Élőmulcs: ez a zöld válasz! LMP-társelnök is beszáll a nagy ökopolitikai vitába
Öveket becsatolni: az LMP társelnöke olyan cikkel száll be a Válasz Online nagy zöldügyi vitájába, amelynek láttán a Talajügyi Szakközlöny főszerkesztőjét méltán eszi majd a méreg, amiért nem ők közölhetik az írást. Schmuck Erzsébet hozzászólásában csak úgy hemzseg a sok agrárerdészeti rendszer, talajforgatásos gazdálkodás, mulcshagyó direktvetés, mi több, az élőmulcs! A politikus írását természetesen örömmel közöljük, már csak azért is, mert az válaszként született Korda Béla lapunkban megjelent cikkére, amelyben a vegyészmérnök azt állította: a zöld válasz azért nem vonzó, mert nem jut túl valaminek a tagadásán.
Korda Béla, a BME címzetes egyetemi docense Lányi András véleményére reagáló írásában engem is megszólított. Idézem. „Mit gondoljunk aztán Schmuck Erzsébetről, a magát zöldpártként definiáló LMP képviselőjéről, aki azzal támadta a kormányt, hogy csak a gabonatermelésben érdekelt, ami csak a széndioxid-kibocsátást növeli, ahelyett, hogy erdőket telepítene, hogy hűsölhessünk a lombok alatt”. Sajnos docens úr nem az általam elmondott szavakat idézi, hanem az azokból leszűrt gondolatát tárja az olvasó elé.
Tény: megszólalásaimban tendenciózuson támadom a talajforgatásos gazdálkodást, és azt sem mulasztom el, hogy ennek alternatívájára felhívjam a figyelmet. Vagyis a zöld válasz nem csupán a „nem”, ahogy Korda Béla állítja. A zöld válasz a konkrét felvetés esetében például a mulcshagyó direktvetés, az élőmulcs, az agrárerdészeti rendszerek, a permakultúra… Kipróbált válaszok, amelyek elsősorban a természet erejére támaszkodnak, és nem a gépekére, a műtrágyákéra, sőt még csak nem is a digitalizációra.
Ha azonban utóbbiakról kiderül, hogy mind-mind fölöslegesek, hogy ezek nélkül is lehet termelni, mi lesz a gépiparral? A műtrágya- és növényvédőszer-gyártással? Mi lesz a gyógyszeriparral, ha az emberek egészséges környezetben egészséges táplálékot fogyasztanak? Mi lesz így a GDP növekedésével?
A létező válasz nemcsak, hogy zöld, de lebontaná azokat a problémákat is, amelyeket ma okozatként próbálunk gyógyítani.
A talajforgatásos gazdálkodás klasszikus műveleteinek elhagyásával csökkenne a felhasznált üzemanyag, a gépi órák száma, az üvegházhatású gázok kibocsátása (ÜHG), a talajfedés miatt visszaállna a talaj szerkezete, élővilága, vízmegtartó képessége, az állandó vegetációs borítottság miatt a felszín sugárzási viszonyai kedvezőbben alakulnának.
A talajélet gazdagsága biztosítaná a növények természetes tápanyag-ellátottságát, amely szükségtelenné tenné a műtrágyázást, és az ehhez kapcsolódó energiafelhasználást, ÜHG-kibocsátást. Az élővilág gazdagsága pedig az ökológiai önszabályozás helyreállásához vezetne, nem a „kártevők” inváziójához.
Bizony. Sőt, még kapálni sem kell. Nemhogy egy életen át, ahogy Korda Béla írja. Egy percig sem.
Docens Úr szerint azért nem kér a nép a zöld javaslatokból, mert „100 évvel ezelőtt növényvédő szerek és műtrágya nélkül 2 tonna búza termett egy hektáron, a társadalom nagy része a mezőgazdaságból élt, hazánkban 3 millió koldus éhezett. Ma 5 tonna a hektáronkénti termésátlag, elég a lakosság pár százalékának munkája ahhoz, hogy elegendő élelmiszert állítsunk elő”.
És ma 800 millió ember éhezik a világban, akinek nem jut elegendő táplálék. A világ lakosságának fele minőségileg éhezik, mert az iparszerű mezőgazdaság nem állítja elő azt a beltartalmat, amelyet az egészséges szervezet megkövetel. Az emberek túlsúlyosak, mert a kevéske értéket nagy mennyiségből kell kiválasztani.
Az idézett mennyiségi növekedés anyag- és energiafelhasználás, és ennek következtében környezeti terheléssel párosulva jött létre. Az iparszerű mezőgazdaság következményeként Európában 17-szer gyorsabb a talaj pusztulása, mint a természetes megújulás mértéke. Becslések szerint évente mintegy 75 milliárd tonna termőföld tűnik el, s mára a világ termőtalajának 80 százaléka mérsékelten, vagy jelentősen erodálódott. Tizedrészére csökkent a talajban lévő élet mennyisége, tönkrement a talaj szerkezete, amelynek következtében ma nincs víztározó képessége. A mezőgazdasági művelés gépiesítése a mélyebb és gyakoribb talajmozgatást hozta magával, amelynek következménye a fokozott oxidáció – azaz a talaj szénmennyiségének kiürülése szén-dioxid formájában. Vizsgálatok (Reicosky, 1997) kimutatták, hogy a mélyszántás során több szén-dioxid távozik a talajból, mint amennyi a beforgatott szármaradvány széntartalmából következik.
Stuvier már 1978-ban felhívta a figyelmet arra, hogy a földfelszín szerves szénkészletei 1850 és 1950 között több mint 100 milliárd tonnával csökkentek, ami jelentősen hozzájárul a légköri szén-dioxid koncentráció növekedéséhez. Ez a mennyiség megközelíti az ebben az időszakban elégetett szén mennyiségét.
Paul Crutzen Nobel-díjas fizikus vizsgálatai szerint a nitrogén műtrágyák kb. 3-5 százaléka nitrogén-oxid formájában kerül a levegőbe. A dinitrogén-oxid a világ harmadig legjelentősebb emberi tevékenységből származó üvegházgáza, a potenciális globális felmelegedésre 296-szor van nagyobb hatása, mint a szén-dioxidnak. Az ipari forradalom óta a levegőben levő koncentrációja tizenhétszeresére növekedett, többnyire a monokultúrák elterjedésének köszönhetően.
A cikk többi része is alapos választ igényelne. Mert „mit gondoljunk aztán” az ilyen mondatokról?
„Az őserdő egyáltalán nem olyan széndioxid-nyelő, mint gondoltuk. A dús vegetációval párhuzamosan hasonló sebességgel folyik ugyanis a rothadás, az oxidáció (=lassú égés).”
Docens Úr! A korhadást még az általános iskolában sem illik összetéveszteni a rothadással. Másrészt széntárolás szempontjából egy mérsékelt égövi erdő kétszer, egy trópusi háromszor, egy boreális ötször, egy vizes terület nyolc és félszer több szenet tárol a vegetációban és a talajban együttesen mint egy szántóföld.
Vagy, „mit gondoljunk aztán” az olyan mondatokról, hogy „a sivatagban ledózerolnak pár méter földet és már ott is a fekete kőszén?”
Tisztelt Docens Úr! Ne gondolja, hogy azért mert az ember ellenzéki politikus, felelőtlen és tájékozatlan.
Csupán ragaszkodik zöld értékeihez.
Nyitókép: repcebetakarítás az alsó-szászországi Sehndében 2019. július 23-án. Fotó: dpa/Julian Stratenschulte
