A műtét sikerül, a beteg meghal? A járvány kezelésének mellékhatásai
Aki olvasott már gyógyszerhasználati útmutatót, meglepve tapasztalhatta, hogy a mellékhatások között időnként az olvasható: halál. A koronavírus súlyos betegség, közel két százalékban megöli az embereket; szakmai konszenzus és az eddigi tapasztalatok alapján az egyetlen lehetséges védekezés ellene a világ leállítása. Ennek azonban vannak mellékhatásai. A legsúlyosabb mellékhatása azoknak a pénzügyi intézkedéseknek lehet, amelyek a világ gazdasági „megmentését” szolgálják. A legfájdalmasabb mellékhatás pedig a demokrácia és diktatúra hatékonyságáról folyó vita fellángolása lehet – miközben a járvány kezelésének sikere valójában nem kormányfüggő. Sokkal inkább mérvadók maguk az emberek. Rendszeres vendégszerzőnk elemzése arról, mi jön a járvány után.
A World Trade Center ikertornyainak lerombolása az Egyesült Államok egyik legszörnyűbb tragédiája. 2977 ember halt meg, a terrorakció pedig az egész világpolitikára mély hatást gyakorolt. Volt azonban egy paradox és pusztító utóhatása. Gerd Gigerenzer német pszichológus becslései szerint a 9/11-es támadásokat követő évben 1500 amerikai halt meg autóbalesetben azért, mert a gép eltérítésétől való félelmében inkább autóval utazott, pedig egy Boston és Los Angeles közötti autóúton úgy 280-szor nagyobb eséllyel hal meg az ember, mint a hasonló repülőúton. A támadások közvetlen következményeként több mint 1000 milliárd dollár gazdasági veszteség is érte Amerikát.
A fukusimai atombaleset hasonló jelenséget mutat. A lehetetlennek tartott szökőár, az azt előidéző földrengés, amely két japán szigetet 2,5 méterrel tolt arrébb, 16 ezer ember haláláért felelt. Ebből a sugárzástól való félelem miatti pánik, amelynek következtében sokan indultak útnak a régióból, 1600 életet követelt. Főként öregekét, akik nem bírták jól a megpróbáltatást. A sugárzástól meghaltak száma: nulla.
A japán baleset miatt Németország leállította az összes atomerőművét, ami közvetve 1100 ember halálát okozta a megnövekedett szénerőművi kapacitás következtében kibocsátott nagyobb szennyezésen keresztül.
A világ csapdába került a koronavírus-járvány miatt. Ha nem védekezik a legkeményebb intézkedésekkel, akkor bizonyos számítások szerint akár tízmilliók is meghalhatnak. Ha védekezik, rendkívül súlyos mellékhatásokkal kell szembenéznie. Választási lehetőség azonban nincs. Védekezni kell.
A nyugati világ normális működésének leállítása ugyan drasztikus megoldás, de a tudósok többsége támogatja, a szavazók pedig elvárják. A politikusok is imádják és próbálják a legtöbbet kihozni belőle. Végre a határozott nemzetvédőt alakíthatják, háborús vezetőt, ahogy Trump már nevezte magát (war president). A járvány jó esély a politikusok népszerűségének növeléséhez, ami az olasz példa szerint nem függ majd a kezelés sikerességétől. Ott kívülről nézve rengeteg hibát követettek el, késve, de teljesen megállították az ország működését. Mégis népszerűbbé váltak. Egyfajta háborús pszichózis lett úrrá a nyugati világon, amelyben a vezető követése szinte kötelező.
