A COVID-19 az lesz a társadalmi életben, ami a HIV a szexuálisban
A járvány visszaszorul, de megosztóbb ügy lesz, mint valaha: ez az alacsony hazai fertőzöttségi adatok pszichológiai hatása. Emberek egyre nagyobb csoportja lesz meggyőződve, hogy komolytalan vírus miatt állítottuk le a (világ)gazdaságot, és lesz egy legalább ugyanakkora tömeg, amely akkor sem érzi magát biztonságban, ha a napi halálozási szám nullára csökken. A megosztott helyzetben éppen a három legfontosabb tanulság veszhet el: 1) Konkrétan ezt a védekezést nem lehetett volna nagyon máshogy csinálni. 2) A járványnak vége, de a COVID-19 nem tűnik el: az lesz a szociális életben, ami a HIV a szexuálisban. 3) Még egy ilyen védekezést gazdaságilag nem él túl az emberiség, megelőzés kell. A Válasz Online elmúlt két hónapjának összegző elemzése a magyar járványhelyzet fordulatának hetében.
Nem lehetett volna nagyon máshogy csinálni
Mi a legfontosabb lecke, amit az emberiségnek meg kell tanulnia a kongói ebolajárvány-védekezésből? – tették fel a kérdést Michael J. Ryannek, az Egészségügyi Világszervezet vészhelyzeti igazgatójának március 13-án, a WHO sajtótájékoztatóján. Ryan ezt válaszolta: „Gyorsan kell reagálni. Meg kell szakítani az átadási láncokat. […] Tedd meg te az első lépést, mert a vírus utolér. Az egyik legnagyobb dolog a vészhelyzeti reagálásban – és aki ilyesmiben dolgozik, most pontosan tudni fogja, miről beszélek –, hogy ha teljesen magabiztos akarsz lenni, mielőtt döntenél, soha nem győzhetsz. A tökéletes tudás veszélyhelyzetben ellenség. Az a probléma a mai társadalmakban, hogy mindenki fél a hibától, mindenki fél a hiba következményeitől. De a legnagyobb hiba nem mozdulni. A legnagyobb baj, ha a hibától való félelem megbénít. Ez a legfontosabb, amit az Ebola ellen küzdve megtanultam.” Szuggesztív szöveg, érdemes eredetiben is meghallgatni:
Ebből a néhány mondatból visszamenőleg is megérthető, miért történt (illetve történik) sok minden úgy a SARS-CoV-2 elleni védekezésben, ahogy. A tudósok, járványügyi szakértők, hálózatkutatók alig tudtak valamit a vírusról és viselkedéséről, amikor már javában azt tanácsolták az államok vezetőinek, hogy állítsák le a szociális életet, küldjék karanténba a polgárokat korra, egészségi állapotra tekintet nélkül. És őszintén: a kutatók alapvető dolgokat ma sem tudnak. Nem tudják megmondani, a vírus hol és mikor ugrott át állatról emberre, fogalmuk sincs, miért okoz az egyik betegnél véres köpetet, míg másnál köznapi megfázásnál is enyhébb lefolyást, csak körülbelül ismerik, mely testnedvekkel terjed – sorolhatnánk.
A kínaiaknak csak segédfogalmaik voltak az új koronavírusról, miközben látták, hogy a vuhani egészségügyi rendszer az összeomlás szélére kerül, mert a rendelkezésre álló ágyak és eszközök mennyiségénél jóval nagyobb számú fertőzött (és fertőzésgyanús) ember ömlik a kórházakra. Január 23-án zárták le a 11 milliós várost, pár napra rá az egész tartományt.
És már késő volt. Az ismeretlen ragályt látva a Ryan-szabály szerint még korábban, vagyis még kevesebb információ birtokában, még nagyobb felsülési kockázattal kellett volna hermetikus zárat elrendelni és időt nyerni.
Időt nyerni a tudósoknak, hogy megnézzék, pontosan mi ez a vírus, hogyan működik, kikre és mennyire veszélyes. Időt adni az egészségügynek, hogy rendezze – például – a szájmaszk-készleteket. És időt adni a világ többi részének, hogy elgondolkodhasson, van-e teendője.
