Túl sok tojás a kosárban, avagy a globalizáció pusztításáról és a klímavédő Trumpról
Noha a globalizáció balos kritikája nem állja ki a valóság próbáját, a jelenséggel nagyon is van gond. Minden ugyanis, ami növeli az életformák egységesítését, az evolúció logikája szerint csökkenti a túlélés esélyeit, márpedig a globalizáció következtében az egész bolygón hasonló életformák, termékek és üzleti formák terjedtek el. Vendégszerzőnk szerint éppen ezért a szabadkereskedelem korlátozása hozhatna megoldást a bajra. Kovács Tibor meglepő következtetése pedig: Donald Trumpra talán egyszer úgy emlékezünk, mint a legnagyobb környezetvédőre. Világmagyarázat.
A globalizációról sokféle vita zajlik. A baloldali mozgalmak marxista logika alapján ítélik el, a szegényebb országokat vesztesnek, kizsákmányoltnak láttatva, a nyugati piacgazdaságokat pedig kizsákmányoló nyerteseknek. A konzervatívok ezzel szemben rámutatnak, hogy a globalizációba bekapcsolódott, valamikor szegényebb országok népessége vált igazi nyertessé: a szegénység szintje jelentősen csökkent a világban, és olyan országok emelkedtek fel, mint Dél-Korea, Kína, Szingapúr, a Perzsa-öböl menti országok. Nem is beszélve azokról a mai is szegénynek számító államokról, amelyekben drasztikusan csökkent a gyerekhalandóság, az alultápláltság, az egy napra jutó elkölthető jövedelem pedig duplázódott az elmúlt évtizedekben.
A globalizációval szembeni marxista érvek tehát nem állják meg a helyüket. A klímaváltozással és a fajok sokszínűségének csökkenésével kapcsolatban a globalizáció negatívumai evolúciós logikával értelmezve váltak nyilvánvalóvá.
A fejlődés különböző sebessége
Amikor az akkori technológiai fejlődés csúcsán álló britek, akiknél már több mint száz éve lezajlott az ipari forradalom, az ausztrál kontinensen kitűzték a zászlót, kőeszközöket használó helyi bennszülötteket találtak a szigeten. Kontinensnyi területen becslések szerint úgy egymillió ember élt, akik mai tudásunk szerint 60 ezer éve vándoroltak oda. Ennyi év elég volt a világ többi részén a kínai nagy fal, a piramisok, a Tádzs Mahal felépítésére és a gravitáció leírására. Az ott élő bennszülöttek azonban kényelmesen változva csupán a kőbaltáig jutottak el.
A világnak rengeteg területe volt, ahol a fejlődés akár több 10 ezer évvel is eltért egymástól. Ma az ausztrál bennszülöttek leszármazottait életformájukban alig lehet megkülönböztetni a londoniaktól. Adatok tengere mutatja, mennyivel biztonságosabb és kiszámíthatóbb lett az élet. Elég csak az oltási programok miatt a világban életben maradt gyerekekre, a globális egészségügyi technológiák segítségével megmentett életekre gondolni. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a globalizáció nem tudatosan tervezett, központilag vezényelt folyamat, annak logikája mögött nemcsak a cégek terjeszkedésének szándéka áll, de az emberek egységes vágya a kényelmesebb és gazdagabb életre. Az őserdőben élő indiánok pont ugyanúgy érdeklődnek a tévé iránt, mint a nyugati nagyvárosi lakosság, az ázsiai hotelekben sokkal nagyobb szükség van a légkondicionálóra, mint a prágaiban, és gépkocsi nélkül nehezebb az élet az azokban az afrikai országokban, ahol a szolgáltatások hatalmas távolságokra vannak, mint Budapesten, ahol van tömegközlekedés.
Ebből következően az egész világon egyre hasonlóbb módon élnek az emberek: autóval járnak, légkondicionálót akarnak maguknak, mobilt használnak, tisztítószerekkel takarítanak és azt akarják, hogy a gyerekeik ne haljanak meg fertőzésekben. Az internet, a közösségi terek csak tovább gyorsítják a folyamatot, mert mindenki láthatja, hogyan élnek mások, milyen termékeket használnak. Ezek következtében az életformák sokkal közelebb kerültek egymáshoz. Az eszközök, amelyeket használunk és amit teszünk velük hasonlóak, és ezért hasonló hatással is vannak környezetünkre. Ez pedig az evolúció logikája szerint nagyon veszélyes stratégia.
