Meg lehet fékezni a járványt! Ajánlások egy hongkongi magyartól
A szuperzsúfolt Hongkong két hónapon keresztül sikeresen harcolt a koronavírus ellen. Mindezt katonai, karhatalmi beavatkozás nélkül, a helyiek tanult és örökölt – már-már paranoiásnak tűnő – önfegyelmére, SARS-tapasztalatára alapozva. A Válasz Online-nak nyilatkozó Nagy Gabriella Zsuzsa három éve a városállam lakója; felvette az ottani védekezési szokásokat, sőt 250 ezres YouTube–Facebook-nézettségű „oktatóvideót” is készített magyar és angol nyelven a tömeges fertőzés rémével ébredők számára. Most pedig kénytelen elviselni, ahogy az Európából, Amerikából, Ausztráliából (vissza)menekülő diákok, „expatok” dacolnak a félkarantén-életmóddal, és újra belobbantják a vírust.
Hongkongba január közepén tört be a koronavírus, és az igazolt fertőzöttek száma március 18-ig, azaz két hónap alatt sem kúszott kétszáz fő fölé. Mindezt úgy, hogy a városállamot bő hétmillióan lakják, népsűrűsége pedig 64-szerese a magyarországinak. Ráadásul nem volt kijárási tilalom és központi boltzár sem. Tehát a járványnak – a mi, magyarországi logikánk szerint – legalább úgy kellett volna terjednie, mint most New Yorkban. Mégsem ez történt. Legalábbis eddig.
Az elmúlt néhány napban lett hirtelen 250 új fertőzött, akik között feltűnően sok az óvatos hongkongi életvitel helyett más szokásokat preferáló betelepülő (expat). Többségük januárban a COVID-19-rém miatt még Ázsián kívül akarta tudni magát, most viszont pánikszerűen visszatért a biztonságos zónába. Az érkezők között bőven akadnak olyan fiatalok is, akiket a szüleik a „művelt Nyugaton” taníttatnak, de hirtelen hazahívtak – például a koronavírust egy ideig a nyájimmunitás elvére hivatkozva szabadon engedő Angliából. Helyi becslések szerint az elmúlt napokban körülbelül húszezer ilyen menekült landolt Hongkongban, és maradt ott vagy utazott tovább. Ahogy a helyi sajtó írja, velük együtt a nemtörődöm kultúra is visszatért: az egyébként üres kocsmák, éttermek, kávézók, játszóterek újra megteltek élettel, még Szent Patrik-napi parádékat is rendeztek.
Onnan tudjuk, hogy az ő elővigyázatlanságuk felelős a vírus belobbantásáért, mert a regisztrált esetekre vonatkozó alapinformációk között mindenki szabadon kutathat.
Miközben Magyarországon még a megyei szintű fertőzöttségi adatokat is a sajtónak kell összekaparnia – a Válasz Online naponta frissülő térképe igyekszik lekövetni az új eseteket –, Hongkongban az azonosított betegekről szóló összes releváns ismeret (berepülés időpontja, pontos tartózkodási hely, életkor, más betegekkel való kapcsolat) nyilvános. Központilag nyilvános!
„Értjük, hogy egyes európai vagy amerikai vezetők az emberi jogok védelme miatt nehezen szánják rá magukat az Ázsiában bevett adatközlésre. A jognál azonban egy dolog biztosan erősebb: az emberi élet védelmének kötelezettsége. Itt a közösségek úgy élik meg, rájuk is tartozik, hogy hol vannak igazolt fertőzöttek, hol alakulhatnak ki gócpontok. E helyszínek környezetében aztán rengetegen vonulnak maguktól teljes karanténba” – mondja lapunknak a svéd férjével és három gyermekükkel három éve Hongkongban élő Nagy Gabriella Zsuzsa. A civilben is orvosokkal kooperáló, egészségre ösztönzéssel, életmódváltási tanácsadással (health coaching) foglalkozó interjúalanyunktól elsősorban azt tudakoljuk: kulturális vagy más okai vannak, hogy néhány ázsiai ország sikeresen vette fel a harcot a koronavírussal szemben? A válasz: is-is. „Ilyen helyzetekben nyilvánvalóan fontos a fegyelem, a kitartás, az önös érdekek elvetése, a tisztelet és a másokért viselt felelősség; mindez Ázsiában magától értetődőbb, mint az individualizmusra berendezkedett nyugati kultúrkörben. Viszont szó sincs arról, hogy ne lenne tanulható a járványok idején célszerű napi rutin.