Így május közepén, fél fenékkel még karanténban ülve, a gazdasági recesszió számait saccolgatva a fő tanulság nem az, hogy mennyire félrementünk, amikor a kínai mintát követve bezárkóztunk, hanem hogy miért nem mertek a döntéshozók és kutató tanácsadóik még hamarabb lépni. Ez nem nyavalygás: Magyarország és a térség (főként Szlovákia) eddig jól vizsgázott járványkezelésből. De a fertőzési és halálozási összevetéseken látszik, mennyit számított az a pár hét fór, amink volt, például az olaszokkal szemben. Müller Viktor biológus meg is jegyezte a podcastunkban: a járványterjedés első szakasza idehaza kifejezetten ijesztő volt, körülbelül ötnaponta duplázódott a fertőzöttek száma abban az időszakban, amikor a korlátozó intézkedéseket nem (vagy nem teljesen) vezették be.
Az első tanulság tehát, hogy ezt a védekezést most, 2020-ban, új vírussal szemben, a rendelkezésre (nem) álló egészségügyi védőfelszereléssel nagyjából így lehetett megoldani. Hogy időközben kiderült: ez leginkább kórházi-szociális intézményi járvány? Hogy míg március elején szólt arról tudományos publikáció, hogy „a gyerekek közül a kisbabáknál jár a legsúlyosabb szövődményekkel”, de később kiderült, hogy ez tévedés, és igazából a csecsemőkre szinte veszélytelen? Hogy a kezdeti félelmek a durvábban viselkedő vírusmutációkról végül nem igazolódtak? Annál jobb. „It could have been worse, John. A lot worse” – szólt cigifüstös tekintettel Ray Arnold a főnökének a Jurassic Parkban. És tényleg lehetett volna sokkal rosszabb. Örüljünk, hogy nem lett.
Az úgynevezett svédkérdést, vagyis a járványkezelés alternatív módjának megvitatását ezen a ponton csak résnyire nyitjuk meg, mert a héten közöltünk terjedelmes cikket róla, melynek egyik legfontosabb megállapítása, hogy a svédek halálozási adata hatszor-nyolcszor rosszabb egymillió lakosra vetítve, mint Finnországé, Norvégiáé vagy éppen a miénk. Mindehhez csupán egy kiegészítés: az északi ország esetében nem szabad elfelejteni a társadalmi és szokásbeli kontextusokat sem. Egy generációsan együtt nem élő, jellemzően 18-19 éves kortól külön lakásban önálló életet kezdő, a szociális helyzetekben alapból nagyobb távolságot tartó népnél másképp terjed a járvány. A „svéd modell” Európa déli részén bevezetve további hullahegyeket okozhatott volna.
És persze nem csak azokat. A járványelemzés közepette hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a tünetmentes és „alig tünetes” fertőzöttek, valamint a halottak között van egy keveset emlegetett csoport: a felépülő súlyos betegeké. Éppen a Válasz Online adott teret Legeza Örs fizikus koronavírus-naplójának, melyből kiderült, hogy 48 évesen, kifejezetten jó fizikai állapotban döntötte ágynak a kór, állapota egyre rosszabb lett, időről-időre véres dolgokat köhögött fel, csak ülve tudott lélegezni és közel került a „citokinviharhoz”, ami a COVID-19 legveszélyesebb mellékhatása. Miért, ha egyszer alapbetegsége nem volt? Mi alapján vág földhöz az új koronavírus ennyire 40-es embereket? Egyelőre fogalmunk sincs. De az biztos, hogy nem csak az átlagban 1 százalékos mortalitás miatt kell vigyázni az új koronavírussal, hanem azért is, mert a „köztes korcsoportnál” iszonyú tüneteket képes okozni, és megoldhatatlanul leterhelni a kórházakat. Ahogy Dél-Korea vezető járványügyi specialistája mondta: „Sok vírust láttam már jönni-menni, de a COVID-19 eddig a legravaszabb és legalattomosabb.”
Mint a HIV a szexuális életben
„Múlt héten több beszélgetésem volt »a világ a COVID-19 után« témában. Azonnal rávágtam: miért »után«? Miért nem »vele«?” – írta a Twitteren Niall Ferguson brit történész-hálózatkutató-public intellectual. (Nem összetévesztendő Neil Fergusonnal, a szigetország ismert és botrányokba keveredett virológusával.) Ferguson a Times-nak a napokban adott írásában kifejtette: immár világos, hogy ez a vírus egyhamar nem tűnik el, „ezért kell legalább elgondolkodnunk a COVID-19-cel való együttélés nem túl szép forgatókönyvén”. Ahogy megtanultuk együtt élni a szezonális influenzával is.