A koronavírus közvetlen hatása összemérhető a közvetett társadalmi, gazdasági és egészségügyi károkkal. A súlyos megbetegedések száma az intézkedések következtében nem közelíti meg azokét, akik munka nélkül maradtak, és a közvetett halálos tragédiák mértéke is magas lesz. Az elveszett életek természetesen nem mérhetők pénzben, és pontosan nem tudhatjuk, intézkedések nélkül mennyi lenne az áldozatok száma. A halottak számával való összehasonlítás nem etikus, de nem lehetünk érzéketlenek a megélhetésüket elvesztett emberek szenvedéseivel szemben sem. Az ilyen sorsra jutottak száma az Egyesült Államokban elérheti a munkavállalók 10-20 százalékát is, ami tízmilliókban mérhető. A válság a nemzetközi beszállítói láncok leállásával végiggyűrűzik az egész világon. A munka nélkül maradt emberek között gyakori az öngyilkosság; a 2008-as válság kutatások szerint 10 ezerrel emelte meg a számot Amerikában és Európában. Ez most még magasabb lehet. Azt is bizonyították, hogy
a válságok alatt a munkaerőpiacra kerülő fiatalok egész életükben kevesebbet keresnek, mint akik felívelő szakaszban kezdik karrierjüket. Ez tízmilliók életre kiható következmény.
Már jöttek hírek arról is, hogy a családon belüli erőszakot nagymértékben növeli az összezártság. Biztosak lehetünk benne, hogy a világon sok gyilkosságot eredményez a karantén. Abban is, hogy sok házasság végződik válással a járvány végére. A fellépő óvszerhiány a nemi betegségek számának növekedéséhez vezethet és rengeteg más betegségben – például rákban – szenvedő beteg kezelését halasztják el, ami sokak számára végzetes lesz. A tragikus mellékhatások listája hosszan bővíthető.
A gazdasági kilátások is rémisztők. Ma még ugyan néhányan reménykednek abban, hogy a gazdaság hatalmas esését a vírus eltűnése után ugyanakkora felpattanás követi majd. Mintha csak egy film szünetében mentünk volna ki, és a büféből visszatérve ugyanott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Erre azonban kis esély látszik.
A visszaesés mértékével kapcsolatban az elemzők sötétben tapogatódznak. Ilyen válságot még nem élt át a világ. Még soha nem indult válság a szolgáltató szektorból, sőt olyanra sem emlékszünk, amelynek kiindulópontja nem a gazdaságon belülről jött. A szolgáltatószektor a GDP-ben minden modern gazdaságban a legmeghatározóbb, 60 százalék fölötti részt képvisel. Ma a szolgáltató szektor 50 százaléka gyakorlatilag leállt. Az Egyesült Államokban ez a munkavállalók 30 százalékának munkahelyét érinti. Az ő fogyasztási kiesésük pillanatok alatt végiggyűrűzik, és leállít más termelő szektorokat is.
A koronavírus előtt az Egyesült Államok és több más ország történelme leghosszabb fellendülését élte át. A közgazdászok és befektetők már két éve arról beszélnek, hogy válság lesz. Arra persze most tényleg senki nem számított, hogy így következik be. A felpattanásban pedig már most egyre kevesebben hisznek. A Goldman Sachs amerikai pénzügyi intézet például sokkoló jóslatot tett közzé. Szerintük az amerikai GDP 35 százalékkal csökken a második negyedévben (az első negyedéves 6 százalék után), és még erős felpattanás esetén is mínuszban marad év végén. A zuhanás azonban sokkal biztosabban számítható, mint a növekedés, mert ahhoz ismerni kellene a járvány utáni bizalmi hangulatot is. Minden, ami 10 évig a növekedést támogatta, ellenkezőjére fordult. Ahogy a pozitív hatások összeadódtak (többen dolgoztak, többet adóztak, többet költöttek), az ellenhatás is összeadódik, amit megterhelnek még a várható csődök, a vissza nem fizetett hitelek. Nem lesz olyan gazdasági hatás sem, mint a fukusimai balesetnél, amely után az újjáépítés 0,5 százalékkal növelte meg a GDP-t.
