Országomat egy maszkért: az új identitásháború teljes háttere
A Kelet jó, a Nyugat rossz. Illetve most még rosszabb. Ha valaki a magyar miniszterelnök és a külügyminiszter elmúlt hetekben tett nyilatkozatait vizsgálja, már-már indulna is Üzbegisztán vagy Azerbajdzsán felé, ha lehetne. A kormánykommunikáció ugyanis a járvány elleni védekezést is bepréselte a szokásos identitás-koordinátarendszerbe: „Brüsszel nem segít, Kína és a Türk Tanács meg igen” – mintha nem fizetnénk kemény pénzeket a járvány közepette tomboló „szabadrablásban”. A Nyugat-temetés pedig olyan fórumokon történik, ahol a hallgatóságban a koronavírus szót betiltó diktátor foglal helyet. E keleti kirakóst persze nem a hivatalos magyar, hanem azeri és üzbég forrásokból sikerült összeilleszteni.
„– Elég világos, hogy a válság alatt bővítették a kapcsolataikat Kínával, ahonnan jelentős mennyiségű sürgősségi felszerelés érkezett, és már beszéltünk a Budapest–Belgrád vasútról (…): része ez annak az átható magyarországi fordulatnak, amellyel magukhoz ölelik az autokratákat, és lényegében azt mondják: »nem érdekel minket Brüsszel; maradunk az Unióban, mert gazdaságilag előnyös, de nem fogjuk hallgatni azt a sok ostobaságot, amit az értékekről mondanak«?
– Köszönöm, hogy ezt a szót használta, mert az én számból ez durva lenne. (…) Utalt Kínára, úgyhogy hadd mondjam el: ki más küldött felszerelést, ami a vírus elleni harchoz kellett? Nem kaptunk semmit Brüsszeltől, Londontól és Nyugat-Európától. (…) A legtöbb felszerelés Kínából érkezik, ezért választottuk Kínát, ahogy sokan – nagyjából mindenki más.”
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár válasza Stephen Sackur kérdésére a BBC Hard Talk című műsorának 2020. április 22-i kiadásában
Hogy rendkívüli időket élünk, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a román külügy még nem tiltakozott amiatt, hogy az idézett műsorban Kovács Zoltán a karanténstúdióját egy Ronald Reagan-szoborral, két magyar zászlóval, illetve Nagy-Magyarország-térképének Erdélyt ábrázoló részével látta jónak berendezni a világ egyik legfontosabb politikai interjúműsorában. Persze az államtitkár ettől még a BBC-n sem tett mást, mint az elmúlt években bármikor: felmondta az aktuális kormányzati panelgyűjteményt. Melynek egyik leghangsúlyosabb eleme továbbra is a „hanyatló Nyugat”-vízió, most épp a járványügyben mutatott teszetoszaság miatt. Ám ha elfogadjuk, hogy az igazi nehézségek a járvány lecsengése után következnek csak, akkor az Unió-gyalázás ezúttal is nagyjából annyira lesz visszás, mint a híres Monty Python-jelenetben: „Mit adtak nekünk a rómaiak?”
„Az Európai Uniónak vannak gyengeségei. (…) Segítség innen nem nagyon jön. Segítséget a kínaiaktól kaptunk, és a Türk Tanács tagjaihoz fordultam, ahol Magyarország is tag, hogy adjanak segítséget, és onnan kaptunk is.” Orbán Viktor nyilatkozott így március 27-én a Kossuth Rádióban.
A miniszterelnök szavaiból – amiket aztán külügyminisztere szájából hallhatunk végtelenítve – a befogadónak tehát az az érzete támadhat, hogy a Nyugat romlása ismét új mélypontot ért el:
nem elég, hogy befogadnák a migránsokat, de a járványkezelésben sem segítenek. Más szavakkal: míg Brüsszel nem ad maszkot, addig Kína és a Türk Tanács öt országa azonnal a magyarok segítségére sietett.
