„Sorost tényleg nem könnyű szeretni” – Anna Porter a Válasz Online-nak
„Anna Porter: Mit akar Soros?” Ha erre a magyarul most megjelent kötetre és szerzője nevére pillant a gyanútlan olvasó, könnyedén hiheti, hogy valami New York-i kolumnista dobott össze egy kötetet a magyar kormánykörökben mumusként kezelt milliárdosról. A szerző valójában Kanada híres könyvkiadója, népszerű krimiszerző. Még így sem túl izgalmas? Ha viszont tudjuk, hogy Anna Porter Szigethy Anna néven Budapesten látta meg a napvilágot 1943-ban, s hogy 1956-ban menekült el Magyarországról, már érdekesebb a kép. Amikor az is kiderül, hogy erdélyi kisnemesi család sarja, s az életében apaszerepet betöltő nagyapa a múlt század Budapestjének legendás párbajhőse, szoknyapecére, nem mellesleg olimpikonja, még érdekfeszítőbbé válik a háttér. Anna Porter kétszer is találkozott Soros Györggyel könyvének megírásához, de a megjelenés óta nem áll vele szóba a főhős – a Válasz Online-nak most, amikor három napot Budapesten töltött, elmesélte, miért. Interjú.
– Könyvében írja, hogy Soros Györgynek nem jelent semmit Magyarország. Önnek?
– Itt születtem.
– Ez mondjuk Sorosra is igaz.
– Valóban. Nekem jelent valamit a magyarság, igen. Még mindig beszélek magyarul, például.
– Ez a tér, ahol most ülünk, mit jelent?
– 1956-ban itt voltam néhány barátommal, amikor Nagy Imre beszélt a Parlament erkélyéről.
– Fegyvert is fogott?
– Aznap nem, később igen, de nem harcoltam vele végül. Túl nagy volt a fegyver. Vagy én voltam hozzá túl kicsi 12 évesen. Az események sodrásában jutottam hozzá: egyszer csak megállt egy kisteherautó, adogatták ki a fegyvereket belőle, mondtam a barátomnak, hogy menjünk mi is.
– Merész. Pedig addigra már „börtönviselt” volt, nem?
– Igen. Hatéves koromban, amikor menekülni akartunk az országból, a határon elkaptak édesanyámmal – utána pedig fogva tartottak minket. Ávósokkal is volt dolgom – később, amikor elvitték a nagyapámat.
– Az is igaz, hogy beszólt nekik: a kutyabőrrel ne szórakozzanak?
– Igen. Gyerek voltam, nem tudtam, mit szabad mondani, mit nem. Nem is érdekelte az ávósokat. A kutyabőr egyébként nem valami nagy arisztokráciát jelentett. Erdélyi kisnemesi családból származom.
– Szóval már gyerekként utálta a kommunistákat.
– Erősen. Nem volt nehéz utálni őket.
– Ahogy Soros Györgyöt sem – amint könyve borítóján is szerepel. Önben és Sorosban tehát annyi a közös, hogy mindketten Magyarországról indultak?
– Annyi.
– Nem sok. Mégis, miért kezdte akkor érdekelni a személye?
– Írtam egy könyvet az Európát bejáró szellemről, a kutatáshoz pedig beutaztam a térséget. Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Csehország, Románia… Igaz, Romániáról keveset írtam aztán a könyvben, a kiadó ugyanis közölte, hogy az senkit nem érdekel, legfeljebb ha két példánnyal többet eladunk…
– Ez most nagyon kedves ám a magyar szívnek!
– Ez van. Mindenesetre, ahogy beszélgettem a térség fontos szereplőivel, Soros neve folyton felbukkant. Adam Michnik, a lengyel Gazeta Wyborcza főszerkesztője hosszasan taglalta a szerepét, mindazt, ahogyan az átmenetben segített.
Mások is folyton ott lyukadtak ki: „Soros”.
Az csak még érdekesebbé tette, hogy ő is Magyarországról származik. Addigra ugyanis írtam már könyvet a magyarországi holokausztról, ismertem tehát azokat a körülményeket, amelyek között Soros György gyerekként találta magát.
– Ha ön nem zsidó családból jön, miért épp a magyarországi holokausztról írt?
– Meg akartam érteni. Miért, önöket nem érdekli, hogyan történhetett meg?
– De. Azért olvastunk róla. Könyvet írni mégsem tervezünk a témában.
– Az én érdeklődésemet a nagyapám keltette fel…
– Rácz Vilmos olimpikonról, újságíróról, kiadóról, legendás szoknyapecérről és párbajozóról beszélünk?
