„Szégyellem magam” – Hodász András Niedermüllerről, Bayerről és jobbos keresztényekről
Nem nyilvános bejegyzés alatt lettünk figyelmesek egy hozzászólásra a Facebookon. Az „elkövető” Hodász András volt. Szégyellem magam – írta azután, hogy Niedermüller Péter fehér, heteró keresztényekre vonatkozó kijelentése nyomán Bayer Zsolt vezérszónoksága mellett tüntetett a Fidesz a DK-s kirekesztés ellen, de a püspöki konferencia is közleményben ítélte el a gyurcsányista polgármester szavait. A fiatal pap erre sorolni kezdte, milyen alkalmakkor „maradtunk csöndben”, amikor pedig szólni kellett volna. A Válasz Online előfizetői számára ismerős a történet: számukra készített napi e-mailes tartalomajánlónkban, a Filterben közöltük Hodász erős szövegét – természetesen az ő engedélyével. Nem sokkal később a Népszava is elkérte és a nagyobb nyilvánosságnak is elérhetővé tette a szöveget. Amely így már magyarázatért kiált. Ki az a „mi”, aki nem szólt, amikor kellett volna? A keresztényeket vagy saját főnökeit kárhoztatja Hodász? Netán a fideszeseket? Aztán: működne az egyház az állam segítsége nélkül? Plusz: kell-e cölibátus és miért beszél annyit szexről a katolikus pap? Interjú.
– Megunta a papkodást?
– Úgy érzi, ki fognak rúgni?
– Ilyen azért még nem volt, hogy egy pap a saját egyházi vezetése ellen keljen ki nyilvánosan…
– Más is pedzegette már, hogy öngyilkos hajlamom van. Pedig nincs. Lelkiismeretem, az van. Az nem engedi, hogy letérjek az útról, amelyet helyesnek tartok. Még azt sem engedi, hogy lapítsak, ha úgy érzem, szólni kell. Pedig most megpróbáltam.
– A Niedermüller elleni tüntetésről megpróbált nem véleményt nyilvánítani?
– Igen. Napokon át fogalmaztam, ami bennem kavargott, de nem írtam ki végül bejegyzésként az Instagramra vagy a Facebookra, a Papifrankó oldalra.
– Mi is egy kommentben akadtunk a szövegre.
– Egy barátom falán, nem nyilvános bejegyzésben, igen.
– Szóval az a szöveg nem hirtelen beírt komment volt, hanem kész írás, amelyet csak be kellett másolni?
– Így van. Aztán amikor önök elkérték, aztán a Népszava is, már nem mondtam nemet a közlésre, ha egyszer arra érdemesnek ítélték.
Van pillanat, amikor csöndben kell maradni, meg van olyan is, amikor utat kell mutatni. Ez a helyzet az utóbbi kategóriában tartozik.
Kaptam persze érte gyalázkodást is, de a legjobb most vasárnap történt. Mise előtt mindig kint állok a templomajtóban. Odalépett hozzám egy ember és azt mondta: „visszaadtad a hitem az egyházban”. Az egyháznak utat kell mutatnia, bölcs pásztorként kell viselkednie, ez meggyőződésem.
– Most utat mutatott: nyilatkozatot adott ki a püspöki konferencia, mekkora baja van Niedermüllerrel.
– Nem ezzel a nyilatkozattal van gond – nyilvánvaló, hogy Niedermüller Péterrel én sem értek egyet. Érteni vélem persze, miért mondta, amit mondott, de azért tőle is elvárható lett volna egy pontosítás vagy bocsánatkérés. Legalábbis magyarázat. Értem, hogy a kirekesztés ellen akart felszólalni, de a kirekesztés ellen nem praktikus kirekesztő mondattal küzdeni. Kutyaharapás szőrével? Hasonlóan ahhoz, amikor erre válaszul a gyűlölet ellen újságírót ütve tüntetnek. Fő szónoknak meg kit kérnek fel, megint csak a gyűlölet és kirekesztés ellen, a kereszténység védelmében?
– Nyilván Bayer Zsoltot.
– Adja magát azért a kérdés, hogy
amikor ugyanő demens vénembernek nevezi a mi legfőbb vezetőnket, a szentatyát, akkor hol van az elhatárolódás?
Hogy világos legyen: nem azzal van bajom, hogy ez a nyilatkozat megszületett. Azzal van csupán, hogy más esetekben nem született ilyen.
