A szexről kizárólag a nemi erőszak jut az eszükbe – Lányi András visszavág a Greta Thunbergtől tartóknak
„A rendszert, amelyet annyira féltenek a zöld gondolat térhódításától, együtt alkotják a magukat bal- és jobboldaliként azonosító, illiberális és liberális pártok. Ezért megszabadulni is csak együtt lehet tőlük.” Lányi András szerint alaptalanok azok a félelmek, amelyek a Greta Thunberg-jelenségből esetlegesen kinövő zöld kommunizmussal kapcsolatban megfogalmazódtak Fodor Gábor és Kovács Tibor részéről. Az új évtized egyik legfontosabb politikai vitatémája.
Most akkor a karácsony néhány száz évig errefelé nem lesz fehér. Ez azért, ugye, nem akkora baj. Ahhoz képest, mondjuk, hogy egyes állatfajok egyáltalán nem lesznek többé. Volt pár százezer évük, hogy legyenek, most mit akarnak? Túl sok helyet foglaltak el, nem engedhetjük meg nekik többé ezt a luxust. Ezentúl mindenütt mi leszünk. Meg a mi szerencsétlen haszonállataink. És még így is: soha ennyi ember nem éhezett a Földön. Soha ilyen ütemben nem pusztult a termőtalaj, soha ennyi méreg nem zúdult a folyókba, soha ennyi gépjármű, repülő, hajó nem ontotta a szén-dioxidot, éspedig évről évre egyre többet, minden tiltakozás, tüntetés és ENSZ-nyilatkozat dacára.
Az évszázad végére minden jel szerint melegebb lesz, mint lehetett bármikor a homo sapiens kialakulása óta. Olyan klimatikus viszonyok közé kerülünk, amilyenekre egészen egyszerűen nem vagyunk hitelesítve. (A semmiből kinőtt tíz-húsz milliós trópusi és szubtrópusi nagyvárosokban egyébként már ma is pokol az élet.)
A legdöbbenetesebb az egészben az, hogy milyen higgadtan vesszük mindezt tudomásul.
Ahhoz képest, hogy az emberiség történetének eddigi legnagyobb kihívásával szembesülünk, igazán nem lehet ránk fogni, hogy túlaggódnánk a dolgot. Éjjel-nappal kivilágított városainkban, túlfűtött épületeinkben mintha mi sem történt volna, élvezzük tovább energiafaló, szintetikus, élményközpontú, fáradság-kímélő, eldobható, egyszer használatos kísérleti állatokon klinikailag tesztelt fogyasztói életformánk áldásait, mármint akinek jut belőlük, ameddig csak lehet. Mert megérdemeljük.
A fiatalok, hát Istenem, a fiatalok persze tüntetnek, mindig is szoktak tüntetni valamiért. A közbeszéd azonban nem e körül forog, történni pedig nem történik semmi olyasmi, ami az elkerülhetetlennek mondott változások nagyságrendjével összemérhető volna. Tény: a környezettudatosság meg a fenntarthatóság gyakrabban szerepelnek a nyilatkozatokban és a reklámfelületeken – azok között a szófordulatok között, amelyeket az se vesz komolyan, aki mondja őket. Az egymással versengő politikai erők még az üres ígérgetés szintjén sem erőltetik túlságosan a klímatémát: gazdasági növekedést ígérnek, mert az jó, az lesz csak nekünk a jó. Aki a nyilvánosság hazai csatornáin próbál tájékozódni, megnyugodhat: nincsenek sürgős tennivalóink, az ökoszisztéma nem nálunk omlik össze (ami, mellesleg, orbitális hazugság), talán valami távoli földrészen, de az se biztos. Az időjárás furcsaságairól meg ráérünk akkor beszélni, ha a fontosabb beszédtémákból kifogytunk.
Ha mégis akad valami, ami a tárgyban megszólalókat nyugtalanítja, az nem a klímakatasztrófa, hanem a Greta Thunberg-jelenség elfajulása, a zöld radikalizmus állítólagos térhódítása. Legutóbb Fodor Gábor és Kovács Tibor kondították meg a vészharangot a Válasz Online-on: „A morális felsőbbrendűséggel rendelkező zöld gondolat robbanásszerű népszerűségre tehet szert a nyugati világban. Ha ez történik, a világ többi részére is rákényszerítheti akaratát, amely csak a mai szabadságeszmék és liberális értékek lerombolásával hajtható végre.”