– Igen, róla. Mind igaz, amit említett. Még párbajkódexet is írt! A szoknyapecérség meg… Nos, igen. Imádtam a nagyapámat, de azt azért erősen eltúlozta. Tizenötnél is több gyereke született összesen. A nagymamám hármat szült. Szóval sok szeretője volt. Viszont: a nagyapám töltötte be az apaszerepet az életemben, ő ismertetett meg gyerekkoromban a magyar történelemmel is. A török harcokról például sokat mesélt. Ő volt az is, aki zsidó barátait bújtatta a naphegyi pincénkben a vészkorszakban, s ő mesélt nekem először arról, mi történt akkor itt. Én pedig képtelen voltam összerakni. A magyarok? Ezek a kedves, jó humorú, szeretetre méltó emberek? Nekem ugyanis mindig ilyen képem volt az itt élőkről. Tehát nem értettem, hogy lehet, hogy ez itt megtörténhetett.
– Kapott választ?
– Bevallom, nem. Pedig több mint 150 interjút készítettem a holokauszt-könyvhöz, mégis: máig szürke zóna az a borzalom.
– És Soros? Őt könyvírás közben sikerült megérteni?
– Valamelyest őt azért megértettem, azt hiszem.
– Nem csak elolvasta Soros könyveit, nemcsak a munkatársait faggatta, vele is készített két interjút a könyvhöz. Hogyan jutott be egyáltalán hozzá?
– Egyszerűen írtam egy levelet, hogy könyvet írok róla, találkozni szeretnék vele. Az egyik munkatársa fogadott először, s ez jó is volt, mert engem nem csak a személy, de a hálózat is érdekelt. Hogy kik azok, akik a valódi munkát végzik a pénzéből. Korábban egyetlen alkalommal volt csak kapcsolatom Sorossal: amikor kiadtam az ’56-os kanadai üzletember, Andrew Sarlós könyvét. Ő nagyon szerette volna, ha Soros ajánlást ír a kötethez. Nem volt rá hajlandó, annyira nem értett egyet Sarlós közgazdasági téziseivel. Hiába mondtam neki, hogy a barátja haldoklik, akkor sem írt. Sarlós nem sokra rá valóban meghalt.
– Nem valami rokonszenves húzás egy haldoklónak nemet mondani.
– Sorost tényleg nem könnyű szeretni. Hideg, magával törődik, nem teremt valódi kapcsolatot beszélgetés közben. Valójában nem is beszélget, hanem prédikál, kinyilatkoztat.
Ez nem rossz, ha az ember épp könyvet ír róla, hiszen sok anyagot szolgáltat, amit fel lehet használni. De beszélgetőtársként… Nem kellemes. Ettől függetlenül rengeteg izgalmas dolgot tett. Mondjuk Heisenberggel még mindig gondjaim vannak…
– Merthogy Soros az ő bizonytalansági tételére és Karl Popper tanaira építette fel saját „filozófiáját”. Mit gondol, hova jutna ez a filozófia, ha nem lennének mögötte dollármilliárdok?
– Oda, ahova az öné vagy az enyém.
– Tehát ön sem tartja komoly filozófusnak Soros Györgyöt?
– Nem, ő viszont nagyon komolyan veszi és valódi filozófusnak tartja magát.
– Tehát a hiúság hajtja?
– Egyszer azt írta magáról, hogy messianisztikus tendenciák figyelhetők meg nála. A hiúság tehát benne van, igen. Csakhogy tényleg van azért sok minden, amire büszke lehet.
– Például?
– A pénze. Az a sok milliárd dollár. Nekem nincs ennyim. Önöknek?
– Van, de titokban tartjuk, ön se árulja el senkinek!
– Rendben! Viccet félretéve: ennyit keresni mindenképp teljesítmény, Soros ráadásul hatalmas kockázatokat vállalva szerezte a vagyonát, akkor, amikor mások még nem kerestek ilyen összegeket.
– Azért a módszerre nem biztos, hogy büszke lehet.
– Tény, hogy spekulánsként szabályozatlan piacokon gazdagodott meg, miközben elkerülte az adózást, s néhány nemzetgazdaságot is megkárosított. Az, hogy nyeresége tetemes részét jótékony célokra fordítja, nem csökkenti a felelősségét a piacok „megingatásában”.
– Politikai tervei – könyvéből legalábbis ezt látjuk – ráadásul sehol sem jöttek be. A multimilliárdos Soros György valójában kudarcos öregember?
– Erre a következtetésre voltam kénytelen jutni. Nem is örült neki. Miután elolvasta, többet nem állt szóba velem.
– Megjelenés előtt látta a könyvet?
