„Nem a Fidesznek tettem szívességet” – Lovasi András kormányról és ellenzékről
„Ehhez az ellenzékhez én nem vagyok lojális” – mondja Lovasi András a Válasz Online-nak nem sokkal azután, hogy szerepelt a győri fideszes polgármester, Dézsi Csaba András kampányvideójában. A Kiscsillag frontembere elárulja, hogy került oda, s azt is, mi baja a be- és lejáratott ellenzékkel. Lovasi továbbra sem fideszes, de elmagyarázza, szerinte miért vannak csöndben a kormányt a hátuk közepére kívánó popzenészek. Igen, „a pénz miatt ”. Nagy, közéleti interjú. Bónusz: részlet Lovasiék új lemezéről!
– Valami dupla csavaros értelmiségi, netán punk gesztus volt, hogy a Fidesz győri jelöltjének kampányvideójában szerepelt a választást megelőző napon? Vagy ez az, aminek látszik?
– Nem punk gesztusnak szántam, az meg, hogy minek látszik… Elmondom, hogy volt. Lecsó fölhívta Dézsit, mert mentünk Győrbe koncertezni szombaton…
– Szóval a Kiscsillag-tag Leskovics Gábor felhívta a fideszes jelöltet. Miért?
– Mert elfogyott a gyógyszere.
– Pardon?
– Nem a fideszes jelöltet hívta fel, hanem az orvosát. Hogy a kettő épp ugyanaz a személy, az tény, de mi különösebben a választással nem foglalkoztunk – szerintem Lecsó nem is tudta, hogy lesz másnap. Viszont ő Dézsi Csaba András páciense.
Csaba egyébként engem is meg szokott vizsgálni. Régóta ismerjük egymást, barátok vagyunk, jár koncertekre.
Felajánlotta már korábban, hogy mivel veszélyeztetett korban vagyunk, ha épp arra járunk, elvégez rajtunk mindenféle vizsgálatokat és megmondja, mire kellene vigyázni. Egy sor zenésznek mentette már meg az életét, volt, akin több szívműtétet is végzett. Szóval Lecsó a kocsiból felhívta, hogy ha jön a koncertre, tudna-e hozni gyógyszereket. Csaba mondta, hogy persze, jön, meg hoz is gyógyszert, de ha már ott leszünk, egy támogatói videót nem tudnánk-e összedobni.
– „Életmentő gyógyszerért lett Fidesz-kampányarc Lovasi.” Jó cím.
– Nyugodtan mondhattam volna nemet, Csaba is rögtön úgy vetette fel a dolgot, hogy ha nem fér bele, megérti. Abszolút nem várta el.
– Akkor mégis minek ment bele?
– Mert amit mondtam, komolyan gondolom és vállalom. Azt ugyanis, hogy ha minden Fidesz-jelölt ilyen lenne, amilyen Csaba, akkor Fidesz-szavazó lennék. Csakhogy ritka madár ő arrafelé, úgyhogy nem is vagyok Fidesz-szavazó. Ezt mondtam el.
– Olyan helyzetben, amikor az egész ország azt leste, ki lesz Borkai utódja.
– Mindenki tudta, mi lesz az eredmény. Nyilvánvaló volt, hogy Csaba nyerni fog. Az ellenzék nem is állított épkézláb jelöltet, sőt, még ellenzéki politikus is közölte, hogy Csabát támogatja. Az ellenzék eleve feladta. Dézsit jó régen partvonalra szorították a Fideszben, épp, amikor Borkait behozták, most tehát a pártnak kellett kanosszát járnia és megkérni őt, hogy vállalja.
– Neki tehát nem nagyon kellett a segítség, ön meg Fidesz-propagandista lett azután, hogy tavaly a „szélsőliberális hörgés”-kitétellel már magára haragította Tamás Gáspár Miklóst, Hont Andrást.
– Hogy mennyire nem „a Fidesznek” tettem szívességet, mutatja:
a pártközpont nem akarta, hogy kikerüljön a videó. Csak Csaba most épp van olyan helyzetben, hogy ne érdekelje minden, amit a pártközpont mond.