– Fel is sorolta, mikor nem: migránsok terroristázása, cigányok bűnözőzése, homoszexuálisok másodrendűzése, hajléktalanok szuttyongatása, értelmiségiek listázása.
– Csak néhány ügy az elmúlt tíz évből. Legutóbb az Origo listázta azokat az ügyvédeket, akik a hatályos törvények alapján közreműködtek jogerős bírósági ítéletek megszületésében. Azért, mert mindezt börtönbiznisznek titulálta az, aki egyébként ezeket a törvényeket hozta. Hol vagyunk, emberek?
| Hodász András: Szégyellem magam (komment) Némák maradtunk, amikor a háború elől menekülő emberek ellen hónapokon át zajlott a félelem- és gyűlöletkeltés. Nem szóltunk, amikor azokat, akik saját nemükhöz vonzódnak, egy vezető politikus másodrangú állampolgárnak nevezte. Aztán pedofilnak. Akkor se lehetett hallani a hangunkat, amikor egy egész népcsoportra akasztották rá a “bűnöző/ingyenélő” címkét. Aztán szegény sorsú embereket ültettek a vádlottak padjára elítélve őket azért, mert szegények. És mi cinkosul, némán hallgattunk. Amikor országos lapok listázták – azaz bélyegezték meg – különböző szempontok alapján honfitársaink tucatjait, köztük barátainkat is, alkalmat adva újra a kirekesztésre, gyűlöletre, bűnbakképzésre, ismét csak elfordítottuk arcunkat. Egyszer aztán valakinek volt mersze minket rémisztő képződménynek nevezni. És akkor történt valami: felháborodtunk, és kimentünk az utcára, hogy kikérjük magunknak. Most mondjátok meg őszintén: kik vagyunk mi? Minek hívnátok minket? Szégyellem magam. |
– Remek kérdés. Ahogy az is, kik azok a „mi”, akiknek a nevében a „Szégyellem magam”-szöveget írta? Azzal fejezi be, hogy eddig csöndben voltunk, most meg tüntetünk. Tehát Hodász András a fideszesek nevében beszél?
– Nem vagyok fideszes, ez azért talán egyértelmű. Múlt héten is megkaptam mondjuk egy kommentben, hogy „nekem egy fideszes pap ne ugasson”, de nem kell mindenkinek tájékozottnak lennie – legalább azért utál, ami nem vagyok. Alapvetően a jobboldali érzelmű keresztényekre utaltam. De igaza van, ez pontosításra szorul, hiszen voltak ebből a körből az elmúlt években többen is, akik felszólaltak, amikor kellett. Most, a reakciókból is látom, hogy sok magát jobboldalinak, kereszténynek valló ember értett egyet a megszólalásommal. Szóval színes ez a paletta.
– Az evangélikusok nyilatkozatát olvasta?
– Nem.
– „Gondoljanak a nagyvilágban a hitükért valóban üldözött keresztény testvéreinkre, és ne hiteltelenítsék a mellettük való kiállásunkat azzal, hogy az ő szenvedéseikhez hasonlítják a mi szóbeli bántottságunkat” – írták, miután ők is elítélték Niedermüller megszólalását.
– Ezzel nem tudok vitatkozni. Már csak a farkast kiáltó fiú ismert történetének tanulsága miatt sem. Ha ilyen ügyekben nagyon hangosak vagyunk, senki nem fogja elhinni, hogy baj van, ha egyszer tényleg baj lesz. Akkor már nem apellálhatunk majd az együttérzésre.
– Elképzelhetőnek tartja, hogy tényleg üldözzék itthon a keresztényeket a közeljövőben?
– Bármit el lehet képzelni. El tudták képzelni az első vagy a második világháború előtt, hogy az lesz? Nem. Vagy a kommunizmus előtt, hogy negyven évig az lesz? Aligha. A jövőt nem látjuk.
– És a személyes jövőjét? Ha mégis kiteszik az egyházból, menne mondjuk az evangélikusokhoz lelkésznek?
– Sajnos, de határozottan: nem. A lelkiismeretem nagyon szigorú. Mivel mély meggyőződésem, hogy a katolikus egyház a krisztusi alapítású egyház, és ez hordozza az igazság teljességét…
– Szóval az evangélikusok eretnekek?
