„Nem zárkózom el a politikai szerepvállalástól” – Pálinkás József szerint szükség van egy szabadelvű-konzervatív pártra
Az önkormányzati választás új helyzetet hozott, az összefogásnak becézett alkalmi összeállás máris repedezik, szükség van egy szabadelvű-konzervatív polgári pártra – mondja Pálinkás József, aki nem ugrana el a politikai szerepvállalás elől. Az egykori miniszter, majd a Magyar Tudományos Akadémia, még később az Innovációs Hivatal vezetője egyelőre csak a saját nevében beszél, de Felelős Értelmiség nevű társasága most is aktív: ma délután tartják konferenciájukat a klímaváltozás okairól és hatásairól. A kezdeményezés abból a nyilatkozatból nőtt ki, amelyet még februárban tettek közzé – épp a Válasz Online hasábjain. A Pálinkáson kívül Beer Miklós, Csaba László, Lányi András és Szathmáry Eörs által jegyzett kiáltványhoz ezrek csatlakoztak akkor, közülük többen felszólalnak a mai tanácskozáson.
– Megint konferenciázik a Felelős Értelmiség. Alternatív tudományos akadémiát gründol?
– Szó sincs róla. A Magyar Tudományos Akadémia szent dolog, Széchenyi István remek munkát végzett a megalapításával, és jól működik ma is.
– Jól működik? Az Akadémia és a kutatóhálózatok körül minden rendben, ahogy Freund Tamás mondja?
– Nem. Tudós testületként működik jól az Akadémia. Az intézethálózat, amelyet elvettek tőle, az meg csupán azért működik, mert viszi a lendület, a megszokás. Mert az intézetvezetők teszik a dolgukat. A fölöttük lévő új szerv, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) irányító testülete viszont mindmáig nem működik.
A kormány elmarta a hálózatot az Akadémiától, de aki azt gondolta, tudja, mi jön ezután, tévedett. Ott állnak, ahol másfél éve.
Nem találták ki az irányítási rendszert, egyetlen programot nem voltak képesek elindítani. Az Akadémiának viszont nem feladata, hogy politikai kérdésekben megnyilvánuljon, míg nekünk, a Felelős Értelmiségnek igen. Kifejezett célunk, hogy a politikát érintő kérdésekben hallassuk a hangunkat. Felelős politikát ugyanis nem lehet szaktudás nélkül kialakítani. Sem az egészségügyben, sem az oktatásügyben, mostani konferenciánk témája, a klímaváltozás esetében pedig különösen fontos, hogy megértsük, mi okozza, miben áll és mi a hatása. Olyan szakértőkkel vitatjuk meg ezt, akik egész életükben ilyen témákkal foglalkoztak.
– Társadalomtudósokkal is?
– Hogyne. A hatások vizsgálatához a társadalom ismerete is elengedhetetlen.
– Csak mert Freund Tamás a miniszterelnöknek írt, minap kiszivárgott levelében az ifjúságot mételyező, gyenge teljesítményű kormánybírálókkal azonosította az akadémiai társadalomtudósokat.
– Nem tudom, mi volt a szövegkörnyezet, mindenesetre ezek a mondatok nagyon szerencsétlenek. Hogy finoman fogalmazzak. Ezt az áldatlan vitát be kellene már fejezni, hogy mi a fontosabb, a természet- vagy a társadalomtudományok. Mindegyik fontos. Persze nem lehet minden tudományág folyton a világ élvonalában, de a magyar történészeknek nem is feladata, hogy munkáik óriási hatást váltsanak ki mondjuk az argentin pincérekből. A magyar történelem nekünk fontos.
– Amíg tavaly ki nem tették az Innovációs Hivatal éléről, csöndben volt, csak utána lett önből a kormánybíráló „felelős értelmiségi”. Csak nem sértettségalapú ez a nekibuzdulás?
– Meggyőződésem, hogy nem, habár ezt megítélni nem az én feladatom. Talán egy pszichológus tudná eldönteni. Rengeteg kérdésben nem értettem egyet a kormánnyal korábban sem, de kormánytisztviselőként nem tehettem politikai nyilatkozatot. A CEU-ügyben megszólaltam, volt akadémiai elnökként nem maradhattam csöndben, de igaz, hogy ott is óvatos nyilatkozatot tettem. Sértett viszont már csak azért sem vagyok, mert szerencsésnek mondhatom magam. Remek, hogy még csendestársként, a számat befogva sem kellett részt vennem abban, amit az elmúlt másfél évben az Akadémiával és a szellemi élet más területeivel tettek. Megkönnyebbülés, hogy az arrogáns, az ország érdekeit szerintem nem szolgáló kormánypolitikával való egyet nem értésemet ma nyugodtan kifejezhetem.
