Bukarest elütötte Orbán Viktor kezét: így biztosan nem lesz új Közép-Európa
Orbán Viktor nyitott a románok felé. A románok meg nem nyitottak Orbán Viktor felé. Akár ennyivel is el lehetne intézni a nemrég Temesváron meghirdetett, majd Bukarestben eltemetett „új Közép-Európa-víziót”. A Válasz Online viszont úgy gondolta, mélyfúrást végez a román identitásban, hogy megértse, miért nem vonzó Bukarestnek, amit a magyar kormányfő ajánl. Vállalkozásunkat történész, volt külügyminiszter és román politológus segítette.
Két Orbán Viktor-idézet a nem túl távoli múltból.
„Mi, magyarok ki akarunk törni abból a helyzetből, hogy Európa második vonalába tartozunk. (…) Azt gondoljuk, hogy ezt a célt szomszédainkkal együtt könnyebben elérhetjük, mint egyedül, egy szál magunkban. Ezért mi készen állunk, hogy a szomszédainkkal együtt – Romániát is ideértve – felépítsünk egy új Közép-Európát. Ha összefogunk, ha együttműködünk, ez lehetségessé válik, és ez lesz az új európai realitás.”
(Részlet a „Temesvár 30” című rendezvénysorozat gálaestjén elhangzott, 2019. december 14-i beszédből)
„Az évfordulók fontosak (…), de ezzel már olyan sokra a jövőt illetően nem megyünk. (…) Nemcsak arról van szó, hogy Magyarország mindenfajta igazságtalan békediktátum miatt elszenvedett veszteségeket, hanem ennél sokkal rosszabb az, hogy ezek után kialakult egy olyan helyzet ebben a térségben, ahol Magyarországot folyamatosan izolálni akarták. (…) Ezt hívom én úgy, hogy száz év magyar magány. (…) Semmilyen bizalmi viszonyt nem tudtunk kialakítani – sem a kommunizmus előtt, sem a kommunizmus alatt – azokkal az országokkal, akik a szomszédaink, és akikkel való együttműködés nélkül nincs jövő. (…) Nem elszigetelnünk kell egymást, hanem együttműködésre kell törekedni. Építenünk kell Közép-Európát. (…) Nagyon remélem, hogy a megemlékezések nem visszavetnek bennünket ezen az úton, hanem inkább előresegítenek majd. Nem lesz egyszerű – itt bölcs mértéktartásra szeretnék mindenkit kérni.”
(Válasz a Pesti Srácok kérdésére a január 9-i évindító nemzetközi sajtótájékoztatón)
×××
Kevés valószínűtlenebb dolgot tudtunk volna elképzelni, mint hogy a Trianon-centenárium előtt a magyar miniszterelnök békejobbot nyújt a románoknak és ország-világ előtt értekezik arról, hogy visszafogottan kéne emlékezni a 100. évfordulóról. Márpedig mindkettő megtörtént, ráadásul – lásd a fenti két idézetet – alig három héten belül. Erre jött a román elnök, és félreérthetetlenül közölte, hogy nem közösködik Orbán Viktorral. „Nem hiszem, hogy újabb szakadékokat kéne létrehozni az Európai Unióban. Ellenkezőleg: azért kéne dolgoznunk, hogy a jelenlegi nézeteltéréseket megszüntessük. (…)
Én soha nem fogok olyan kezdeményezéseket támogatni, amelyek az Európai Unión belül olyan államcsoportosulásokat hoznának létre, amelyek újabb repedéseket nyithatnak”
– kommentálta a tavaly újraválasztott Klaus Iohannis a magyar kormányfő temesvári beszédét. Nota bene: Iohannis aznap koszorúzott Temesváron a romániai forradalom 30. évfordulóján, ám az esti „magyar rendezvényre”, ahol a miniszterelnök felszólalt, sem ő, sem más magasrangú román politikus nem ment el.
De miért tartja magát ennyire távol a román elnök a magyaroktól, amikor kevés nyilvánvalóbb dolog van a két ország egymásra utaltságánál? Még mielőtt az olvasó hazaárulást kiáltana, jelezzük: nem egyetérteni akarunk a román állásponttal, hanem megérteni azt. Mert ha eddig sem jutunk el, továbbra is csak a csodálkozásra futja majd, amikor Bukarest eláll az együttműködéstől, holott Orbán Viktor ezt már 2017-ben, a rá fogékonyabb szociáldemokratáknak (PSD) is felajánlotta.