Praxisát is megtartja – ha vállalhatatlan dolgokra akarnák rávenni, gondolom, venni fogja a kalapját és kész. Ami meg engem illet: az ember bizonyos életkor fölött óhatatlanul egyedül marad ebben az erőtérben. Legalábbis kisebbségbe kerül. Olyan kisebbségbe, amely bár nem rajong a Fideszért, úgy látja, hogy az ellenzék számos ellentmondást hordoz, ami inkább taszító. Nem véletlen, hogy hárommillió politikailag inaktív nagykorú van itthon. Lassan én is közéjük tartozom.
– Épp most, amikor az ellenzék elkezdte összeszervezni magát?
– A lényeg ebben az „épp most”. Hat-nyolc éve mondjuk, hogy ebben a választási rendszerben talán ez lenne a megoldás.
– Akkor miért nem örül, hogy rájöttek?
– Mert még mindig ezzel vannak elfoglalva, holott már régen arról kellene beszélni, hogy mi lesz akkor, ha akár az ő segedelmükkel, akár az elaggás okán, de vége lesz az Orbán-rendszernek. Eközben azt látjuk, hogy pénz, paripa, fegyver az eredeti tőkefelhalmozást produkáló Fidesz-huszárok és a rendszerváltásnál gazdasági hatalmat szerző régi elit kezében van még mindig. Ezek a körök remekül megértik egymást. Ez még mindig olyan rendszer, amelyben Puch László csodásan együttműködik Bánki Erikkel. Ez a gazdasági hatalom harminc éve épül körülöttünk.
– Ez a mai tíz éve épül és lényegében arról szól, hogy minden pénzről a miniszterelnök dönt.
– Nagyobb részét az Orbán-csoport vette át, az igaz, de ez a kettő együtt értelmezhető. Kicsiben is így van. Látom.
– Mit?
– Ahogy mondjuk régi vágású szoci politikus privatizált ingatlant és máig nyeri az EU-s pályázatokat a fideszes döntnököktől, aztán jó, ha tíz százalékát rákölti az összegnek fejlesztésre.
– Már az is baj, ha fejlesztéseknél nem a párttagkönyv számít? Ha fideszes döntnök szoci hátterű pályázónak is ad?
– Ha valóban fejlesztésre költenék ezeket a pénzeket, egy szavam sem lenne, de maguknak nyúlják le, meg a döntnököknek osztják vissza. Kéz kezet mos. Közben semmit sem tesznek azért a közösségért, amely felemelte őket.
– Az „egyik kutya, másik eb”-elvet és a kívülállást legutóbbi beszélgetésünknél inkább Lackfi János képviselte, ön akkor azt mondta, maradna kívülálló, de nem lehet. Azóta ennyire megorrolt a „szélsőliberálisokra”?
– Biztosan benne van ez is… Ne felejtsük el, hogy ennek a körnek is van felelőssége abban, hogy Orbánék egyre inkább jobbra tolódtak, majd még tovább. Rengeteg sértettség és frusztráció van ennek a politikai folyamatnak az alján. A pesti liberális elit a kilencvenes évek eleje óta mindig úgy érezte, hogy neki kell megmondania a tutit, ezek a vidékről érkezett, ambíciótól dagadó fiúk is megkapták tőlük, hogy ez itt a kés, ez meg a villa…
– Önt, a pécsi gyereket látszólag tárt karokkal fogadták.
– Nem egészen. A pesti undergroundot váltottuk le a kilencvenes években, nemcsak mi a Kispállal, de a Tankcsapda és a Quimby is. Volt szájhúzogatás. Akadt mindenesetre egy-két fontos szereplő, mint például Marton László Távolodó a Magyar Narancsnál, aki szeretett minket – nekik köszönhetjük, hogy elfogadtak. Érdemes elolvasni az első egy-két lemezről megjelent kritikákat. Jóindulatú, kicsit lesajnáló vállon veregetést kaptunk először. A politikában ez hatványozott volt.
– Lackfi Jánosék most azért kapnak, mert rajta vannak a Térey-ösztöndíjasok listáján. Igaztalanul?
