„A katolikus mindig tovább tűr, mint szabad volna” – az egyházvezetők felelősségéről
A nemzet vezetése egyszerre feladata a politikai hatalomnak és az erkölcsi tekintélynek, erről szól a világ legszebb, legfejlettebb társadalmi rendje, a keresztény Nyugat egész múltja – állítja vendégszerzőnk, aki a lapunkban kezdődött „egyház és politika” vitához szól hozzá. Úgy látja: aggasztóan népszerű ma Magyarországon a pápát oktalanul kritizáló (sőt: gyűlölő) magatartás és a kereszténységet építőipari tevékenységnek gondoló téveszme, az egyházvezetőknek pedig igenis dolga megszólalni, irányt mutatni az alsópapságnak a morálisan válságos időkben. Vélemény.
A Válasz mindig tiszteletre méltóan felelős lapkészítési gyakorlata szerencsésen találkozik ifj. Surján Lászlóné Bajzáth Gabriella kezdeményezésével, a két első, szintén a Válasz Online-on közölt hozzászólás pedig egészségesen gyarapította a megbeszélendőket. Magam először nem akartam hozzászólni ehhez az új egyház és politika-vitához a nyilvánosság előtt, mivel a Magyar Hang honlapján még az EP-választást megelőző hetekben sorozatban fejthettem ki, miért tartom végtelenül rossznak a kialakult helyzetet. A tapasztalat szerint az EP-választás lázában a felsorolt, részletesen kifejtett problémák (keresztény terminussal: bűnök) tömege nem érdekelte a keresztény olvasókat. Számtalan személyes élményem azonban most összetalálkozott Gégény István írásának alapgondolatával, közelebbről ezzel: „A jelzett öröm alapvető indoka az a tapasztalás, hogy érzékelhetően egyre inkább távolodunk a tűrő, elviselő, beletörődő magatartástól, amely oly sokszor jellemezte már társadalmunkat.”
Ez pontosítást igényel: a magyar társadalomban hovatovább félezer éves párhuzamos hagyomány, hogy a katolikus többség mindig tovább tűr, mint szabad volna, hallgat, és ezzel rendre hagyja túlburjánzani a rosszat (keresztény terminussal: a bűnöket). Ezzel szemben a protestáns, elsősorban a kálvinista tömeg (amely kisebb a katolikusnál, de szintén népes) alapvetően mindig mindenre nemet mond, Adyval a protestáló hit és főleg a küldetéses vétó jellemzi.
Mindkét hozzáállást károsnak tartom, mondhatni, egyik rosszabb, mint a másik. Jelen esetben a katolikus tempó vezetett a Borkai-ügy ilyetén elmérgesedéséhez, és félő, hogy a református dafke-hajlam oda fog vezetni, hogy csak azért is Borkai… mert majd mi jól megmutatjuk, hogy nem engedünk a ’48-ból…
Kereszténység és politika: „Ne hallgassunk tovább!” – vitaindító egy levél nyomán
Ezért szükséges egyszerre, ismétlem: egyszerre kiállnia a tekintélynek (egyházvezetés) és a választópolgárok tömegének (politikai súly). A háborúkat a katonák tömege nyeri meg, de csak akkor, ha van szakszerű parancsnoklás. A nemzet vezetése egyszerre feladata a politikai hatalomnak és az erkölcsi tekintélynek. Erről szól a világ legszebb, legfejlettebb társadalmi rendje, a keresztény Nyugat egész múltja.
A nyugati kereszténységről a marxista-egyházgyűlölő történetírás azt tanítja, hogy kiszolgálta a királyokat, a feudalizmust stb. Ezzel szemben a valóság az, hogy egyszerre (!) támogatta és korlátozta a világi hatalmat. Az utóbbira nagyszerű szentek sorát hozhatjuk fel példaként, Milánói Szent Ambrustól Nepomuki Szent Jánoson át egészen Stefan Wiszinskiig és Mindszenty Józsefig. Az auschwitzi keretlegénnyel szembe tudott nézni Szent Maximilian Kolbe minorita ferences – de a királyokkal a püspököknek kell szembenézniük. Ez a világ rendje.
Igenis pótolhatatlanul hiányzik a tanítói (keresztény terminussal: a püspöki) kiállás az egyház társadalmi tanítása mellett, amely egyébként világosan és alapjában ítéli el a mostani kormányzást. A püspöki kiállás helyretenné az alsópapságot is, amely nemigen tudja, mihez kezdjen a mostani helyzetben, amikor…
Hogy mi van most, mi a probléma, azt tökéletesen bemutatja Gégény István idézete Fabiny Tamás evangélikus püspöktől: „egyházainkat megkísérti az állványimádás és a bűnös hallgatás egyaránt”. Fabiny Tamás kiváló elme és mestere a szónak, szellemesen játszott rá az állványimádás és a bálványimádás hasonló hangzására. Mára sok tízezer, magát kereszténynek gondoló ember lett Orbán Viktor kritikátlan híve, ami óriási bűn: bálványimádás, a teremtmény imádása a Teremtő helyett. Ugyan kinek a kötelessége figyelmeztetni a híveket, hogy ez bizony halálos bűn, az első parancs megszegése, ha nem az egyházvezetésnek?
A mai magyar kereszténység súlyos beteg – népszerű a pápát oktalanul kritizáló, sőt gyűlölő magatartás (lásd protestáló hit), a kereszténységet építőipari tevékenységnek gondoló (lásd állványimádás) téveszme, viszont amikor valóságos erkölcsi kérdésbe ütközünk (korrupció, hazudozás, képmutatás, prostitúció, pornográfia, röviden: Borkai), akkor meg lapulunk… Hát csoda, ha Krisztus ügyének ellenségei kinevetnek, elítélnek minket, kezdve a mezei híveken, fel, egészen a püspökkarig?
Nyitóképen Hieronymus Bosch Gyönyörök kertje című festményének részlete