A kormányzati nyilatkozatokból csak a lényeg hiányzik: hogy Kína ezt nem ingyen teszi. De nagyon nem: a Bloombergnek nyilatkozó amerikai beszerzők például – szállítás nélkül – 2 és 12 dollár között tudják megkaparintani a megfelelő védelmet nyújtó KN95-ös (FFP2-es) maszkokat; a 12 dollár hússzoros (2000 százalékos) árnövekedést jelent. Hasonló jelenségről számolt be Szijjártó Péter is: „A világ valamennyi országa ma Kína ajtaján kopogtat, illetve dörömböl. Sok esetben a szabadkereskedelem és a szabadrablás közötti határ is kezd elmosódni akkor, amikor az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközök beszerzéséről van szó” – mondta a Parlamentben március 30-án a külügyminiszter. Noha azóta alighanem javult a helyzet, hiszen Kína sokszorosára növelte a gyártókapacitást,
egy dolog biztos: a maszkszállítás soha nem segítség volt, hanem kőkemény üzlet.
Eszünkben sincs persze kárhoztatni a magyar kormányt azért, hogy veszélyhelyzet idején beállt a sorba könyökölni maszkokért és lélegeztetőkért, s ma már az sem túlzottan meghökkentő, hogy a „fürkészés és portyázás” is a haveroknak megy a legjobban. Csakhogy a kormány abból is identitáspolitikát csinált, hogy – nem túl nagy hozzáadott értéket felmutató ipari eljárás lévén – az EU országai egy ideje nem foglalkoznak maszkgyártással. Magyarország sem. Sok mindenért hibáztatható az EU, de utóbbi körülményt annak illusztrálására felhasználni, hogy „Brüsszel rossz – Kelet jó”, kissé méltánytalan.
A maszkbeszerzés mindenesetre napi politikai apák-fiúkozásban is hatásos fegyver: amikor kiderült, hogy az Orbán Viktornak beszóló Donald Tuskot úgymond náci kollaboráns nagyapjával és egy hamis képpel sikerült csak visszatámadnia a kormánypropagandának, Szijjártó Péter hamar váltott, és – nagysikerű Facebook-posztja után az Országgyűlésben is – inkább maszkszkanderben nyomta le a lengyel politikust: „Arra is fel kell készülnünk, hogy egyesek eljutnak odáig is, hogy gyáva, sunyi módon nácizzanak. (…) Ezek az emberek, akik minket vádolnak,
ezek még egyetlenegy védőfelszerelést nem szereztek be, egyetlenegy maszkot nem szereztek be, egyetlenegy lélegeztetőgépet nem szereztek be.”
A miniszter szavaiból arra következtethetnénk, hogy Tusknak az Európai Néppárt elnökeként hatása lehet bármilyen beszerzésre. Ezt ugyanakkor éppen Szijjártó Péter árnyalta egy, a Tusk-gate előtt másfél héttel tartott uniós külügyminiszteri csúcs után: „Megállapíthattuk, hogy a koronavírus elleni küzdelemben a nemzeti válaszok működnek a legjobban. (…) Világosan látszik, hogy a brüsszeli koordináció minden területen ebben a kérdésben háttérbe szorult.”
A hanyatló Nyugat-vízió terjesztése azonban nem Kínával kapcsolatban érthetetlen teljesen. Az igazán unortodox összehasonlítás az EU kontra Türk Tanács. Főleg úgy, hogy például Törökországban ez nem a Nyugat-ellenes hangulatkeltés, hanem a török regionális soft-power kiterjesztésének eszköze. „Ez a megközelítés nem a Nyugatot utasítja el. Ellentétben az eurázsianizmus más törökországi formáival, itt antagonizmusok létrehozása helyett a nyugati mellett a keleti integrációval próbáljuk ezt megvalósítani, ezáltal Törökország a Kelet és Nyugat közötti kapocsként pozícionálja magát” – magyarázza a Válasz Online-nak az ankarai Eurázsiai Tanulmányok Központjának (AVİM) elemzője, Ceyda Acicbe. Szavaiból azt hámozzuk ki, hogy a Tanács inkább felvonulási terep Erdoğan elnök számára, nem pedig az Európai Unióval rivalizáló intézmény – az egyszerűsített magyar megszólalásokból ugyanis inkább erre lehet következtetni.
