„Kérése, attól tartok, megalapozatlan” – Lányi András NAT-ügyi válasza a pénzügyminiszternek
A pénzügyi ismereteket rendszeresen oktatni kell, a jövőben a Nemzeti alaptanterv (NAT) részévé kell tenni – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Budapesten. A kijelentés megihlette Lányi Andrást. A filozófus billentyűt ragadott és rögvest válaszolt a pénzügyminiszternek. „Valóban azt szeretné, Miniszter úr, ha számtanórán az általános iskolások kiszámítanák számtantanáruk tényleges órabérét? Vagy azt, hogy az európai átlag pedagógusbérnek hány százaléka a magyar pedagógus nettó jövedelme?” Szarkazmusmérőt bekapcsolni!
Tisztelt Miniszter Úr!
Ön a Nemzeti Alaptantervből a pénzügyi ismereteket hiányolja, és azt szeretné, ha ezekről már az általános iskolában szó esne. Kérése, attól tartok, megalapozatlan. A magyar állampolgárok túlnyomó többségének úgyszólván nincsenek pénzügyei. Nem az ismereteik elégtelenek hozzá, hanem a jövedelmük. Az uzsorakamattal kifosztott romák, Miniszter úr, nem csak a kamatos kamat természetével nincsenek tisztában, hanem azzal sem, miből adnak enni másnap a gyereküknek. Aztán: felesleges minden banki ügyfelet levizsgáztatni a deviza-árfolyamok mozgásának titokzatos törvényszerűségeiből, amikor elég volna, ha a devizaalapú hitelt kínáló banktisztviselők ismernék az erkölcsi törvényt, amely elítéli a csalást: felebarátunk tudatos megtévesztését. (Az etikát azonban éppen az új NAT törölte a középiskolák tanrendjéből.) Ahhoz se kellenek, higgye el, speciális pénzügyi ismeretek, hogy a magamfajta nyugdíjas ki tudja számítani az élelmiszerboltban, mi mindent nem engedhet meg magának többé.
A magyar családokban manapság, erről biztosíthatom, Miniszter úr, igen sok szó esik pénzügyekről. A tanulók el se tudják kerülni, hogy rájuk ragadjon valami szüleik ezekkel kapcsolatos ismereteiből. S vajon szabad-e az iskolának a szülői tekintély ellen lázítani? Szabad-e érteni a gazdag családba született fiatalnak, hogy szülei hogyan tettek szert a vagyonukra? Szabad-e a szegénysorsú gyermeket a társadalom rendje ellen lázítani, amely őt – alig-alig fizetőképes keresletével arányos mértékben – kárhoztatja másoknál silányabb oktatásra, rosszabb egészségügyi ellátásra, egészségtelenebb táplálékra, nyomorúságos lakásviszonyokra? Valami azt súgja nekem, Miniszter úr, hogy ezt igazából Ön sem akarhatja. Akkor pedig minek terhelnénk a képtelen módon túlterhelt és agyonszabályozott Nemzeti alaptantervet még extra pénzügyi ismeretekkel? Amennyi ebből minden állampolgárnak szükséges, azt a maguk helyén, a többi társadalmi és állampolgári ismeret között megtaníthatnánk nekik – ha jutna idő az iskolában húsbavágó és életszerű dolgokra. Azt pedig nyugodtan rábízhatnánk tanáraikra, hogy miképpen avatják be diákjaikat a pénzügyi, politikai, erkölcsi és szociális ismeretek közötti bonyolult összefüggésekbe. Persze megértem, Miniszter úr, hogy ennek mérlegelését Ön nem szívesen bízná a tanárokra.
Mert az iskolában manapság különösen sok szó esik pénzügyekről. Igaz, nem a gyerekek előtt. De talán nem is volna szerencsés, ha tudnák, hogy tanítóik és tanáraik milyen megalázóan csekély fizetség ellenében foglalkoznak velük hetente 26 kontaktórában (ami tényleges munkaidejük felét se teszi ki). Valóban azt szeretné, Miniszter úr, ha számtanórán az általános iskolások kiszámítanák számtantanáruk tényleges órabérét? Vagy azt, hogy az európai átlag pedagógusbérnek hány százaléka a magyar pedagógus nettó jövedelme?
Üdvözlettel,
Lányi András
Nyitókép: Fortepan/Bauer Sándor