– Remekül hangzik, de ön nem felmondott az Innovációs Hivatal élén, hanem kitették onnan. Ha ott hagyják, csinálta volna tovább és csöndben van, gyomorideggel?
– Lett volna lehetőségem bent maradni a rendszerben, ha abból a konkrét pozícióból fölmentettek is. Nem kértem belőle.
– Konkrét pozíciót ajánlottak?
– Igen.
– Mit?
– Ez maradjon az én titkom.
– Rendben, de azt árulja el, hogy a Felelős Értelmiség párttá alakul-e!
– Az önkormányzati választás szerintem új helyzetet hozott, de egyelőre csak a saját nevemben beszélhetek. Hangsúlyozom tehát: nem a Felelős Értelmiség nevében. Én mindenesetre úgy látom, hogy
az ország szellemi, erkölcsi és külpolitikai konszolidációjához szükség van egy polgári, szabadelvű-konzervatív politikai formációra.
A választási eredmény utáni illúziók ugyanis nagyon hamar csalódáshoz fognak vezetni és kiderül: ahhoz, hogy normalizálódjon a politika, szükség van egy kiegyensúlyozó erőre.
– Mi hoz majd csalódást? A többpárti összefogás, amely átvett városokat, kerületeket?
– Az, amit lelkes támogatói összefogásnak neveznek, igen. Ez egy adott pillanatban, egyetlen célra összerendeződött formáció, de már látszik a töredezettsége. Pesterzsébeten azzal kezdték, hogy megemelték húsz százalékkal a képviselők fizetését. 441 ezer forintra, amiért havonta két ülésen részt kell venniük, miközben egy középiskolai tanár fizetése ettől nagyon messze van. Vélhetőleg ez volt tehát a legfontosabb probléma a XX. kerületben… Szét is esett ezután a nagy összefogás. Zugló új szocialista polgármestere pedig rögtön magához akart vonni minden elképzelhető jogkört, az átláthatóság és demokrácia nagyobb dicsőségére, s csak akkor visszakozott, amikor kiderült a turpisság. Hadd utaljak vissza arra: 1990-ben, amikor az MDF tagja voltam, helyben dőlt el a képviselők kiválasztása. Nem mondta meg senki központilag, hogy Hajdú-Biharban ki legyen a jelölt. A tagság szavazott arról, helyben kit kívánnak indítani.
– Aztán jött egy kamikáze-kormányzás, négy év múlva hatalmas bukás. Most meg kilenc éve stabil kormányzást látunk. Szóval minek is ez az alulról építkezősdi, ha egyszer jobban működik, ha a főnök megmondja, ki lesz a képviselő, az meg megszavazza, amit a főnök mond?
– Mi van, ha a főnök téved?
– Az fogalmilag kizárt!
– Nos, nem az.
– Vicc volt.
– Jó. A „főnök” egyébként most tévedett néhányat. Az önkormányzati választásokon is, az EP-választásokon is, amikor az európai szélsőjobb előretörését jósolta.
– Mégis erős pozíciót tudott kiharcolni Brüsszelben: a bővítési biztosét. Merkelék, Macronék pedig kiegyeztek vele.
– Másképp látom. Először is: a bővítési biztosnak vannak adminisztratív feladatai, némi befolyása is, de nem ő dönt. Azt hinni, hogy egy adott ország érdekei szerint fog dönteni, nevetséges, szembemegy az EU-s joggal. A magyar kormány persze tett efféle ígéreteket – amelyeket nem tud majd betartani. Ez nem csak az Európai Bizottság, de a „türkök” felé is kellemetlen lehet majd. Én tehát úgy látom, hogy a kormány elszigetelődött az EU-ban. Az önkormányzati tévedést pedig, azt hiszem, nem kell magyaráznom.
– Ha már itt tartunk: Karácsony Gergely azt javasolja, 2022-ben is előválasztáson dőljön el, ki lesz az ellenzéki induló. Ez a magukfajtának is lehetőséget adhat, hogy mondjuk budai kerületekben ne DK-s legyen a Fidesz kihívója.