– Nem. Definíció szerint sem eretnekek, hiszen ez a fogalom azokat fedi, akik katolikusnak születtek és később váltottak felekezetet. Ők meg beleszülettek. Maradjunk tényleg annyiban, hogy az igazság teljessége szerintem a katolikus egyházban van jelen. Még akkor is, ha nem mindenben vagyunk ügyesek.
– Miben nem?
– Például kommunikációban.
– Önnek azért elég jól megy.
– Köszönöm.
– Valószínűleg ön a legismertebb magyar pap.
– Azért szerintem Pál Feri a legismertebb.
– Érzésünk szerint 2020-ra megelőzte. De nincsenek adataink. Mindenesetre: nincsenek ebből feszültségek?
– Strukturálisak nincsenek. Nincs olyan, hogy bíboros úrral ne lennék jóban emiatt. Olyan mondjuk előfordul, hogy egy paptestvér felhúzza a szemöldökét, ha megjelenek, de ezek inkább személyes ügyek.
– Nincs igaza a paptestvérnek? Nem azért működik az egyház kétezer éve, mert rend van benne? Hogy fér el ebben a rendszerben egy ilyen kibeszélő pap?
– Nincs tiltás. Nem kell engedélyt kérni, ha véleményt akar nyilvánítani az ember. Kispapként volt ilyen utoljára. Az egyház kétezer éve pedig… Egyetlenegy cég nincs, amely ennyi ideje működne. Egy japán–dél-koreai vegyesvállalat 578 óta volt talpon, az is szép teljesítmény, mindenesetre most ment tönkre. Ilyen tényleg nincs, hogy egy szervezet ennyi ideig működjön, mint a mienk. Amikor Napóleon bevonult a Vatikánba és elhintette, hogy lerombolja az egyházat, az egyik bíboros ránézett és azt mondta: nekünk kétezer év alatt nem sikerült, higgye el, magának sem fog. Persze ez legenda, de találó. A lényeg, hogy ebben én tényleg az isteni közbeavatkozást látom. És azt, hogy a katolikus egyházban van az igazság. Sokat elmélkedtem ezen. Még kilengéseim is voltak fiatalon.
– Mifélék?
– Elmentem protestáns irányokba én is.
– Hitgyülis volt?
– Az azért nem, de gimnáziumban és még egyetemen is volt egy időszak, amikor elutasító voltam a katolikus tanítással. Elkezdtem olvasni a Bibliát és mondtam én is a klasszikus puffogást, hogy lám, hol van benne a szentek tisztelete, hát sehol, kérem szépen, meg a szobrok és a képek, meg hogy a hit általi üdvösség az igazi… Sok vita, gondolkodás után rádöbbentem, hogy mindenben az egyháznak van igaza.
– Milyen viták után?
– Ma is vannak ám! Engem is leszólítanak neoprotestáns hittérítők a Széll Kálmán téren.
– Azt hittük, katolikus papként azt legalább megússza.
– Nincs mindig rám írva, hogy pap vagyok.
„Szia, szoktad olvasni a Bibliát?” – teszi fel a kérdést a térítő, én meg nem árulom el egy darabig, hogy elég gyakran. Érdekel, mivel érvel. Aztán kinyitjuk a Bibliát és együtt olvassuk. És megtaláljuk benne a katolikus igazságokat – közösen.
Akkorra azért már lelepleződöm.
– Szóval megtéríti a hittérítőt?
– Arra azért még gyúrnom kell. A végső érvvel nem tudok mit kezdeni.
– Mi a végső érv?
– „Te katolikus vagy, úgyhogy nem lehet igazad.”
– Klasszikus katolikus családban nőtt föl, ugye?
– Igen.
– A protestáns kilengés volt az tizenévesen, ami másnak a fű meg a cigi?
– Végül is, igen. A lázadás biztosan benne volt. Jártam a Hillsongba is Londonban – a keresztény könnyűzenei slágerei mind onnan jönnek. Mindig elmentem a vasárnapi alkalmaikra, amikor a városban jártam.
– Barátnője, „normális” munkája is volt egyetem után, mielőtt a papság mellett döntött. Szóval közkeletű tévedés csupán, hogy csak szűzen lehet papnak állni?
– Miből gondolja, hogy nem vagyok szűz?
– Volt barátnője, nem?