| Határvita-partnerek A – hivatalos nevén – Türk Nyelveket Beszélő Államok Együttműködési Tanácsát 2009-ben alapította Azerbajdzsán, Kazahsztán, Kirgizisztán és Törökország. Az Isztambul központú kormányközi szervezetnek 2019 októbere óta Üzbegisztán is teljes jogú tagja, míg Magyarország 2018 szeptemberében kapott megfigyelői státuszt. Önmeghatározása szerint a Tanács regionális fóruma szeretne lenni az eurázsiai együttműködés megerősítésének, különös tekintettel Közép-Ázsiára és a Kaukázus térségére. A tagok emellett olyan értékekre is kényesek, mint a területi integritás és a nemzetközileg elismert határok sérthetetlensége, ami nem csoda, hiszen mindannyiuknak vannak vitatott hovatartozású területeik: Törökországnak – a többi között – Észak-Ciprus, Azerbajdzsánnak Hegyi-Karabah, Kazahsztánnak a Kaszpi-tengeri Ukatnij-sziget, a Fergána-völgy hovatartozásán pedig Üzbegisztán és Kirgizisztán mellett Tádzsikisztán klánjai vitatkoznak a Szovjetunió felbomlása óta – a két Türk Tanács-tag estében némi pozitív fejleménnyel. |
Acicbe lapunknak azt mondja: a Türk Tanácsot afféle ernyőszervezetnek érdemes felfogni, amely a Törökországhoz nyelvileg és kulturálisan is közel álló posztszovjet országokban a török befolyást intézményesíteni hivatott szervezeteket fogja össze. Arra viszont szerinte ez az együttműködés egyelőre alkalmatlan, hogy megoldja például a közép-ázsiai határvitákat. A török nyomulás persze logikus, de
mi lehet a Türk Tanácsban a magyar érdek? „Ezt még korai volna kommentálni”
– mondja diplomatikusan az elemző. A magyar miniszterelnök mindenesetre minden szobatörténészi panelt bevetett a 2018-as kirgizisztáni csúcson, hogy elnyerjük a megfigyelői tagságot: „Magyarul beszélünk. Ez egy egyedülálló és különös nyelv, amely a türk nyelvekkel áll rokonságban. (…) Nyugaton élő keresztény nép vagyunk, amely a hun-türk eredet alapján áll, a magyarok magukat Attila késői leszármazottjaként tartják számon. (…) Magyarországot Európában gyakran illetik a legnyugatibb keleti nép jelzővel. (…) Az Önök országainak fantasztikus sikerei miatt (…) ma már dicséretként kell fölfogni, amikor keleti népnek neveznek bennünket.”
A Türk Tanácsnak az Európai Unióval való szembeállítása azok után vált látványossá, hogy Orbán Viktor április 10-én a Tanács videó-csúcsértekezletén vett részt. A hivatalos magyar kommüniké szerint „a megbeszélésen nagy hangsúlyt kapott a koronavírus-világjárvány elleni közös védekezés”, ami különösen annak fényében lehetett tanulságos, hogy a konferenciába a „rendező” Azerbajdzsán elnöke, Ilham Aliyev türkmén kollégáját, Gurbanguly Berdimuhamedowot is bevonta. Nála hatékonyabban tényleg kevesen kezelik a járványt: a lómániás–lemezlovas–gitáros–mesterlövész diktátor egyszerűen betiltotta a koronavírus szót a sajtóban és az utcán – a cenzúra saját magára nem érvényes, videóüzenetében ugyanis háromszor is kimondta a tiltott szót. A hivatalos magyar tájékoztatásból ugyanakkor kimaradt – de az azeri elnöki honlapon a konferencia azeri nyelvű leiratából kiderül –, hogy Orbán Viktor elég sötét képet festett az EU közeljövőjéről: „Európában a gazdasági helyzet zavaros. A vállalkozások sok európai országban vannak – és maradnak – nehéz helyzetben. Kiterjedt a munkanélküliség, és a problémák továbbra is fennállnak majd. Az ipar bizonyos szektorai összeomlottak. A gazdasági helyzet Európában ott tart, hogy az országok komoly hiteleket kénytelenek felvenni. Az eladósodottság a válság után növekedni fog.” A kormányfő itthon elhallgatott szavai kint akkorát szóltak, hogy az üzbég állami hírügynökség külön cikket szentelt nekik. Még egyszer:
a Türk Tanács két legdurvább autokráciájának hivatalos szócsöveiből kellett megtudnunk azt, amit Havasi Bertalan miniszterelnöki szóvivő elfelejtett közölni: hogy a magyar kormányfő nemcsak a maszkokért mondott köszönetet, hanem gyakorlatilag – vélhetőleg helytállóan – európai gazdasági apokalipszist festett le keleti partnereinek.