A félelemfaktor
A visszapattanásban reménykedőknek abban kell hinniük, hogy az emberek egyik percről a másikra elfelejtik a járvány okozta félelmet és frusztrációt. Hogy éppen úgy kezdenek élni, mint előtte. Ez viszont lehetetlen. A járványhelyzetből szinte mindenki sokkal szegényebben, kevesebb megtakarítással, frusztráltabban kerül ki. Anyagilag nem ugyanúgy állnak majd és nem költenek pont úgy, nem is beszélve a lelki hatásokról. Itt is érdekes tanulsággal szolgál a 9/11-es támadás. Előtte a terrorizmustól való félelem jelentéktelen volt az amerikai lakosok körében, a támadás után végzett kutatások szerint viszont már 51 százalékuk félt tőle. Ez pedig azóta szinte állandó. Még a támadás után 14 évvel végzett vizsgálatok szerint is 51 százalékon állt a félelemindex.
Minthogy a tudományos világnak fogalma sincs arról, hogy a járvány jövőre visszatér-e, nem is várhatjuk el, hogy a lakosság ne ehhez a félelemhez igazítsa viselkedését. Ez pedig tragikus gazdasági következményekkel járhat.
Ki akarna turizmusba vagy vendéglátásba fektetni, ki akarna ilyen szektort hitelezni, ha várható, hogy jövőre is néhány hónap kiesik az üzletből? Az emberek is valószínűleg óvatosabban költenek. Ki ne akarna tartalékolni és felhalmozni, ha várható, hogy jövőre újra járvány lesz? Ki akarna hitelt felvenni, ha van rá esély, hogy két hónapig jövőre sem lesz bevétele? A 9/11-es félelemnél sokkal kézzelfoghatóbb és tervezhetőbb a járványtól való félelem. Tulajdonképpen csak irracionális viselkedés mellett nem számol vele egy család, bank vagy befektető, és nem alakít ki rá stratégiát. Ismerjük még azt a generációt, amely a háborút átélte és nem volt nyugodt, ha nem volt otthon 20 kiló liszt és 20 kiló cukor. Biztosak lehetünk benne, hogy a járvány utáni idő óvatosabb befektetőket és bátortalanabb vállalkozókat, fogyasztókat hoz majd. Teljesen életidegen, hogy másnap az emberek repülőre ülnek és folytatják félbehagyott városlátogatásukat.
A túlnépesedett szegény országok lehetnek a legnagyobb vesztesei a járványnak. Nem közvetlen hatásai és gyenge egészségügyi rendszerük miatt, hanem a gazdasági visszaesés és a világgazdaság globalizáltságának csökkenése miatt. Azok az országok, amelyek sorsa néhány termék vagy szektor sikerétől függ és élelmiszerimportra szorulnak, sokkal nagyobb veszteséget szenvednek el, mint a nagy gazdaságok, amelyek termelése diverzifikált, ahol egyes területek növekedési esélyt kapnak. A szegény országokban akár éhínségre is lehet számítani, amit a saját gondjaival elfoglalt nyugati világ ezúttal kisebb mértékben tud majd ellensúlyozni.
Az ilyen országokban már kisebb gazdasági visszaesés is súlyos társadalmi konfliktusokhoz vezethet, amelyek könnyen válnak polgárháborús helyzetté. A gabonaárak elszabadulása az előző évtized elején beindította az arab tavaszt, a mostani válság viszont még annál is súlyosabb és több halálos áldozatot eredményező konfliktust hozhat. Most a Közel-Kelet mellett India és a szubszaharai régió a legveszélyeztetettebb. Ebből egy újabb, az öt évvel ezelőttinél sokkal súlyosabb menekültválság is következhet.
Pénzbe fulladunk
A legnehezebben leírható, de legsúlyosabb mellékhatása azoknak a pénzügyi intézkedéseknek lehet, amelyek a világ gazdasági megmentését szolgálják.