– Egyetértek, de hozzáteszem: a jelenlegi részvétel azért még elég gyenge volt azon az előválasztáson.
– Az ott nyertes jelölttel meg tudták verni Tarlós Istvánt. Azért az nem semmi.
– Igaz, de ebbe azért több minden is belejátszott.
– Borkai?
– Is. Főleg azonban az, hogy az embereknek elegük lett a Fidesz arroganciájából.
– A miniszterelnök-jelöltségért megmérkőzne előválasztáson mondjuk Dobrev Klárával?
– Ennek a kérdésnek nincs még itt az ideje. Most annyit mondhatok: nem zárkózom el a politikai szerepvállalástól.
– Ki áll ön, önök mögött? Ki a finanszírozó?
– Magától értetődik, nem? Nyilván Soros György! Viccet félretéve: a Felelős Értelmiség rendezvényeinek költségét tízen-húszan dobjuk össze. Kétszázezer forintos terembérletekről beszélünk. Ezt még meg lehet oldani így.
– Pártépítést aligha.
– Annak valóban több előfeltétele lenne, de a lényege, amiért érdemes volna hozzálátni, éppen az, hogy megmutassuk: nem csak úgy lehet, ahogy az erzsébetiek művelték a rögtön megemelt bérükkel, meg a civakodással a mindenféle bizottsági helyekért. Vagy ami a kampányban kiszivárgott egyik felvételen volt hallható: hogy az sem normális, aki nem keres meg százmilliót önkormányzati képviselőként. A politikát anyagi haszonszerzésre használják, hiszen a politikusok jelentős részének nincs semmilyen korábbi, politikán kívüli tevékenysége. Nem volt tudós, cégvezető, soha nem kellett valódi versenyben helytállnia. A fő feladat, amiért érdemes beszállni a közéletbe, éppen ez: visszaállítani a valódi versenyt, megteremteni annak feltételeit Magyarországon. A politikában, a sajtóban, az üzleti életben és a tudományban egyaránt.
– Személyes tapasztalat? Sokan keresték meg hivatalvezetőként, hogy a pénzeket hova kellene átpasszírozni?
– Sokan.
– Mondott valamelyikre igent, „jobb a békesség”-alapon?
– Olyannyira nem, hogy kormányülésen volt, aki ezt rosszallólag fel is vetette. Hogy nem a „megfelelő helyre” kerülnek a pénzek. Mást értettünk a kifejezésen. A politikai értelemben megfelelő hely nem megfelelő, ha a teljesítményt nézzük. Hiába ad oda tízszer annyi pénzt a hozzá közelállóknak a politika, még ha nem zsebre teszik, akkor sem fog hasznosulni az összeg, hiszen nem értenek hozzá. Igenis van olyan, hogy szakértelem, s létezik tisztességes verseny is, amelyben a legjobbat, a legjobban megtérülőt ki lehet választani. A magam részéről megpróbáltam tenni azért, hogy ez a szemlélet az Orbán-kormányban is meghatározó legyen.
– Hogyan?
– Még akadémiai elnök koromban szerveztem egy találkozót a Lendület-programban résztvevő tudósok és a miniszterelnök között. Két és fél órán át tartott, pedig egyórásra volt tervezve, de a kormányfő nagyon élvezte és maradt tovább. A stábja nagyon ideges volt már a végén. Többen ellentmondtak a kormányfőnek, az egyik résztvevő pedig nyomatékosan jelezte: mi a világon bárhol képesek vagyunk megállni a helyünket, de itt akarunk versenyezni, nem máshol. Volt bennem remény, hogy Orbán Viktor megértette. Ma már látszik, hogy hiú remény volt. Ezek az elmúlt években létrehozott gazdasági csoportosulások, amelyek nem versenyben jöttek létre, remekül működnek persze – amíg kapnak állami megrendelést.
– Amikor az Orbán-család és baráti köre tulajdonosként van jelen a bankszektortól az állami informatikai háttéren át a szállodaiparig mindenhol, egyszerűen nem lehet kikerülni őket. Mit tudna tenni, ha megnyerné is a választást két és fél év múlva? Már a béna kacsa szerű totyogáson kívül.