Meglepő kijelentés, bár nem világos, hogy mit jelent. A tüntető fiatalok, legjobb tudomásom szerint, az életformák gazdag változatosságának fogyatkozása ellen tiltakoznak, a jövő nemzedékek jogainak védelmében lépnek fel, és ezt civilizációnk alapértékeivel összhangban teszik, nem azok ellenében. Igaz, a szép szavakon túl végre határozott intézkedéseket is követelnek a világ vezetőitől: szerintük a bolygó eltartóképességét messze meghaladó túlnépesedést kellene megfékezniük, s az ő dolguk lenne, hogy támogassák a szelíd technológiák küszöbön álló forradalmát, csökkentve az antropogén anyag- és energiaforgalmat, magyarul az esztelen és örömtelen pazarlást. Nem érhetik be ennél kevesebbel. Ezt nevezik manapság „zöld gondolatnak”.
Olyan nagy baj volna, ha a világ magáévá tenné e célokat? Hiszen a cikk szerzői maguk is azt állítják, hogy mostani életformánk nem folytatható. A radikális zöld követelések szerintük mégis veszélyt jelentenek a szabadságra, bár nem árulják el, hogy miért.
Miért nem a lelkiismereti szabadság bizonyítékát látják abban, hogy az ifjúságot mozgósítani képes a földi élet jövőjéért viselt felelősség érzete? Mit értenek vajon liberális, mit nyugati értékrenden, ha komolyan attól tartanak, hogy a liberális értékek lerombolásával járna a ma még csak nyugaton terjedő ökológiai tudatosság „rákényszerítése” a világ többi részére. Ezek szerint ma Kínában, Brazíliában, Oroszországban vagy az iszlám államokban a liberális értékek uralkodnak?
Épületes példája ennek a kicsavart okoskodásnak, amikor arról beszélnek, hogy „a nyugat nagy népszaporulattal rendelkező vallásos lakossága – muszlimok, hinduk vagy egyes keresztény csoportok” szent meggyőződésébe ütközik a zöldek által szorgalmazott születésszabályozás. Ne tudná Fodor és Kovács, hogy a tudatos családtervezés elutasítása nem nyugati érték? Hogy a nagy népszaporulattal rendelkező vallásos lakosság nem nyugaton él, hanem azokban az iszlám és afrikai országokban, ahol a nők nem rendelkezhetnek szabadon a saját testükkel, ahol a legtöbb az erőszak, és a legnagyobb a tudatlanság, a nyomor? Ne tudnák, hogy az egészséges ivóvíz és elégséges táplálék híján milliószámra pusztuló afrikai és ázsiai gyermekek iszonyú sorsáért nem az esőerdőket féltő elvakult környezetvédők felelősek? S hogy a klímaváltozás legsúlyosabb következményei éppen ezeket az országokat sújtják, fokozva az ínség és az erőszak pokoli spirálját?
Pedig a klímaváltozás jelentőségét a cikk szerzői sem becsülik alá. Éppen ellenkezőleg, azt szeretnék, ha a mainstream pártok „a klímaváltozás elleni küzdelmet politikájuk súlyponti kérdésévé tennék”, kifogva a szelet a Fridays for Future fiataljainak vitorlájából, akiknek radikalizmusa, úgymond, erőszakos fordulatot vehet. Ebben a kérdésben még csak nem is tesznek különbséget liberális, szocialista és konzervatív pártok között, ők az egész establishmentért aggódnak, amit egyetlen nagy, közös veszély fenyeget – nem, nem a természet romlása, az potomság, hanem a zöldkommunista demagógia. Mi volna ezzel szemben a világot kormányzó politikai erők dolga Fodor és Kovács szerint, ha meg akarják őrizni befolyásukat? Láttuk: a klímaváltozás elleni küzdelem. Ugyanaz tehát, amit a zöldek évtizedek óta követelnek? Hogy vessenek véget az élőhelyek pusztításának, ösztönözzék a fogyasztás korlátozását, és hatástalanítsák a népesedési pokolgépet?