Nem fogunk minden történelmi sérelmet felsorolni. Sokkal célravezetőbb, ha azt vizsgáljuk, ki mit ért ma Közép-Európán.
Visegrád újratöltve
Magyarország esetében ez nyilvánvaló: a kormány és kommunikációja ki sem látszik a Visegrád szó ismételgetéséből. A négyek euroatlanti integrációjának 2004-es befejeződése után kissé kihűlt formulának a 2015-ös menekültválság adott új lendületet. De akkorát, hogy a pár évvel korábban még Ján Slotával és Vladimír Mečiarral kormányzó Robert Ficóból hirtelen fontos szövetséges lett, a Beneš-dekrétumokat pedig talán már csak egy durvább Mi Hazánk-tüntetésen kérnék számon Pozsonytól és Prágától. Nem hallunk semmit a 2010-ben, szintén Robert Fico által meghozott állampolgársági ellentörvényről sem, melynek értelmében a kettős állampolgár magyarok (vagy akárkik) elvesztik szlovák állampolgárságukat, sőt ha kellett, Budapest akár az MKP-nek ellentmondva is Fico oldalára állt, csak hogy sorosozhasson egy öblöset.
Az amnézia más irányban is működik: a budapesti Putyin-látogatásokra megorroló lengyel kormány – nyilván a 2015. őszi kormányváltás miatt is, de – szép lassan megbékélt a magyar–orosz druzsbával, köszönettel zsebelve be a magyar szolidaritást 7-es cikkely- meg klímavétó-ügyben.
Csakhogy ha a felszínt megkaparjuk, az egy szem Visegrad Fundon kívül nem látszik, hogy az együttműködésnek teste lenne: Budapestről a 700 kilométerre fekvő Varsóba továbbra is 9 óra a legrövidebb út autóval, a vonat meg eleve Csehország felé kerül. Nem látszanak azok az infrastrukturális beruházások, amelyek a kereskedelem fellendüléséhez kellenének, a Via Carpatia továbbra sem sokkal több, mint útkereső Visegrád-panelbeszélgetések témája.
A V4 ma az EU nyugati felében szitokszó, s kétségtelen: jócskán hozzátapad az érzület, amit Iohannis elnök „unión belüli repedésnek” nevezett.
Nem véletlen, hogy párhuzamosan fut vele például a lengyelek által preferált Három Tenger Kezdeményezés – aktív román támogatással –, noha a PR-on kívül ez sem jutott még sokkal messzebbre. Ennek ellenére tény: a visegrádi együttműködéshez csatlakozni ma, az amerikai és nyugat-európai kapcsolatait melegen tartó Bukarest részéről nem perspektivikus – még akkor sem ha Orbán Viktor új Közép-Európának nevezi. Rögvest magyarázzuk, miért nem, de van még valami, amit a román kormányok valószínűleg nem felejtenek.
V4-1
Ma már keveset emlegetett körülmény, hogy a visegrádi szövetséghez Románia is szeretett volna csatlakozni. Ezt a szándékot Petre Roman akkori román kormányfő az együttműködést létrehozó, 1991. február 15-i Antall József–Lech Wałęsa–Václav Havel-csúcs előtt négy nappal levélben fejezte ki. A magyar miniszterelnöknek – 11 hónappal a marosvásárhelyi fekete március után – a többi között ezt írta: „A román–magyar kapcsolatokban túl kell tennünk magunkat az érzelmeken, valamint a mindkét országot nyomasztó örökségen, amely eltérő módon nyomasztja a két államot.” A triótól viszont egyhangú elutasítást kapott, Antall erről szóló válaszlevelét a korabeli MTI-beszámoló így idézi: „A három ország együttműködési szándékát nagy mértékben meghatározta, hogy már korábban kérték felvételüket az Európa Tanácsba, és megbeszéléseket kezdtek a Közös Piaccal. Teljes összhang volt a tekintetben, hogy a résztvevők egyelőre nem tartják időszerűnek az együttműködés körének kiszélesítését, sem Romániával, sem más csatlakozni kívánó országgal.”