– Szegény Téreyvel is ez történne, ha még élne, de őt már nem bántják. Csak az özvegyet. Még János kezdte el egyeztetni ennek az ösztöndíjnak a tervét a Petőfi Irodalmi Múzeummal. Nyilván voltak itt is kompromisszumok, mint mondjuk Orbán János Dénes és néhány más név, de sok olyan író kapta meg, akik Térey szerint megérdemlik. Amikor a fideszes kultúrbulldog liberálisozva támadta ezeket az írókat másfél éve, akkor az volt a gond, most, amikor pénzt kapnak, az? Vagy ez már a megtévesztés zseniális, fideszes mesterterve? Ne hülyéskedjünk.
Ha nem kérik cserébe, hogy írj dicsőítő himnuszt Orbán Viktor mindenki másénál szebben deresedő halántékáról, már miért ne lehetne elfogadni? Ez a pénz a magyar adófizetők pénze, nem Demeter Szilárdé.
A Kádár-rendszerben is kaptak pénzt máig tisztelt nagy írók. Bizony, még Csurka Pista bácsi is, sőt valószínű, az aczéli kultúrpolitika az úgynevezett magaskultúra legjobb éveit hozta el művelőinek a 60-as, 70-es években. Mindenesetre emlékeim szerint egy jóval műveltebb és főleg éberebb, kételkedőbb közegben nőttem fel, mint ami most körülvesz.
– Ön megírta már azt a dereshalánték-himnuszt? Az új Kiscsillag-lemezen rajta lesz?
– Némi közérzetiség van a lemezen, de ez most kifejezetten a kapcsolatokról és azok hiányáról fog szólni. Férfi-nő kapcsolatok főleg.
A beszélgetés előtt-után is dolgoznak az említett új lemezen, alkalmunk nyílt hát belehallgatni. Az alábbi rövid videó ezt örökíti meg.
– Újra kisbabás apukaként kapuzárási pánik?
– Nem hinném. A Tompa kések című címadó dalt öt éve írtam például. Az egy nőről szól, akinek a konyhájában tompák a kések. Nincs, aki megélezze. Elég jellemző mostanság. Lesz egy-két meglepetés a lemezen. Eléggé egységes anyag, és mivel legalábbis az én mércém szerint nagyon jó album lesz, kíváncsi vagyok, mi lesz vele. Hogy ebben a közegben mi tud lenni vele. Ma kevertük azt a dalt, amin Szesztay Dávid énekel, de Lecsónak is lesz önálló dala és lesz egy vendégénekesnőnk is.
– Ki?
– Falusi Mariann.
– Egy SZDSZ-ikon?
– A hangot és a személyiséget nézem. Márpedig Mariannak a hangját és a személyiségét is imádom.
– Járt annak idején Pa-Dö-Dő-koncertekre?
– Azt azért nem mondanám.
– Azt viszont most már kimondhatja, hogy a Dézsi-kampányvideó, meg a borítékolható felháborodás az új Kiscsillag-album gerillamarketingje volt.
– Nem annak szántam, de ha az lett: ám legyen.
– És ahhoz mit szól, amikor épp nem a „szélsőliberálisok” határolódnak el, hanem Bayer Zsolt és a Fidesz tüntet a rasszizmus ellen?
– Nem értem először is, mit akart Niedermüller Péter. „Borzalmas képződmény”? Micsoda? Ha annyit akart mondani, hogy a Fidesz már mindenki mást utál, csak a fehér, heteró keresztény férfiakat nem, akkor ezt kell mondani, nem valami nyakatekert baromságot. Hogy aztán erre reakcióként Bayer Zsolt szónokol a gyűlölet, a rasszizmus és a kirekesztés ellen, az már tényleg az utolsó időket idéző apokaliptikus kép, amelyben minden összekeveredik és semminek sincsen értelme. Ezen már tényleg csak röhögni lehet.