A túlélés módszere
Az evolúció a túlélés nem tudatos módszere. Nem az egyén, nem egy csoport, hanem a teljes faj, fajok, a földi élet fennmaradásának leghatékonyabb módja. Egyik legfontosabb eleme, hogy ne tegyük az összes tojást egy kosárba. A dinoszauruszokat feltehetően kipusztító meteor a tudomány elképzelései szerint végzett a fajok nagyjából 75 százalékával. Ha csak dinoszauruszok lettek volna, és csak azon a területen életek volna, ami érintett volt becsapódás által, eltűnt volna minden élet a Földről. Nem így történt. A túlélés logikája a Föld minden apró pontján újabb és újabb életformákat hozott létre, így biztosítva az élet extrém körülmények közötti fennmaradását is.
Ne gondoljuk, hogy ez a logika pusztán a természetben, a biológiában érvényes. A befektetési portfóliók elvének felfedezése is éppen ezen az elven működik. A diverzifikálás a túlélés legbiztosabb záloga az élet bármely területén, az adatbiztonságtól a befektetésekig.
Ez a sokszínűség érvényesül a fajok összességében, és bár kevésbé, de érvényesül a fajokon belül is. Ez az oka, hogy egy súlyos járvány nem öl meg mindenkit: vannak genetikailag ellenállóbb egyedek. A Homo sapiens olyan mértékben elterjedt és speciális faj, hogy a diverzitás a fajon belül többféle módon is létezik. A rókák a világon mindenhol ugyanúgy élnek és ugyanúgy táplálkoznak, az ember azonban elképesztő változatosságú életformákat valósít meg, ami sokszor genetikai változatosságot is jelent. Ilyen például a Himalája sherpáinak élete, akiknek egy különleges evolúciós változás teszi lehetővé a magaslati életet.
Az ember tehát különleges faj és még különlegesebbnek hiszi magát. Úgy képzeli, csak neki van tudatos alkalmazkodó képessége, a többi fajnak pedig szinte egyáltalán nincs. Mi felöltözünk, ha fázunk, akár a sivatagban vagy a sarkkörön túl is képesek vagyunk élni, ha melegünk van, beépítünk egy légkondicionálót, oltással védekezünk a vírusok ellen.
Kétségtelen: az ember kipusztításához a természetnek fel kellene kötnie a gatyáját, olyan változatos körülmények között és olyan sok helyen vagyunk képesek az életre.
Az eszkimók olyan környezetben élték túl az elmúlt évezredet, amelyet például a Grönland déli részén szintén megtelepedő vikingek nem bírtak. Mára azonban az eszkimók is motoros szánnal járnak, mobiloznak, hasonló ruhákat hordanak, hajón és repülőn szállítják nekik a szükséges felszerelést. Nekik is van ökológiai lábnyomuk, ők is hasonló dolgokkal szennyezik a környezet, mint bárki más. A sivatagban élő arabok, akik valamikor tevéken próbálták túlélni a forró homokviharokat és nagyon alacsony volt az ökológiai lábnyomuk, ma légkondicionált európai luxusautókkal viszik gyereküket a fedett pályákra síelni, miközben kint 42 fok van. Ma az ő ökológiai lábnyomuk a legnagyobb a földkerekségen.
Az emberi élet a globalizáció következtében egységessé vált, az eszkimóktól az arabokig hasonlóan élnek az emberek, hasonló eszközöket használnak, hasonló szennyezési mintákat hoznak létre.
Az evolúció a körülményekhez való nem tudatos alkalmazkodással tarja fenn az életet. Nem sokat beszélünk róla, de az élet maga is körülmény. Mindannyian körülmények vagyunk az összes többi élőlény számára. Ha például egy szigeten túlszaporodnának a farkasok, s ott megennének minden általuk fogyasztható állatot, akkor az a körülmény lennének, amelyhez a szigeten élő állatok nem voltak képesek alkalmazkodni. Ennek következményeként végül a farkasok maguk is kipusztulnának, így minden egyes farkas saját fajtársai számára is olyan körülménnyé válna, amelyhez nem tudott alkalmazkodni. Ha kevesebben lettek volna, túlélhettek volna, mert nem pusztították volna ilyen sebességgel saját életterüket, de a túlszaporodott farkasok olyan körülményt hoztak létre, amelyben minden tagjuk kipusztult.