– Abban nem hiszek, hogy mindent vissza kell és lehet venni. Sosem működött az elszámoltatás – sem Keller László, sem Budai Gyula dicső vezetésével. Ha hirtelen piaci körülmények között találják magukat ezek a most megszerzett vállalkozások, kiderül majd, mennyire életképesek. Ami életképes, azt hiba, bűn volna tönkretenni. Bárki is a tulajdonos. Ami nem életképes, az pedig tönkremegy magától, elég elvágni a természetellenes állami köldökzsinórt. Nem a visszavesszük-kiáltásoknak van értelme. Hanem a konszolidációnak.
– Hogyhogy? Karácsony is épp a visszavesszük-kiáltással nyert.
– Nem nagyon fog pedig semmit. Mire is van jogköre? Megakadályozni ezt-azt, arra igen, de akadályozásból nem lehet kormányzást építeni. Sem városvezetést. Megtörni a magyar hagyományt, hogy amit az egyik oldal épít, a másik lerombolja – ez volna a valódi politikai innováció, előrelépés.
– Mit tartana meg a Fidesz politikájából?
– A költségvetési fegyelmet mindenképp. A költségvetés elfogadására vonatkozó előírásokat mondjuk hiba volt alkotmányba írni. A parlament ma nem fogadhat el olyan költségvetést, amelyben a hiány nagyobb, mint a megelőző évi. Csakhogy júniusban elfogadják a költségvetést. Ha év végére kiderül, hogy a hiány kisebb lesz a tervezettnél, ész nélkül kezdenek el pénzt költeni, nehogy alkotmányt sértsen a következő évi büdzsé. Többször is ez történt már év végén. A családpolitikai alapvetéseket, a fiatalok lakáshoz juttatását is fontosnak tartom – kiegészítve persze a kedvezményes bérlet lehetőségével a mai, egekben lévő ingatlanárak mellett különösen. Az oktatásban, egészségügyben óriási gondot okoztak viszont, az értelmetlen sportberuházásokat is tényleg le kellene állítani. Egy ember nem kényszerítheti rá a hobbiját, mániáját egy országra.
– Nincs sok idő a következő választásokig. Miért nem lépett még a tettek mezejére?
– Sok emberrel beszélgetek, tárgyalok. Látom, hogy van igény arra, amiről beszélek, mellette viszont félelem is.
– Mitől?
– A nyilvánosság elé való kilépéstől. Sokakban. Ez ma a legnagyobb gát.
– A Momentum lenne az ifjak pártja, az önöké meg a 65 fölöttieké?
– Ennek nem sok értelme lenne.
– És a pártalapításnak van? Van abból elég.
– Igaz, de pártok szűnnek is meg. Most is billeg néhány a felszámolódás szélén.
– Ebben a választási rendszerben másképp nem lehet eredményesen kihívni a Fideszt, csak tömbösödve. Ha az ellenzéki oldalon új, különálló párt alakul, az csak Orbánékat erősíti, nem?
– Ez valóban jelentős dilemma – egészen addig, ameddig egyetlen párt ennyire erős, mint a Fidesz ma. Hogy lefedi a választók felét. Az sincs azonban kőbe vésve, hogy ez így marad.
– Az ország fele mindig jobbos, másik fele balos, egy-két százalék dönt. A Fidesz pedig lefedi a jobboldalt.
– Megpróbálja lefedni.
Két jelentős választói csoportot is látok most. Az egyik befogta az orrát és leszavazott az úgynevezett összefogásra, mert elege volt a Fideszből. A másik befogta az orrát és leszavazott a Fideszre – mert amazokra azért mégsem.
A lényeg, hogy mindkét oldal szavazói között sokan vannak a befogott orrúak, akiknek az elkötelezettsége nem erős, inkább a másik oldal elutasítása miatt szavaznak, jobb híján. És a harmadik csoportról se feledkezzünk meg: akik nem mentek el szavazni.
– Ön a befogott orral az ellenzékre, vagy az ugyanígy a Fideszre szavazóknak politizálna?
– Mindkét csoportnak. Ez az a viszonylag aktív csoport, amely látja a kormánypárt hibáit, de a korábban kormányzó baloldali-liberális pártokét is. Azt is, hogy a Fidesz legfeljebb verbálisan fedi le a jobboldalt. Bármelyik hívószavukat tekintjük, súlyos hiányosságokat látunk. Elég a polgári szóra utalni.
– Azt már rég nem mondják magukra.
– Jó, igaz. Volt annak az érdekes embernek, aki mindent is tud, az a kijelentése… Hogy politikai termék volt a polgári Magyarország. Nem, nem volt az. 1995-ben, amikor létrehoztuk a Professzorok Batthyány Körét, akkor fogalmaztuk meg kiáltványban, hogy polgári Magyarországot akarunk. Mi akkor azt bizony komolyan gondoltuk. Én ma is komolyan gondolom.