Talán Magyarországon ma még paranoiásnak tűnik a szájmaszkhordás, az állandó cipőtalp- és ruhafertőtlenítés, viszont, ha egy társadalom többsége képes saját elhatározásából átállni erre a működésmódra, van esélye a vírus elleni háborúban.
Számos videó kering a neten arról, hogy az ázsiaiak is látják magukat kívülről, nevetnek önnön pedantériájukon. Nekik is meg kellett tapasztalniuk, tanulniuk – a 2003-as SARS-járvány idején volt rá alkalmuk –, hogy napi néhány fertőzésszám felett a leghatékonyabb fegyver a teljes és önkéntes karantén; ezt most az egész világ be fogja vésni egyéni és kollektív tudatába” – vetíti előre Nagy Gabriella.
Szerinte két alapvetésből érdemes kiindulni a védekezésnél:
- Akkor lehetünk sikeresek, ha mindenki potenciális fertőzöttként és fertőzőként tekint magára, azaz felelős betegként viselkedik: sem ön-, sem közveszélyes nem akar lenni.
- Nem feltétlenül kell beteg emberrel találkozni, kontaktálni ahhoz, hogy megfertőződjünk. Elég például, ha előttünk járt a boltban, és hazavisszük a vírust a csomagoláson vagy a cipőnk talpán, a ruhánkon, a hajunkon.
E két pont elfogadása persze önmagában is nagy kihívás, de a rutin szabadságot is ad. „Hallom, Magyarországon az a központi üzenet, hogy az egészséges embereknek nem kell szájmaszk. Csakhogy nem mindenki egészséges, aki annak látszik. A koronavírus napokig lappang, illetve olyan fertőzöttek is képesek továbbadni, akiknek nincs komolyabb tünetük; mifelénk közhelyszámba megy, illetve az egészségügyiek is vallják, hogy hasznos a maszk” – így a hongkongi magyar családanya. Mint mondja, ez amott annyira magától értetődő, hogy a túlzott légkondicionálás miatti megfázásnál is mindenki maszkot húz. Normává vált, hogy köhögő, tüsszögő, krákogó ember nem megy közösségbe fedetlen szájjal, orral. Sőt még otthon, a családja körében is tartja ezt a szabályt. Még egyértelműbb, hogy aki élelmiszerrel dolgozik, tésztát főz a látványkonyhán, arctakaróval védi magától a társadalmat. Szerinte
azok a politikusok, egészségügyi vezetők, akik a maszk ellen kampányolnak világszerte, vélhetően azért teszik, mert az országukban nincs elég eszköz készleten. Pedig az őszinteség fontosabb lenne.
Jó hír viszont, hogy a száj és az orr elé tekert sál is jóval több a semminél. Hogy miért?
Itt már „átúszunk” az imént idézett második pontra. Tanulmányok sokasága rögzíti: azért is elengedhetetlen az arc eltakarása, mert a koronavírus három órán keresztül is életben maradhat a levegőben lévő folyadékcseppeken lebegve (így a nagy bevásárlóközpontokban mesterségesen keringetett levegővel is a szervezetünkbe juthat). A műanyagfelületeken, például a hűtők fogantyúján, liftgombokon lévő kórokozó két-három napig, a kartondobozokra „ragadt” vírus pedig ugyancsak 24–72 órán keresztül maradhat fertőzőképes (a SARS esetében ez utóbbi időtartam csak nyolc óra volt). A maszkkal és esetleg a kezünkre húzott kesztyűvel tehát magunkat is óvjuk – hiszen ilyen védőfelszerelésekkel nyilvánvalóan kevesebbet matatunk a szájunk, orrunk, szemünk környékén.
A járványveszély növekedésével persze a megvásárolt, becsomagolt élelmiszereket is fertőtleníteni kell – ahogy a cipőnk talpát, a táskánkat és ruházatunkat is. Hogy mindezt hogyan? Nagy Gabriella „oktatóvideójából” sok praktikus tanácsot kihallhat a nagyérdemű.
A kisfilm rezüméje: egy lakásból/családból főszabályként egy ember járhat ki vásárolni vagy kutyát sétáltatni. Ő is kizárólag maszkban. A boltból visszaérve a cipőnket az ajtón kívül, fertőtlenítőbe áztatott törülközőre helyezzük! A ruhánkat még maszkkal a fejünkön vesszük le – és kifordítva zacskóba tesszük, a mosásig elkülönítve kezeljük. Minden visszatérés után kötelező az alapos zuhanyzás, hajmosás! A kijáró családtag otthon is kvázi betegként viselkedik; nem engedi túl közel magához a szeretteit. És persze minden adandó alkalommal szellőztessünk!
Nyitókép: hongkongi utcakép 2020. március 24-én. Fotó: AFP/Anthony Wallace