– Ne vicceljen! Dehogy. Miután megjelent, küldtem neki egyet. Azóta nem reagál, sőt,
a szóvivője nyilatkozott is, hogy nem jó a könyv. Soros másképp éli meg saját történetét.
– Sikerként?
– Nagyjából. Ő úgy érzi, tudja, mi a helyes, a helyes dolgokat cselekszi világszerte a nyílt társadalmak létrehozásáért. Büszke az ellenségeire. Putyin ellenségének lenni számára például dicsőség.
– Az még rendben is van, de ön mit szól ehhez, az egész nyílt társadalom-elmélethez?
– Az elméletnek azzal a részével, hogy a nyílt társadalom jobb, mint a zárt, egyetértek.
– Úgy is, hogy ha egy milliárdos pénzéből működő NGO-k hozzák azt létre?
– Nos, épp ez az. Úgy nem. Nagyon szép lenne az elképzelés – ha alulról jönne. Az én gondom, ahogyan ezt Soros el akarja érni: fölülről lefelé. Gyakran nem azt nézi, mit szeretnének az emberek, mire van szükségük, ehelyett van egy víziója, milyennek kellene lenniük az állapotoknak az adott országban, és annak eléréséhez rendel forrásokat. Ez a gond a Soros-tervvel.
– Merthogy olyan van?
– Víziója? Hogyne lenne. Nem is titkolja. Ezek a tervek azonban változnak, Soros hajlamos módosítani a véleményén.
– Mint 2015-ben, a migrációs válságévben, majd egy évvel később.
– Igen. Először megjelentetett egy szöveget, amely szerint az EU-nak egymillió menekültet kellene befogadnia, egy évre rá már csak háromszázezerről írt. Igaz, a befogadás szükségességét azzal indokolta, hogy máskülönben Európa népessége elfogy – tehát nem kultúrákat és nemzetállamokat akart elpusztítani.
Ő mindenesetre az egyetlen magánszemély, akinek saját külpolitikája van. A briteknél sokan fel is vannak most háborodva, amiért a maradáspártiakat támogatja. Soros erre annyit mond: ő csak nevelni próbálja az embereket.
– Milyen jogon? Nem apja ő a briteknek.
– Pontosan ez a probléma. Mindezt viszont teljesen nyíltan és büszkén teszi, ami nekem akkor is imponál, ha nem értek vele egyet.
– Miután Oroszország-projektje, vagy akár a magyar projekt sem jött be, hamis illúziónak bizonyult az arab tavasz miatti lelkesedése is, nem szólt neki, hogy talán ideje lenne leállni a világjobbító tervek kivitelezésével?
– Nem. Hagytam beszélni. Nem meggyőzni akartam. Megérteni. Inkább az embereivel vitatkoztam. Ivan Krastevvel, például. Meg kell hagyni, Soros a Balkánon tett jót is a pénzével. Amikor 50 millió dollárból bevezette a vizet Szarajevóban, életeket mentett meg – az embereknek nem kellett kimenniük vízért, nem váltak az orvlövészek célpontjává. Aztán viszont, ha megnézzük, mi történt az egykori Jugoszláviával… Hiába tevékenykedtek az alapítványai, Bosznia például ma is katasztrófa. Macedóniában beleszeretett egy kormányfőbe, rászórt egy csomó pénzt, aztán mi az eredmény? Vagy vegyük Grúziát. Beavatkozott, megszabadult Sevarnadzétól, hatalomra segítette Szakaasvilit, akiben aztán egyszer csak csalódott és ejtette. Nem látszanak az eredmények, nem látszik, hogy nyitottabb, szabadabb hely lenne a világ. Ezeket elmondtam Ivan Krastevnek, aki rendkívül intelligens ember, de hisz ebben a projektben és azt magyarázta, hogy vannak azért részsikerek. Soros is azt vallja, hogy a vereségről idővel kiderülhet, hogy valójában győzelem. Persze fel tudnak mutatni valódi sikereket is: azok az orosz tudósok, akiknek közvetlenül a Szovjetunió összeomlása után segítettek, például hálásak lehetnek nekik.
– Az itthoni olvasót nyilván a magyar részek érdeklik majd legjobban a könyvből. Ott azonban olyanokat olvasunk, hogy elharapózó rasszizmus, antiszemitizmus, cigányellenesség jellemzi az országot a Fidesz hatalomra kerülése után. Nem tart attól, hogy ezek a részek hiteltelenítik a könyv többi részét is?
– Amit a cigányság helyzetéről írtam, annak alapja a saját tapasztalatom. A The Globe and Mail, egy kanadai újság küldött el tudósítani Tatárszentgyörgyre, ahol éppen meggyilkoltak egy kisfiút és az édesapját…
– De hiszen az még a Gyurcsány-időszak!