A Türk Tanács-tagok konkrét jótéteménye – s ezzel, az Orbán- és Szijjártó-féle magyarázat szerint, járványkezelési fölénye – a Magyarországnak biztosított 150 ezer üzbég és 10 ezer azeri maszk (a nagyságrendek érzékeltetésére: a május 5-i külügyi tájékoztatás szerint eddig összesen 100 millió maszkot importáltunk), a Kína–Magyarország légihídon közlekedő repülők pedig a kazah főváros repterén tankolnak – nyilván nem ingyen.
| Szállnak rendelkezésünkre – a nyugati partnereink A maszkimportba nemcsak a magyar kormány által felbérelt tehergépek, hanem a Pápán állomásozó katonai nehézszállítók is bekapcsolódtak – legutóbb Malajziából hoztak védőfelszerelést. A magyar bázisreptéren három darab Boeing C-17 Globemaster parkol magyar felségjelzéssel, ezek a 12 ország – 10 NATO-tagállam, illetve Svédország és Finnország – által finanszírozott Stratégiai Légiszállítási Képesség (SAC) igényeit látják el; a feladatokat a Nehéz Légiszállító Ezred (HAW) hajtja végre. A gépek éves összes repülési óráin a tagországok a programhoz való hozzájárulásuk arányában osztoznak, így azok az országok, amelyek a legnagyobb összeget illetve a legtöbb katonát adják, repülhetik a legtöbb órát. Magyarország részére évi 50 óra áll rendelkezésre.  Ez persze nem sok – nagyjából 2-3 forduló a Távol-Kelet és Magyarország között –, csakhogy a SAC megkeresésünkre közölte: „a program fennállása óta nem fordult elő, hogy – a koronavírus-kezeléshez is kapcsolódó – vészhelyzeti missziókat ne hajtott volna végre az ezred. Az tehát, hogy a SAC mely ország felkérésére hova és mit szállít, kizárólag az igénylő országon és a feladat logisztikai teljesíthetőségén múlik. Amennyiben bármely tagország jelzi, hogy a Képesség szállítókapacitására vészhelyzeti szükség van, a feladatot a program az éves terven kívül, a repülési feltételek teljesülésekor és az ezredparancsnok jóváhagyásával teljesíti.” |
De mit csinál Brüsszel, amíg a Kelet – úgymond – segít rajtunk? A legfontosabb, amit megtehet – és ezt már meg is tette –, hogy a mostani (2014-2020-as), a tagállamok – köztük Magyarország – által megszavazott uniós költségvetési időszakban elkölthető keretből a még ki nem fizetett támogatások járványkezelési célú felhasználását megkönnyíti. Az Európai Bizottság Magyarország esetében ezt kezdetben 5,6 milliárd euróra becsülte, ám ennyi pénzhez (nagyjából 2000 milliárd forint) biztosan nem jutunk hozzá, a kormány szerint azért, mert ezeknek a pénzeknek az elköltéséről már korábban döntöttek. Csakhogy a kormány saját becslései szerint 248 milliárd forintot érő olyan pályázat van a rendszerben, ahol az elvi döntést már meghozták a nyertesről, de szerződést még nem kötöttek velük, és további 2210 milliárd forintnyi olyan győztes pályázat volt, ahol szerződést már kötöttek ugyan, de a kedvezményezetteknek még nem utaltak belőle.
Vagyis nagyobb károkozások nélkül százmilliárdokat fordíthatnánk rövid időn belül a vírus elleni védekezésre, ha volna rá kormányzati akarat.
A héten az Európai Bizottság és az Európai Parlament budapesti központja, az Európa Pont is lecsapta a kormánykommunikáció magas labdáját: egy blogbejegyzésében összesítették, milyen döntéseket hozott a közelmúltban az EU – amelyben az egészségügy tagállami hatáskör –, és hogy Magyarország mit köszönhet a „nem nagyon segítő” Brüsszel döntéseinek. És ebből a 2007 óta a magyar egészségügybe pumpált 450 milliárd forint csak egyetlen tétel.
Nyitókép: Li Ko-csiang kínai miniszterelnök fogadja Orbán Viktort a pekingi Nagy Népi Csarnok előtt 2017. május 13-án. Fotó: AFP/Greg Baker