– És? Akkor már rögtön le is kell feküdni vele?
– Kötelezőnek épp nem kötelező, de erősen ajánlott.
– Egyáltalán nem ajánlott. Én nem is csináltam. Szép is lenne. Húsz éve haknizom azzal, hogy házasság előtti tisztaság…
– Akik összebújnak házasság előtt, azok piszkosak?
– Jó, ha ilyen érzékeny a lelke, akkor használjuk a szüzesség kifejezést.
– Használjuk.
– A szexualitást is Isten teremtette, önmagában nem piszkos, csak bűn tud lenni, ha nem úgy éljük meg, ahogy Isten rendelte.
A Biblia tanítása szerint márpedig ő a házasságra teremtette. Létezik persze második tisztaság is. Olyan, aki már túl van mindenen és később jön rá, hogy az úgy nincs rendben, és új elhatározást tesz.
– Azt mondjuk tényleg nem lehet már szüzességnek hívni. Egyébként nem vájkálnánk a magánéletében, ha nem posztolna szexről. Még azt is megmondja Facebookon, milyen az igazi szex és milyen nem. Nem érzi, hogy ilyen „felkészültséggel” ehhez inkább nem kellene hozzászólni?
– Amiről én beszélek, az a szexualitás teológiai és morális háttere. Ha arról kezdek majd magyarázni, hogyan találják meg a G-pontot, hogyan jussanak el közösen a csúcsra, akkor nyugodtan lőjenek le, mert tényleg fogalmam sincs, úgyhogy valóban nincs jogom beleszólni. Arról viszont diplomám van, hogy Isten milyennek rendelte a szexet. Ilyen értelemben használom tehát az igazi jelzőt.
– Mégis, mintha nagyon érdekelné a téma…
– Pedig nem ebből fakad, hogy foglalkozom vele. Azt teszem témává, ami a híveket foglalkoztatja. Amilyen kérdések hozzám érkeznek, olyanokra válaszolok. Valószínűleg azért is, mert az Instagramot kevés hetven-nyolcvan éves ember használja, ilyen a kérdések fogalmazódnak meg az irányomban. Ha a Papifrankó most 18 és 35 közötti követői megmaradnak és engem is megtart a Jóisten, negyven év múlva vélhetőleg már nem ezekkel a témákkal foglalkozom majd, akkor minden bizonnyal inkább a gyász, a halál, a betegség kérdéskörei lesznek fontosak.
– Cölibátus-ügyben cikket is írt, videót is készített. Pedig arra nehéz ráfogni, hogy érinti a híveket.
– A Papifrankóval kimondott célunk, hogy az aktuális vitákra is reagáljunk. Márpedig a cölibátus kérdése most nagyon aktuális a Vatikánban.
– Nem nagyon értettük a mondást a cikkében. Most akkor ön szerint el kell törölni vagy sem?
– Egyetlen célom volt a cikkel: hogy felrázza a gondolkodást erről a kérdésről. Épp az a gond a témával, hogy az egyik oldal szerint szent dolog, kérdésessé sem lehet tenni, aztán ott van a másik oldal, amely szerint minden gond okozója a cölibátus.
– Miért nem lehet vagy-vagy helyett és? Együtt lakó szerzeteseknél logikus, a világban működő pap meg miért ne nősülhetne, ha akarna? Itt is elférne még egy nő, néhány gyerek.
– Ha választható, akkor az a tapasztalat, hogy mindenki házasodni akar. A görögkatolikusoknál látjuk.
– Ők ugyebár katolikusok, de nősülhetnek papként. Már csak ezért sem értjük, hogyan lehet érv, hogy úgy nem lehet rendesen pap az ember. Hiszen a katolikus gyakorlat szerint is lehet.
– Tény, hogy az egyház történetének nagyobb részében nem volt cölibátus még a római részen sem. Nehéz kérdés ez, amelybe lélektani okok is belejátszanak. Aki szorongásra hajlamosabb, fél a változástól. Aki impulzívabb, mint mondjuk én is, lehetőséget lát benne.
Szerintem nem állna bele a földbe az egyház, ha eltörölnék a cölibátust, de rengeteg problémát is hozna.