Ha jól értem a szerzők célzásait, pontosan ez az, amit szeretnének elkerülni. Számukra egy ilyen fordulat egyértelmű volna a morális fölényükkel visszaélő zöldek diktatúrájával. Bevallom, nem egészen értem, hogy akkor mit szeretnének és mitől tartanak.
Mégis, miféle eszközökkel küzdjenek a klímaváltozás ellen pártjaink és kormányaink? Technooptimista utópiákkal? Olcsóbb repülőutakkal? A világot elborító ipari hulladék szorgalmas szétválogatásával? Szintetikus giliszták, virág-beporzó robotok tömeges előállításával, a kemikalizált mezőgazdaság áldozatainak pótlására? Vagy mivel?
Mert a jövő kilátásait reálisan mérik fel: „Amennyiben milliárdok élettere, élelmezése, vízzel való ellátása válik szinte lehetetlenné, az emberiség mai világa összeomlik, elképesztő népmozgások, népirtások, klímaháborúk indulhatnak be… Szinte kizárt, hogy abban a helyzetben megőrizhető a demokratikus társadalmi működés mai formája.” Igen, ha mindez bekövetkezett, abban a helyzetben már szinte kizárt. Ma viszont még a hatalmunkban állna demokratikus intézményeink megerősítése: a közösségek önrendelkezésének helyreállítása, a felelős részvételen alapuló döntéshozatal kiterjesztése, a képviseleti rendszer átláthatóságának növelése, a technokrácia társadalmi ellenőrzésének fokozása. Ezek az ökológiai politika céljai, melyeket illetően meglepően széles körű az egyetértés a posztmarxista-újbaloldali, liberális és kommunitárius-konzervatív zöld irányzatok között (ezen túl azután semmi egyébben). Radikalizmusuk általában nem a demokratikus intézmények felszámolására, hanem újraélesztésére irányul.
Kár, hogy Fodor és Kovács nem hisznek ebben a lehetőségben, és ezért rajtunk, zöldeken kérik számon a saját negatív utópiáikat. Hogy a saját fantomjaikkal viaskodnak, kiderül abból is, hogy eleve elutasítják a sikeres környezetvédelem természetes közegét, a helyi politikai közösség jogát az önvédelemre. Ezeket a territoriális közösségeket ugyanis nemzeteknek hívják.
Márpedig Fodor és Kovács szemében nemzet és nacionalizmus egy és ugyanaz, az utóbbit ráadásul minden további nélkül a fasizmussal azonosítják. Olyan ez, mintha valakinek a szexről kizárólag a szexizmus jutna eszébe, arról pedig egyenesen a nemi erőszak. A demokrácia azonban – tetszik, nem tetszik – kis városállamokra méretezett találmány, elválaszthatatlan a dolgok emberi léptékétől. Aki globális kormányzásról álmodozik, az lemond a politikai önrendelkezésről, társadalmi ellenőrzésről s más egyéb liberális előítéletekről. Mi marad akkor szabadságeszményeinkből? Legfeljebb a pénzügyi befektetők gátlást és korlátokat nem ismerő szabad versenye.
Akadnak természetesen a zöldek között is, akik megfeledkeznek arról, hogy cselekedni csak lokálisan lehet. S mint minden népmozgalomban, köztük is felbukkannak megveszekedett demagógok, hivatásos forradalmárok, akik a szent cél érdekében elkerülhetetlennek tartják az erőszakot (az uralkodó intézmények lerombolását, a kisajátítók kisajátítását, „igazságos” elosztást parancsuralmi módszerekkel), befolyásuk azonban igen csekély. Semmiképpen sem indokolja a zöldek lejáratására indított boszorkányüldözést. Amiben nálunk a kormánysajtó járt eddig az élen. De látjuk, akadnak versenytársai az ellenoldalon is, mintegy igazolva, hogy a rendszert, amit annyira féltenek a zöld gondolat térhódításától, együtt alkotják a magukat bal- és jobboldaliként azonosító, illiberális és liberális pártok. Ezért megszabadulni is csak együtt lehet tőlük. Nálunk ezzel kezdődne az ökológiai rendszerváltozás. Hathatós környezetvédelmi intézkedésekre addig hiába várunk.
Nyitókép: Greta Thunberg a strasbourgi Európai Parlamentben 2019. április 16-án. Fotó: AFP/Frederick Florin