A V4 (Csehszlovákia miatt akkor még V3) újjáalakulásában kulcsszerepet játszott Jeszenszky Géza akkori magyar külügyminiszter a Válasz Online-nak így emlékezett erre vissza:
„Amikor összeültünk 1991. február 14-én, hogy létrehozzuk Visegrádot, Petre Roman akkori miniszterelnök fölhívta Antallt. »Mély tiszteletem, Miniszterelnök Úr« – kezdte.
(Ő nem tudott magyarul, viszont az apja kitűnően: Valter Roman nagyváradi kommunista zsidó családból származott – ő próbálta meg rávenni Nagy Imrét, hogy kooperáljon Kádárral –, anyja pedig spanyol kommunista volt, ezért a románok azt mondogatták, hogy semmi román nincs benne, csak a neve.) Petre Roman nagyon kérte Antallt, hogy vegyük be a V3-ba, de Antall udvariasan elhárította azzal, hogy a hármak hasonló múltú antikommunisták, Románia pedig más hagyományú, és még nem bizonyította nyugati, demokratikus gondolkodását. De ha megváltozik a magyar kisebbséggel kapcsolatos magatartásuk, kétoldalú alapon készek vagyunk a legjobb viszonyra, segítjük, hogy a Nyugat is elfogadja őket. Roman leforrázva tette le a telefont.
Érdekes volt a román reakció: Adrian Năstase külügyminiszter másnap televíziós interjújában az együttműködés biztonsági vonatkozásait emelte ki, de nem szólt arról, hogy miniszterelnöke levélben ajánlotta fel országa csatlakozását a hármas együttműködéshez. Kormánya hivatalos lapja, az Azi viszont – nyilván az ajánlat elhárítása miatt – bírálta a három ország »elkülönülési szándékát«.”
Az ellenzéki România Liberă napilap viszont másképp látta (MTI-sajtószemle Visegrád létrehozása után nyolc nappal, 1991. február 23-án): „Az, hogy [a V3] más országot sem [akar bevenni az együttműködésbe], csak a keserű pirula némi megédesítésére szolgál, hiszen csak Románia nyilvánította ki hivatalosan csatlakozási szándékát. Az elutasítás oka semmiképp sem a két ország kapcsolatait megterhelő érzelmekben rejlik, amint azt Petre Roman levele sugallni igyekszik. (…) Hogyan is remélhette Petre Roman, hogy elfogadják a mindössze négy nappal korábban kinyilvánított részvételi szándékát a csúcstalálkozón? (…) A román diplomácia kudarcát ebben az esetben, úgy tűnik, a máskor oly nagyra értékelt diplomáciai professzionalizmus nyilvánvaló hiánya okozta.”
Mint említettük, nem ez az egyetlen körülmény, amely miatt a „budapesti Közép-Európa” nem vonzó Romániának, a gyanakvás sokkal több mint 30 éves.
Európa szintézise
A román identitás meghatározó eleme, hogy az ország Délkelet-Európa legfontosabb állama, amely az újlatin nyelve révén nyugati kitekintéssel is bír – a diákok még Ceaușescu alatt sem oroszul, hanem franciául tanultak. 1866-os első alkotmányuk például a belga alkotmány fordítása volt, az egyesülés után, 1923-ban pedig ennek a javítása lett hatályos. S noha ma az Európai Unió keleti vége, Románia egyáltalán nem perifériaként tekint magára. Ioan-Aurel Pop, a Babeș-Bolyai Egyetem rektora egy 2019-es kötetben megjelent esszéjében úgy fogalmazott: „A mai románok (…) nem egy európai határvidéki nép, hanem egy európai szintézis népe: egy újlatin nép, ortodox hittel és szláv kultúrával.”