Értelmezhetetlen hülyeségek bemondása helyett fontos lenne kiállnia az ellenzéki tömbnek és elmondani, mi várható, ha ők nyernek. Ehelyett azt halljuk, hogy csak le kell váltani Orbánt, aztán majd minden jó lesz. Mitől lenne jó?
– Remek kérdés, csakhogy épp az imént mondta, hogy ebben a választási rendszerben akkor lehet nyerni, ha összeáll az ellenzék. Azaz a kérdés a rendszerből fakadóan redukálódott arra, hogy Fidesz vagy nem Fidesz.
– Azért ahhoz a leváltáshoz nem ártott volna épkézláb figurákat kitermelnie az ellenzéknek.
– Karácsony Gergely nem az?
– Ő egy kompromisszumokat remekül tűrő figura. Ahol Horváth Csaba polgármester lehet Zuglóban, vagy Draskovics Tibor helyzetbe kerülhet – emögött nyilván olyan alkuk vannak, amelyek számomra ijesztők. Főpolgármesterként egyébként Karácsony rokonszenves, jókat mond, jókat tesz és láthatóan jóakaratú, de csak ki kellene azért termelni még 15-20 hiteles, energikus, tévékompatibilis figurát. Óriási kárderhiány van az ellenzéki oldalon. És tudják, még mi az érdekes? Hogy a szimpatikus figurák, akik a következetességükkel ismertté vagy számomra hitelessé váltak közülük, mostanra mind párt nélkül maradtak. Az önkormányzati választások adták mindenesetre az utolsó esélyt, ahol pénzhez, paripához, fegyverhez juthatott az ellenzék. Ha ez nem lett volna, jött volna az éhhalál. Olyan országban élünk ugyanis, ahol akkor van civil kurázsi, ha van rá központi forrás.
Ahol ilyen gyorsan le lehet bontani egy nem túl fényes, de mégiscsak létező demokráciát, ahogy az Orbánnak sikerült, ott valami a mélyrétegekben nincs rendben.
– Épp ezért mondja TGM vagy Hont, hogy Lovasi Andrásnak igenis nagyobb a felelőssége, hogy szembeszegüljön ezzel, ne pedig fideszes rendezvényen bazseváljon, meg fideszes jelölt videójában kampányoljon.
– Bocsánat, rajtam kívül meg talán Bródy Jánoson kívül ezt a felelősséget a magyar popzenében mindenki elhárította. Én elmondtam a véleményemet akkor is, amikor talán nem kellett volna. Épp rajtam tehát nem kellene számon kérni ilyesmit. Merthogy ebben az iparágban egyébként szinte senki nem vállalja fel a véleményét azok közül, akik a hátuk közepére kívánják ezt a kormányt.
– Miért nem?
– Na, miért?
– Bizony lehet. Az ugyanis tény, hogy ma már a sikeres produkciók nagyobb részt közpénzből élnek. Nem is rosszul. Olykor irreálisan jól.
– Az hogy lehet?
– Úgy, hogy a nézőszámból fakadó bevétel, mint módszer: haldoklik. A „lakossági” fellépésekből származó „mesterséges”, irányított bevételek bőven meghaladják a piaciakat. Az önkormányzatok által szervezett programokról és a fesztiválokról beszélünk.
– A Kiscsillag esetében is nagyobb már ez a bevétel, mint a hagyományos koncertjegyből származó?
– Már nálunk is, igen. Mondjuk mi arra azért figyelünk, hogy ne kérjünk sokkal többet, mint amennyit be tudunk szedni a piacon, koncertjegyeladásból. Az ilyen produkciók viszont egyre ritkábbak. A Fishing on Orfű szervezőjeként látom, milyen iszonyatosak lettek az árak. Milliókat kérnek egy fellépésért olyan zenekarok, akik saját jogukon soha nem tudnák kitermelni a gázsijuk harmadát sem.
– Ákos?