Az emberi példák közül a Húsvét-szigeteké a legismertebb, ahol egyes elméletek szerint a növényzet teljes elpusztítása okozta az ott élő emberek eltűnését, más elméletek szerint a klíma változása, ami a végeredmény szempontjából édes mindegy. Mindkét elmélet illik a mai korra: jól mutatja, hogy az emberi tevékenység olyan körülményt hoz létre a klímaváltozáson keresztül, amelyhez aztán ő maga sem tud alkalmazkodni.
A globális életforma elterjedésével az egész földgolyó hatalmas szigetté (globális faluvá) változott, ahol az ember egyre meghatározóbb körülménnyé válik a többi ember és környezete számára. Fontos megjegyezni, hogy a föld népességének drasztikus növekedése is a globalizáció miatt vált lehetségessé. Ennek legjobb példája a Szubszaharai Afrika (más néven: Fekete-Afrika) régiója, ahol a gyarmatosítók megjelenése előtti 60 ezer évben a népesség mértéke szinte állandó volt, az akkori technológiákkal a régió eltartóképessége nem tette lehetővé a népesség növekedését. Az nagyrészt a globalizáció által elterjesztett technológiai fejlődésnek tudható be. Az elmúlt 60 évben a népesség a régió szinte minden országban egy nagyságrenddel nőtt, de a történelmi szintjét két nagyságrenddel is meghaladja.
A globalizáció által segített népességrobbanás tovább hajtja a globalizált termelés növekedését, ami hatalmas, egyirányú nyomást gyakorol a környezetre. Hogy a globális faluban miként vált az ember tragikus körülménnyé, azt legjobban a fajok kipusztulásának felgyorsulása mutatja – és itt messze nem csak arra kell gondolnunk, hogy a kínai kereslet miatt levadásszák az utolsó a fehér orrszarvút. Jóval többről van szó. Egymillió fajról. Ennyit fenyeget a kihalás életformánk miatt. 1900 óta a szárazföldi fajok ötöde pusztult ki, a rovarok száma 40 százalékkal csökkent.
Kína egyedül felelős az emberiség széndioxid-kibocsátásának 29 százalékáért, s ez direktben hat az eszkimókra és a jegesmedvékre. A brazil őserdő irtása befolyásolja akár a Duna vízhozamát és hőmérsékletét is. A Kínában vagy Németországban előállított termékeket azonban nem a németek és a kínaiak fogyasztják egészében, ezek eljutnak a világ legtávolabbi zugaiba, a kis karibi szigetektől Indonézia legeldugottabb falvaiig, Afrika olyan helyeire, ahol 80 éve a modern technológia teljesen ismeretlen volt.
A nagy ipari hatalmak szennyezését a globalizáció növeli, és ennek a baloldali nézettel szemben nem a nyugati vállalatok kapzsisága a legfőbb oka, hanem a fogyasztói igény egységesedése, és a világban növekvő elkölthető jövedelem emelkedése.
A globális faluban egységesedő életforma létrehozta az evolúciós logika szerinti legnagyobb hibát: túl sok tojást rakott ugyanabba a kosárba. Egyféle stratégiával próbálja legyőzni a körülményeket, amelyeket ráadásul az egységes stratégia hozott létre.
Ez a farkába harapó kígyó esete. Teljes zsákutca az evolúciós logika szempontjából.
Lokalizáció – Trump, a környezetvédő?
Az előzőkből következik, hogy a globális klímaváltozást leghatékonyabban a globalizáció visszaszorításával lehetne lassítani. Újra lokalizálni kellene az életformákat és a fejlődési irányokat. A termelést. Korlátozni a nemzetközi kereskedelmet, az internetet és mindent, aminek segítségével végbemegy a globalizáció.
Ez természetesen nem tűnik kivitelezhetőnek. Elsősorban nem azért, mert a nyugati közgazdászok és politikusok ezt a forgatókönyvet a gazdaság összeomlásával tartják egyenlőnek. A globalizáció egy elhatározás alapján nem vonható meg a világ szegényebbik felétől. Ebben az esetben ugyanis a ma széles körben használt eszközök nagy tömege válna elérhetetlenné sok területen, egyes országok energia, mások élelmiszer és technológia nélkül maradnának. Kubák tömege jönne létre, ahol a technológia megrekedne a mai szinten, Afrika, Dél-Amerika és Ázsia nagy területei válnának működésképtelenné, épülne le a közlekedés, az egészségügy, a kommunikáció. Ezeken a helyeken a járványok, amelyeket a nyugati vakcinák tartanak kordában, újra kitörnének, a gyermekhalandóság nőne, az átlagos élettartam csökkenne. A világon minimálisan 3 milliárd ember élete lépne vissza néhány évtized alatt száz évet, elképesztő felfordulást és népmozgást okozva. Ez olyan döntés, amelynek felvállalása morálisan lényegesen nagyobb kihívás, mint a gazdasági következmények miatti aggodalom.