„A COVID-19 az lesz a társadalmi életben, ami a HIV a szexuálisban” – szól a történész tételmondata. Meg fognak változni a távolságtartási szokásainak, kevesebb lesz a kézfogás, tartós kellék marad a szájmaszk.
De hozhatunk más példát is. Sokkal-sokkal több ember hal meg balesetben, mint a terrorizmus miatt, a – főleg 2001 óta – velünk levő terrorveszély mégis megváltoztatta a repülést. Ma már szét sem szálazzuk, hogy a terminálokon és a gépeken tapasztalható biztonsági előírások közül melyiket mikor vezették be, melyik konkrétan szeptember 11. hatása és melyik nem. A járványmegelőzés is be fog kúszni a repülés hétköznapjaiba. A Politico minapi összeállítása egyenesen úgy fogalmaz, hogy a „repülőtér-élmény” fog megváltozni: vírusteszt-állomások, állandó hőmérőzés jöhet. (A témáról mi is közöltünk elemzést.)
Mai tudásunk szerint jövőre lehet védőoltás. Ha lesz egyáltalán. Gondoljunk bele: van vakcina a malária ellen? Nincs. HIV ellen? Nincs. Pedig nem egy, nem két éve velük levő betegségek. Valójában nincs garancia a COVID-19-védőoltásra sem. De hogy a helyzet még bizonytalanabb legyen: arra sincs garancia, hogy ez az új koronavírus akár egy-két hónap múlva még itt lesz. Rokona, a SARS nevű légzőszervi betegség 2002 és 2003 között majdnem pandémiát okozott, ezrével szülte a betegeket – aztán egyszer csak eltűnt a környezetből. A tudósok máig csak tippelnek arról, hogy miért.
Egyelőre mindenki a COVID-19 tartós jelenlétével számol. Nemcsak történészből lett alkalmi járványszakértők, mint Niall Ferguson, de a cikkünk elején említett Michael J. Ryan is, aki szerdai sajtótájékoztatóján a tartósságot tekintve szintén a HIV-hez hasonlította az új koronavírust és azt mondta, a mostani pandémiából rövid időn belül endémia lehet, vagyis beépülhet az állandóan jelen levő, időnként helyi járványt okozó betegségek közé az egyes populációkban. (Biológiai jellemzőit tekintve nem lenne szerencsés a SARS-CoV-2-őt a HIV-hez hasonlítani, mert nagyon más fajta vírusok, itt az összevetés csupán a jelenlétre vonatkozik.)
Magyarországon is ezt látjuk: a négy orvosegyetem közös reprezentatív kutatásából arra következtethetünk, hogy a COVID-19 intézményi járvánnyá válik, vagyis a kórházakban és szociális intézményekben él tovább. A kijárási korlátozások lazítása után egy-két héttel kiderül, kilép-e „az utcára”, elindulnak-e újabb fertőzési láncolatok.
A Távol-Kelet megérkezett Európába: másként fogunk élni. Sok emberbe két hónap veszélyhelyzet alatt beleivódott az óvatosság, nem akar majd közel menni, puszit adni, kezet fogni. A szájmaszk állandó kiegészítő marad a piacon és a villamoson, akkor is, ha már nem lesz kötelező, és ha a napi halálozások száma nullára csökkent.
Több ilyen nem lehet, megelőzés kell
Amikor azt írjuk, hogy konkrétan ezt a védekezést nem lehetett volna nagyon másként csinálni, az távolról sem jelenti, hogy a megoldás univerzálisan jó vagy hosszú távon fenntartható. Sőt: a karanténba zárkózó, védőoltásra és a szájmaszk-készletek feltöltésére várakozó járványkezelés egyenesen borzasztó, gazdasági mellékhatásai ugyanis szintén halálosak.
Ennek az egész helyzetnek a legfontosabb tanulsága, hogy így nem ismétlődhet meg még egyszer. Az emberiség nem rendelkezik elég idővel és erőforrással, hogy még egy ilyen krízist karanténokkal oldjon meg. Muszáj lesz a baj elé menni.