– Az igaz, a cigányellenességet mindenesetre valóban tapasztaltam. Megijesztett, amikor Érpatakon vad cigányellenes polgármestert hallottam beszélni, amikor láttam a masírozó Magyar Gárdát, vagy amikor Morvai Krisztinát hallgattam, aki hosszú antiszemita beszédet mondott és mindenki tapsolt. Azt azonban nem írtam, hogy ezt a Fidesz támogatta. Vagy önök úgy érzik, hogy olyat is a Fidesz nyakába varrok a könyvben, amit nem lehetne?
– Például amikor leírja, hogy a Fidesz megtűrte a szélsőjobboldali Jobbikot. Ugyan hogy kellene nem megtűrni egy ellenzéki pártot kormánypárti oldalról?
– Amikor a Gárda masírozott fel-alá, abba azért a kormány beavatkozhatott volna.
– Abba a szocialista kormányok sem avatkoztak bele. Egyébként a gyülekezési szabadság ilyen, nem? Ha nem is tetszik, ki masíroz, alapjoga masírozni.
– Nincs gyűlöletbeszéd-törvény?
– Van, de masírozásra nem vonatkozik önmagában, s a bíróság dolga eldönteni, megvalósult-e, nem a kormányé.
– Értem. Tehát leegyszerűsítőnek látják ezeket a részeket. Hosszabb szövegeket, cikkeket is írtam a témában, de a könyv keretei miatt valóban egyszerűsítettem. Kicsit lehet, hogy mélyebbre kellett volna menni ezeknél a részeknél.
– Remek. Azt egyébként tudtuk önről, hogy messze földön híres könyvkiadó, de hogy újságíró is…
– Azt elég későn kezdtem el. Az elmúlt tizenöt évben.
– Túl sok lett az ideje, felnőttek a gyerekek?
– Ez is benne volt. Meg persze: nem szűnök meg érdeklődni a világ eseményei iránt.
– A nagyapai minta van emögött is? Hogy kiadó és újságíró lett, akárcsak ő?
– Ha így van is, nem tudatos. A könyvkiadás közelébe még Londonban csöppentem. Menekültként éheztem, kellett valami munka és korrektornak felvettek az egyik kiadónál. Később Észak-Európában dolgoztam könyvügynökként, még a hatvanas években, Kanadában pedig már adta magát, hogy könyvekkel foglalkozzam. Mára kiadtam több mint kétezer kötetet. Sosem hittem, hogy fizetni fognak azért, amit szeretek: hogy olvassak. Nagyon szerencsés vagyok.
– Az írás ebből még nem következne.
– Krimiket írtam először. Azért mégpedig, mert szerencse ide vagy oda, mégiscsak felgyűlt bennem sok feszültség kiadói munkám során. Néhány szerző esetében ember tényleg úgy érzi, hogy legszívesebben megölné. Aztán rájöttem, hogy ha egyszer ezt szeretném, ezt is fogom tenni. Megölöm őket. Papíron. Egy könyv lapjain. Jobb terápia, mintha pszichológushoz járnék.
– Legutóbbi könyvében lágyabb húrokat penget, Kanada iránti szerelmét írta meg. A következő ismét krimi lesz?
– Az. A második részét írom annak, amely egyébként Magyarországon játszódik, magyar rendőr a főszereplője. A sztorit megvette egy filmes cég: a Netflix készít belőle sorozatot.
– A Soros-könyvből az mondjuk nem fog készülni. Változott valami lényegileg azóta, hogy négy éve angolul megjelent a kötet?
– Hogyne. Amikor az eredeti, angol változatot befejeztem, azt írtam: a külpolitikai kudarcok ellenére van azért sikertörténete is Soros Györgynek. A CEU. Ezt a budapesti egyetemet tudja majd felmutatni örökségeként. Ez lesz, ami túléli őt. Ma meg már ez is erősen kétséges. Lett is a mostani magyar kiadáshoz új fejezet a könyvben Soros Magyarországról való kivonulásáról. Mindeközben Európa és az Egyesült Államok nagy részén gyűlölik őt. Nem a demokráciát védő civil milliárdos jut róla eszébe senkinek, hanem a Demokrata Pártot támogató mágnás. Pártemberré vált tehát, holott, ha komolyan venné a saját ideológiáját, nem is lenne szabad pártokat támogatnia. Így szembemegy civilekre építő saját filozófiájával is, aminek következtében azok sem hallgatnak rá, akik pedig tényleg megváltoztathatnák a világ működését. Utolsó találkozásunk alkalmával ezt egyébként ő maga is elismerte.
Fotók: Vörös Szabolcs