– Nem lehet, hogy önök hasznos idióták voltak akkor? Hogy komolyan gondolták, a politikusok meg a markukba röhögtek, hogy elhiszik?
– Nem voltak ők olyan rafináltak akkor. Őszintébbek voltak, még 1998-ban is sokkal őszintébbnek láttam őket. Nem véletlenül vállaltam szerepet abban az Orbán-kormányban. Chikán Attila, Járai Zsigmond, Martonyi János is. Mi vittük be azt a szaktudást, amely ott akkor nem volt meg.
– Minek szaktudás, ha egyszer anélkül is lehet politikai sikert elérni?
– Bevallom, ebben az értelemben idealista vagyok.
Önmagában a hatalom nem okoz örömet. Az okoz, ha jó döntés születik és eredmény is van.
Amikor a Lendület-program eredményei megszülettek az Akadémián, annak például tudtam örülni. Annak önmagában, hogy dönthetek, sosem.
– Ne az menjen teniszezőnek, aki szeret teniszezni? Politikai vezetőnek meg az, aki szereti a hatalmat?
– De, persze. A kérdés az, hogy mit kezd a hatalommal, ha már megszerezte. Ha stadionokat, vagy piramisokat épít, annak nem sok értelmét látom.
– Máig mennek a turisták Kairóba a piramisok miatt!
– Ezt a mentalitást azért mára jobb lett volna már meghaladni. A megalomán önemlékművek építését. Az arisztokraták egy időben abban versenyeztek, hogy kinek van nagyobb kastélya. A versenyszellem nem rossz, de kordában kell tartani és értelmes célokra irányítani.
– Kövér László szerint a korlátozást, a fékeket meg az ellensúlyokat – inkább felejtsük el.
– Ez azért is bosszant különösen, mert a házelnök csúsztatva kelt hangulatot. Az angol checks and balances nálunk fékek és ellensúlyokként honosodott meg, s ebbe bele a rossz fordításba kapaszkodik Kövér, hogy hát miért is akarják fékezni a fejlődést. Senki semmit nem akar fékezni, ami jó. A check itt nem féket, hanem ellenőrzést jelent. A balance pedig egyensúlyt. Ellenőrzés és egyensúly. Ennyit jelent ez. Azaz: a törvényhozó hatalomnak ellenőriznie kell a végrehajtó hatalmat, s tőlük függetlenül kell működnie a bírói hatalmi ágnak. Utóbbinak nem az államtól függetlenül, amivel Kövér riogat. Ezt senki nem mondja, kívánja – mindenki tudja, hogy a bíróságok is az állam részei. A hatalmi ágak szétválasztása és egymástól való függetlensége pedig a jogállam alapja. Magyarországon ma a törvényhozó hatalom egyáltalán nem ellenőrzi a végrehajtó hatalmat. A kormány benyújtja a javaslatot, s az úgy megy át a parlamenten, mintha parlament nem is lenne. Utóbbi olyan ma, amilyen 1990 előtt volt. Kirakat. Érdemi munka és döntés nem folyik ott.
– Ha ez így van, 2010 óta van így. Jókora spéttel vette észre, ha meg nem sértjük.
– Vitám volt a miniszterelnökkel már az alkotmányozás idején is, csak ezeket nem vertem nagydobra. A felkért bizottság tagja voltam, s az egyik kérdésben sikerült is meggyőznöm őket. Látszólag. Megállapodtunk – majd a végszavazásnál, az utolsó pillanatban, koherenciazavarra hivatkozva mégis visszarakták az általam kifogásolt szakaszt.
– Mi volt ez a passzus?
– A GMO-kérdés. Az nem való alkotmányba. Tudományos kérdést nem alkotmányozással kell eldönteni. Sok mást sem tettem volna bele – a költségvetési hiányra vonatkozó szabályt már említettem is. Azzal viszont, hogy új alkotmányt kell elfogadni, egyetértettem. Hogy érdemes élni a lehetőséggel és megszüntetni az állapotot, hogy a magyar alkotmány 1949-es dátumot visel. Méltatlan helyzet volt, ma is örülök, hogy sikerült felszámolni. Persze rögtön 1990 után kellett volna, de: jobb későn, mint soha.
Fotók: Bognár Ádám Balázs