Mindezt már április elején nyilatkozatba adták nekünk magyar tudósok. Szathmáry Eörs evolúcióbiológus és Boda Zsolt politikatudós egy frissen megjelent könyv apropóján arról beszélt a Válasz Online-nak, hogy a közegészségügy és a politika működési logikáját át kell állítani reaktív üzemmódból proaktívba. „Vagyis a problémák követése helyett minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy megelőzzük azokat. Ez nemcsak a világjárványokra érvényes, hanem a klímaügyre is” – mondta Szathmáry. Konkrétan egy globálisjárvány-előrejelző, „early warning”, vagyis korai figyelmeztető szisztéma kiépítését javasolják, melynek célja, hogy hamarabb találjuk meg a kórokozókat, minthogy ők találnának ránk. Az erre szolgáló, részben az Ökológiai Kutatóközpontban kidolgozott módszert úgy hívják, DAMA protokoll: Document, Assess, Monitor, Act – Dokumentálni, Értékelni, Monitorozni, Cselekedni. Szathmáry kollégája, Földvári Gábor bemutatta ezt a részben magyar fejlesztésű protokollt a nekünk adott interjúban.
A DAMA-fejlesztés valójában ordító hiányosságra hívja fel a figyelmet: az emberiség csodálatos fejlettségében – melynek következtében a Tesla autót lő az űrbe és 4K kamerát épít a telefonjába – csupán a világon előforduló kórokozók 10 (!) százalékát ismeri. Létezik aszteroida-előrejelző rendszer, mérni lehet a földrengések közeledtét, járvány-előrejelzés azonban nincs. De miért? Nem is olyan hatalmas ötlet – csak annyira, mint a Kolumbusz tojása –, hogy ezt az egészet sokkal jobb lenne megelőzni.
Persze sokba kerül, de a karanténban, félig takarékra tett gazdaság melletti védekezés áránál (WHO és a World Bank közös számítása szerint globálisan 4000 milliárd dollár) minden olcsóbb.
„Ha úgy jövünk ki ebből a válságból, hogy nem tanulunk belőle, ha nem vagyunk képesek átvinni az előrelátás képességét, akkor a sok szenvedésnek semmi értelme nem volt” – nyilatkozta a Válasz Online-nak áprilisban Boda Zsolt politikatudós. Kulcskérdés, hogy megváltozik-e a közegészségügy és a politika működési logikája, lesz-e elég figyelem és erőforrás a megelőzésre. Hogy a vírusok ne követhessenek el többet biológiai államcsínyt az emberiség ellen.
×××
Ez a hét fordulatot hozott a magyarországi védekezésben: a SOTE kedden publikált eredményei többezres mintán mindössze két COVID-19 fertőzöttet találtak, a kormány el is kezdte bejelenteni a korlátozások feloldását. A fővároson kívül már lagzit is lehet tartani, jöhetnek a nyári táborok (egyelőre ottalvás nélkül), vidéki éttermekben bent is lehet étkezni, nyitnak a játszóterek. Kezdik visszaadni a védekezés felelősségét a polgárok kezébe, ami nagyon jó hír. A SOTE-kutatás azonban tartalmazott más adatot is. Jelesül azt, hogy az átnézett első 1524 vérmintából 9 embernél mutatták ki, hogy már átesett az új koronavírus-fertőzésen. Ez 0,6 százalék a reprezentatív mintán.
Kisebb blogok egy ideje heti több posztban bizonygatják, hogy „a gazdaság leállításának és a kijárási korlátozásoknak semmi haszna nem volt”, illetve az Azonnali nevű lap szerzője indított relativizáló mozgalmat NE HIGGYETEK A TUDOMÁNYNAK! című publicisztikájában. Kommentfolyamokban, beszélgetőcsoportokban érzékelhető, hogy az árkok mélyülnek. Az alacsony átfertőzöttségi számokat látva emberek egyre nagyobb csoportja lesz meggyőződve, hogy komolytalan vírus miatt állítottuk le a (világ)gazdaságot. Németországban pár napja több ezren tüntettek maszk nélkül a korlátozások ellen. Ennek amerikai előzménye már áprilisban megtörtént – ilyesmi Magyarországon biztosan nem lesz, de a járvány- és védekezésrelativizáló pszichológia erősödik. A járvány, ha visszaszorul is, megosztóbb ügy lesz, mint valaha.
Persze nem a vita itt az újdonság. Hanem hogy az életünk, a hétköznapi életmódunk valóban – és nem kizárható: végérvényesen – megváltozott.
Nyitókép: érettségi tablókép készül védőmaszkban és védőmaszk nélkül Racskó Tibor fotográfus nyíregyházi műtermében 2020. május 12-én. A hagyományos portré mellett a koronavírus-járvány miatt viselt egészségügyi védőmaszkban is fénykép készül az osztály diákjairól, és mindkét kép felkerül az iskolai tablóra. Fotó: MTI/Balázs Attila
