küzdelem kizárja a maradandó értékek hosszú távú hiteles képviseletének lehetőségét? Így fest, legalábbis a demokratikusnak mondott berendezkedés működési mechanizmusában, ahol a manipulációs módszerek sokfélesége között a politikusok valódi céljai és tettei már régen nyomon követhetetlenek, ahol már csak a videókon rögzített megbotránkoztató valóságnak hihetünk. Ne legyenek kétségeink: a gyors ütemben fejlődő technikának köszönhetően már annak se sokáig. Ma már bárkinek az arca bármilyen testhelyzetben valósnak tűnően mutatható be filmen. Tartok tőle, a most még valódi videók minapi sikerei nyomán hamarosan ez is eszköze lesz a semmitől vissza nem riadó kampánystratégáknak.
Talán két formában mégiscsak lehetséges a kereszténység hiteles képviselete a politikában: egyrészt örökös ellenzékiségre kárhoztatva országos szinten, másrészt talán vezető szerepben önkormányzati szinten, ahol a helyi lakosság jobban tudja kontrollálni a vezetők valós tevékenységét. Utóbbira reménykeltő példa a mostani önkormányzati választások budakalászi eredménye.
Magasabb szinten azonban csak ellenzéki szerepben tűnik elképzelhetőnek a kereszténység hiteles képviselete hosszú távon. Egyrészt azért, mert választási küzdelmet már nem lehet tisztességesen, a keresztény értékekhez hűen folytatni többé, aki mégis így tesz, eleve hátrányból indul a versenyen. Másrészt pedig azért, mert nincs olyan ember, akit a hatalom birtoklása ne torzítana el akár középtávon is. A politika tényleges mozgatórugója ugyanis az ember egyik alapvető pszichológiai szükséglete, a hatalomra törekvés, ez a nehezen kordában tartható emberi tulajdonságunk. Tegyük fel azonban, hogy egy kivételes személyiség körül kialakul egy csoportosulás, amely elsősorban nem a győzelemért küzd, hanem a keresztény értékek hiteles képviseletéért, vállaltan hátrányból indulva a többiekkel szemben, akiknek a tisztességtelenség nem akadály. Hogy eleve lemond mindarról a megbecsültségről és előnyről, amely a hatalommal jár. Hogy vállalja az üldözést, a megaláztatást a hitéért. Akár a halált is. Volt már ilyen a történelemben. Ezeket az embereket persze ne a mai politikusok között keressük.
Alábbi nyílt levelem címzettjei épp ezért nem is politikusok, hanem az a hiteles személy, akinek a szava elengedhetetlenül fontos lenne ezekben az időkben. A levelet napokkal ezelőtt írtam néhány barátnak. Eredetileg nem gondoltam megjelentetni. Amiért most mégis közlöm, az a leküzdhetetlen kíváncsiságom mindkét témában. Hátha megtudom, ki mit gondol a kereszténység politikai képviseletéről, és hátha így mégis eljut a levél több bátor keresztény emberhez, mint ahányra eredetileg gondoltam.
×××
Eminenciás és Főtisztelendő Bíboros Úr!
Mélyen tisztelt dr. Erdő Péter Atya!
Hazai közállapotaink átlépték a határt, az elmúlt évek egyre botrányosabb történései után meggyőződésem szerint a Magyar Katolikus Egyház sem burkolózhat tovább hallgatásba. Római katolikus vallását gyakorló, hívő keresztény emberként és nagycsaládos édesanyaként is tisztelettel kérem, hogy szólaljon meg a nevünkben.
Arra kérjük, hogy nyíltan és egyértelműen fejezze ki: a magyar katolikus keresztény emberek és a nevükben úton-útfélen megszólalók közé nem tehetünk többé egyenlőségjelet. Arra kérjük, hogy bölcsen és világosan fogalmazza meg: az általunk követett minta épp az ellenkezője mindannak, amit országunk egyes vezetői képviselnek, miközben a keresztény szabadság zászlaját lobogtatják.
Keresztényként, értelmiségiként egyre kétségbeesettebben figyelem, hogy kik azok, akik keresztény Magyarországról és keresztény értékekről beszélnek. Akik magukat és tetteiket ugyanazokat a szavakat (el)használva próbálják igazolni, amelyeket mi – messze nem hibátlan emberek – legszentebb és követendő értékeinknek tartunk.
A Biblia és sok szentként tisztelt ember kristálytisztán megfogalmazta már, mi is az a bizonyos, újabban sokat és elferdített értelemmel hangoztatott keresztény szabadság. Máté evangéliuma így beszél erről: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták” (Mt 7,12). Lukácsnál ugyanez így hangzik: „Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy akarjátok, hogy veletek is bánjanak.” (Lk 6,31-32). Szent Ágoston a legvilágosabban így fejezi ezt ki: „Egyszer és mindenkorra, egy rövid törvény adatott neked: szeress, és (így) tedd, amit (tenni) akarsz. […] A szeretet gyökerezzen meg benned, mert ebből a gyökérből csak jó dolog hajthat ki.” A népi bölcsesség Ágoston szavait így egyszerűsítette le: „Szeress, és tégy, amit akarsz!”
Családjaink eszméinkkel együtt fognak pusztulni, de csak akkor, ha hagyjuk. Máté evangélista máshol így figyelmeztet: „Ne adjátok oda a kutyáknak azt, ami szent, és gyöngyeiteket se dobjátok oda a disznók elé, nehogy lábukkal széttapossák azokat, majd megfordulva széttépjenek titeket!” (Mt 7,6).
Főtisztelendő Bíboros Atya! Ma Magyarországon gyűlölködést keltők és cinikus acsarkodók teszik tönkre a közbeszédet, akadályozzák az értelmes vitákat, és teszik mindezt a keresztény szeretet nevében. A hallgatás beleegyezés. Ne hallgassunk tovább!
Tisztelettel és köszönettel:
Ifj. Surján László Györgyné Bajzáth Gabriella
Frissítés hétfőn 19:55-kor: megérkezett az első válasz a fenti vitaindítóra, itt olvasható:
Nyitókép: Frank Rumpenhorst / dpa Picture-Alliance