„Ez azonban még nem jelenti azt, hogy a román öntudatban – Erdély révén – ne lenne nagyon is hangsúlyos a közép-európaiság, ezért
akármit ajánl Magyarország, arra Románia alighanem gyanakvással fog nézni, mert a magyar birodalmi ambíciókat is látni fogja benne. Ennek volt kézzelfogható jele Iohannis elnök visszautasító magatartása”
– ezt már Zahorán Csaba történész, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közép-Európa Kutatóintézetének munkatársa mondja a Válasz Online-nak. Az identitás része szerinte az is, hogy Románia nagyobbra tartja magát, mint amilyen fontossággal jelenleg bír, vagyis Bukarest egy magyar dominanciájú kezdeményezésbe már csak presztízsből sem megy bele. Márpedig nehéz nem magyar dominanciaként értelmezni azt az orbáni szándékot, hogy Magyarország a szomszédaival együtt építene új Közép-Európát. Alighanem Lengyelország az egyetlen állam, amelyiktől elfogadnák a régiós vezérszerepet.
Egyébént is jellemző Romániára – a 2010-es itthoni fülkeforradalom óta meg különösen –, hogy Magyarországgal szemben határozza meg magát a nemzetközi politikában: erős NATO- és EU-elkötelezettség, a politika legtetejét is megtizedelő korrupcióellenes harccal pedig afféle mintaállam-szerepre is tört, szemben a környezetével: a posztszovjet északi és keleti, a balkáni déli meg az illiberális nyugati szomszédaival. Ebben egyébként olykor a magyar ellenzék viselkedése is a kezére játszik – lásd például a liberális elnökjelölt támogatását az RMDSZ-es Kelemen Hunorral szemben a Momentum részéről, ami szép teljesítmény az úzvölgyi temetőcsata után öt hónappal –, igaz, a bezzegromániázás csak egyes gazdasági mutatók esetében lehet indokolt.
Jellemző epizód a közelmúltból: az Európai Néppárt zágrábi plénuma (így a kongresszuson ugyancsak részt vevő RMDSZ-vezetők) előtt Ludovic Orban román miniszterelnök a felfüggesztés miatt hiányzó magyar kollégájával viccelődik, hangsúlyozva, hogy ő nem az az Orbán. A szász gyökerű volt nagyszebeni polgármester, Klaus Iohannis is ennek a törekvésnek az egyik szimbóluma, hiszen a német kapcsolatot is kihasználva az európai Románia megtestesítőjeként szerepelhet. Ebből a szempontból tehát
abszolút logikus, amit és ahogy Orbán Viktor temesvári beszédére reagált, hiszen illik a „Románia jobb, mint Magyarország” narratívába.
Iohannis liberalizmusa a Besszarábiáról – értsd: a Románia és Moldova egyesüléséről – folyó diskurzusban is tetten érhető, hiszen amíg a román közbeszédben ez már rég nem tabutéma, ő „bölcs mértéktartással” igyekszik kezelni a kérdést.
Az efféle román viselkedésre a rendszerváltás óta nem ez az első példa: Ion Iliescu a 1989-es forradalmat felhasználva törekedett Magyarországnál jobb nemzetközi megbecsülést kivívni Románia számára, de az elnöksége alatt történtek – például az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogrom meg a bányászjárások – és Magyarország akkori elismertsége miatt ez akkor még nem sikerülhetett. Budapest akkor még meg tudta tenni, hogy kizárja egy együttműködésből…
×××
„A román állam konszolidációja Erdélyben született”
Szerettük volna meghallgatni a román elnöki hivatal véleményét Orbán Viktor víziójáról, ám Bukarestben hosszas érdeklődésünkre sem mondtak többet. Ezért erdélyi kapcsolatainkhoz fordultunk, akik a bukaresti Politikatudományi és Közigazgatási Nemzeti Egyetem politikatudományi karának dékánjához, a román média ismert politikai kommentátorához, Cristian Pîrvulescuhoz irányítottak.
– A román elnök elég egyenesen utasította el Orbán Viktor kezdeményezését. Mennyire szokatlan az ilyen hangvétel?
– Iohannis elnök nem osztja Orbán Viktor értékrendjét, Romániára pedig a liberalizmus szigeteként tekintenek az illiberális tengerben. Orbán számára a liberális demokrácia víziója a választás puszta gyakorlatává redukálódott, miközben nem a választástól lesz valami demokrácia, hanem a demokrácia teszi lehetővé a választást – hogy demokratikus eredményt hozzon.