Tegyük tehát tisztába: a globalizáció „leállítása” a közvélekedéssel ellentétben nem a nyugati országokat sújtaná leginkább. Ott ugyan átmeneti gazdasági visszaeséssel kellene számolni, de a Nyugat messzemenően képes lenne technológiai színvonalát megőrizni, sőt az innováció a kényszerek miatt még gyorsulhatna is.
A globalizáció leállításának útjában azonban nem a morális vagy a gazdasági következmények réme a legnagyobb akadály. Hanem Kína. Még ha a környezetvédők nyomására leállítanák az összes nyugati technológia és eszköz eladását a kontinensek között, lekapcsolnánk az internetet, leállítanánk a légi közlekedést, a kereskedelmet, a helyzet tovább is romolhatna. Kínát ugyanis nem hatnák meg a nyugati környezetvédők, azaz a nyugati technológiák helyére Kína lépne be, ami tovább fokozná az ember általi környezetrombolást. A nyugati környezetvédő mozgalmak követelései a széndioxid-kibocsátás csökkentésére tehát üresek. Azt ugyanis nem lehet megoldani a nyugati világ ipari termelésének visszafogásával, a „kapitalizmus” leépítésével. Épp ellenkezőleg, közelebb kerülnénk a környezetvédelmi célokhoz, ha azt követelnénk, hogy a Nyugat lássa el a szükséges termékekkel a világot. Kína ugyanis háromszor akkora széndioxid-kibocsátással állít elő egy dollár GDP-t, mint az EU.
Lehetséges persze fokozott átmenet is, ám a globalizáció az evolúció logikáját követve a szabadkereskedelem korlátozásával és a protekcionizmussal csökkenthető leginkább. Az áruk és szolgáltatások áramlásának nehezítése, a lokalizáció, a helyi önellátást támogató intézkedések márpedig csökkentik a globalizációt.
Ebben az értelemben Donald Trump a legnagyobb környezetvédő, mert a kereskedelmi háború épp ezt a célt éri el, ráadásul csökkenti Kína növekedését, ami áldásos hatással lehet a széndioxid-kibocsátásra.
A környezetvédő mozgalmak legfőbb és valóban hatásos követelése a szabadkereskedelmi megállapodások felmondása lehetne, hiszen minden, ami csökkenti a kereskedelmet, lokalizál, azaz csökkenti a globalizáció egységes hatását a környezetre. A bezárkózás és önellátás újra elszakítaná egymástól az országok fejlődési irányait és lassan eltüntethetné a globalizáció negatívumait. Ez biztosabb környezetvédelem, mint az elektromos közlekedés kétes hatású elterjesztése vagy a celebdivat: a műhús erőltetése az állattartás visszaszorítása érdekében.
×××
Amennyiben elfogadjuk a fent kifejtett logikát, sajnos fatalistává kell válnunk. Úgy láthatjuk: nincs más forgatókönyv, csak az összeomlás kivárása és a remény, hogy a reménytelennek látszó nemzetközi kezdeményezések és nyugati erőfeszítések valami változást érnek el. Sajnos, még ha a nyugati cégek törvényileg korlátozhatók lennének is, és valamilyen módon Kína megnyerhető lenne, hogy ő se exportáljon semmit (és ennek következtében hozzon magára recessziót és a kommunista párttal szembeni elégedetlenséget), akkor is számolni kellene a világ rajtuk kívül álló részének reakciójával és a tragikus következményekkel: háború, migráció, tömeges népirtások és ki tudja még mi minden.
Márpedig nem várható el egyetlen döntéshozótól sem, hogy a biztos káosz helyett ne a kivárást válassza. Több esélyt ad a világnak kivárni, mi lesz a klímaváltozás valódi következménye, mint olyan döntést hozni, amelynek eredménye biztosan tragikus és embertelen. A kivárás tehát, bármilyen nehezen elfogadható ez, még mindig a második legjobb stratégia. A legjobb ettől függetlenül a szabadkereskedelem fokozatos csökkentése lenne – ahhoz azonban a nyugati világ gazdasági szemléletnek alapjaiban kellene megváltoznia.
Nyitókép: AFP/Glyn Kirk