Az áthelyezési gyakorlat a görögöknél is ugyanaz, mint nálunk. Csakhogy ha engem máshová helyeznek, összepakolok és másnap már indulhatok is. Egy család esetében ez sokkal bonyolultabb. Papgyereknek lenni nem feltétlenül felemelő, olyasmi sors, mint amilyen a nagykövetcsemetéké. Van tehát egy sor praktikus szempont is, amelyet át kell gondolni. Például: abból a fizetésből, amit mi kapunk, lehetetlen eltartani egy családot.
– Amikor ilyen remekül dotálja az egyházat az állam?
– Nem az államtól kapjuk a fizetésünket. A plébániák egyetlen buznyákot nem kapnak az államtól.
– Jó, közvetlenül nem, de az egyház kap, aztán abból fizetik önöket.
– Tévedés.
– Hogyhogy?
– Közkeletű tévedés mégpedig. Úgy, hogy mi, papok abból élünk, amit a hívek összeadnak vasárnap. A perselypénzből. Adományból.
– Akkor hogyhogy nem indult be a sztárpapverseny, hogy ki tölti meg a templomot, kinek lesz a legtöbb perselypénze?
– Erre sem motivál a rendszer. Elmondom, hogy van ez. Van egy bértábla, meglehetősen alacsony bérezéssel. Ami befolyik perselypénzből, a pap annyit vehet ki magának. Amennyi a bértáblában szerepel.
– Mi van, ha kevesebb jön össze?
– Akkor úgy jártunk. Persze hogy éhen ne haljon a pap, a püspökség adhat fizetéskiegészítést – kipótolhatja, hogy meglegyen az a minimálbér körüli összeg. Amire viszont biztosan nem lehet családot alapítani.
– Ezek szerint viszont az egyház működne az állam nélkül is.
– Abszolút.
– Akkor mi értelme annak, hogy csak a DK-s polgármester hülye mondata után adnak ki nyilatkozatot?
– Bőven el tudom képzelni, hogy egyszerűen felháborodtak a püspök atyák, nem hinném, hogy föntről a politika szólt, hogy ki kellene adni egy ilyet. Keresztényként sértette őket a nyilatkozat, amit megértek, s egyet is értek vele – még egyszer hangsúlyozom. Csak hiányolom a többi megszólalást, más ügyekben.
Az egyház viszont igen, bizony, működhet az állam nélkül. Döntés kérdése.
Amerikában úgy is működik. Még száz éve is működött, itthon is, hogy téglajegyet vettek emberek és templomot építettek. A közfeladatokat, kórházat, iskolát ebből persze nem lehet fenntartani, legfeljebb magánintézményként, de akkor az mind elitképzés, elitellátás lenne, épp a szegények nem részesülnének belőle.
– A tizedhez ragaszkodik? Az is benne van a Bibliában.
– Prédikáltam már róla, igen.
– Ugyanolyan szigorúan veszi, hogy a bevételének tíz százalékát leadja a hívő, mint a házasság előtti szex tilalmát?
– Annyira azért ebben nem vagyok szigorú, inkább protestáns gyülekezetek szokták ezt fillérre komolyan venni. Azt viszont elmondom, hogy a megoldás csak a közösségből jöhet – a templomunkban például olykor mínuszok vannak. Mindenki didereg. Tudok padlófűtést csináltatni, de azt össze kell dobniuk a híveknek, ha szeretnék. Ötezer forint fejenként. Ha nem dobjuk össze, akkor vacogunk tovább. Azért nehéz ezt katolikusként elmagyarázni, mert míg az el nem ismert neoprotenstánsoknak természetes, hogy maguknak kell megoldaniuk a problémáikat, nálunk még a hívek is azt hiszik sokszor, hogy minket az állam szeret, önti belénk a pénzt. Így aztán bedobja a szimbolikus húszforintost a perselybe, hogy valami csörrenjen az alján, mert nem tudja, hogy a templomot abból kell fűtenünk, a munkatársakat abból kell fizetnünk.
– Ezt mi sem tudtuk. Ahogy azt sem, miért hagyják önt beszélni. Titokban a püspöke is azzal ért egyet, amit ön mond, vagy afféle biztosíték kormányváltás esetére, hogy legyen egy pap, akire mutatva meg lehet mondani, hogy az egyház soha nem is volt egyenlő a Fidesszel?
– Nem tudom, mi van emögött, bíboros atyával az utóbbi időben nem volt időnk beszélgetni, de valami hasonló alapon bízom abban, hogy nem fognak kirúgni. Úgy érzem, nem tesz rosszat az egyháznak, ha megfogalmazok némi ellenvéleményt. Cserébe arra mindig figyelek, hogy a kereteken belül maradjak.