– Iohannis elnök indoklása szerint az orbáni együttműködéshez csatlakozni egyet jelentene az EU további rombolásával. Így van?
– Nem titok, hogy Orbán Viktor olyan vezetőkkel tart fenn szívélyes kapcsolatot, mint Putyin vagy Erdoğan elnök, akik nemcsak támogatják az Európai Unió gyengítését, hanem konkrét programjuk is van rá. A Közép-Európa-vízióját tehát ebből a nézőpontból kell vizsgálni, azaz:
egy ilyen közösség szükségképpen lenne illiberális és az EU-tól független. Csakhogy az EU nem olyan, mint egy piac, ahol különböző vezetők, mint Orbán, a jogállamiságot megkérdőjelezve háborítatlanul gyakorolják a hatalmukat.
– Hogyan értékeli Orbán Viktor kijelentését: fenyegető magyar dominanciájú vízió, vagy meglepő gesztus a trianoni centenáriumon?
– Semmilyen módon nem kötném össze Orbán Viktor Közép-Európa-vízióját Trianonnal, miközben értem, hogy sok magyar számára mit jelent a századik évforduló. A politikának viszont a jövőbe kéne néznie: a múlt megváltoztathatatlan, a jövő viszont építhető, és csak egy politikailag konszolidált EU-ban lehet túllendülni az ilyen örökségen. A különutasság a konfliktusok biztos forrása, Orbán Viktor pedig a víziójával szeretne európai vezetőnek tűnni.
– Orbán felhívására a román politikai pártok sem reagáltak. Kockázatos lenne nekik mellé állni?
– Kormányzásuk alatt a Liviu Dragnea vezette szociáldemokraták nyitottak az olyan Nyugat-ellenes nézetek felé, mint amit Orbán Temesváron előadott december 16-án. A Fidesz és a PSD közötti látszólag különböző, ám ideológiailag nagyon is közeli kapcsolatokat fejlődése viszont elakadt, és a PSD-nek a május 26-i európai választásokon elszenvedett veresége miatt a két fél közti kiengesztelődés nem lehetett sikeres. Romániában nincs Nyugat-ellenes hangulat. Orbán Nyugat-ellenessége olyan politikai konstrukció, ami az elmúlt tíz évben felépült hatalmi kliensrendszert védi. A bukaresti kohabitációs modell – azaz az elnök és a kormány sokszor egymás elleni politizálása – miatt Romániában nem állhat elő ilyen helyzet, még ha voltak is csábítások ilyen irányba.
– A román nemzeti érdek ellen való lenne egy ilyen kezdeményezéshez csatlakozni?
– A nemzeti érdek egy adott időben fennálló különböző víziók közti kompromisszum, amely nem hagyhatja figyelmen kívül a történelmet, a nemzetközi kapcsolatokat, a társadalmi és gazdasági kontextust.
Orbán Viktor talán Magyarország nemzeti érdekét testesíti meg?
Csak a Carl Schmitt-féle barát–ellenség felosztásban hívő neokonok gondolják, hogy mindent a vezető alapállására lehet szűkíteni. Románia két évszázados nyugatos és liberális hagyománnyal rendelkezik, amit kizárólag a fasiszták és a kommunisták próbáltak megváltoztatni.
– Mit jelent Romániában Közép-Európa, mennyire része az identitásnak?
– A román történelem fontos része kötődik Közép-Európához. Ez a kulturális örökség alapvető a román identitásban: a 19. században Erdélyben születtek meg azok a gondolatok, amelyek a román állam konszolidációjához vezettek. A totalitárius rezsimek alatt ez a közép-európai identitás homályosult el, Ceaușescu számára például a mára már nem létező balkáni identitás volt különösen jelentős. Az európai törekvéseink is Közép-Európához kötöttek, csakhogy nem egy nacionalista, Nyugat-ellenes Közép-Európához, hanem egy kulturálisan összekapcsolódó, föderatívhoz.
Nyitókép: Klaus Iohannis üdvözli Orbán Viktort a nagyszebeni EU-csúcson 2019. május 9-én. Fotó: AFP/Ludovic Marin