A felpattanást remélők azért bíznak abban, hogy az emberek nem a sebeiket nyalogatják a vihar elmúltával, hanem pont úgy élnek, mint eddig, mert a már bejelentett több ezer milliárdos pénzügyi programok erre ösztönzik őket. Ez végzetes önhittségnek hangzik, hogy Friedrich August von Hayek közgazdász a szocializmus tévedéseiről szóló könyvének címét idézzem. A 2008-as válság beköszöntekor néhányan éppen a monetáris politika haláláról, örök kudarcról beszéltek. Mára ez változott határtalan hitté a pénzbőség és az alacsony kamatok mindenhatóságában. Matolcsy György egy írásában már az alacsony kamatok örökkévalóságára célozgatott.
A politikusok és döntéshozók nyugaton is elkezdték imádni a gondolatot, amire a szocializmus alapult, hogy ők irányítják a világot, döntéseikkel meghatározzák az emberek cselekedeteinek irányát. A gazdaság növekedése vagy kudarca pedig a kormányzat hatékonyságától függ. Ez a végzetes önhittség.
Az intézkedések új körülményeket hoznak létre, azok befolyásolják az emberek döntéseit, de a végeredmény egyáltalán nem ok-okozati és akár az ellenkező hatást is elérheti. Hiába vannak ingyen hitelek és ingyen pénz, ha nincs, aki vállalja a vállalkozás kockázatát, a fogyasztók pedig félnek hitelből vásárolni. Hiába van ingyenpénz, ha a régi gazdaságba nem merünk pénzt fektetni, de nem tudjuk, mi lesz helyette. Hiába van ingyenpénz, ha feléltük tartalékainkat, helyette inkább újra gyűjtögetnénk.
Végül tehát az emberek döntései számítanak, nem a politikusok. A hosszú évek óta tartó pénzbőség a növekvő gazdaság mellett nem okozott nagyobb problémákat, de ez nem marad így örökké. Előbb-utóbb ennek is láthatóvá válnak a negatív hatásai, még ha nem is számíthatók ki pontosan. Mellékhatásai gyorsabban erősödnek fel olyan helyzetben, amikor a lakosság és a vállalkozások elbizonytalanodtak a jövőt illetően. Végül mindannyian fájdalmas árat fizethetünk ezért, ami a várt hatás ellenkezője lehet, és meghosszabbíthatja a válságot. A pénz, amit a reálgazdaság nem képes felszívni, a tőzsdére és más pénzügyi eszközökbe áramolhat – mesterségesen magasan tartva a tőzsdei árfolyamokat.
Demokrácia vagy diktatúra
Az egyik legfájdalmasabb mellékhatás a demokrácia és diktatúra hatékonyságáról folyó vita fellángolása lesz. Ahogy Kína drákói intézkedésekkel megállította a járványt, az sokaknak szimpatikus volt. Ők máris a diktatúra hatékonyságáról beszélnek. Ez a 2008-as pénzügyi válsághoz hasonlóan a kínai rendszer újabb népszerűség-növekedését hozhatja. Az erre hajlamos politikusok örülhetnek ennek, a kaotikus, határozatlan és ráadásul balos olasz rendszer válik az ellenponttá számukra. Követendő példává pedig a határozott, tekintélyelvű, a jogi aggályokkal mit sem törődő politika. Ebben a tekintetben az emberek véleménye nehezen befolyásolható.
Minden kormányzat népszerűvé válik, amely cselekvőképességet sugároz, a hibák és halottak ellenére is. A valóság keveseket érdekel majd.
Ettől még az egészen mást mutat. A valóság azt jelzi, hogy a járvány kezelésének sikere nem diktatúrafüggő, az demokráciában is hatékony lehet, ebben pedig kevésbé a kormányok, sokkal inkább az emberek maguk mérvadók. Ahol a lakosság fegyelmezett, kevéssé szociális, normális körülmények között is kerüli a testi kontaktust, mint Ázsia nagy részén, ott könnyű megállítani a járványt. A koreai demokrácia jobban teljesített, mint a kínai diktatúra, és sokkal kevesebb szenvedést hozott. Tajvan, Japán, Szingapúr és Hongkong hasonló mentalitással volt sikeres. Németország és Svájc is pánik és hisztéria nélkül kezeli a helyzetet, s a lakosság tudatossága segíti a védekezést.
