„Ne fázzál soha, kisfiam!” – Levelek Háfiznak (15.)
Jászberényi Sándor író-haditudósító Egyiptomból írja leveleit kisfiának Magyarországra – általában. Olykor Párizsból vagy Nigériából, ezúttal azonban Budapestről. A tizenötödik levél témája: majdnem a szeretet.
November végén jött a hideg Kairóba.
Az ég szürke lett, a sár ragadós. Persze nem fagyott. Tizenkettő és tizenöt fok között volt mindig. Egész testünkben reszkettünk tőle.
Menekülni sem volt hová. A hideg ott volt az utcán, a kávézókban, ott a kifőzdékben. Aztán lassan a csontvelőnkig rágta magát, és már mi is hidegek voltunk. Csontig fagyottak és elgémberedettek, pulóverekben és pokrócokban.
Ideig-óráig segített a forró zuhany, a meleg italok. A hideg azonban végig ott volt velünk.
Úgy aludtunk, mint az állatok. Egymás testére tapadva a durva takarók alatt a végtelen télben. A szánkon kicsapó füstöt és a szívverésünket figyelve. Ez a jobbik eset volt. A legtöbbször egyedül feküdtem a tejszínű éjszakákban.
Életemben nem fáztam még úgy, fiam, mint a Közel-Keleten.
Pedig tizenöt fokot Magyarországon senki sem gondol igazán hidegnek. A közel-keleten azonban nem szigetelik a házakat. Kint is, bent is ugyanannyit mutat a telefonod.
Folyamatosan hűvös vesz körül, és nincs hová bemenned előle. Nincs meleg kávéház, nincs fűtött otthon, ahová hazatérhetnél és átmelegedhetnél. A csontvelődben hordod a hideget, a melegről álmodsz, elgémberedve ébredsz fel.
*
Amíg fiatal vagy, nincsenek következményei annak, hogy hosszú ideig vagy a hidegben. Fűt az ambíciód. Birkózol Istennel, hogy bebizonyítsd neki, nem véletlenül születtél. Nagy tervek lángja lobog benned a hideg éjszakában is.
Onnan fogod tudni, hogy megöregedtél, hogy fázni kezdesz.
2009-ben még meg sem kottyant, hogy Jemen vörös hegyei között éjszakáztam durva lópokrócokkal takarózva. Nevettem, amikor láttam, hogy reggelre a pokrócra ráfagyott a pára. „Megtörtént ez is” – ez volt a fejemben. Egy dologgal többet láttam a világból.
Mire a többiek felébredtek, újragyújtottam a tüzet, vizet forraltam a teákhoz. Hálásak voltak érte.
Nem volt problémám az ukrán fronton sem.
Hajnalra értünk Kramatorszkba egy furgonnal. A hotelek tele voltak menekültekkel és újságírókkal. Nem kaptunk szobát sehol sem a kelet-ukrajnai télben. A furgonban éjszakáztunk. Reggelre a leheletünket le kellett kaparni a szélvédőről, mielőtt elindultunk a debalcevói katlanba.
*
Mindig az éjszakák a legnehezebbek. Nappal mozogsz, beszélsz, intézel ezernyi dolgot, nem is érzed, miféle fagy vesz körül.
A mozdulatlanságban azonban megtalál. Ha sokáig vagy a hidegben, már egyáltalán nem fázol. A tested vészjelzői feladják. Elhallgatnak, mint az autókba épített sípolás, ha nem kapcsolod be a biztonsági övet.
Erre persze mondhatod: autója válogatja. Hogy vannak modellek, amelyek sosem fejezik be a sipítozást. Igazad van. Igen, ez nagyjából igaz az emberekre is.
Valami azonban mindenkiben közös. Ez pedig a mélyről jövő és kontrollálhatatlan izomremegés reggelre. Minden összehúzódás fáj, mindegyik emlékeztet arra, hogy élsz. Hogy az ember természetes közege nem a hideg. Hogy nem tesz jót. Ideig-óráig áltathatod magad azzal, hogy nem veri szét a testedet. De szétveri.
Engem 2015-ben értek utol a következmények. Az iraki pesmergákkal éjszakáztam a Szindzsár hegy lábánál. Erősen fagyott, tüzet sem raktunk, mert menni kellett. Összeszorított foggal tűrtem, hogy az arcomra vörös foltokat rajzoljon a fagy.
Egy héttel később felolvasóestem volt Magyarországon. Budapestről mentem Dunaújvárosba busszal.
Nem nagy távolság. Félúton azonban meg kellett állítanom a buszt, annyira kellett pisilnem. Az összes utazó rám várt, amíg az út mellett végeztem a dolgomat. Az orvos azt mondta, kétoldali vesegyulladásom lett a hidegtől. Örüljek, hogy megúsztam ennyivel.
*
Mozgásban lévő ember nem fagy meg. Azokat találják meg holtan az úton, akik belefáradtak és belealudtak a fázásba. Akik mesterségesen elhallgattatták testük vészjelzőit, tömény szeszt ittak és ledobálták magukról a takaróikat. Megálltak, mert fájt a mozgás, és nem indultak újra. Azok fagynak halálra, fiam, akik feladják, hogy kijussanak a hidegből. Akik elfelejtik, hogy vannak helyek, ahol felmelegedhetnek. Nem tudják már, hogyan csináljanak tüzet, és belefáradnak az izmok remegésébe. Nincs szomorúbb látvány egy megfagyott holttestnél. Az van az arcára írva, hogy aludni ment csupán.
Sokan azt a hibát is elkövetik, hogy nem ismerik fel, ha hideg van. Az alattomos hidegek ilyenek. Csak pár fokkal alacsonyabbak annál, amiben jól éreznéd magad. Ezek a legveszélyesebbek.
Nekem évekbe telt, mire rájöttem, hogy hideg van télen Kairóban. Minden azonnal más megvilágításba került, mikor megvásároltam az első kínai hősugárzómat a piacon.
Ha életedben arra kényszerülsz, hogy sok időt töltsél a hidegben, az járjon a fejedben, hogy minél hamarabb kikerülj belőle – hogy nem ez a természetes állapot. Ügyelj arra, ha fagyos éjszakákban állsz, hogy égjen tűz és mozogj. Ha pedig nincs idő tüzet rakni, tudd, hogy ott lobog neked egy tűz valahol a távolban. Bármennyire is fáztam, mindig az tartotta bennem a lelket, hogy tudtam: a hideg is véget fog érni egyszer.
*
Érdekes dolog az emberi agy, fiam. A szeretetről akartam írni neked. Időközben azonban hazaértem Magyarországra. Este a Fonóban voltunk. Meleg volt, világos. Kedves emberekkel találkoztunk, régen látott barátokkal viccelődtünk az éjszakában. Reggel korán keltem, hogy megírjam neked ezt a levelet. Megfőztem a kávét és kinyitottam az ablakot, hogy ne ébressze fel Esztert a cigarettafüst nehéz szaga. Jeges szél csapott az arcomba. Eszembe juttatta a fázást. Ne fázzál soha, kisfiam. Ámen.
