Üdv a 2020-as években, amikor Kína megelőzi Amerikát [HetiVálasz 1×03]
Online rádióműsorunk, a HetiVálasz harmadik adásának témája az Egyesült Államok és Kína vetélkedése, a globális hatalmi rend megváltozása. Akik beszélgetnek: Salát Gergely Kína-kutató és Sztankóczy András külpolitikai újságíró kollégánk. Műsorvezető: Borbás Barna.
Az adás meghallgatható a fenti Spotify-ablakban. Közvetlen link itt. Amennyiben Soundcloudról követnék a műsort, itt tehetik meg. Podcastunk RSS-csatornája ezen a hivatkozáson található. Immár fent vagyunk az iTunes platformján is!
×××
Ha csütörtök, akkor HetiVálasz. Harmadik adásunk témája az Egyesült Államok és Kína vetélkedése; a kereskedelmi háború fejleményei vagy más napi események helyett nagyobb perspektívából. „A 2020-as években bekövetkezhet, hogy nem lesz már olyan GDP-számítási módszer, amely szerint ne Kína lenne a világ legnagyobb gazdasága. Valamikor a következő 10-15 évben minden bizonnyal nominálértéken is Kína lesz a legnagyobb gazdaság, nem az USA” – szól a műsor egyik tételmondata Salát Gergelytől. Még néhány gondolat az 50 perces adásból, kedvcsinálónak:
Kína már bekövetkezett gazdasági és még zajló katonai felemelkedésével az ismert világrendnek – melyben az abszolút globális vezető szerep az Egyesült Államoké, Kína pedig nem más, mint a ‘gyártósor’ és az olcsó áruk exportőre – vége lehet. A kérdés: mi jön helyette?
Sztankóczy András: „A nyugat alaposan becsapta magát. Először akkor, amikor azt gondolta, hogy semmi baj nem történhet, a kínaiak majd csinálják azokat a termékeket, amiket mi kifejlesztettünk, és semmiféle innovációra nem lesznek képesek, megmarad ez a fajta világrend. A másik tévedés, hogy nem kell velük foglalkozni, mert előbb-utóbb rá fognak jönni, hogy a nyugati világrend mennyivel jobb lenne nekik, demokrácia és szabadság kell nekik is, és idővel ugyanúgy fognak kinézni, mint mi nyugaton – legfeljebb kevesebb lesz köztük a szőke.”
Salát Gergely: „Az Amerika által dominált világrend legfőbb nyertese Kína. Nem arról van tehát szó, hogy jön az új szereplő, aki szét szeretné verni mindazt, ami van. Kína nagyon is jól járt eddig. De már felnövekedett, a mennyiség mellé minőségi értelemben is, és lassan birtokában van azoknak a javaknak és képességeknek, amelyek alkalmassá teszik, hogy beleszóljon a globális szabályok alkotásába, és próbálja módosítani a világrendet. Ne feledjük: a világ legnagyobb kereskedő hatalmáról van szó. Megfulladna, ha nem folyhatna szabadon az import-export, a szabad kereskedelem. A világrend-módosítás tehát érdeke, de a -felrúgás nem. Olyan világot szeretne, ahol Amerika kicsit gyengébb, ő pedig kicsit nagyobb mellénnyel lehet jelen.”
Egy amerikai professzor bestsellere – melyet nyáron a Válasz Online-on Ablonczy Bálint ismertetett – szerint a történelemben eddig tizenhatból tizenkétszer torkollt háborúba, ha egy domináns nagyhatalom összetűzésbe került trónkövetelőjével. Vajon törvényszerű a robbanás Kína és az Egyesült Államok között? Elkerülhető „Thuküdidész csapdája”?
Salát Gergely: „Egy kínai szuper expressz sebességével rohannak a felek a thuküdidészi csapdába. Egyet azonban fontos tudni: a II. világháború vége és a tömegpusztító fegyverek megjelenése óta nem volt igazán nagy háború a Földön. A nukleáris erő óriási visszatartó tényező, és ez Kína és az USA esetében is igaz. Ha kitörne egy kínai–amerikai globális háború, az valószínűleg a világ végét jelentené. […] Azt sem szabad elfelejteni, hogy itt jelentős interdependencia, vagyis kölcsönös függőség alakult ki a felek között. Az amerikai és a kínai gazdaság és kultúra függnek egymástól. Egy nagy háború esélyét ez tehát csökkenti, proxyháborúkra, vagyis a hidegháború idejéből ismert, kihelyezett összecsapásokra ugyanakkor nagy esély van.”
Van-e Magyarországnak érdeke a globális átrendeződési folyamatban? Van-e olyan csapda, ami nekünk, kicsi szereplőnek érdemes elkerülni?
Salát Gergely: „A kínaiak nem kötnek senkivel katonai szövetséget és egyáltalán, semmilyen szövetséget sem. Náluk ez a doktrína: nem mennek bele szövetségi rendszerekbe, legfeljebb partnerségekbe. Nem köteleződnek el semmilyen másik hatalom vagy kis ország mellett. Magyarország viszont elkezdett olyan látszatot terjeszteni magáról, hogy tulajdonképpen elhagyni készülünk a nyugati szövetségi rendszert. Ezért cserébe Kínától nem kapunk semmit […] Van persze jelentős álszentség a nyugat-európai országokban, amikor Magyarországot kritizálják a kínai kapcsolatépítés miatt. A német–kínai kapcsolatokhoz vagy a francia–kínai kapcsolatokhoz képest a magyar–kínai kapcsolatépítés sehol sincs. A németek okosan csinálják: eljátsszák, hogy nincsenek jóban Kínával, mégis sokat kapnak tőlük gazdaságilag. Mi eljátsszuk, hogy jóban vagyunk, de nem kaptunk Kínától semmit.”
Sztankóczy András: „Eddig semmiféle haszna sem volt azoknak a gesztusoknak, amelyeket a magyar kormányzat Kína felé tett. Miközben azt sem értjük, hogy miért jó nekünk, ha kínai áruk olcsóbban és gyorsabban juthatnak el Nyugat-Európába… Gondolok itt a Budapest–Belgrád vasútra.”
Nyitókép: GREG BAKER / AFP