– Ismertségét egyébként épp a kereteknek köszönheti, nem? Ha nem lenne pap, érdekelne ennyi embert, mit mond Youtube-videókban?
– Meglovaglom a helyzetet, kétségtelenül, de ez win-win szituáció. Az egyháznak szüksége van arra, hogy megmutassuk: megszólíthatók, megközelíthetők, modernek vagyunk. Nem vagyok ezzel egyedül, csak nekem van hozzá jó nagy arcom meg harsányságom.
– Ön tehát a haladó, modern Ferenc pápa magyar hangja?
– Nem. Jó néhány dologgal nem értek egyet, amit tesz. Arra a lelkületre mindenesetre nagy szükség van, amelyet megjelenít.
– Mivel nem ért egyet?
– Apróságok. Amikor nagycsütörtökön olyanok lábát mossa meg, akik nem is keresztények, az számomra értelmezhetetlen. A nagycsütörtöki lábmosást ugyanis Jézus az apostoloknak végezte el. Remek, hogy az egyház a szegények felé fordul, de ilyen apróságokban túlzásokba is esik a szentatya. Most például megváltoztatta a Miatyánkot is. „Ne engedd, hogy kísértésbe essünk” – vélhetőleg ez lesz majd a hivatalos verzió itthon is.
– Logikusabb teológiailag, mint a „ne vígy minket a kísértésbe”. Az Isten oda nyilván nem visz.
– Persze, logikusabb, csakhogy ha megnézzük az eredeti görög szöveget, szó szerint ez áll benne. Jézus tehát ezt mondta. Márpedig az ő szavait azért nem szoktuk megváltoztatni.
– Jézus arámiul mondta, nem görögül. Lehet, hogy már az eredetinek tartott görög szöveg is félrefordítás.
– Jó, ez lehet, de nem tudhatjuk.
– Igaz. A modern egyház egyébként nem fából vaskarika?
– Nem. Az egyház egyben ősi és egyben modern. Mindig az volt. Már a kezdetek kezdetén is.
– 2000 éve modern volt az egyház?
– Persze.
Jeruzsálemben Jézus a legmodernebb startup-technikákat alkalmazta a személyes megszólítástól kezdve a team-építésen át.
Az egyház volt az első szervezet, amely elkezdte használni az egyetemes nyelvet. Ezért vannak az evangéliumok görögül. Mert akkoriban az volt az angol. Tudták, hogy ha el akarják juttatni az örömhírt az egész Római Birodalomba, ezen a nyelven kell írniuk. A tanítás viszont megmaradt, az ugyanaz, amit Jézus mondott. Ma is ugyanazt mondjuk, csak már nem papirusztekercsre írjuk, hanem Youtube-csatornára töltjük fel.
– Azért A két pápa című filmben megmutatott, szakadásközeli állapot tartalmilag is jelen van. Látványosan. Bíborosok beszélnek homlokegyenest ellenkezőket például a homoszexuálisok házasságáról…
– A Szentírás egyértelműen fogalmaz ezekben a kérdésekben. Elítéli a cselekedetet, de az embert nem. Homoszexuális testvéreinket is örömmel látjuk a templomban, de a kapcsolatukat megáldani nem tudjuk. Akik mégis megtennék, legyenek bár püspökök, azoknak annyit tudok javasolni: olvassák a Bibliát. Nem nagyon tudok másra gondolni, mint hogy nem szokták. Vannak dolgok persze, amelyekben nem ad egyértelmű tanítást a Szentírás. Ilyen mondjuk a gyorshajtás. Ezekben a sokat vitatott témákban viszont nagyon világos iránymutatást ad.
– Szóval mégsem olyan nagy lázadó ön. Pedig vörös zászló lengedez a plébánián, rajta a felirat: Rebel.
– Ja, az csak poén! A Star Warsból való. Annyiban mondjuk eligazít, hogy a köztársaság vagy a birodalom oldalán állok-e. A Star Wars jópofa, szórakoztató mese, nem több. Nem kell annyira komolyan venni. Mindent nem szabad komolyan venni. Azt kell csak, ami tényleg fontos.
Nyitókép: Vörös Szabolcs