Olaszország ellenpont. Ami igazán előnye az olasz hétköznapoknak (erős szociális kötődés, a gyerekek és idősek szoros kapcsolata, a nyüzsgő közösségi élet még a kis falvakban is), most ellenük dolgozik. Ami fegyelmezetlenségnek látszik, az valójában csak az életformájukhoz való ragaszkodás. Ezek az érvek persze nem tartják vissza a politikusokat. Egy részük úgy tesz, mintha ő mentené meg a világot, és ezért természetesen megérdemli, hogy ünnepeljék. Valamint, hogy különleges jogokat kapjon. A különleges jogok hosszú távú fennmaradásának nagy esélye is van. Amennyiben újra visszatér a vírus, úgy ez természetessé válik a lakosság számára. Ezzel tehát az előrelátó politikus bátran kalkulálhat.
A diktatúrák és demokráciák hatékonyságának megítélése a valóságban még ennél is nehezebb, mivel fogalmunk sincs, mi történt Kínában valójában. Hány halott volt, meddig mentek el a kezelés érdekében? A diktatúra milliós online cenzúrahadserege végig tökéletesen működött. és pillanatok alatt eltávolított minden neki nem tetsző beszámolót, rémhírterjesztésnek nevezve azt. Amikor Kínát ünnepeljük, ezt a hazug valóságot ünnepeljük. Azt a képet, amelyet a kínai propaganda láttatni akar velünk.
Számomra a járvány mindenesetre inkább azt bizonyítja, hogy a kormányok mérhető paraméterek tekintetében inkább rontani tudnak a helyzeten, mint javítani – például ha titkolják az adatokat, ha nincs elegendő tesztelési kapacitás vagy maszk. Túlzott aktivitásuk, a hétköznapi életbe és a főként a gazdaságba való fölösleges beavatkozásuk pedig lassítja majd a gazdaság újraindulását, visszazökkenését a normális kerékvágásba. A sikerhez azonban a lakosság tudatossága kell legfőképpen. A negatív példa Irán, ahol a kormány hazugságai miatt sok ember hal meg, s a társadalom is szervezetlen. A pozitív Japán és Korea. Japánban szinte alig hoztak intézkedéseket, de a lakosság rendkívül tudatos, és eddig elkerülték a nagyobb gondokat. A kormányok rossz intézkedései vagy a jók hiánya gondot jelentenek tehát, de még ha mindent megtesznek, akkor is az számít igazán, mi történik a végeken.
Ha az ápolónők és orvosok, mentősök, laborosok, kiszállítók, boltosok – és így tovább – nem vállalják a felelősséget, ha az emberek nem tartják be a saját magukat és a közösséget védő szabályokat, nem vesznek maszkot, nem különülnek el: a siker elmarad. És ez fordítva is igaz.
Az emberek akár kormányzati intézkedések hiányában is képesek magukat megvédeni, tenni saját biztonságukért, ahogy Japánban láttuk. Katonákat lehet az utcára állítani vagy a cégekhez küldeni, de ha boltba menve vagy a kiszállításkor nem tartjuk be a higiéniai szabályokat, mindez nem ér semmit. Ebben a válságos helyzetben mi magunk tehetjük a legtöbbet családunkért és szeretteinkért – és ennek az erőfeszítésnek kivételesen pozitív mellékhatásai lehetnek.
Nyitókép: koronavírussal fertőzött, lélegeztető gépről lekerült beteget lát el egy ápoló az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben kialakított izolációs teremben 2020. április 8-án. Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Ez az írás nem készülhetett volna el olvasóink támogatása nélkül. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!