– Ákos már régen is úgy ment fesztiválozni, hogy iszonyatos pénzt kért, amennyit saját jogán bőven nem tudott beszedni. Könnyű kiszámolni, hogy ha elmegy játszani a pécsi sportcsarnokba és van ott 1500 ember, abból nem tud elhozni 12 milliót. Csakhogy ő mindig hozta a szponzort is, szóval finanszírozta a saját produkcióját. Vagy épp a fesztivál szponzora kérte, hogy legyen a fellépők között, aztán kifizette neki az extra árat. Az utolsó három évben mindenesetre exponenciálisan nőttek a produkciók árai. Ma kábé húsz olyan banda van, amely 3,5 milliónál többet kér egy fellépésért. Ezek többsége, ha mondjuk turnézni indulna, akkor a jegybevételekből – a költségek levonása után – ennek az összegnek csak a töredékét tudná megkeresni. Úgyhogy nem is indul. Kis túlzással ma a legtöbb zenekar szinte csak fél évig működik – május és szeptember között. Ez tehát egy óriási lufi. Kíváncsi vagyok, mikor pukkad ki.
– Nem az a lényege ennek a központilag pumpált lufinak, hogy függésben legyenek az előadók? Aki kér, annak adatik, de normatív támogatás, netán valós piac: nincs. A politika tehát kontrollhelyzetben van.
– De, ez a helyzet, ami persze hosszútávon mindenféle építkezést kizár. Minél bonyolultabb az infrastruktúra, annál nehezebb, csak pár hónapra, maximum egy évre előre tervezni. Utána megint mehetsz barátkozni. Mert amúgy központi direktívák nincsenek nagyon.
A félelem működteti az egészet. Meg persze a nagyobb extrákért már el kell menni államtitkár úrhoz, miniszter úrhoz – akkor van miniszteri keretből egy húszas az Arénára, mondjuk. Na, a Mága… nekem rejtély. Több mint háromszázmilliót kap. Valamit nagyon tud. Szóval ez egy minden ízében manipulált, az előadókat a gyáva, semmitmondó produkciók felé terelő színtér lett.
Elég negyedóráig hallgatni a Petőfi Rádiót vagy belenézni A Dalba mondjuk, hogy érthető legyen, miről beszélek. Nekem az a szerencsém, hogy mire ez a világ beköszöntött, voltam már annyira közismert, hogy dönthettem úgy: inkább keresek kevesebb pénzt, de bizonyos fokú függetlenséget igyekszem megtartani. A kisebb, lakossági koncerteket normális áron vállaljuk, és mivel jó produkció vagyunk, sokszor itt bővül tovább a közönségünk.
– A TGM által feltett kérdésre tehát, hogy lehet-e tisztességesen, függetlenül megmaradni itthon, a felelet inkább a nem?
– Ez értelmes kérdés. Amikor olvastam a filozófus nekem írt viszonválaszát, mondtam is magamnak: na, erről érdemes lenne beszélgetni, itt kezdődhetne el az értelmes vita. Bizony, a Kádár-rendszerben is megvolt az ellenzékieknek a tisztes megélhetést biztosító állás. Legalábbis sokuknak. Épp azért tudtak ellenzékiek lenni, mert ellentétben a pórnéppel, státuszukból – és nyilván képzettségükből – kifolyólag hozzájutottak az információhoz, hogy létezik más is, nem csak a megvalósult szocializmus. Aki itt élt, nagyon kevés kivételtől eltekintve, együttműködött valamennyire a rendszerrel. Amint a fenti példa mutatja, ez ma is így van – akármekkora ellenzéki a szíved, ha popzenész vagy, bizony közpénzért fogsz muzsikálni a városi fesztiválon. A meghívásodról meg politikus dönt. Sok esetben kormánypárti politikus. Az is kiderült ráadásul az önkormányzati választáson tavaly, hogy az irány, amelyet én amúgy kedvelnék, milyen támogatásra számíthat Magyarországon.
– Milyen irány?
– Puzsér Róberté vagy mondjuk a Kétfarkú Kutyapárté. Csakhogy ez néhány százalék. Se pénz, se paripa, se fegyver nincs mögötte. Ami viszont nem jelenti, hogy csak mert ez így van, nekem a szerencsétlen, be- és lejáratott ellenzékhez lojálisnak kellene lennem. Nem vagyok.
Nyitókép: Vörös Szabolcs
